Az olvasó először szembesül, ismerkedik a romániai nagy politikai és hazaárulóperek kihallgatási jegyzőkönyveinek egyedi hangulatával, atmoszférájával. És beleborzong! A lekerekített, sajátos bikkfanyelven megfogalmazott kérdések és kicsikart válaszok mögött iszonyatos verések, kínzások, éjszakai és nappali gyötrődések, véres bőr- és húscafatok képzeletbeli látványa villan fel előttünk. A látványtól nem lehet szabadulni.

A romániai börtönök világáról hiteles, bent a poklok poklában született feljegyzés csak 1947-ből maradt fenn. Azt követően a smasszerek egyetlen darab újságpapírért, ceruzacsonkért képesek voltak agyonverni az elítéltet, a kényük-kedvüknek kiszolgáltatott foglyot. A visszaemlékezések, vallomások csak sejtetni tudják, hogy mi zajlott Szamosújváron, Jilaván, a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban. Csak az maradt életben, akinek erős volt a hite, és volt kellő humora, hogy felül tudjon emelkedni a borzalmakon.

Moszkvából irányított kézi vezérlés alapján épült fel a STASI, az ÁVO, a Szekuritáté. Romániában nem is nagyon tettek különbséget a III./1, a III./II., a III./III.-as csoportfőnökségek között. Az egész népet, az ország lakóit kellett leigázni, állandó rettegésben tartani, a másként gondolkodás csíráját is kiirtani.

Ennek a sajátos ideológiának és logikának lett az egyik áldozata Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök: elméleti szinten fel merte vetni Erdély kérdését, akárcsak azok a kivégzett vagy börtönviselt társai, akik az 1947. évi párizsi békeszerződés után néhány évvel úgy látták, hogy a nagyhatalmak igazságtalanul sújtották Magyarországot.

Fodor Pál, az egyik nagy hazaárulóper fővádlottja úgy látta, hogy a Trianon óta rákos daganatként burjánzó Erdély-kérdést csak úgy lehet megoldani, ha az országnyi régiót Románia és Magyarország között két egyenlő részre osztják fel, végrehajtják a lakosságcserét, a határvonal pedig északról déli irányba halad. Pontosan kiszámolta, hogy a lakosságcsere, egy és egynegyed millió embernek az átköltöztetése nyolc évig tartana, vasúti szerelvények sokasága biztosítaná a megtermelt és összegyűjtött javak elszállítását egyik országrészből a másikba.

3. A mai román politikai hatalom, bármilyen színezetű politikai elit autonómiával, regionalizmussal, helyi önrendelkezéssel kapcsolatos hisztérikus reagálásából már következtetni tudunk: milyen méretű terror és retorzió volt a válasz bármilyen jellegű, Erdély-kérdésnek puszta említésére irányuló felvetésnél. A ma emberének nincs fogalma, mekkora létszámú apparátust, állig felfegyverzett belügyi katonai alakulatot mozgósítottak egyetlen ember letartóztatására, esetleg likvidálására.

Fodor Pált 1957. július 7-én, vasárnap a saját lakásában tartóztatták le. Megtalálták nála az Erdély kettéosztását s a lakosságcserét szemléltető térképvázlatot és Jakabbfy Elemér 1923-ban megjelent Erdély statisztikája című könyvritkaságot.

Még aznap terepjáróval beszállították Marosvásárhelyre, este pedig különleges biztonsági kísérettel Bukarestbe vitték. Ez bevett szabály volt: a hazaáruló-perek elsőrendű vádlottjait a bukaresti Szekuritáté épületébe hurcolták, ott kezdték el vallatni.

Július 8-án Tănase Vasile főhadnagy – aki minden bizonnyal jól beszélt magyarul, ez derül ki Fodor Pál felesége kihallgatásából – azonnal a Szekuritátét leginkább foglalkoztató kérdésre kereste a választ: hogyan képzelte el Erdély kettéosztását?

A kihallgatási jegyzőkönyvekből természetesen hiányzik a “bandita”, a “hazaáruló” minősítés, nyoma sincs a magánzárkának, vagy annak, hogy a szerencsétlen letartóztatottat sötét pléhszemüvegben, felmosórongyként hurcolták végig folyosók, labirintusok sokaságán, hogy éjszaka reflektorral világítottak a szemébe, hogy heteken át nem hagyták lefeküdni, a cellákat teletömték besúgókkal. Arra is csak a visszaemlékezésekből, vallomásokból tudunk következtetni, hogy a letartóztatottat azzal kergették az őrületbe, hogy megfenyegették: kivégzik a feleségét, a gyerekeit.

A jegyzőkönyvek szerint két úriember beszélget egymással, önözik és magázzák egymást. Mi azonban tudjuk, hogy a vádlott a padlóhoz szegezett széken ül, szemébe ezerwattos reflektor világít, valószínűleg már beadták a Dél-Amerikában honos fafajtából kivont, a KGB, a STASI, az ÁVO által is gyakran használt Mescalin nevű “gyógyszert”, amelytől valamiféle lázálomban élt, úgy érezte, hogy a börtön és a cella falai agyonnyomják, majd egyfajta közlési kényszerük alakult ki: mindent elmondtak, “kifecsegtek”, amit korábban veréssel, kínzással, éheztetéssel, pszichikai terrorral nem tudtak kicsikarni.

Az is kiderül, hogy a lakosságcserére vonatkozó térképek, számítások elkészítéséhez az ösztönzést az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc jelentette. Sajnos, még mindig nem sikerült rábukkannom a gyulafehérvári püspöki palotából elhurcolt, a megyéket és városokat, a megosztott altalajkincsek sokaságát, a lakosságcsere lehetséges útvonalát, pontos menetrendjét feltüntető térképre, holott a vallatások során erről részletesen beszélt Fodor Pál.

A Fodor Pál és négy vádlott-társának peranyaga mintegy tízezer (!) oldal. Az ujjlenyomattól kezdve a Duna-deltai norma teljesítéséig, vagy nem teljesítésig, példás rendben megtalálható. Döbbenetesek a kihallgatási jegyzőkönyvek és tanúkihallgatások.

Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét! Az eddig megjelent visszaemlékezések, vallomások jelentős része amolyan nyári mese, lírai futam, írói ujjgyakorlat. Igaza van Szőcs Istvánnak, aki a Helikon című kolozsvári irodalmi folyóirat idei, május 25-i számában (10. szám) azt írja: “… az olvasók nem szeretik az olyan cselekedetek valóságosságának megírását, amiből tudva vagy sejtve, szemrehányást érezhetnek ki: te miért nem így cselekedtél? Illetve, ha nem is éppen ezt, mert túl »durva«, és »több szempontból is elfogadhatatlan«: te miért nem tiszteled legalább jobban azokat, akik mertek cselekedni?”

Igen, a valóság egyedi és megismételhetetlen. Akár dehonesztáló is lehet. És bizony fejek is hullanak, és eszményképekről derül ki, hogy együttműködtek a politikai rendőrséggel!

Fodor Pál és társai ellen a Kolozsvári Katonai Bíróság, a hírhedt 1958. február 26-i látogatás másnapján, 1958. február 27-én hozta a példát statuáló, rendkívül szigorú ítéleteket. Addig a politikai perekben legfennebb 7-8 évi ítéleteket hoztak, Kádár János dicstelen árulását követően az erdélyi magyarok ellen egyre-másra mondják ki a halálos, életfogytiglani ítéleteket. A magyar értelmiségi elitet valósággal lefejezték! Innen már egyenes út vezetett a Bolyai Tudományegyetem, az önálló magyar iskola- és intézményhálózat felszámolásához. Az eddigi magyar–román kormányfői találkozók mérlege katasztrofális: árulás árulást követ. A Balkán Machiavellijének tartott kaméleon Gheorghe Gherghiu-Dej és diktatórikus rendszere gondoskodott arról, hogy a letartóztatottak, elítéltek, meghurcoltak, bebörtönzöttek és kivégzettek hozzátartozói hetedíziglen megszenvedjék azt, hogy valamelyik családtagjuk fel merte emelni a fejét, kimondta az erdélyi magyarságot leginkább foglalkoztató gondokat.

Így válnak az 1950-es, 1960-as évek a romániai magyarság számára az egyik legdrámaibb cenzúrává: akkor roppant meg végérvényesen a Trianon óta folyamatosan jelen levő konok ellenállás a román hatalom különböző praktikái ellen. Azt követően már csak elszigetelt utóvédharcokra került sor, s megindult a végzetes népességfogyás és kivándorlás, amely sok esetben már csak eszmei próbálkozássá minősíti az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc idején – alig 12 nap alatt – gombamód szaporodó szervezkedési kísérleteket, ellenállási próbálkozásokat.

A kihallgatás 10 óra 20 perckor kezdődött, és véget ért 20 óra 30 perckor

Én, Tănase Vasile hadnagy, nyomozóként kihallgattam: Neve: Fodor Pál (Pavel) letartóztatottat, születésének időpontja 1903. év, június hó, 29. nap, születési helye: Budapest, állampolgársága román, nemzetisége magyar, politikai hovatartozása: nincs bekapcsolódva, végzettsége: budapesti Műegyetem 1920–1928, foglalkozása: építészmérnök, utolsó munkahelye: csíkszeredai vasútállomás, 7. vonal [karbantartó egység – T. Z.], mérnök, utolsó lakhelye: Csíkszereda, Somlyó utca 114. szám, családi helyzete: nős, Annamária, 59 éves, Németországban született, háztartásbeli, ugyanazon a lakcímen lakik. Két gyereke van: Imre (Emeric) és Pál (Pavel), 22 évesek, mindketten a bukaresti Műegyetem hallgatói, lakhelyük: a Ştefan Furtună utca, 140. szám alatti diákkollégium.

Milyen hadseregben, szolgálatban rangfokozatban, tisztségben szolgált: 1929–1930 román hadsereg, 1939–1940 a műszaki egységeknél alhadnagy. Magyar hadsereg: 1941–1946.

Válasz: 1955 nyarán, miután Márton Áron római katolikus püspököt kiengedték a börtönből, én a barátja még abból az időből, amikor gimnazista voltam, Gyulafehérváron voltam, hogy meglátogassam őt.

Azt követően 1956. januárjában újból meglátogattam Márton Áron püspököt, hogy megtárgyaljam vele Erdély kérdését, amely régóta foglalkoztatott engem.

Én elmondtam Márton Áron püspöknek ezt az én gondomat, mert azonkívül, hogy barátok voltunk, én úgy ismertem őt, akinek Erdély kérdésében ugyanolyan nacionalista, soviniszta meggyőződései voltak, mint nekem, tehát teljesen megbíztam benne.

Ezen látogatás alkalmával Márton Áron püspök előttem kijelentette a maga két véleményét ebben a kérdésben, éspedig: azt mondta, hogy Erdélyt nem kell felosztani, hanem független tartomány legyen úgy a Román, mint a Magyar Népköztársaság irányában, másodsorban abban a helyzetben, ha ez nem valósítható meg, akkor osszák kétfelé, úgy, ahogyan én kifejtettem a magam álláspontját.

Kérdés: A nyomozás azt kéri öntől, hogy pontosítsa: az 1956. januári látogatásakor miben állapodtak meg Márton Áron püspökkel az Erdélyre vonatkozó kérdésekben?

Kérdés: Folytatásképpen mondja el: még mikor találkozott Márton Áronnal, a fentebb említett kérdésben miről tárgyaltak?

Válasz: 1956 őszén, abban az időszakban, amikor a Magyar Népköztársaságban az ellenforradalmi események zajlottak, ezen események hatása alatt elkészítettem Erdély felosztásának vázlatát, amelyen területileg körülhatároltam azokat a részeket, amelyek véleményem szerint a Román Népköztársasághoz és a Magyar Népköztársasághoz kellene tartozzanak, vagyis konkrétan papírra vetettem az én álláspontomat, amelyet 1956 januárjában Márton Áron püspök előtt kifejtettem.

Folytatásként beszéltem neki a Magyar Népköztársaságban lezajlott eseményekről, a különböző személyektől általam hallottakról, és kifejtettem álláspontomat, hogy talán most van lehetőség ennek a kérdésnek a megoldására. [Kiemelés – T. Z.]

Kérdés: Még milyen más személyekkel beszélt erről a kérdésről?

Válasz: Erről a kérdésről még a következő személyekkel beszéltem: Mikó László (Ladislau) volt földbirtokos, lakhelye: Marosvásárhely (Tg-Mureş), Mihai Viteazul utca 46. szám, Hajdu Béla (Leander), Szőcs Ignác (Ignaţie, Izidor), mindketten Ferenc-rendi szerzetesek, mindketten a ferencesek esztelneki (Estelnic) kolostorából, és Szőcs Bálint – jelenlegi neve Szentmártoni Odorik (Odoric) – a Ferenc-rendiek máriaradnai kolostorában, mindannyian gimnáziumi iskolatársaim voltak.

A fentebb említett személyek mindenikének kifejtettem a magam álláspontját azzal a pontosítással, hogy erről a kérdésről Márton Áron püspöknek is beszéltem.

Tănase Vasile hadnagy

Válasz: A nyomozás nekem bemutatott dokumentuma Erdély 1:2500000-es léptékű térképét ábrázolja, én rajzoltam pauszpapírra egy magyar térkép nyomán.

A keleti vonal a Románia és Magyarország közötti régi, első világháború előtti határvonalat ábrázolja.

Kérdés: Még ki tud ennek a térképnek a meglétéről?

Válasz: E térkép létezéséről tud a feleségem, Annamária, Márton Áron püspök. A feleségem látta, amikor az eredeti térkép elkészítésén dolgoztam, amelyet elvittem Gyulafehérvárra, Márton Áron püspöknek.

Kérdés: A feleségén és Márton Áron püspökön kívül ki tud még ennek a térképnek a meglétéről?

Válasz: A feleségemen és Márton Áron püspökön kívül senki nem tud a térkép elkészüléséről.

Kérdés: Az előbb kijelentette, hogy a térkép eredetijét, amelyet önnek bemutattunk, átadta Márton Áron püspöknek a gyulafehérvári utazása során.

A határvonalakat fekete tussal jelöltem meg. A megyehatárokat – a régi területi felosztás alapján – pontozott vonallal, a jelentősebb városokat fekete ponttal jelöltem.

Az 1956. október 11-ei időpont nem a térkép elkészítésének dátuma volt, hanem szimbolikus időpont, a fogságból való hazatérésem tizedik évfordulóját jelentette.

Kérdés: Az említett két térképen kívül – amelyekről fentebb beszélt – még milyen hasonló jellegű térképet készített?

Válasz: Ahogyan az előző kihallgatási jegyzőkönyvben nyilatkoztam, én ezeket az akciókat akkor kezdeményeztem, amikor a Magyar Népköztársaságban az ellenforradalmi események zajlottak, amikor ezen események hatására azt reméltem, hogy a Magyar Népköztársaságban a kommunista rendszert megváltoztatják, és hatalomra kerül a tőkés rendszer, amely felveti Erdély kérdését is, így ilyen értelemben mi is tegyünk javaslatokat.

Én gondoltam arra az eshetőségre is, hogy a magyarországi ellenforradalmi mozgalom átfogja Erdélyt is, így az engem régóta foglalkoztató kérdés megoldódhat. [Kiemelések – T. Z.]

Így az első világháború idején a csíkszeredai római katolikus gimnáziumban tanultam, nacionalista, soviniszta és revizionista szellemben neveltek.

Hasonlóan a gimnázium elvégzése után a kisebbségi Magyar Pártban, majd az Erdélyi Pártban – ahol tagként tevékenykedtem – és a kolozsvári Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületben – amelynek Csík megyei küldötte voltam –, ezen pártok és egyesületek vezetőségéből több személlyel volt kapcsolatom, például Adorján Imrével (Emeric), a Magyar Párt volt Csík megyei titkárával, Pál Gáborral, a Magyar Párt országgyűlési képviselőjével, Szász Pállal, a kolozsvári Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnökével, a börtönben elhunyt földbirtokossal, Mikó Lászlóval (Ladislau), az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület marosvásárhelyi küldöttével, majd a megye főispánjával, földbirtokossal és másokkal, akiknek hasonlóan nacionalista, revizionista felfogásuk volt, s ezért tevékenykedtek.

Miután szóról szóra elolvastam (“am cetit”) a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet, és megállapítottam, hogy az teljes mértékben megfelel az általam elmondottaknak, azt fenntartom és aláírom.

Vasile Tănase hadnagy aláírása

Kérdés: Az előző kihallgatási jegyzőkönyvben kijelentette, hogy elkészítette Erdély térképét, amelyet átadott Márton Áron püspöknek.

Rövid idő múlva hallottam, hogy Márton Áron püspököt letartóztatták, hogy megszervezte a rendszerellenes provokatív egyházi rendezvényt.

Tehát ezen alkalommal nem tárgyaltunk bővebben Erdély kérdéséről, én rájöttem, hogy Márton Áron továbbra is magyar sovén-nacionalista, revizionista maradt, s ugyanolyan felfogása van, mint nekem.

Márton Áron azt mondta, hogy vannak más lehetőségek is, éspedig egy független Erdély vagy Magyarország “évezredes határvonalához” való visszatérés.

Egyik napról a másikra halogattam a térkép elkészítését, egészen addig, amíg a magyarországi ellenforradalmi események ösztönzést (“imbold”) jelentettek ilyen vonatkozásban, azt remélvén, hogy új politikai rendszer következik, éspedig a tőkés rendszer, amikor újból felvetődik Erdély kérdése.

Válasz: Engem az késztetett arra, hogy Márton Áron püspökhöz forduljak ezzel a kérdéssel, hogy tudtam a püspökről: évekkel korábban már foglalkozott ezzel a kérdéssel, éspedig nyilvánosan kijelentette, hogy Erdély Magyarországhoz kell tartozzon.

Válasz: Ahogy már kijelentettem, az első látogatáson, amikor a börtönből 1955 folyamán történt szabadulása után felkerestem Márton Áron püspököt, megtudtam, hogy az egyik ok, amiért letartóztatták, az volt, hogy nyilvánosan kijelentette: Erdély Magyarországhoz kell tartozzon.

Mivel engem is foglalkoztatott ez a kérdés, elmentem Gyulafehérvárra, hogy ilyen értelemben ismerjem meg az ő álláspontját, és beszéljek a magaméról is. Így tisztázni akartam, melyek a közös álláspontok, s miben különbözik a véleményünk ebben a kérdésben.

Válasz: A következő okokból akartam, hogy Márton Áron püspök megismerje az én álláspontomat, én pedig az övét:

Tudtam, hogy Márton Áron püspöknek, mint magyarnak, nacionalista, soviniszta, revizionista az álláspontja, felfogása. Jómagam és azok a személyek, akikkel beszéltem erről a kérdésről (a személyek nevét felsoroltam az 1957. július 8-i kihallgatási jegyzőkönyvben), Márton Áron püspököt úgy tartottuk számon, mint a vezérünket, az erdélyi magyar reakciósok vezérét, akit Erdély kérdésében a Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti határvonal revíziója foglalkoztat.

Úgy én, mint az előbb említett személyek, kifejeztük azt a meggyőződésünket, hogy Márton Áron püspök tisztségénél fogva jobban tudja, hogyan kell ezt a kérdést megoldani, a Román vagy a Magyar Népköztársaság rendszerének esetleges megváltoztatása esetén, amikor újból felvetődnék Erdély kérdése, hamarabb tud kapcsolatba lépni különböző reakciós személyekkel és csoportosulásokkal.

Kérdés: Fentebb kijelentette, hogy úgy ön, mint az előbb említett személyek, úgy gondolták, hogy Márton Áron jobban ismeri, hogyan lehet Erdély kérdését megoldani.

Kérdés: Nem felel meg a valóságnak az, amit állít, mert az előző válaszában említette, hogy beszélgettek Márton Áronnal arról: mit kell tenni az ön által követett célok eléréséért. Miért tagadja az igazságot?

Válasz: Én nem tagadom az igazságot. Én egyáltalán semmit nem tárgyaltam Márton Áron püspökkel annak módozatáról, hogyan kell ezt a tervet megvalósítani. Minden az elméleti jellegű beszélgetésre szorítkozott.

Vasile Tănase

Kérdés: Mielőtt elment volna Márton Áron püspökhöz, más személyekkel beszélt erről a kérdésről, vagyis Erdély felosztásáról?

Válasz: Jó pár évvel ezelőtt, miután visszatértem a hadifogságból, Pál Gáborral (Gavril), a 74 éves, Csíkszeredán, Somlyó utca 120. szám alatt lakó kulák unokatestvéremmel, a horthysta (“hortist”) rendszer volt tisztjével, a kisebbségi Magyar Párt képviselőjével beszéltem erről a kérdésről, vagyis Erdély területének felosztásáról.

A Márton Áron püspöknél tett első és második látogatásom között – miután kiszabadult a börtönből – senkivel sem beszéltem Erdély felosztásának kérdéséről.

Válasz: Arról a szándékomról, hogy meglátogatom Márton Áron püspököt, a csíkszeredai római katolikus lelkésszel, Antal Józseffel beszéltem, akit megkérdeztem: nincs valami küldenivalója Márton Áron püspöknek? Ő átadott két vallási könyvet, hogy adjam át a püspökségen.

Válasz: Az első látogatás alkalmával, miután Márton Áron püspök kiszabadult a börtönből, tőle megtudtam, hogy sok évvel korábban foglalkozott Erdély kérdésével, úgy, ahogyan az előző kihallgatási jegyzőkönyvekben kijelentettem. Ezekkel a kérdésekkel én is foglalkoztam korábban, olyan értelemben, hogy a magyar sovén nacionalisták szemszögéből – akikhez feltétlenül tartozom – emésztett Erdély területének kérdése.

Ettől a helyzettől kényszerítve elhatároztam, hogy elmegyek Gyulafehérvárra, hogy elmondjam Márton Áron püspöknek, hogy milyen megoldásra jutottam, amely véleményem szerint mindkét fél számára elfogadható.

Kérdés: Ha Erdélynek ez a kérdése régóta emészti – ahogyan ön kijelentette, miért nem beszélte meg mindezt Márton Áron püspökkel már az első látogatáskor, miért volt szükség egy másik látogatásra?

Válasz: Való igaz, hogy Erdélynek ez a kérdése régóta emészt, de addig az időpontig, amíg először meglátogattam, semmilyen megoldást nem találtam.

Amiután elmentem a püspöktől, intenzívebben gondoltam erre a kérdésre, s arra a következtetésre jutottam, amelyről korábban már beszéltem, s mindez arra késztetett, hogy meglátogassam Márton Áron püspököt, hogy megismerjem ilyen értelmű álláspontját.

Miután szóról szóra elolvastam a jelen jegyzőkönyvet, megállapítottam, hogy az teljesen megfelel az általam elmondottaknak, fenntartom és aláírom azt.

Vasile Tănase hadnagy

Kérdés: Az előző kihallgatási jegyzőkönyv folytatásaként nyilatkozzon konkrétan a nyomozó hatóságoknak: miről beszéltek Márton Áronnal az 1956. január hónapi látogatása során?

Válasz: Reggel megérkezvén Gyulafehérvárra, két vagy három órát vártam, amíg bevezettek a püspökhöz. Megérkezvén hozzá, 10–15 percig arról beszéltem, hogy mikor voltam legelőször nála, ismét Erdély kérdésével kezdtem foglalkozni, otthon, egyedül, s azt hiszem, találtam egy megoldást. Megkértem, biztosítson lehetőséget, hogy hosszabb ideig, részletesen kifejthessem, amit mondani akarok.

Ő azt mondta, hogy egyelőre másokkal kell foglalkoznia, de ebéd után, ha maradok, sétálhatunk együtt, s akkor beszélgethetünk.

Ebéd után a püspöki palota körül elindultunk sétálni, elmondtam neki, hogy arra a következtetésre jutottam, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha két egyenlő részre osztanák Erdélyt, vagyis egészében ne legyen sem Romániáé, sem Magyarországé, harmadik állam se legyen a meglévő kettő mellett.

Kifejtettem az okokat, éspedig hogy ne károsodjon sem a román, sem a magyar állam, a legmegfelelőbb dolog az általam javasolt.

Kérdés: A fentebb említetteken kívül még miről beszéltek Erdély kérdésében Márton Áron püspökkel?

Válasz: A fentebb említetteken kívül Erdély kérdésében egyébről nem beszéltünk Márton Áron püspökkel.

1. Erdély teljes egészében legyen Magyarországé, ahogyan az első világháború előtt is volt.

Kérdés: Egyik előző vallomásában azt nyilatkozta, hogy Márton Áron nem pontosította, melyek lennének az erdélyi kérdés megoldásának lehetőségei, most pedig az előbbi válaszában azt állította, hogy Márton Áron azt mondta önnek, hogy e kérdés megoldásának három lehetősége van. Mivel magyarázza ezt az ellentmondást, mi az igazság?

Válasz: Az igazság a fentebbi válasz, vagyis három megoldási lehetőség van.

Kérdés: Mi volt Márton Áron püspök álláspontja azzal kapcsolatosan, ahogyan ön megfelelőnek tartotta Erdély kérdésének megoldását?

Válasz: Márton Áron püspök nem fejtette ki a maga véleményét azzal kapcsolatosan, amit én elmondtam, hanem ezt is az erdélyi kérdés egyik megoldási lehetőségének tartotta, vagyis a harmadik csoportba sorolta – úgy, ahogyan az előbb kijelentettem.

Kérdés: Egyik előző kihallgatási jegyzőkönyvben kijelentette, hogy úgy ön, mint más személyek, akikkel szóba állt, Márton Áron püspököt az erdélyi magyar soviniszták és nacionalisták vezetőjének tartották, és ő tisztségével fogva a legmegfelelőbb, hogy felvegye a kapcsolatot a különböző reakciós csoportosulásokkal, amelyek felvetették volna Erdély kérdését, az előző válaszában kijelentette, hogy nem gondoltak ennek a kérdésnek a megoldási lehetőségeire, s arra sem, hogy mi lett volna Márton Áron püspök szerepe.

Válasz: Való igaz, hogy én attól az időponttól, amikor visszatértem a hadifogságból, 1946 folyamán, Márton Áron püspököt magyar sovén nacionalistának tartottam, mert ebben a szellemben nevelték, ugyanabban a római katolikus iskolában, ahol én is tanultam. Ez volt az én véleményem, bár a börtönből való kiszabadulásáig semmit sem beszéltem vele ilyen értelemben.

Miután kiengedték a börtönből, beszélt az ő letartóztatásának okairól, ez megerősítette bennem a meggyőződést, hogy ő továbbra is magyar nacionalista, soviniszta, revizionista maradt.

Az a tény, 1949-ben a csíkszeredai búcsú alkalmával vallási tüntetést szerveztek, amelyen részt vett Márton Áron püspök is, a demonstrációnak államellenes jellege volt (a következő években a hatóságok be is tiltották annak a búcsúnak a megszervezését), valamint az, hogy letartóztatták és elítélték, megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy a Román Népköztársaság népi demokratikus rendszerének ellensége.

Így ismerve Márton Áron püspök nacionalista, soviniszta, revizionista meggyőződését, és a Román Népköztársaság rendszerével szembeni ellenséges magatartását, úgy értékeltem, hogy tisztségénél fogva ő a legmegfelelőbb, hogy foglalkozzon az erdélyi nacionalista, soviniszta, revizionista elemek vezetésével, hogy útmutatást adjon: mit kell tenni akkor, ha esetleg a Román Népköztársaság népi demokratikus rendszere megváltozna, úgy gondoltam, hogy ő a legalkalmasabb, hogy cselekedjen Erdély kérdésének a megoldásában, kapcsolatba lépve azokkal a különböző személyekkel, csoportosulásokkal, amelyek ezt a kérdést felvetik.

A második gyulafehérvári látogatás alkalmával, miután ismertettem az én álláspontomat Erdély kérdésének megoldásában, ő elmondta azt a három lehetőséget, amelyekről az előbb szóltam, én szóban azt mondtam neki, hogy abban az esetben, ha megváltozna a Román Népköztársaság szocialista rendszere, ő lenne a legalkalmasabb, hogy cselekedjen Erdély kérdésében, vagyis mondja meg, hogyan kell ezt a gondot megoldani, minket pedig (az erdélyi magyar nacionalistákat) vezessen, és jelezze, mit kell tennünk.

Miután szóról szóra elolvastam a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet, megállapítottam, hogy az teljesen megfelel az általam elmondottaknak, azt fenntartom és aláírom.

Vasil Tănase hadnagy

Kérdés: Az előző kihallgatási jegyzőkönyvben ön elhallgatta az igazságot a püspökkel való kapcsolata igazi jellegéről.

Válasz: Ahogyan én tudom, az előző kihallgatási jegyzőkönyvekben mindent elmondtam a Márton Áron püspökkel való kapcsolatomról.

Válasz: Való igaz, hogy a kivizsgálás során egyes előző válaszokban én elhallgattam az igazságot, és hazudtam. Ahogyan már kijelentettem, félelemből hazudtam, hogy magamnak még rosszabbat cselekszem, ha az igazat mondom, s megnehezítem a magam és Márton Áron püspök helyzetét, tudatában lévén, hogy a Márton Áron püspökkel folytatott beszélgetéseknek a Román Népköztársaság jelenlegi rendszerével ellenséges jellege van.

Válasz: Amikor Márton Áron püspököt 1949 folyamán letartóztatták és bezárták, megtudtam, hogy ő a Román Népköztársaság népi demokratikus rendszere ellen ellenséges tevékenységet fejtett ki.

Kérdés: Mit tud Márton Áron püspök letartóztatásáig kifejtett ellenséges tevékenységéről?

Válasz: Én semmit sem tudok 1949. évi letartóztatásáig kifejtett ellenséges tevékenységéről.

Válasz: A csíkszeredai vallási tüntetésen (az 1949-ben megszervezett búcsún, amelyen részt vett Márton Áron püspök is), a börtönből való kiszabadulása után az általa elmondottakon kívül – az Erdély kérdésében tanúsított nacionalista, soviniszta, revizionista magatartásáról – én semmit sem tudok Márton Áron püspök letartóztatásának okairól.

Válasz: A letartóztatásáig lezajlott találkozókon együtt semmilyen politikai jellegű beszélgetést nem folytattunk.

Válasz: A Román Népköztársaság népi demokratikus rendszere elleni ellenséges kapcsolatom Márton Áron püspökkel attól az időponttól van, amikor 1956 januárjában másodszor meglátogattam.

Válasz: A Román Népköztársaság népi demokratikus rendszere elleni ellenséges kapcsolataim azon tényen alapulnak, hogy Márton Áron püspökkel Erdély felosztásának kérdéséről beszéltem, vagyis támadtam a Román Népköztársaság jelenlegi határait, és Márton Áron püspöknek vezető szerepet szántam abban az esetben, ha a jelenlegi rendszert reakcióssal váltanák fel.

Tehát az általunk kezdeményezett akció, vagyis az általam Márton Áron püspökkel megtárgyaltak, az említett térképek elkészítése, valamint a más személyekkel folytatott beszélgetéseim a románok és magyarok közötti uszítást, az Erdélyben levő románok és együtt élő nemzetiségek közötti gyűlölködést jelent.

Válasz: Az általam kezdeményezett akciók célja elsősorban az volt, hogy tisztázzuk az álláspontjainkat, közös megállapodásra jussunk, mindezt azért, hogy megvalósítsam, amit követtem, vagyis Erdély felosztását Románia és Magyarország között, vagy mások véleménye szerint Erdély újból Magyarországé legyen.

A magyarországi ellenforradalmi események idején én arra gondoltam, hogy ezek az események továbbalakulnak, vagyis győz az ellenforradalom. Hasonlóan arra gondoltam, hogy ezek az események Erdélyt is átfogják.

Kérdés: A kérdést illetően miről beszélt Márton Áron püspökkel a harmadik gyulafehérvári látogatása során?

Válasz: Átadtam neki az általam készített térképet, megmagyarázván a jeleket, a különböző színű vonalakat és számokat úgy, ahogyan az előző látogatás során szóban elmondtam neki.

Azután a püspök vissza akarta adni a térképet, mondván, hogy semmi értelme nincs, hogy ilyen kérdésekről beszélgessünk, mert nem aktuálisak.

Vasil Tănase hadnagy

Kérdés: A nyomozó hatóság azt kéri: még egyszer pontosítsa, a harmadik gyulafehérvári látogatáson miről beszéltek Márton Áron püspökkel.

Válasz: Reggel Gyulafehérvárra megérkezvén kilenc óra körül, a püspöki titkár szobájában fél tizenkettőig vártam, majd a titkár bevezetett a püspök szobájába.

Én üdvözöltem őt, kivettem a térképet az újságból, mondván, hogy papírra vetettem, amit utolsó találkozásunkkor megbeszéltünk, vagyis elkészítettem a térképet Erdély két egyenlő részre való felosztásáról.

Elmagyaráztam neki, hogy egy-egy rész 51500 négyzetkilométer kiterjedésű lenne, az altalajkincseket, amennyire lehetséges, egyenlő módón osztanák el. A Zsil-völgye, Vajdahunyad tartomány Romániának maradna, Resicabánya és Amina Magyarországhoz kerülne. A zalatnai bányákat Románia, a bihari bauxitlelőhelyeket Magyarország kapná meg. Sóbányák maradnának Romániában és azon területen is, amely Magyarországhoz kerülne.

Márton Áron püspök megkérdezte: a földgázt teljes egészében Romániának hagynám? Amire én azt válaszoltam, hogy igen, mert másként nem lehet két egyenlő részre felosztani.

Az alul levő számítással kapcsolatosan elmagyaráztam a püspöknek, hogy én úgy látom lehetségesnek a magyar és a román lakosság egyik helyről a másikra való átköltöztetését, vagyis az időtartamot, a szükséges szerelvények számát is feltüntettem ahhoz, hogy egy és egynegyed millió lakost át lehessen költöztetni.

Márton Áron püspök az említett térképet berakta az irodájába, majd más dolgokról, személyi és magánjellegű kérdésekről kezdtünk beszélgetni.

Kérdés: A fentebb elmondottakon kívül a harmadik, Márton Áron püspöknél tett látogatáson Erdély kérdését illetően még miről beszélgettek?

Válasz: A fentebb elmondottakon kívül a Márton Áron püspöknél tett harmadik, gyulafehérvári látogatáson Erdély kérdését illetően semmiről sem beszéltünk.

Kérdés: A nyomozó hatóság tudja, hogy a fentebb említett látogatáson Erdély kérdését illetően másféle beszélgetést is folytatott Márton Áron püspökkel. Miért hallgatja el az igazságot?

Kérdés: Nem igaz, ez állítás. Nagyon jól tudja, miről beszéltek Márton Áron püspökkel.

Válasz: Teljes őszinteséggel nyilatkozom, hogy a fentebb elmondottakon kívül a harmadik gyulafehérvári látogatáson másfajta beszélgetést nem folytattam Márton Áron püspökkel.

Válasz: 1956 novemberében azért látogattam meg Márton Áron püspököt, hogy átadjam neki az Erdély felosztására vonatkozó térképet, mivel az 1956. januári látogatáskor azzal a benyomással maradtam, hogy ha térképen nem szemléltetem a magam álláspontját, nem érti meg kellően ezt a dolgot.

Kérdés: Miért volt szükség arra, hogy átadja Márton Áron püspöknek azt a térképet, amelyről fentebb beszélt?

Válasz: Úgy, ahogyan már kijelentettem, én évek óta tudtam, hogy Márton Áron püspök a nyilvánosság előtt felvetette Erdély kérdését.

E látogatás után elhatároztam, hogy egy térképen fejtem ki a magam álláspontját, széleskörűen kifejtem, hogyan tartom lehetségesnek Erdély két egyenlő részre való felosztását.

A magyarországi események idején, ezek hatására, gyakorlatba ültettem a régebbi tervemet, vagyis elkészítettem azt a térképet, amelyről az előbb beszéltem, és elmentem Gyulafehérvárra.

Kérdés: Miről beszéltek még Márton Áron püspökkel a fent említett kérdésekkel kapcsolatosan?

Válasz: A magyarországi ellenforradalmi eseményekről, vagy az általam összeállított térképpel való kapcsolatról Márton Áron püspökkel semmit sem beszélgettünk.

Kérdés: Mivel indokolta Márton Áron püspök előtt, hogy mi a célja és oka, ami arra késztette, hogy a fentebb említett látogatáson felkeresse őt.

Válasz: Én semmivel sem indokoltam Márton Áron püspök előtt, hogy miért jöttem hozzá, hanem azonnal kivettem az újságból a térképet, s azt válaszoltam rá, hogy erre a papírszeletre rajzoltam rá.

Miután szóról szóra elolvastam a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet, megállapítottam, hogy az teljesen megfelel az általam elmondottaknak, azt fenntartom és aláírom.

Vasil Tănase hadnagy