DOBOS LÁSZLÓ

Trianon évszázada még nem ért véget.

Trianonnal határon kívülre került hárommillió magyar. Saját földjeinken, idegen hatalommal a nyakunkon. A későbbi nemzetállamok: Szerbia, Románia, Csehszlovákia, Kárpátalján a szovjet birodalom prédái lettünk mindenütt. És a háború utáni bosszúállás tárgyai? Elvették, államosították történelmünket, hírközlésünket, anyanyelvünk használatát. Ideologizálták kultúránkat, átkeresztelték lakhelyeinket, államosították az egyházi iskoláinkat s az egyházak vagyonát. Elvették, kisajátították földjeinket. És Csehországba hurcolták a magyarokat rabszolgavásárra.

Szlovákiában még a rendszerváltás után is nyelvtörvényekkel bilincselték meg nyelvünk használatát. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Benes-dekrétumok máig érően is hatnak.

Az új határok a bosszú és tiltás határai lettek. Szabályozták, tiltották az anya- nemzettel való érintkezés jogát. Voltak évtizedek, amikor a határon olyan hevülettel keresték, kotorták a könyveket, az újságokat, mint a kábítószert.

Ellenség lett a betű is.

Trianon szerepet játszott a Rákosi-rendszer abszurditásaiban, a nagyhatalom – a szomszédok – előtt földig hajló vazallusság meghonosításában.

A brezsnyevi helsinki-folyamatban az akkori magyar politika főhajtva vette tudomásul Trianon tényét.

Trianon második világháború utáni időszakában virágzott ki a birodalmi internacionalizmus, az erősebb előtti hódolat kényszere – a nemzeti kérdés minden ország belügye – ürügyén az erőszak hatalmát ránk kényszerítő és igazoló ideológia.

Trianon után nőtt ki a burzsoá nacionalizmus halálokat is osztogató bűne.

Trianon utókorában készült a szocialista hazafiság kényszerzubbonya.

Voltak évtizedek, amikor Magyarország, az állam nem vállalt bennünket.

És a határok sorsa? A pártállamok területeit vaspántos határok védték. Egymás mellett. És egymás ellen.

Szegény, megalázott Kárpát-medencei magyarságunk! Mennyi katona, csendőr, finánc, hivatalnok, spicli figyelte jövés-menésünket egy évszázadon át.

Merre vagy Európa?

Jelen időnk az átalakulások ideje, kell legyen erőnk a változásokra.

Trianon évszázada még nem ért véget. Most folyik a nagy per. Ez történik minden nemzetiségi területen, visszaszerezni, elsarcolt tulajdonainkat, emberi és közösségi jogainkat. Mondanom sem kell, a trianoni hordalék iszonyú. Nem kerülhetjük el a százados veszteségek összeírását. Mit és mennyit veszítettünk az állami erőszak markában? Az asszimilálás, az elnemzettelenítés hányféle eszközét és módját próbálták ki rajtunk?

Szlovákia s az itt élő magyarság május 1-jétől az EU tagja lesz. Más valósággal kell szembenéznünk, és más valóságot kell alakítanunk. Európa követte el a magyarság szétszóratását és meghurcoltatását. Most a mai Európa szedi fel a határköveket és a sorompókat. Hihetetlen, de igaz. Puskalövés nélkül szűnnek meg a ragadozó nemzetállamok erőszakos határai.

Trianon brutális megtörése volt a magyar egyetemességnek. Az erőszak eltávolított önmagunktól. Innen, a társadalmi lét széléről indul a Trianon utáni élet. Közel kilencven éve gyalogolunk a nemzet felé, hogy legyőzzük az idő távolságait. S nem szabad elfelednünk, hogy e közelítő úton az irodalom, a kultúra lett a fogódzó, a palló, az ösvény, a szélesedő út.

2004 májusától visszaáll a természetes érintkezés a hazával, a magyarsággal, a nemzettel. Szabadabb lesz a határ. Nyilvánvalóan a legfontosabb számunkra a szabadság érzése. Lelkünk és életünk határait ezután magunk szabhatjuk meg. A csatlakozás másnapján már kérdezhetjük, mi történik a következő napokon? Nyilván, közelítő lépések egy új valóság felé. Hány ilyen közelítő lépés kell, hogy elkopjon belőlünk a félelem, a bizalmatlanság? S milyenek lesznek a közelítő lépések Magyarország felé? Emberiek. Öröm és gond egyszerre.

Európa integrációjának az útjára lépünk, de ezzel együtt múltunk, jelenünk és jövőnk egyértelmű igénye a magyar nemzeti integráció.

A határok, ha fokozatos lesz is a megszűnésük, egy más valóságot teremtenek. Számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy három jogrend, a szlovák, a magyar és az európai borul fölénk. Szlovákiában egyenrangúságot, önkormányzatiságot, autonómiát igénylünk és követelünk. Európától igazságot, igazságtevést, kollektív jogaink elismerését, a nemzettől pedig természetes befogadásunkat akarjuk és reméljük.

Fájó, hogy a magyarországi pártharcok elhalványítják a kialakult történelmi alkalmat. Most sokszorosan átgondolt és reális nemzetpolitikát kíván a helyzet. Ki kell nyilvánítsuk a minden magyarnak kijáró nemzeti jogot. Kérdés, a nemzeti asztal körül milyen lesz a státusunk? Kisebbségi létkérdésünkben irodalmat, kultúrát teremtettünk: az önvédelem, a megmaradás, a megtartás szellemiségét és erkölcsét. Kínkeservesen intézményrendszert építettünk. A Kárpát-medence magyar nemzetiségi közösségei közül a szlovákiai magyarság bizonyította a kultúra közösséget formáló és megtartó erejét éppen a Csemadok megteremtésével.

Hogyan tovább?

Magyarországnak, a nemzetnek, tudatosítania kell, hogy a határon kívüli nemzetiségi területek szegények, akárhová nézünk, mindenütt ijesztő a munkanélküliség. Felháborító helyzet, ha a szülőföld, a szülőföld-haza nem ad kenyeret, és máshol kell keresnünk. Vigasztaló szónoklatokkal és frázisokkal nem lehet közösségeket megtartani. Tudatosítanunk kell, hogy csökkent az erkölcsi ráhatás ereje, tudatosítanunk kell, hogy a magyar állam jelenlegi támogatási ereje és rendszere filléres aprópénz jelenlegi gondjaink közepette. Tudatosítani kell, hogy a szétzilált nemzetpolitikát ma már csak a határon kívüli magyar közösségek részvételével lehet összerendezni.

A változó történelmi helyzet állandó kérdése marad: melyek lesznek a kiteljesedő érintkezés, a megélhetés, az érvényesülés pontjai?

S a kilencven évig kisebbségben élő ember? Milyen emberarc, milyen emberi lélek várja létünk megváltozását? Sokféle. Az asszimilálódás s a nyelvhez, a nemzethez való hűség partjai között ringott a csónak. A határon kívüli lét próbatétel volt, és megmérettetés.

Egy biztos, hogy a Himnusz parazsa megmarad a lelkekben.

GÖRÖMBEI ANDRÁS

Irodalmunk kezdeteit az európai kereszténység szellemiségét meggyökereztető egyházi irodalom jelentette. Első magyar nyelvű irodalmi emlékeink a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom latinból fordított keresztény liturgikus szövegek.

A magyar irodalom legnagyobb alakjai minden időben európai látókörrel, európai mértékkel nézték és ítélték meg a maguk magyar világát. Személyükben is az európai kultúra nagy közvetítői voltak a magyarság számára.

A latin nyelvű magyar humanista irodalom Európa-szerte elismert alkotója, Janus Pannonius itáliai tanulmányai után tért haza Magyarországra. A magyar nyelvű reneszánsz irodalom legnagyobb egyénisége, Balassi Bálint a korabeli európai műveltség legfelső szintjén állt.

Irodalmunk európai karakterét mutatja az, hogy legnagyobb alkotóink mindenkor érzékenyen fogadták be más európai irodalmak példáit, s az ösztönzéseket saját közegükkel szembesítve hasznosították és alakították európaian magyarrá. A magyar írókról szóló monográfiákban – Janus Pannoniustól, Balassi Bálinttól Esterházy Péterig, Nagy Gáspárig – külön fejezetek tárgyalják az európai kapcsolatokat.

Íróink sohasem másolták az európai mintákat, hanem úgy szembesültek azokkal, hogy az európai eszméket a magyarság kritikai mértékévé avatták, a magyar adottságokkal szembesítették, magyar nemzeti eszmévé, gondolattá, stílussá formálták.

Már a reformáció és ellenreformáció sem csak idegen eszmei hatásként mutatkozott meg, az eszméket rögtön a magyar nép sorsával szembesítették. Az európai stílusokat zseniálisan kipróbáló Csokonai olyan stílusszintézist alkotott, amelyhez fogható egyik európai irodalomban sincs. A szimbolizmus Ady költészetében magyar sorskérdésekkel telítődött, s a nemzeti önismeret mélyítésének eszközévé vált.

A magyar irodalom egyszerre magyar és európai.

Nem véletlen, hanem mélyen átgondolt koncepció megnyilatkozása az, hogy Kosztolányi a Nyugatban és összes verseinek kötetében is egymás mellett jelentette meg magyarságának és európaiságának mély vallomásait, az Életre-halálra és az Európa című remekműveit. Az előbbiben megköszöni mindazt, amit a magyarságtól kapott, az utóbbiban pedig arról vall, hogy egy balsorsra ítélt nemzet fiaként is Európa édes gyermekének tudja magát.

A magyarság, kereszténység, polgárság és európaiság értékei szétválaszthatatlanul összefonódnak Márai Sándor világképében. Az vallja, hogy ezeknek az értékeknek együtt és egyszerre kellene érvényre jutniuk. Ezeknek a magasrendű művészi képviseletét tekinti küldetésének és élete értelmének, mert küldetés nélkül csak tenyészet volna az élet.

A magyar nemzeti önismeret két olyan lángelméje, mint Németh László és Illyés Gyula, az “európai utas” és a “hű európai” valóban európai látókörrel szembesült a magyarság sorskérdéseivel.

A magyarság azért tudott megmaradni Európában, mert legjobb képviselőiben mindenkor európai színvonalon állt. A sajátjának tudott európai értékeket még Európával szemben is védelmébe vette, amikor úgy látta, hogy Európában megsérülnek az európai eszmék. “Nyugat ellen Nyugatot hozz!” – írta Ady. Németh László pedig olyan Sziget-Európát álmodott, amelyik erkölcsi szövetséggé nemesített kulturális és érdekkapcsolatok révén kivonulást jelent a “bolsevista, fasiszta és hitlerista európai környezetből”. Fábry Zoltán a fasizmust Európa elrablásának minősítette: a gyilkos Európával szemben védelmébe vette a humanista Európát.

A magyar irodalom európai szellemiségű. Ez azt is jelenti, hogy a magyar kultúra természetes része az európai kereszténység erkölcsi normáihoz való ragaszkodás. Ezeknek a normáknak az alapja az a biblikus eredetű kölcsönösség: nem kívánunk magunknak többet, mint másoknak.

A Dunatáj népeinek sorsközössége régi felismerése volt a magyar kultúrának. Adytól, Bartóktól, Kodálytól, József Attilától Németh Lászlóig, Illyés Gyuláig sokan és sokféleképpen néztek szembe az ebből a sorsközösségből eredő kérdésekkel, problémákkal. Valamennyien a kölcsönös megértés európai keresztény eszményének jegyében keresték a megoldást. Az európai jogrend, az európai kultúra eszményei alapján reméltek egyenlő sorsot a Dunatáj népeinek.

A nagy eszmények azonban nem valósultak meg. Illyés Gyulának a történelem újabb tapasztalatainak a birtokában már közös dolgaink rendezése helyett azok folyamatos romlásáról kellett drámai tárgyilagossággal számot adnia.

Ezt teszi verseiben és esszéiben, vallomásaiban mai költőink közül például Nagy Gáspár is, aki a maga szellemi műhelyében rendíthetetlen eltökéltséggel és szövetségkereséssel munkálkodik közös dolgaink rendezéséért. Zónaidő című kötetében sorra megszólítja műveiben azokat a közép-kelet-európai kortársait, akikben a nemzeteket szembeállító politika szellemi-erkölcsi ellenerőit fedezi fel.

A magyarság számára az 1920-as trianoni döntés nemzeti tragédiát hozott. A nemzet egyharmada az ország határain kívülre került, nemzeti közösségi értelemben kisebbségi helyzetbe jutott. “Aki hazát veszít, még mindig nyerhet hazát. Nehezebbet, elkötelezőbbet: Európát” – írta a kisebbségi magyarság vigasztaló reménységeként a Hazánk: Európa eszméjét megfogalmazó Fábry Zoltán, akinek a tudatában a humanista Európa az igazságot, az erkölcsöt, a szellemet jelentette.

A kisebbségbe került magyarság irodalma minden szomszédos országban megfogalmazta a maga önvédelmének és nemzeti megmaradásának az ideológiáit a vox humanatól, transzszilvanizmustól, helyi színek elméletétől a kettős kötődésig, a híd-szerepig, a sajátosság méltóságáig, de ezek az elképzeléseket a történelem rendre megcsúfolta.

A nemzetiségi magyarság sorsának megoldatlansága nyilvánvaló tény. Ezt bizonyítja az, hogy a kisebbségi magyarság százalékos aránya minden Magyarországgal szomszédos országban felére csökkent a Trianontól máig tartó időszakban. A nemzetiségi-kisebbségi magyar irodalmak fő témája ezért a kisebbségi sors. Művek tucatjait idézhetjük, melyek az elemi emberi normák megsértését panaszolják. A kisebbségi magyar irodalmak legmélyebb hangjai a kisebbségi lét emberi lehetetlenségéről tanúskodnak. A kiszolgáltatott ember keserűségéről, reménytelenségéről adnak számot. Ezek a művek, ezek az irodalmak a maguk eszközeivel azt szorgalmazzák, hogy a mi régiónkban is érvényesüljenek az európai emberi normák.

A rendszerváltozás kezdeteinek örömteli pillanataiban sokan azt remélték, hogy a kommunista diktatúrák összeomlásával megszűnik a kisebbségi diszkrimináció is. Nem így történt. A kelet-európai diktatúrák bukása után a Trianon-szindróma nem szűnt meg, hanem elmélyült. Továbbélnek, sőt új erőre kaptak a többségi nemzeti elfogultságok, nemzeti mítoszok, s ezeket fölhasználják az aktuális politikai csatározásokban a kisebbségi magyarság ellen.

A magyar irodalom ebben a helyzetben is az európai szellemiséget képviseli, midőn egyenlő esélyeket kíván a létben minden nemzet tagjainak. Bízik abban, hogy azok az országok, amelyek az Európai Unióhoz akarnak tartozni, nem hagyhatják figyelmen kívül az európai normákat. Sütő András – Erdélyi változatlanságok című könyvében – sokszor idézi a svájci kantonok, finn, olasz, spanyol autonómiák példáját. Ezek azt bizonyítják, hogy a kisebbségek emberhez méltó élete nem illúzió csupán, hanem megvalósítható lehetőség.

Ha az Európai Unió tagjai vagyunk, akkor kötelességünk, hogy Európa normái szerint éljünk. Az Európai Uniótól elvárjuk, hogy az európai kisebbségi autonómiák gyakorlatának megfelelően a mi régiónkban is összebékíthető lesz végre a nyelvi-kulturális nemzet és az államnemzet eddig folytonosan szembeállított koncepciója. Az állam biztosítson egyenlő esélyeket a keretében lévő különféle nemzetiségű polgárainak, kövessen el mindent annak érdekében, hogy otthon érezzék magukat az állam országában. A nemzet pedig vállaljon felelősséget minden tagjáért, és segítse hiánytalanul megvalósulni minden tagja számára az egyéni és közösségi önazonosságához való jogát.

Ha ez az elemi emberi igény és elemi emberi jog teljesülne, akkor az is kiderülne, hogy a nemzeti kisebbségek nem tehertételei sem a nemzetnek, sem az államnak, hanem különleges értékű részei mindkettőnek azáltal, hogy mindkettőben otthon vannak. Mindkettőt – máshonnan meg nem szerezhető – önismereti értékekkel gazdagíthatják. A közös jövő feltétele az is, hogy az európai nemzetek többet tudjanak önmagukról és többet tudjanak egymásról.