Kerék Imre

„Hol vagy, István király?”

Nádasokba-vert bujdosók,

kiket űzött török, tatár,

szólongattak neveden egykor –

„Hol vagy, István király?”

Nézz ránk, Csontarcú, ezer év

múltán erős karodra vár

hű néped, megsarcolták annyiszor –

„Hol vagy, István király?”

Sokasodnak szegényeid,

víg esztendőt nem vár egyik se már,

sínylődnek tengve, céltalan –

„Hol vagy, István király?”

Kit érdekel, sorsuk mi lesz:

infarktus, rák vagy éhhalál?

Nekik nem hízik bankbetét –

„Hol vagy, István király?”

Az ordas rabló most a hős,

a vágyott ideál,

s a bősz karrier-lovagok –

„Hol vagy, István király?”

Kóklerek, szajhák és kufárok

ideje ez, sivár

jelen és megrabolt jövő –

„Hol vagy, István király?”

Szép új világ

ez a világ Mammon háza

maffiózók bűntanyája

piroslámpás ócska bordély

ezer agytekerő fortély

hogy pénzecskéd megapasszák

s teljenek a széfek kasszák

harsonázó reklám-lárma

milliárdos lehetsz már ma

nyúlánk lábbal dús kebellel

lehetsz új Naomi Campbell

popsztár filmsztár fitness-bajnok

s félvilág előtted hajlong

ez a világ elmekórház

hol a bolond bölcset formáz

a bölcset bolondnak nézik

eb ugat bankó beszél itt

törvénye ki-bírja-marja

s forog a Pénz imamalma

Tornai József

Veres Péter se volt igazi imádkozó sáska

Veres Péter se volt igazi imádkozó sáska,

Illyés Gyula meg csak cecei szabadgondolkozó,

kinek Paul Čluard és Tristan Tzara lett a ministránsa,

miután pappá szentelte Petőfi, a jakobinus pápa.

Szabó Lőrinc sose kiabált, hogy istentagadó,

csak az dühítette, hány babonában hisznek a keresztények,

neki csak egy fétise volt, de az előtt letérdelt:

a jácint-csípejű asszonyi test.

Németh László mellőzött minden istenfélét, istenest,

ahogy Buddha bármi transzcendens hiábavalóságot,

és Bibónak a magyar történelem annyira pogány volt,

hogy tudta: nem segíthet rajta az ima.

S ki tudja, mit jelentett Weöres „ég-sapkájú embere”, Jézusa,

hisz sok verse a nyolckarú Siva ritmusára táncolt.

Nagy László csak a karácsonyra eljött csodafiú-szarvas

fején gyújtott száz gyertyát, míg barátja, Kormos

lelkének csupán egy mennyország kellett: Normandia.

Csak Pilinszky remélte biztosan, hogy az ég

széttárja előtte „egyenes labirintus”-tenyerét,

mikor az Igazság eljön ama utolsó napon,

és együtt legelnek tigrisek, őzek, bárányok a

kék fák alatt, hol újra mienk lesz a paradicsom.

Az állat imádó ember

L’homme est un animal adorateur

(Baudelaire)

Én is imádom Jézus szívét, Buddha lótusz-ujjait,

szerelmem szentségtartóját, a folyók napszámos

munkáját, ahogy áttörnek a hegyek szikláján;

síkságok perc-homokját, a bokron véletlenül

meglátott cinkefészket; én annyira pogány vagyok,

amennyire csak lehet, és misztikus és panteista,

mert ki nem örül isten végtelen és még mindig

viselős ihleteinek: színei, fajtái bozótjának,

a formák és sorsok koncertjének, melyet a teljesen

süket fül is hall? persze, hogy Mária szűzen szült,

és Buddha anyját egy fehér elefánt ejtette teherbe, Ozirisz

csillagok közt szétszórt tagjait összeszedte Ízisz

(csak nemzővesszőjét nem találta meg), Lemminkeinen

szétszabdalt testrészeit összegereblyézte anyja

Tuonela mély tavában, Gilgames lement az alvilágba

halott Enkidu barátjáért, álmomban élnek a szerelmeim

és barátaim; ha megkérdezi tőlem a főinkvizítor: azt

felelem: imádó állat vagyok, más nem lehetek,

és minden versemben letérdelek, zászlót hajtok

valaki, valami elé, mit tudsz te róla, főinkvizítor?

Ne hangoskodj, légy csöndben, imádkozzál és imádj

te is minden hihetetlent, más nincs a poharadban, amit

titokban kihörpintesz. Nemcsak a mártírok vére váltja

meg a világot, de a kisfiúk és kislányok, kisborjak,

kiscicák szemének csodálkozása is. Az állat imádó ember.

Az új pápa megválasztásának hírére

Nietzsche föltámad és megőrül

Hallottátok? XXII. Gergely pápa emberellenes bűnnek

tartja a papi nőtlenséget, és eltörölte

a cölibátust. Ezután nők, sőt házaspárok is

lehetnek igehirdetők. Kijelentette: minden ember

az isten fia, nem csak Jézus, mivel Mária

éppolyan természetes módon foganta, mint

bármely más szülőanya.

XXII. Gergely dixit: az isten a világmindenség

szimbóluma. Angyalok, démonok, sátán,

ördögök nincsenek. A kereszténynek nem tökéletesnek

kell lennie, hanem gondolat-gyökérnek,

nem szentnek, hanem acélból-szőtt Árnynak,

aki, ha sárba esik, fölpattan.

Az anyagból gyúrt emberalak és a belélehelt

halhatatlan lélek története nem egyéb,

mint népmese. A homo sapiens száz és százezer

év alatt, jég- és kőkorszakok gyalogösvényein

surrant-bukott, hogy agya és elméje

kicsillagozzon. Megismerje a protozoák,

az atomok, molekulák, elemek mélyeit éppúgy, mint

a saját tudatát és tudatalattiját.

A pápa, káprázva hallom, előadásokat tart a világ

egyetemein, templomaiban: rendet akar a fejekben.

Az őssejt és a semmi isteni szelleméről

beszél. Az ember imádatának tárgya a végtelen

végtelen, az alkotó-csóvával áthasított örökéj, hol

az összes fajok, formák, szivárványszínek összehangzanak.

Hirdeti: nem a hit embere felsőbbrendű, hanem

aki a birtoklás és háború dinoszauruszáról

leszáll, hogy tisztán hallhassa,

amit a napok, neutroncsillagok, spirálködök

és galaxisok énekkara a Misztérium-fáról,

a Kezdet Arcáról énekel.

De nem feledkezik meg a kásás abszurdról.

Halljátok? Végre vallomást tesz a káoszról,

mely a szív tavasza. Ezt én mondom: Zarathusztra

követe. Ecce homo! az ember forgács, kiáltja XXII. Gergely

pápa; ezt tanítottam én is mindig,

forgács, ami a Hatalmak és Sötétségek gyaluja

alól az idő lábai előtt gyúló halomba hull.

Egy eltékozolt és egy remélt nyárról

(Ujjgyakorlat)

Vérző hiányérzet marad:

nem vertem föl a sátramat

totyogó Fiastyúk alatt,

nem is úsztam be a Duna

vízszentelő habjaiba

az idén.

Talán legyőzött már öreg

testem, ezért nem is merek

ott tölteni bár egy hetet,

elmélkedni magányomban

a lángok kiolthatatlan

énekén.

Vagy talán még jövő nyáron,

mintha élne ifjúságom,

déli verőn fölsugárzón

odatartom majd az égnek,

akármennyire fehér lett,

a fejem.

Egy-két barát kilátogat

hozzám, isszuk a borokat,

részeg a tűz, s a hold olyat

jósol a biztos jelekből,

hogy ott támad szerelmem föl

szívemen.

(2004)

Magyari Barna

Kezedben csönd a toll

Nagy Lászlónak

pillám füvén hajtom

könnycsikók ménesét

nem gyógyul hiányod

szíved helyett vers ég

mennyei hallgatás

rejti vállad hasad

kő-cölöp öltönyöd

nem kopik nem hasad

jegenyéd ívéből

valami legyalult

kozmikus forgácsként

ami hullt az a múlt

kezedben csönd a toll

földgöröngy az irka

örök elmúlásnak

sejtem mi a titka

bőrfülkémben a lét

becézget ereket

sokszor káromkodást

köpnék de nem merek

mesterkélt akcentus

rálehel a szájra

kopik magyarságunk

összes szivárványa

érték helyett a pénzt

fogai közt tartva

kapzsisággal ember

megy a túlsó partra

bajok teszik testem

szenvedés palástba

újratermel kínból

a csalódás gárda

a vég vezércikkét

sejtjeidből szedték

űri csillag-újság

betűin vagy festék

irgalmatlan a sors

ahogyan kimondtad

időszerűséged

forrasztja a mondat

csak néhány méterre

repdesel az Úrtól

közben a költészet

végtelenné súrol

a végzet csikósa

ráncaimon ugrál

s egyszer majd engem is

lóvá tesz a halál

Deák Mór

Olimpia

Egy kicsi országot

naggyá tenni.

Az legalább

tízmilliós dolog.

Nem latolgatva:

annyi, ennyi,

csak tenni.

Ahogy a szív dobog,

erek feszülnek

izmok tégláin:

milyen kevésből építünk nagyot.

Ma célba érnek az imáim,

s egy dobogón dadoghatok,

dadoghatom

a Magyar Himnuszt,

amit az életemmel tudok.

Egy kicsi országot

naggyá tenni

tornázom, úszok,

vívok, futok.

Bella

Nagy út visz Hozzád, Pista.

Húsz év alatt bejártam.

Így maradhattam tiszta,

ott éltem egy barátban.

Jó volt bemenni Hozzád,

jó volt az ÉS-sel élni.

Már azt is kimagozták.

Ők tudnak cseresznyézni.

Sóhajtottunk a fákban

otthon, Fejér megyében.

Semmit sem tudtam bátran.

De így maradtam ébren.

Van a versnek Bellája,

jó lehet versnek lenni.

Aki tudja, belátja.

És a vers is csak

ennyi.

Pardi Anna

Bérencek

Keljetek föl, Ó ifjai az Új Kornak! Sze-

gezzétek homlokotokat a tudatlan Bérencek ellen! Mert

Bérencek vannak a Harcmezőn, a Törvényben és az Egye-

temen, kik, ha tudnák, örökre elnyomnák a Szellemi Há-

borút és meghosszabbítanák a Testi Háborút!

(William Blake: Milton, Előszó, részlet)

Hirtelen elfogy a holnap,

elfogy a jó harcnak még a lehetősége is,

hirtelen elfogy a szerelem,

elfogy a gyerekek nevelhetősége eszközlésben is,

hirtelen elfogy a munka,

megnövekszik a milliókat sújtó nemezis,

hirtelen megnő a hazugság,

de mint Blake informál, a félretájékoztatás

évszázadok óta folyamatos itt.

* * *

Mindezideig befuccsoltak az osztályharcok, forradalmak,

szabad vitézkedések,

befuccsoltak ideológiák, szabadságharcok, haladáselméletek,

befuccsolt az arisztokrácia, a papság, a munkásosztály

vezető szerepe, befuccsolt a nyugtalanító szabadság

megannyi kérdésköre.

* * *

Hirtelen, hirtelen leblokkolódhat a világ,

régóta nem találva már az embereket egyetemesen

egyesítő létjogosultságok irányultságát.

Csak nehogy számkalapját véve a Rohanó Idő

beintve itt hagyja a bolygót hirtelen, legreménytelenebb

társtagjaként a káprázatos csillagrendszereknek.

A nemzetektől elszakított Hold alatt, holdhosszat

a sötét hatalmak rettegése óráiban

sokszor nem aludt egy komor férfi, a költészet

titkos szolgálatának vezéregyéniségeként.

* * *

William Blake holtában is haladóan szembemegy

a modernizmus lélektelen főösvényével,

európai, amerikai, afrikai, jeruzsálemi jövendölésektől

telítetten. Bérenceknek nevezi mindazokat,

akik fokozzák a vágyat a tartalmatlan dolgok után,

elodázzák, ki nem deríthetővé teszik,

eleve eltemetik az Igazság Emberiséget Éltető Pillanatait.

Bérenc a csak saját érdekeit féltő tömegember,

s bérenc a nagytőkés, fegyvergyártó,

ki még kultúraként a Puffannak a hullák

technozenéről is gondoskodik az Irakban asszonyokat,

gyermekeket gyilkoló amerikai katonák fülhallgatóján.

* * *

E kutyaürülékes dimenzió elbutítottan szenvedő tömegei

meglehet, nem tudják elviselni a szabadság

mérhetetlen tündöklését, az angyalok becsületbeli kötelezettségével,

de teljesen szabadság nélkül sem élhetünk,

szabadság kell mindjobban, egyenlő mértékben nekik, gyermekeiknek,

nehogy befuccsoljon a földi jövő mindörökre.

* * *

Nehogy bejöjjön az angol költő és látnok amerikai jövendölése

a floridai hurrikánról, a fertőző, rovaros,

baktériumos szélről, a New-York-i polgár elbizonytalanodásáról

a liberális, nem Istentől jóváhagyott szabadság

béklyói, pénzesládái között. Albion beteg, Amerika alél,

a Zenit őrjöng, Antikrisztus, kárhozott Démon, Nemesség

Gyűlölője pusztít, csak nehogy az 1793-ban írt vers

figyelmeztetés legyen a bérencek támasztotta kulturális

közönyben. 13 angyal közt Blake köröz

az angolszász parlamentek felett, agg próféta, ifjú látomás

zászlaival a kézben.

* * *

Utómottó: Miért remeg a Becsület?

miért áldozza fel örömét a nemes a hitványnak, s gúnyos

vésznek? Ki rendelé? mely Isten? milyen angyal? Hogy

ne működjék a nemes, a nemtelen pedig féktelenül

használja mind a természet erőit.

(William Blake: Amerika: Jövendölés)

Pethő László

Bazárban

A lenin-fiúk még

megvannak s viszik

a képet is – én csak

egy Turgenyevet vettem

negyed kg kenyér áráért

lám lassan kiárusítva

lecsorgunk a hegyek

oldalán hisz a sós víz

már az ülepünket mossa

így fertőtlenít Isten

tartósít…

Akár a lavina

Két test melege

a havat is hordja el-

hordja az égig

s e küzdelemben

Isten tüze éltet: ha-

lál előtt s utána

ezért az égig

az örökléten túli

hómezőkre jut

ki úgy szerethet

mintha a feltámadás

lángja égne itt

és kezet lábat

szívet agyat összefog-

va – mint lavina

csak görget görget

a földről felhők fölé

röpíti léted.

Novák Béla Dénes

miért nem szeretem ámerikát

őseim javát fölfaltam

csontjaik nyomán szétfutott a haza

testvéreim a porban

fénnyé leszek az se csoda

millió vietnámira gondolok

és hatvanháromezer csokoládéizű

us army halottra

a gerillák állítólag fölfalták a tetemeket

miért nem szeretem ámerikát

kérdezzétek tőle

vagy az iraqi kisfiútól

akna tépte lábai futnak a holdban

szaladnak kisfiú nélkül

pár barrel olaj a világ

sivatagot kefél a bankár

nem szeretem ámerikát

teremtsünk ellenséget ha kell a föld alól

bocsáss meg ha tudsz

jézus jajong valahol

támadjanak new indiánok

lehessen kiket irtani

egy olajkút egyenlő két apacs csecsemő

osceola se lázad kitömött szobra látható

talapzatán aranylik a szó gyalázat

de ez még nem a végzet

puffasztott irodalények

szeminol-szemafor kacsint a tévéreklámból

a hullák valódiak

de van gumi szerető és ál-bor

talán ha ott lehetnék utcaseprő

nem utálnám ámerikát

föl föl mi rabjai a rögnek

szabadítsuk föl magyarországot

és az usát

ó máj dárling

(alulról nézve

megvolna az ország

fugger és thurzó

utódok lopkodják)

immár kuss a világnak szavazzunk vissza az időben

medicsiekre avagy dzsordzs kussra

jobb ha bevalljuk mindenképpen a hazugságra

de nincs gond amíg géppisztolyokra futja

zabáljuk ön-perceink

proli-polgárnak senki népnek

szavazni csak

gondolkodni tilos jussa van a kussra

milyen szép ez a sláger-élet

a pálmafát amiről fejre estünk kivágták

jó kövérre hízik a bankár

ha akarsz kamatra megdögölhetsz

nemcsak a lelked

szüleidről is lopják a földet

de nincs gond amíg tengeralattjáróra futja

kell nekik a naprendszer is

tanulj inkább héberül

elkerül a nemezis

nincs nekünk választható halálnem

önakasztás élve-féreg

csövezel saját hazádban

hit-ficamultan csodavártan

lehallgat a tetű bolha poloska

nincs gond ha míg plutóniumbombára futja

káromkodással öblögesd a szád ne dajkamesével

ne lázadj te atavisztikus hülye

fölbontják élet-szerződésed

azután

emigrálhatsz egy másik semmibe

számlák ura

prózai sanzon a miért nem visz el az ördög

dallamára

leginkább a villanyszámlást utálom kést neki arzént

a sötétek akarják sötétben éljek

gyűlölöm a díjbeszedőket fénybeszedőket

a tovább nem ragozható senkiket

éltünk volna a középkorban én a várúr

számlába-húzással végeztetném ki mind

képzelem mibe kerülhetett egy közepes kővár rezsije

számlák ura lettem

ezen a földi nekeresden

néha hegymászó-szereléssel jutok a budira

tegnap kávéfőzni mentemben találkoztam egy jetivel

á há válá thi mái pá – ezt kiáltozta és rémülten

menekült előlem

náluk ezt azt jelentheti ne üldözzetek tovább

elismerem barlanglakás-hátralékom

elköltöztem másokra testáltam a maradék kárpátokat

berendezkedtem volna újra lakomban

ám hirtelen mount-everest nőtt a szoba közepén

Fazekas István

Éva

Melledet kibontod,

sarlós, barna holdja

árnyékos szememet

fénnyel beragyogja.

Hűs forrása lenne

sivatagult számnak,

csípődnek mozgása

éneke a vágynak.

Életvize ajkad,

s tested minden nedve:

benned mártóztam meg

örök szerelemre.

Cyrano panaszai

I.

Havazás van a szívemben,

itt dideregsz a szememben,

s mindenekben megcsodállak,

téged, akit titkolnálak.

Még szóként is tiltva voltál

titkolt tőlem titkos zsoltár,

szerelmedből nem maradt más

nekem csak a földbehullás.

II.

Szemsugarad záporában

olykor-olykor én is álltam,

kápráztatott csókod, könnyed,

s becsuktál, mint megunt könyvet.

III.

Az ajkamon nincs bocsánat,

csókod a csókomra száradt,

szemed csukódása gyónás,

csókoddal szép az elmúlás.

Könyörgés

Hát nem adsz békét Istenem,

szüntelen hiába kérem,

keservesen kereshetlek

a keserű, vaksötétben.

Körém fontad az éjszakát,

hogy szüntelen fojtogasson.

Haragodtól nem véd már meg

ember, se ájtatos asszony.

Meggyújtom a cigarettám,

de nélküled az sem éghet.

„Vagyok, aki vagyok” – mondtad.

Szavad rettentő ítélet.

Én nélküled csak por vagyok,

miként por lesz majd a testem.

Ha szétnyílik ama függöny,

Uram, ne felejts el engem.

Duna-parti este

Lebeg a Hold az égen,

árnyékom dagad, vékonyul.

Világom biztos pontja: léptem.

Szívem még dobog, de alkonyul.

Kémények fehér füstjei alatt

sok zsibongó élet vár csodát.

A Duna-parton kutya vonyít.

Megzengetnek egy harmonikát.

Csillagoktól rücskös az ég,

nincs semmi új a Hold alatt.

Fáj a testemet cipelni:

szíven szúrom árnyékomat.

És vérzik a föld. Holt árnyékom

egy kökénybokron derengve leng.

A folyón felizzó szemem

elém bűvöli a végtelent.

Szőke Kálmán

És megnyitá a szolga szemeit

(Királyok könyve 6. 17.)

Pálcát törni csak balgaságod

fölött van jogod, szabadulhatsz tőle,

ha belátod azt.

Titkot mondok.

Ne palástold a gyöngeséged,

s könnyebben szerethet a társad.

Gondold meg hát, a foghatatlannal

játszol, minden bántás

hulló kő a lábad alatt.

Szánd a dölyfös embert,

esendőbb ő, mint a saját lelkében

tévelygő, legyen hozzá is jó szavad.

S mint véredben a mérgező anyag,

gyilkolnál ha módod volna rá?

Ne hidd, hogy gonosz vagy,

lásd, káprázat a fölfelé,

s a lefelé tévedés.

Más grádicsokat tervezett néked az Alkotó.

(Döbbenten állok itt Uram,

a barátom káromkodásában

tisztaságot látok,

s egy kölyökkutya bizalma

lázadó földrészt fegyverez le bennem.)

Szóltam hozzád kőbe írt szavakkal,

te a levegőbe rajzolod neved.

Hamarabb tanulja fűszál a fényt,

falevél beszédesebb náladnál.

Ne ábrándozz: tiéd bármely lélek,

hegység s az ő sárga, fekete fia.

Mondom néked elveszíted,

mert amit adsz, az a kincsed.

Ha többet tudsz magadról közeledsz hozzám.

Szerényebb leszel, a lépésed egyszerűbb.

Szenvedésben látod meg az igaz dolgok másolatát,

álmodban szólít néven a kézzel fogható.

Mondják neked, de hinned

sem kell bennem. Ha értenél

engem már nem lennél ember.

Magadban higgy, légy a barátod!

Kapirgálsz, keresgélsz virradatlan,

s ott van az oltalom önmagadban.

^{Jelentés a Jóistennek}

Énistenem-Jóistenem, az osztály létszáma

a jövő tanévben tízmillió alá csökken.

Jelentem, beléptünk az EU-ba. Igaz-e,

hogy nagy EU-nuch lesz belőlünk?

Egyik tanfelügyelőnk szerint a nemzet

röhejes, idejétmúlt képződmény.

Azóta, ahogy régi diáktársunk írta:

röhög az egész osztály.

A tantermünk világos, a gyerekek

jó része sötét. Magyar órán amerikai

típusú önéletrajzot készítünk,

ami úgy kezdődik, hogy ÉN. Rátermett

vagyok mindenre és annak ellenkezőjére.

Nagyszünetben sajtburgert, vagy

tölcséres mekfrízt fogyasztunk pepsivel.

Esetleg lilatehén-csokoládét.

Tornaterem nincs, az osztály felének

csaknem akkora a pocakja, mint Lajcsinak

a tévéből, akit gyakrabban láthatunk

az édesapánknál.

Mikor tetszik meglátogatni minket?

Arckép

Nem jár cirkuszba, cukrászdába.

Felnőtt. Ezt a februárt is elolvasta,

s a betűhöz társult bizodalmát

behavazták hatvan télidők.

Kinek arcáról utazóban az igaz,

színes a felszínes fecsegőt elkerül:

felgöngyölné a gyepszőnyeget,

fürjpástétomos asztalhoz ülne.

Nemzetén máig tatárjárás;

nem lóhátról, bársonyszékből a parancs.

Mégsem küldi hátra kezét, családnevét,

halottai mellcsontján dobolna kő,

ágrólszakadt cserje arcul csapná;

szegény ember tenyerén bont tányért

a megtartás romlatlan gyógyfüve.

A nők

bársonyos ösztönnel

távolságot tartottak tőlem.

Csak figyelmességet, –

búzacsírát fogadtak el,

rebbenve minden mozdulatra.

Most is itt ülnek a terasz ágán,

csip-csup dolgaikat megbeszélik,

áldott, szemtelen, szökkenő madárféle.

Szoknyájukat jókedvűen

penderítik, kac-kac, mondják,

felébredt az úrfi?

Aztán huss!

Idegenbe, fellegekbe, ligetekbe,

csőrükben a félvilággal.