A nagy művész világteremtő ember. Kinyit számunkra egy olyan világot, amelyről korábban nem is tudtunk. Szembesülnünk kell vele, s ez a találkozás átformálja szemléletmódunkat is. A nagy művész világa magával ragad bennünket. Nem tudunk a hatása alól kitérni. Belépünk a világába, s attól fogva gazdagabbnak érezzük magunkat, mert a művész megajándékozott bennünket a maga látásmódjával.

Nagy oka és nagy előzménye van annak, hogy Kő Pál világa rendkívül sokrétű, tágas birodalom. A legfontosabb előzmény a tehetség, amely a világból magáévá tesz mindent, amire a művésznek szüksége van ahhoz, hogy hiánytalanul kifejezze magát, érzés- és gondolatvilágát, léttapasztalatát.

Kő Pál tehetsége mindenekelőtt a népi kultúrából és a népsorsból táplálkozott. Örökségként kapta a népművészetet és az alulsó Magyarország élményvilágát. A gyermek Kő Pál cselédként dolgozó édesanyjától a munkabírást és a küzdeni tudást örökölte, a nemesi család sarjából alkalmi munkássá lett édesapjától pedig az álmodozásra való hajlamot kapta. Művészi tehetségét is családi örökségként tartja számon. Anyai nagyapja kerülő volt, aki faragott, tárgyakat készített fából, csontból, bőrből. Édesapja pedig rajzolt és festett, fiát is korán bevezette annak szépségébe.

Ez a korai örökség azonban nem idilli körülmények között szállt rá az ötvenes években, hanem nehéz sors nyomása alatt. A szegénységet, a megélhetésért való küzdelmet hamar ki kellett próbálnia. A létminimumért dolgozó emberek mozdulata ekkor vált szemléletének szerves részévé. Nem véletlenül ragadta meg őt olyan erősen Móricz Zsigmond Hét krajcár című novellája. A krajcárok náluk is mindig hiányoztak. S az az irodalmi mű, amelyben a saját sorsára ismert, Illyés Gyula könyve volt, a Puszták népe.

Az 1956-os forradalom és annak embertelen megtorlása nagy erkölcsi és politikai iskola volt számára. Édesapja 1956-ban a munkástanács vezetőjeként megmentette a faluban a kommunisták életét, a majdani törvényes bíróságra akarta bízni az ítélkezést. A forradalom leverése után ezt úgy hálálták meg neki, hogy tizenhárom évi börtönbüntetésre ítélték.

Csodával határos az, hogy neki sikerült fölemelkednie, sikerült megszereznie eredendő tehetségéhez a felsőfokú szakmai képzést is. A népi kultúrát és érzelmi elkötelezettséget sikerült társítania – a Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József tanítványaként – intellektuális erővel és fegyelemmel, európai horizontú szintetizáló szemlélettel.

Így lehet felismerni művészetén a népi fafaragók ösztönzését éppúgy, mint a szürrealizmus vagy a pop-art jellegzetességeit.

Művészetének egyik vonulata az egyszerű emberek életét mutatja be sajátos egyéni szemlélettel. Népi és modern elemeket társító emlékezetes korai szobrai közül a Boronás például egyszerre az a hevesi parasztember, akiről mintázta, és ugyanakkor olyan mítoszi alak is, aki a legnagyobb életküzdelemre is felkészült.

Kő Pál szobrai mindig valószerűek, mégis mindig stilizáltak, többletjelentéssel telítettek. Éppen azáltal kapnak mély jelentést, hogy értelmezésre, tűnődésre ösztönöznek, mert a megszokottól mindig eltérnek, s ez a másság az egyedi jegyük. Ebben nyilatkozik meg a művész illúziótlan életszemlélete, de belső derűje, világszeretete, játékossága is. A Boronás 1968-ban a parasztábrázolást szabadította meg a sematizmus kellékeitől, az 1969-ben készített Kukás pedig a munkásábrázolás új lehetőségét teremtette meg azáltal, hogy ez a figura egyszerre valóságos és népmesei.

Művészete a magyar nemzeti önismeret mélyítésében, megújításában is különleges érték. Köztéri szobrai és domborművei nagy magyar művészek és történelmi alakok egész sokaságának állítanak a magyar sorsot, magyar történelmet tudatosító és megítélő emlékműveket. Balassi Bálint, Mikszáth Kálmán, József Attila, Kuncz Aladár domborműve mellett emlékezhetünk olyan feledhetetlen szoboralakjaira, mint a Posztókabátos Kossuth, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a sződemeteri Kölcsey Ferenc vagy a vésztői Sinka István. Az egyik alakban meg tudja jeleníteni a néptudatban élő hőst, a másikban a hatalmas életismeretet, a harmadikban a finom intellektust, a negyedikben pedig a pásztorsors mélyéről fölfakadó poézist.

Végtelen szoboréletet ajándékoz legkedvesebb szellemi elődeinek és rokonainak, hogy így is velünk legyenek, naponta szembesüljünk velük, naponta legyen számadásunk színük előtt. Szobrai minden ízükben magyar alkotások. Népi ihletésű művei és történelmünket újraértelmező alkotásai alapján joggal nevezték őt az egyik legmagyarabb szobrásznak. Népi alakjai kimondják a kimondhatatlant: a magyar sorsot, magyar életet. Történelmünket idéző hősei pedig nemcsak emléket állítanak és értékeket tanúsítanak, hanem eszmélkedésre, cselekvésre is szólítanak bennünket. A magyar történelem nagy személyiségeit azért szólítja elő az idő mélyéről, hogy helytállásuk példájával erőforrásul szolgáljanak mai útkereséseinkben is. Gondoljunk csak a többször is, többféleképpen is megörökített Szent István-i példára: micsoda bölcsesség, erő, elszántság kellett ahhoz a szemléletváltáshoz, mely a pogány magyarságot a keresztény Európához kapcsolta, s ezáltal otthont teremtett népének a Kárpát-medencében. S ezt a hatalmas életforma- és szemléletváltást Kő Pál szobrai képesek eleven élményünkké tenni.

Történelmünk sok-sok nagy alakját örökítette meg Károly Róberttől Hunyadi Jánosig, Kossuth Lajosig, Antall Józsefig. Fölrázó, eszméltető emlékműveket állított történelmünk áldozatainak is, a hősöknek, akik történelmünk legnehezebb időszakaiban életüket adták a magyarságért. Mohács, a második világháború és az 1956-os forradalom Kő Pál teremtő látomásában is mindörökre bennünk él már.

Műveit szemlélve kitágul körülöttünk és bennünk a világ: gazdagabbak leszünk érzésben, gondolatban, szemléletben. Alkotásaiból szeretet és életakarat sugárzik.