p.93

Dörömbözi Péter - Hazay István:

A magyarországi német polgárság

kulturális rendszeralkotó szerepe a XVIII.-XIX. században

(Mindkét fejezet előadás formájában

a szentendrei "Németek kisebbségben" c.

tudományos konferencián hangzott el, 1999-ben)

I.

Dörömbözi Péter:

A székesfehérvári német polgárság

kulturális szerepe a XVIII.-XIX. században

Székesfehérvár egykori németségének jelentőségét először is az általa létrehozott barokk alkotásokon mérhetjük le, melyeknek egy részét mind a mai napig meg lehet csodálni. Ezzel párhuzamosan érdemes megjegyezni, hogy itt a német városi kultúra közel sem jutott olyan szintre, mint amilyenre például Sopronban vagy Pécsett. Itt sohasem nyomtattak német nyelvű újságot, és az adminisztráción kívül csak szerény mértékű volt a német irodalmi élet. A város egykori németajkú lakosságának szerepét és kultúráját sokáig teljesen félreértették, és ennek napjainkban is vannak negatív következményei. Emellett azt is hangsúlyozom, hogy a magyarországi városok német származású lakóinak kultúrája alig ismert mind a leszármazottak, mind más érdeklődők számára. E kutatás sajnos a II. világháborút követően perifériára szorult.

p.94

A török alóli visszafoglalás, tehát 1688 után a város lakosságának száma gyorsan növekedni kezdett. A megmaradt lakók mellé sokan telepedtek le a magyar és más nemzetiségű katonák közül. Ők azonban nem rendelkeztek szükséges szaktudással egy város újjáépítéséhez. A törökkor végén és a visszafoglaláskor a magyar lakosság faházakban lakott, mivel a leltárt készítők csak faházakat találtak. (1) A korábbi díszes polgárházak megsemmisültek. Az újonnan épült tartós házak téglából készültek, a betelepülő német építőipari szakemberek terveinek és keze munkájának köszönhetően. A töröktől visszafoglalt Fehérvárra a németség "visszatelepült", mert a városban Szent Istvántól kezdve laktak németek. A visszafoglalás után nagyarányú építőtevékenységbe kezdtek, és biztosították a mindennapi élet alapjait. Mind anyagi, mind szellemi értelemben irigylésre méltó gyorsasággal épült újjá a város, ami szoros összefüggésben állt azokkal az egyházi rendekkel, társaságokkal, akik már rögtön a török kivonulása után be- illetve visszatelepültek a városba. Tagjaik részben a Szent-Római Birodalomból érkeztek, részben Magyarország északnyugati részéről.

A súlyos pestisjárványok, a kuruc háborúk emberveszteségei miatt ismét megtorpant a magyarság számbeli gyarapodása. Egyforma intenzitással dúlták a várost a kurucok, a rác haramiavezér martalócai és a császári csapatok. A város magyar és német lakossága az elszenvedője, nem pedig résztvevője volt az összecsapásoknak. A kurucok kiűzése miatt hálából még szobrot is állítottak Nepomuki Szent János tiszteletére. Mert ő "azokat szokta...segéteni, kik gyalázatnak, vagy valami kisebbségnek veszedelmében forganak..." (2). A béke beköszöntével viszont megindult a nagyarányú betelepülés a magyar nyelvhatártól nyugatra levő területekről. Ennek eredményeképpen a város az 1830-as évekig osztrák-német jellegű lett, (3) jelentős magyar és délszláv eredetű lakossággal, szórványban nyugati szlávokkal. (4) A teljesen különböző területekről érkező németek között megindult a nyelvi kiegyenlítődési folyamat, amelynek eredménye a korabeli bécsi köznyelvhez igen közel álló beszéd és írás használata lett.

p.95

Azon lakók érdekében, akik nem tudtak ezen a nyelven kommunikálni, a magyar és a latin nyelv is hivatalosnak számított. A magyar nyelvhasználatra való szélesebb igény csak a 18-19. század fordulójától mutatkozott. Ettől kezdve a helyi német és magyar kultúra fokozatosan összemosódott, s így jött létre a tipikus, magyar nyelvű, délnémet kézműves-ipari, vallásos hagyományokkal rendelkező városi jelleg.

A város irányító ereje korszakunk egészében a kereskedőréteg volt. A távolsági kereskedelem révén a település az újkor egész folyamán élénk kapcsolatban állt az örökös tartományokkal, tágabban a délnémet területekkel. A "nórinbergi kereskedők" még 1868-ban is külön kategóriát képviseltek az összeírásokban. Ennek a tevékenységnek fontos életmódbeli hatásai is voltak. Viszont a település mindennapjaiban sokkal fontosabb volt a helyi kereskedelem. A városi kereskedők elsődleges megélhetési forrását a közvetlen környékkel való kereskedelmi és ipari kapcsolatok biztosították. Termékeik felvevőpiacát a Mezőföld és a Sárrét (zömmel magyar) lakossága jelentette. Nekik a vásárokon árut eladni németül nem lehetett. Ezért meg kellett tanulniuk magyarul. Tehát a német kereskedőrétegnek alapvető szerepe lett a magyar nyelvhasználat városi elterjesztésében.

Miután a további nagyszámú német iparos és kereskedő betelepülése komoly konkurenciát jelentett volna mind a városi patríciusok, mind a környék nemességének érdekeire nézve, nyomásuknak engedve a városi tanács megnehezítette az iparűző polgárok felvételét, ami természetszerűleg a német betelepülés lelassulását okozta. Ezzel párhuzamosan a várost övező addigi mocsaras területeket elkezdték művelés alá venni, ami viszont a városba vonzotta a környék földműves lakóinak nagy részét, akik túlnyomórészt magyarok voltak. A magyarság e földműves és nemesi rétege között sokáig hiányzott az a polgári réteg, amely a városi kultúrát és polgári értékrendet képviselte volna. Ez utóbbi szerepet a reformkor végéig általában a helyi németség töltötte be.

p.96

Ugyanis a kereskedő családok mellett szintén a polgári értékrendet közvetítette az újonnan létrejövő kézműves-iparos réteg, amelyik számát tekintve jócskán felülmúlta a kereskedelemmel foglalkozók számát. A kézművesek 1784-es számbavétele a következő nemzetiségi megoszlást tükrözi:

- Általában magyarok voltak a csapók, csizmadiák, fazekasok, gombkötők, szűrszabók és tobakosok.

- Magyarok és németek voltak a kovácsok, lakatosok és mészárosok.

- A legtöbb mesterséget németek űzték. A termelő szektorban ilyen szakmák tartoznak ide: ács, asztalos, esztergályos, fésűs, kalapos, kapcacsináló, kékfestő, késes, kesztyűs, kolompáros, kőműves, kötélgyártó, molnár, nyerges, órás, parókás, pék, pintér, posztós, puskaműves, szitás és üveges.

A fellelhető kimutatások alapján a humán szférában, így a zenei élet és az egészségügy terén az általunk vizsgált korszak kezdetén szinte kizárólag német származásúak tevékenykedtek. Míg a gimnázium a latinos műveltségből kifejlődő magyar kultúra hordozója lett, a város zenei életét a német muzsikusok alapozták meg. (5) A hangszeres zene komoly szakismeretet kívánt. Az orgona, a fagott és más, városunkban korábban ismeretlen hangszerek használatát abból a közegből származók tudták meghonosítani, akik az európai zeneművészet fejlődésének élén álló területekről érkeztek.

A lakosság és a városi vezetés már az együttélés kezdetén kérvényezte a település régi kiváltságainak visszaállítását, amit meg is kaptak. Közvetlen a kuruc háborúk után hozták létre a kereskedőtársulatot, amelynek összetétele és nyelve sokáig német volt. Gyarapodásával, befolyásával viszont magának a társaságnak lett fontos szerepe tagjai anyanyelvének visszaszorulásában és a magyar terjedésében.

p.97

A nemesi mozgalmak eredményeként az addigi nyelv helyett hol a magyart, hol a latint használták, majd végül a magyarnál maradtak. (6)

Noha folyó nélküli városról van szó, a mocsaras környezet miatt nagy fontossággal bírt a mindennapi életben a megfelelő kutak és hidak biztosítása. Ezek megalkotásában sok német származású mester vett részt. A Maulbertsch-kút és a Királykút a funkcionalitás és az esztétikum bámulatos ötvözetei.

A német mesterek távolról sem csak saját használatra építettek templomokat. Erre utal, hogy mind a bazilika, más néven a magyar templom, mind a rác templom felépítése nagyrészt nekik köszönhető. A jezsuita rendház templomát - amelyet Nepomuki Szent Jánosnak szenteltek - nevezték "német templomnak", de a felsővárosi- és a karmelita templomban is rendszeresek voltak a német misék. A karmeliták rögtön a város felszabadulása után megjelentek a városban. Ők félig-meddig német rendnek számítottak a városban. Híveik igen magas pénzösszegeket adományoztak a rend számára, amelyekből csodálatos barokk festmények és ötvösmunkák készültek. A török kivonulása utáni években kezdte meg működését a karmelita rendhez kötődő skapuláré társaság. E közösségnek a rend feloszlásáig több mint huszonnégyezer tagja volt nyilvántartva Fehérváron. Közöttük kezdetben általában német származásúakat találunk, később egyre több lesz a magyar, és sok a délszláv nevű is. A nevek között találjuk a városbírót családtagjaival együtt, Ybl Miklós őseit, továbbá nemesi családok tagjait. (7) Ez a hatalmas szám arra utal, hogy a társaság összefogta a környék lakóinak nagy részét. A közös gondolkodás ilyen megnyilvánulásának fontos szerepe lehetett az élet békés mederbe való terelésében. Ne felejtsük el, hogy hadak és pestis által sújtott, sokáig kórház nélküli városról volt szó. Később a feloszlás szélére kerülve a karmeliták rendfőnöke a német területektől várta a megmenekülést jelentő támogatást, de a végóráit élő Szent Római Birodalom rajtuk nem tudott segíteni.

p.98.

A barokk alkotásokat nem csak a templomokban csodálhatjuk meg, hanem más közösségi célú létesítményekben is. Egyik ilyen volt a jezsuita rendház patikája, mely megteremtette a város gyógyszerészetének alapjait. A másik fontos létesítmény a templommal együtt épített jezsuita rendház és gimnázium, amelyik egyszerre hordozott magyar és német jelleget, annak köszönhetően, hogy hol az előbbi, hol pedig az utóbbi kultúrához kötődő rend tulajdonába került. A belvárosban tehát létrejött egyfajta kulturális kettősség: egymás mellett virágzott a magyar nyelvű tanítás és a német polgári életforma. E két kultúrkör kölcsönhatása, vetélkedése nélkül nem jöhettek volna létre Vörösmarty Mihály alkotásai sem.

A város nyomdaiparának megteremtői az augsburgi eredetű Számmerek voltak, akik a 19. század legelején érkeztek Fehérvárra. Működésük első évtizedeiben csak német munkásaik voltak, de az anyanyelvi kiadványokon kívül egyaránt nyomtattak magyar és latin műveket. A reformkortól kezdődően egyre sokasodtak a műhely magyar nyelvű kiadványai; Vörösmartynak a cégvezetőhöz fűződő barátsága miatt itt adták ki hazánkban először a költő "Csongor és Tündé"-jét, valamint "Bujdosók" című írását. Városunkban e műhely nyomtatta ki először a forradalmi 12 pontot, amiért a tulajdonosnőt a forradalom bukásával fogságba vetették. (8)

A polgári szalonokban és olvasókörökben igen változatos jellegű könyveket forgattak, németül, latinul és egyre növekvő mértékben magyarul. A magyar művek közül igen népszerűek voltak az antikvitásra és a magyar történelmi múltra vonatkozó írások; míg Goethe nyelvén gyakorlati útmutatók sora ért ide rekordgyorsasággal, továbbá a kor romantikus slágerei is. A nagy mennyiségű német könyv révén a köznemesi réteg is gyorsan hozzájutott a Nyugat-Európából érkező friss információkhoz, ami jócskán meggyorsította a polgári átalakulás menetét.

p.99

Szintén a reformkortól kezdődően tette a Felmayer család messze híressé a város kékfestőiparát. Fokozatosan eljutottak a nagyüzemi termelésig, a Távol-keleten indigóföldeket béreltek. Mai visszaemlékezések szerint termékeiket azonban főként nem városunkban hordták, vásáraink révén a közeli és távoli vidékekre kerültek. Városunk egyik népviseletében, amely erős alsó-ausztriai hatásokat mutatott, más anyagokat és más színeket használtak.

A híres személyek közül lényeges településformáló szerep jutott a fehérvári születésű Ybl Miklósnak. Az osztrák kereskedőcsaládból származó építész egész pályafutása magyar érzelmeiről tanúskodik. A magyar nemzeti romantikus stílus egyik kialakítójának számított. Ebben a szellemben tervezte szülővárosában a Vörösmarty tér házait, amelyek kiválóan illeszkedtek a barokk jellegű belvároshoz. Mára a tér elvesztette eredeti jelentését és hangulatát, a közúti átmenő forgalom áldozata lett.

A magyar nyelvtudomány sokat köszönhet a Hessenből származó Budenz Józsefnek. Őt a magyar nyelv szeretete hozta hazánkba. Városunkban gimnáziumi tanárként működött, majd Pesten az összehasonlító nyelvészet professzoraként dolgozott. (9)

A látványos karrierekkel párhuzamosan meg kell említeni a német származású polgároknak a város érdekében kifejtett szociális jellegű tevékenységét. A reformkorig bizony csak elvétve találunk magyar nevűeket a szülésznők, orvosok és patikusok között. A lakosságszám többszöröződésével pedig igen fontosnak bizonyultak a városi kórház és a tűzoltóság felállítására tett alapítványaik, ahol az adományozók már magyarul beszéltek. Így a vízivárosi gyermekek megoldatlan óvodai problémáját a bakonynánai születésű Mancz János hidalta át. Neki és nejének nem lehetett gyermeke, ezért a férj vagyonának legnagyobb részét egy nagy óvoda létrehozására hagyta, mely a mai napig róla van elnevezve -

p.100

a többi részt pedig a kórháznak és a tűzoltóságnak juttatta. (10)

Fehérváron a céhek munkája mellett alapvető szerepe volt a földművelésnek, szőlőtermesztésnek is. E tevékenységek sikeres végzése érdekében nélkülözhetetlen volt számukra a megfelelő szent patrónus támogatása. A délnémet nyelvterületről érkező iparos-földműves csoportok segítő- és védőszentjei jól beleilleszkedtek a hagyományos magyar szentek közé. Fontos hangsúlyozni, hogy a védőszenteknek már a középkorban is lényeges szerepük volt a lakosok mindennapjaiban. Tiszteletük a török hódoltság után először a városokban gyökerezett meg, itt látjuk ennek az első képzőművészeti nyomait. A németajkú községekben csak később lett ez jelentős, mert maguk a betelepítések is általában később zajlottak falun, mint a városokban. E szentek elválaszthatatlanok voltak vidékünk emberétől, mert beléjük vetették reményüket, hogy elegendő lesz a termés népes családjaik eltartására, valamint tőlük várták az akkor leküzdhetetlen járványok és más elemi csapások elhárítását. Közülük az egyik legfontosabb Szent Donát, illetve fehérváriasan ejtve: Dónát. Az ő fehérvári tisztelete a lakosság életmódjából fakadt, nem pedig a bécsi udvar, vagy valamelyik rend terjesztette közöttük. Kápolnáját ugyanis a polgárság kérésére építették. A környéken levő pincék elrendeződése a mai napig a magyar típust követi, tehát szórtan helyezkednek el, nem rendeződnek olyan egyértelműen külön utcákba illetve fürtökbe, mint a német telepes-falvak hagyományos gazdálkodási rendszerében. Ez annak a következménye, hogy ezen a hegyen a szőlőtermelést nem a 18. századi földművesek honosították meg, hanem régebbi kor emberei. A régészeti kutatások szerint már a középkorban kiépült itt a pincerendszer. Az újabb kori művelés idején pedig a szőlőhegyi termelésben fontos szerep jutott a szlovák mestereknek is, akik a préseket készítették.

p.101

A Hessen Keresztély és Höckl Menyhért által épített Donát-kápolnát 1734-ben szentelték fel. Sokáig ez volt a környéken az egyetlen jelentős épület. A nagyméretű kápolnát a város legmagasabb pontján emelték, mintegy ezzel is hangsúlyozva a környező szőlők fontosságát. Hatalmas tiszteletnek örvendett a városban: a belvárosi és a felsővárosi templomokból körmenet indult a kápolnához. A körülötte elterülő jó termőföldnek, napos domboldalnak köszönhetően mára egy egész városnegyed épült itt ki, amely a település legkedveltebb családiházas része. A háborúban porig szétrombolt kápolna a hívek adományaiból újra felépült, így augusztus hetedikén ma is elmaradhatatlan a Donát-napi búcsú.

A foglalkozási ágak illetve céhek patrónusait megfigyelve a törzsökös magyar mesterséget gyakorló csizmadiák régi magyar hagyományokkal bíró szentet választottak patrónusnak, így Szűz Máriát és Szent Imrét. Azok az iparosok, akik a városban német eredetűnek számító mesterséget űztek, szívesen választottak a hozzánk nyugatról érkezett védőszentek közül patrónust. Így a kádárok Orbán-napkor egészen az 1950-es évekig a bazilikában misét mondattak. A templomból egyenest a kisiparosok székházának klubjába mentek, ahol családjukkal együtt megebédeltek. Délután itt kugliztak. Ha rossz szőlőtermés ígérkezett, akkor csak keveset ittak, ha jó, akkor előre ittak az ígérkező jó termésre. A délnémet területeken hasonló módon ünnepelték meg a kádárok védőszentjük napját. (11)

A 18. század óta minden esztendőben megünneplik a felsővárosiak a Sebestyén-napi búcsút, mert a tanács és a város lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel, körmenettel kapcsolatos és örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak, és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. (12)

p.102

A város lakóinak életében tehát kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a legkülönfélébb rendi- és védőszentek, gazdag hagyományokat teremtve. Ma is hozzátartoznak a régi fehérváriak életéhez. Ezek a hagyományok mára jócskán visszaszorultak, ezért itteni jelentőségüket csak az látja át, aki jól ismeri a városnak és környékének múltját. A háttérbe szorulás már a múlt század liberalizálódó évtizedeiben megkezdődött. Ezt követték a sokszor elhibázott városrendezési tervek, majd a második világháború és a rákövetkező évtizedek rombolása, melyek következtében Székesfehérvár 18-19. századi vallásos emlékanyagának nagyobbik része elpusztult. A megmaradt részt pedig a nagy adag eufémizmussal lakónegyedeknek hívott betonhalmaz fojtogatja.

A települést az újkor folyamán végig Szent István városának tekintették - ma már tudjuk, hogy csak részben érdemli meg e címet, mert több szempontból fontosabb volt pl. Esztergom - de ez kijelölte számára azt a fejlődési utat, hogy magyarnak kell lennie és katolikusnak. Ez utóbbi kívánalmat sajnos sokszor erőltetett mértékben akarták megvalósítani, amelyből a más vallásúak és más kulturális igényekkel rendelkezők igényeinek meg nem értése fakadt. Kár lenne ezért az uralkodót hibáztatni, a bécsi keltezésű rendelkezések bizony annyira tág teret hagytak a helyi hatalomgyakorló szerveknek, hogy lényegében minden fontosabb döntés a városi vezetés, az őt mozgató kereskedők és nemesség hatáskörébe került. Mihelyst felépült a belváros legmagasabb részén a Szent István nevét viselő barokk székesegyház, Mária Terézia ennek adományozta a névadó fejereklyéjét. Ez a gesztus is bizonyítja, hogy ebben a városban sem voltak germanizáló szándékok. A város lakosságának világában jól egymásra talált a Regnum Marianum koncepciója a barokk vallásosság nyugati változatával - de ez később, csak a 19. század elején tapasztalható egyértelműen. A jezsuita, majd cisztercita kollégiumban váltakozóan német és magyar nyelvű színi előadásokat tartottak. Később pedig Kisfaludy Károly műveinek rendszeres előadásai, majd Petőfi és a híres magyar színészek nagy sikere mellett a német színjátszás nem érvényesülhetett.

p.103

Városunkban ez az időszak, tehát az 1830-as, ’40-es évek a magyar nemzeti öntudat kibontakozásának gyors, több szempontból erőltetett ütemű időszaka. Egy sommás megállapítás szerint Fejér megye a "legfeudálisabb" megye volt. (13) Noha ma már kerülik ezt a kifejezést, a város történetének megértéséhez használata indokolt. A város az országos átlagnál jóval nagyobb számú fő- illetve köznemesi réteggel rendelkezett: itt a lakosságnak több mint az egyhetede volt nemes. Ez a nemesség aktív részese volt mind az országgyűléseknek, mind a pesti eseményeknek. Így a közelség révén a magyarosodás hullámainak tetejére került. A megyeszékhely arculatának addigi formálója, a német iparos és kereskedőréteg helyett a 19. század elejétől a nemesség lett a város kulturális életének alakítója. (14) Az addig "hungarus"-öntudattal rendelkező nemesek fokozatosan magyar érzelművé váltak, és a vármegye szerepének felértékelődése miatt képesek lettek kiszorítani pozícióikból a német patrícius családokat. Ez a pozícióharc a város mindennapjaiban szerencsére csak ritkán vált az ellenségeskedés forrásává. Általában megtalálták a sikeres együttélés formáit. A Felsővárosban az a tornácos, hosszú háztípus volt a jellemző, mint amelyik a német telepes-községekben gyakori. Ez a kialakítás ma is látható, mert a külváros sokat megőrzött eredeti atmoszférájából. A hosszú ház egy részét gyakran kiadták lakóknak, mint például Vörösmarty Mihály családja. Az atya szándékosan német diákot hozott házukba, hogy gyerekei ez által is gyakorolhassák a nyelvet. Viszont megkövetelte fiaitól a magyar ruha viselését. (15)

A reformkorban a megváltozott érdekek és értékrend következtében a német elemi iskolát beolvasztották a magyar iskolába; megindult a nagymértékű névmagyarosítás, a '48-as forradalom főszereplői közül többen új névvel buzdítottak a harcra.

p.104

A Bach-korszakban a belvárosi háttér elvesztése és a külvárosok rohamos kiépülése miatt a német lakosság aránya 10% körülire csökkent. (16) A Belvárosban - későbbi visszaemlékezések szerint - még az 1870-es években is többnyire német beszédet lehetett hallani, magyarul inkább a cselédek beszéltek. (17) Ennek ellenére 1885-ben megszüntették a német nyelvű miséket. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezekben az években a nemzetiségi nyelvhasználatot drasztikusan visszaszorító folyamat zajlott le, például ekkor szüntették meg a hazai német nyelvű színjátszást. A magyarosítási intézkedések hatására a 19. század végére városunkban a német nyelv megszűnt köznyelvként működni. Az anyanyelvi iskolai képzés, újság és előadások hiánya miatt tovább nem tölthette be kultúraközvetítő szerepét. A nyelv eltünedezett, de hajdanvolt fontosságát mutatják a megmaradt írásos emlékek és a visszaemlékezések. Az egykori városformáló etnikum a századfordulóra már csak a Felsővárosban maradt meg életképes közösségként. Polgárainak gondosan ápolt tradíciói maradandóbbnak bizonyultak a szűk látókörű grémiumok döntéseinél. E kultúrtörténeti értékek még mindig kevés figyelemben részesülnek, ezért indokolt lenne a lehetőség szerinti részletes feltárásuk.

Jegyzetek:

1.) STIGLER I. - KÁTAY A., Ez is történelem. Szemelvények a Fejér megyei építőmunkás mozgalom 1945 előtti történetéből. Székesfehérvár 1969, 5.

2.) BÁLINT S., Ünnepi Kalendárium, I, 372.

3.) SOMKÚTI É., Székesfehérvár német polgárságának nyelve 1688-1780. Bölcsészdoktori értekezés, mellékletek.

4.) KOVÁCS P.,- SZELÉNYI K., A barokk Székesfehérvárott. Székesfehérvár 1992-1993

p.105

5.) SOMKÚTI É., Székesfehérvár német polgárságának nyelve 1688-1780. Bölcsészdoktori értekezés, 147-148.

6.) VÉRTES J., Kétszáz esztendő. A székesfehérvári kereskedelmi társulat története az 1712. év óta. Székesfehérvár 1910, 19.

7.) Liber Confraternitatis Sacri Scapularis Beatisimae Dei Genitricis semperor virginis Mariae de monte Carmelo erectus sub Regimine R. P. Melchioris a S. Josepho Sacri Ordinis Carmelitarum ac Residentiae Alba Regalensis Praesidis Anno 1719. Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 74.805.

8.) STIGLER I., Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története. Székesfehérvár, 1957.

9.) SZINNYEI J. Magyar írók élete és munkái, Budapest 1891-1914, I, col. 1396-1399.

10.) PÁRNITZKY J., Mancz János (Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12), Székesfehérvár 1978, 293-296.

11.) LUKÁCS L., Székesfehérvár etnikai viszonyai a XVII-XIX. században. Ethnographia 109/2 Budapest 1998, 563.

12.) LUKÁCS L., Székesfehérvár etnikai viszonyai a XVII-XIX. században. Ethnographia 109/2 Budapest 1998, 566.

13.) SZARKA G., A Székesfehérvár-belvárosi plébánia története. Kézirat, 1952, 169.

14.) MURÁNYI L.,A reformkori Fejér vármegye olvasáskultúrája (Fejér Megyei Levéltár Közleményei 16), Székesfehérvár 1993.

15.) LUKÁCS L., Székesfehérvár etnikai viszonyai a XVII-XIX. században. Ethnographia 109/2 Budapest 1998, 561.

16.) FARKAS G., Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848-1868 között (Fejér Megyei Történeti Évkönyv. 12), Székesfehérvár 1978, 253-268.

17.) SZARKA G., A Székesfehérvár-belvárosi plébánia története. Kézirat, 1952, 124.

p.106

II.

Hazay István:

A bécsi színházak hatása a pest-budai német nyelvű színjátszásra

Batsányi János 1789-ben a franciaországi változásokat üdvözölve ezt írta: "Vigyázó szemetek Párisra vessétek". A sor politikai tartalmát most nem vizsgálva, tudjuk, hogy a magyar (kulturális) elit a 19. században inkább Bécsre figyelt, arra rezonált, ami ott történt. A németül tudók, értők - a földrajzi közelség miatt is - Bécsből vették kulturális mintáik egy részét. A művelődéstörténetben közhely, máshol mégis újdonságként hat: a francia, angol, olasz, spanyol drámairodalom (operairodalom) Magyarországon először német színpadok és társulatok segítségével hódított, ért el sikereket. A német nyelv régiónkban "lingua franca"-ként funkcionált. A (színház)kultúra mellett a tudomány területén is befolyással bírt a gyengülő latin és az erősödő magyar mellett. Szépen kirajzolódik egy német nyelvű közélet képe, ha az újságalapításokra gondolunk, az MTA tagságára, a Magyarországon elérhető, kapható (részben itt írt, szerkesztett) folyóiratokra és könyvekre. A rokontudományok történeti megközelítése tükrözi: mennyit köszönhetett a politikai kultúra, a jog, a filozófia vagy akár az építészet - hogy a zenéről ne is ejtsünk szót - a német nyelvű országok kultúrájának. A több nyelvű, több kultúrájú születendő fővárosban is előbb alakult német nyelvű állandó színház, mint magyar állandó társulat.

p.107

I. Bécs

Bécs szerves része volt az európai (később nemcsak európai) német nyelvű színjátszásnak, sőt a Burg és az Opera egyik-másik produkciója London vagy Párizs kulturális nívójával is felvehette a versenyt. Az 1776-ban alakult (államosított) Burgtheater 1850 után és elsősorban Laube tevékenységének köszönhetően vált a német nyelvterület (egyik) vezető színházává. Hasonlóképpen emelkedett ki, bár rögösebb úton, a francia és az olasz konkurenciával harcolva a Kärntnertor társulata. Az említett kettő bécsi udvari (állami) színház mellett gyorsan megjelent a magánszféra. Megalakult három elővárosi színház: Lepoldstädter Theater (későbbi nevén: Carltheater), Theater in der Josefstadt, Theater an der Wien. Lényegében a 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiig ez a három színház volt a hangadó Bécs tömegkultúrájában. Az elit kultúra és a tömegkultúra egyébként sajátos módon keveredett mindkét intézménytípusban. A 19. század végi hagyománnyal szakítva ma már a szakirodalom úgy látja, hogy szakítanunk kell azzal az elképzeléssel, hogy az udvari színjátszás előadásai csak jelentős színészek, ismert írók (lehetőleg klasszikusok) sikeres és irodalomtörténetileg értékes művei voltak. Az elővárosi színpadok pedig csak és kizárólag bóvlit adtak, vagy a színvonal volt meglehetősen szerény. Kritikátlan csodálat és a szubkultúra lenézése keveredett ebben a megközelítésben, pedig a korabeli források lényegében nem tettek különbséget az öt intézmény között. Az említett kútfők alapján csak a színház felépítésében, az előadások száma, a jegyárak tekintetében látunk, láthatunk különbségeket. És a finanszírozásban. Az államilag támogatott intézmények anyagi biztonsága persze más darabok műsorra tűzését is megengedte. Itt is anyagi haszonra kellett törekedni, de nem ez volt az elsőrendű. Így tudott egy viszonylag drága (kezdetben nem feltétlenül) elit műfaj magának viszonylagos művészi állandóságot teremteni. Az állami szféra beavatkozása (a cenzúra mellett) a gyakori igazgatóváltásokban érhető tetten.

p.108

Az üzleti alapon nyugvó színjátszás már születése pillanatától széles(ebb) publikumhoz kívánt szólni. A műfaji határok máshol húzódtak, de ezekre az intézményekre volt leginkább jellemző a kevert programszerkezet. Szinte mindent játszottak és produkcióik színvonala elérhette, meghaladhatta a város falain belül álló társintézmények teljesítményét. Az előváros(ok)ban a német nyelvet preferálták, de annak nem a letisztult, írott, szinte nyelvjárásmentes és káromkodásban szegény változatát. A rögtönzések, a felvonás/darab közti Zwischenspiel-epizódok reagáltak a helyi közönség igényeire, erősítve az egyes elővárosok (később külvárosok, kerületek) különböző arculatát. A lakók társadalmi hovatartozása, lakhelye persze nem egyedül döntött a színházlátogatás helyéről, de figyelembe veendő, hogy a mai Belváros egykori nemesei és polgárai számára messzinek tűnt az előváros, és veszélyes, kétes vállalkozás volt a század első felében elhagyni a kényelmesebb és civilizáltabb belső részt, és eljutni a kivilágítatlan utcák között megbújó színházakba. Itt persze a kortárs másként emlékezik és a régi Burg ill. régi Opera kényelmetlenségei és a színházlátogatás kellemetlenségei hangot kapnak a panaszok között.

II. A színház a 19. században

A 19. századi színházak klasszikus modellje Bécsben és Pest-Budán is kialakult. Kezdetben együtt működött a prózai és zenés tagozat, majd specializálódott és olykor intézményileg is szétvált. 1850 előtt játszottak prózát, operát, népszínművet, balettet, később operettet. Ez a "mindenkinek mindent játszunk"- elv a század második felében megváltozni látszik. Bizonyos rétegek anyagi és műveltségi hátterük miatt kiszorulnak a Hochkultúra fellegváraiból, és a (tömeg) szórakoztatás egyes műfajai és intézményi egymástól eltávolodnak. A színház kereste helyét a megváltozott viszonyok között: a színház ennek megfelelően az udvar igényeinek kiszolgálója volt, elit társaság találkozóhelye, csak beavatottak számára játszott, felvilágosult eszméket terjesztett, nevelt, erkölcsöket épített és rombolt, szórakoztatott, tájékoztatott és dezinformált.

p.109

(Élő) Klasszikusokkal és aktuális szerzők tiszavirág-életű darabjaival igyekezett megtartani a közönséget és új embereket csábított a színházba. Tipikus tömegtájékoztatási eszköz, csak a sajtó nő fel hozzá hatásban és a század harmadik harmadában túl is nő a színházon a nyomtatott médium. A színház eltávolított a hétköznapoktól, elfelejtette a szürke életet, a politika packázásait, ugyanakkor, ha hagyták, kritizált, hozzányúlt az egyház-állam-erkölcs tabutémáihoz is. Viselkedésmintákat ábrázolt, reklámozott, öltözködésre, lakberendezésre mutatott példát vagy ellenpéldát. Tükröz, hirdet, megmutat és frusztrál egyszerre. Tehát a közönségre akart hatni és azt állandóvá tenni. A századforduló felé közeledve ismét nyitás következik a tömegkultúra felé. Az elit intézményei elszemélytelenednek, felduzzadnak, hatalmas előadásszámot produkálnak, a repertoáron levő darabok száma is megnövekszik, vendégekkel oldják meg a szereposztás nehézségeit. A (játszott) darabok pedig, akár egy világkiállítás panorámája összképet adnak: elmúlt századokról, letűnt hősökről, soha nem volt figurákról, távoli tájakról. Az előadások mesélnek: tánccal, zenével, a nyelv stiláris sokféleségével, fényekkel, színekkel próbálják elvarázsolni a nézőt, akinek a megemelt helyárért cserébe egyre több kényelmet biztosít a színház épülete.

III. Pest-Buda

A magyarországi német színjátszás kezdetei (Fastnachtspiel) a középkor és a reneszánsz határára esnek. Tekintsünk el itt és most az egyházi/iskolai színjátszás kiemelkedő eredményeitől , a barokk kor kastélyszínházaitól és a népi színjátszás hagyományaitól. Foglalkozzunk csak a profi színészek pesti, budai megjelenésével és működésével. Wolfgang Binal nyomán 1920-ig ezt a korszakot 5 alapegységre oszthatjuk. A kezdetek az 1720-as és 40-es évek szórványemlékei után Pest -Budán (jól dokumentálható módon) 1770 és 1812 közé tehetők. 1812-ben nyílt meg a Nagy Német Színház, mely 1847-es leégéséig az első fénykort jelentette történetünkben.

p.110

A politikailag megterhelt, átmeneti kor (1847-1869) után még egy sikeres időszak 1889-ig a Gyapjú utcában. Az itteni működésnek is egy tűzvész vetett véget. 1918-ig alkalmi együttesek működtek, 1919-ben pedig avangarde hangvételű előadásokat tartottak a Révay utcában, a Kommün fennállása alatt.

Az anyagi nehézségek miatt gyakori igazgatócserék és szervezeti átalakulások ellenére Pest maradt az iránytűje a két testvérváros színházi életének. Budán is több helyen elhangzott német szó a színpadról (fogadók, Festungstheater, Nyári Színház, egyéb alkalmi játszóhelyek), mégsem lett tömegessé a színházba járás, mint Pesten, a gyorsan fejlődő, kultúrában és nyelvben nyitottabb polgárvárosban.

IV. Az együttműködés/hatás kérdése (Párhuzamok)

Pest-Buda 1770 és 1889 között meglehetősen gyorsan reagált az európai kulturális változásaira. Ebben a versenyfutásban (az idővel és a közönségért) a német nyelvű színházak vezettek a század derekáig.

Bécs és Pest-Buda (Buda-Pest, Budapest) hasonlóságai, párhuzamos vonásai hét területen mutathatók ki; ez az együttműködés azonban meglehetősen egyoldalú volt. Bécs szolgált Pestnek és Budának mintaképül. Ha nagy ritkán előfordult, hogy egy-egy magyar darab, magyar tematikával, esetleg magyar nyelven bemutatásra került a császári székhelyen, az a kulturális élet "kis színes" rovatába tartozott korszakunkban. A példaszerep azonban létezett, és az ideérkező igazgatók, rendezők, színészek pontosan tudták, hogy Bécs melyik színházában, melyik színmű a húzódarab. A magyarországról elinduló színészek (külföldi) karrierjük felépítésének azzal az előnnyel indultak, hogy tájékozottak voltak, és bizonyos mértékben gyakorlottak a bécsi darabokat illetően.

p.111

1.) Színészek vendégjátéka

A vendégjátékok problematikájával sok éve küzd a szakirodalom.Többféle megközelítési mód létezik. A legjobban torzító az a megállapítás, hogy a pest-budai színházak elmaradottságát mutatja a vendégek magas száma. A vendégjárást tehát a provincializmus jeleként kezelik. Az tény, hogy a 19. században a kis színházak kevés emberrel (értsd: taggal) dolgoztak. A vendégjárás, átszerződés a színházi üzem természetes velejárója volt. A publikum számára pedig mindegy volt, hogy az adott este a színpadra lépő sztár vendég vagy tag. Kritika ott érheti a német nyelvű színpadokat, hogy (elsősorban anyagilag) nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a tehetségeket megtartsák és ezért a társulaton belül nagy volt a fluktuáció. A vendégjáték persze Janus-arcú jelenség. A közönség örül, hogy a sztár megérkezett (1830 után lehetőség volt arra, hogy ezt hajóval tegye, és nem sokára megindult a vonatközlekedés is a két főváros között.) A színésznek lehetőség, hogy máshol is kipróbálja magát, a nyári szünetben (Bécsben amúgy is kevesebb lehetőség adódott) eljátszhatta kedvenc szerepeit. A színészkollegák pedig tanulhattak a "színészóriásoktól". A kép persze közel sem ennyire szép. Az igazgatók nem tervezhettek előre, mert bizonytalan volt, mikor ki érkezik. Az itteni színészeknek alkalmazkodniuk kellett az érkező vendéghez, annak szeszélyeihez. Napok alatt kellett új szerepeket megtanulni (egy előadás erejéig), hogy utána statisztálhassanak a sztárnak. Az ideérkező vendégek sztárgázsija és az a tény, hogy az itteni színészek nem kaptak elegendő lehetőséget: feszültségekhez és végső soron elvándorláshoz vezetett.

p.112

2.) Színdarabok vándorlása

A nagyobb tapasztalatokkal és színházhoz szokott közönséggel rendelkező bécsi színházak világítótoronyként szolgáltak magyarországi társaik számára. A darabok vándorlása (különösen, ha figyelembe vesszük, mely darabokat nyújtottak be a Burg számára, de aztán máshol mutattak be) egy városon belül, egy nyelvterületen belül, egy földrajzi térségen belül is megfigyelhető. A sikerre (bizonyos esztétikai megkötésekkel) minden színházi típus vevő volt. A német nyelvű színházakon túl ez a hullámzás elérte a pesti, ljubljanai, zágrábi, belgrádi, prágai Nemzeti Színházakat is. Voltak klasszikusok és kortárs szerzők, akiket mindig elő lehetett venni. A 19. századi színház amúgyis gyorsan reagált a napi történésekre. Ahogy említettük, egyik első tömegkommunikációs eszközként a tömegigényeket és az elit ízlését is ki kellett szolgálnia. Bécs ebből a szempontból Berlinnel, Münchennel, Drezdával, Lipcsével versenyzett, illetve Párizsra, Londonra figyelt. Újsághírekből születtek darabok, francia sikerszériákat adaptáltak német színpadokra. (Itt megjegyzendő: néhány szerző a fordítások segítségével tanulta meg a darabírást, vö: Kotzebue pályája)

A megírás, a benyújtás és az engedélyeztetés után gyorsan színpadra kerültek az ígéretes szériagyártók darabjai. A 19. század másik jellemzője, amely ma már a múlté, egy-egy mű ugyanabban a rendezésben (általában változó szereposztással) 20-60 évig színpadon maradhatott. Ebből a szempontból érdekes, hogy a klasszikusokat többet kellett újrarendezni, mint a szigorú esztétikai normáknak kevésbé megfelelő drámákat. Ezek a bulvárdarabok vagy nagyon időhöz kötöttek voltak és 10 év alatt kifutottak (és eltűntek) , vagy a sikerszériát egy kis kihagyással mindig meg lehetett ismételni. 1770 és 1889 között kilenc művet találtam, mely a Burgban elérte a bűvös 100-as számot, Pest-Budán pedig a hatvanat. A kép meglehetősen vegyes. Schiller, Shakespeare, Grillparzer (persze erősen cenzúrázott változatban), Schröder, Kratter, Weißenthurn és természetesen magasan kiemelkedve az össz- előadásszámot illetően Kotzebue (itt három darabbal van jelen).

p.113

Pest-Budán az össz-előadásszámot tekintve (1770-1850) A varázsfuvola (241), a Don Giovanni (181), és A bűvös vadász (142) emelkedik ki az operák terén, a bohózatoknál Die Schwestern von Prag (118), Das Donauweibchen I.+II. (107) és Der Zögling der Liebe (107) vezet, a prózai daraboknál: Schiller Haramiákja (101) és Ármány és szerelme (84) valamint Kratter Das Mädchen von Marienburg-ja ért el dobogós helyet.

3.) A színház belső és külső struktúrájának alakulása

A színházak felépítéséhez, belső struktúrájához a legjobb forrás a korabeli színházi kalauzok tanulmányozása. A német nyelvterületen egységesnek mondható felépítés - valószínűleg francia minta alapján alakult ki ott - Pest-Budán is átvételre került. A színház épületének kialakítása, helye a városban és az egyéb hozzá kapcsolódó intézmények hozzájárultak ahhoz, hogy a német nyelvű színházak kulturális és társadalmi beágyazottságát növeljék Pest-Budán. A polgárosodó városban fontos volt látni ezenkívül, hogy a német nyelvű színház (Bécsből is érkező) vezetői, színészei, vendégei, alkalmazottai gyakorlati érzékkel nyúltak hozzá a felmerülő (főleg anyagi) problémákhoz.

A pest-budai színházak számára, az említetteken kívül, a Komische Oper, a Wiener Stadttheater és a Theater auf dem Franz-Josefs-Kai, valamint a Strampfertheater jelentett a század második felében tájékozódási pontot. Időlegesen fontos volt a Theater an der Wien és a Carltheater műsora, színészgárdája. A korszakban végig jelentős az Opera és a Burg Pestig kisugárzó hatása.

A Burg és az itteni színházak közötti különbséget magyarázhatjuk a méretbeli eltérésekkel. A Burg első épülete nem tartozott a nagy színpadok közé, inkább intim(ebb) hatások közvetítésére volt alkalmas.

p.114

Az 1812-es épület mérete inkább a második Burghoz hasonlítható. Óriási színpad és nézőtér (s ami evvel jár: nehezen fűthető épület, rossz akusztika). Az 1869-es épület viszont kicsinek számított, az 1888-as Ringen álló Burghoz képest. Ez a különbség gondokat és külön feladatokat jelentett a darabok átvételekor, vagy a vendégjárásnál.

4.) A darabválasztás és a repertoár

A 19. század során kialakult a színházak specializációja, függően a finanszírozástól, a színház helyétől, a közönség összetételétől. Ezek a színházi szerepkörök persze nem voltak állandóak és kialakulásuk több évtized eredménye volt. A kevert műsorstruktúra párhuzamba állítható a bécsi színházak "műsorpolitikájával". Ahogy láttuk: fájdalommentesen megszabadulhatunk attól az illúziótól, hogy pl. a Burg csak és elsősorban klasszikusokat és ú.n. értékes irodalmat játszott. Ez a korabeli sikerdarabok listájának ismeretében (száznál többször ment drámák) könnyen megtehető.

Legalább ennyire kevert volt a pesti-budai színházak műsora, kiegészítve avval, hogy az esztétika (ön)cenzurális határai máshol húzódtak ott és itt. Pest-Budán a mindenkori német színpadok egyszerre voltak népszínházak és az elit kultúra bölcsői. Emiatt aztán bőven találunk bohózatokat, mutatványos akciókat és egyéb kevésbé vállalható produkciókat a "műsorfüzetben".

5.) Eredetileg más nyelvű darabok bemutatása

A német kultúrát közvetítették az itteni színpadok a születendő magyar főváros közönségének. Ezt a kézenfekvő tényt nem kell hangsúlyoznunk. A német nyelv azonban közvetítője volt az egyéb európai kultúráknak és a régióban segítségével virágzott a műsorcsere mindenféle viszonylatban.

p.115

A francia, spanyol, olasz, angol irodalom és zeneirodalom remekeit először németül láthatta a közönség a Habsburg Birodalom nagyvárosaiban, és csak ezután kezdtek el hódítani nemzeti nyelveken. Shakespeare, Mozart, Weber, Boieldieu, Cherubini, Bellini, Rossini voltak a legtöbbet játszott szerzők. A zenés vígjátékok körében Hafner, Perinet, Huber, Hensler, Müller, Raimund, Nestroy számított házi (zene)szerzőnek Pest-Budán.

6.) A központi szerep kérdése

A német nyelv általános elterjedtsége lehetővé tette, hogy később (tőle elszakadva, de az elért eredményeket ismerve) a magyar, a cseh, a lengyel, a szlovén, a horvát, a szerb és a román színjátszás könnyen megtalálja saját hangját. A német nyelvű színházak sikerdarabjai /bár erre nézve a kutatás nem minden vonatkozásban hoz eredményeket/ beépültek a helyi Nemzeti Színházak műsorába.

7.) A filter-funkció

A Burg és bizonyos szempontból a pesti, budai színjátszási helyek is szűrőként működtek. Amely produkciók itt megállták a helyüket, azok vagy sikerdarabnak számítottak, vagy /és a minőség kategóriájába taroztak. A darabengedélyeztetés a Helytartó Tanácsnál sokkal egyszerűbben történhetett, ha már Bécsben játszott darabot kívántak bemutatni. (Ez volt a helyzet a fordításokkal is.) Bécs és Pest-Buda tehát tovább küldte sikereit, sztárjait: kultúraterjesztő, nyelvművelő vagy szórakoztató szándékkal. Pest-Buda "csak" megállóhelynek bizonyult - Felvidék és Erdély között - a színészek folyamatos vándorlása során.

A német színpadok már korábban kifejtett közönségpolitikája kiegészült még avval, hogy a darabokat át kellett formálni a helyi igények szerint.

p.116

V. Végjáték

A német színházak "vezető" szerepüket addig tudták megtartani, amíg a megerősödő magyar nyelvű színjátszás ki nem ütötte alóluk támpilléreiket. Ezek - ahogy már említettük - a magas kultúra, a tömegkultúra termékei: a klasszikusok, operák, operettek, bohózatok, népszínművek voltak. Ahogy a magyar színjátszás specializálódott, gyorsabban és "szebben" mutatta be az aktuális sikerdarabokat, illetve rangosabb vendégeket tudott meghívni - a német nyelvű színjátszás játéktere beszűkült. A német nyelvű színjátszás az idő rövidsége, a szűkös anyagi lehetőségek, a fogyó publikum, a növekvő konkurencia és a kedvezőtlen politikai légkör miatt nem vállalkozhatott a specializációra. Egyébként ennek szándékát nem tagadhatjuk, voltak erre irányuló kezdeményezések. Az (egymást) gyorsan váltó igazgatók (jobb esetben) különböző koncepciókkal léptek fel. Vagy csak a prózát favorizálták, és ezen belül a klasszikusokat, vagy elvitték a repertoárt a nemzetközi műfajok felé: operát játszattak németül, olaszul, franciául. Aztán - a döntésmenetet leegyszerűsítve - ránéztek a kasszára és a tömegigénynek megfelelő műfajokkal pótolták a hiányzó bevételt. A folyamatot gyorsíthatta az a jelenség, mely általánosnak mondható: a provinciális színpadok válságba kerültek a közlekedési eszközök fejlődésével. Ezek egyrészt konkurenciaként jelentek meg a színházzal szemben (vonatozás, mint szabadidős tevékenység), másrészt lehetővé tették a központban levő színházak gyors és egyszerű elérését. A szabadidős tevékenység belső struktúrája egyébként is jelentősen változott a század harmadik felében. Előtérbe kerültek olyan műfajok, amelyeket ma a teatralitás körébe sorolunk (mutatványos, tűznyelő, kardnyelő stb), illetve a publikum új lehetőségek felé fordult (sport, turisztika).

p.117

A bécsi (elővárosi) színházak erre a kihívásra megújulással válaszoltak, erre itt Pest- Budán, német nyelven a múlt század harmadik harmadában már nem volt lehetőség.

Irodalom:

a) Összefoglaló művek

- 175 Jahre Burgtheater 1776-1951.Fortgeführt bis Sommer 1954. Zusammengestellt von der Direktion. Bundestheaterverwaltung. Wien, 1955.

- Ács János: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1986.

- Binal, Wolfgang: Deutschsprachiges Theater in Budapest... Böhlau. Graz/Wien/Köln, 1972.

- Gregor Joseph : Geschichte der österreichischen Theater. Donau Verlag. Wien, 1948.

- Hadamowsky, Franz: Wiens Theatergeschichte von den Anfángen bis zum Ende des Ersten Weltkriegs. Verlag Jugend und Volk. München/Wien, 1988.

- Hein, Jürgen: Das Wiener Volkstheater. 2. Auflage. Wissenschaftliche Buchgesellschaft. Darmstadt, 1996.

- Kádár Jolán: A budai és pesti színészet története 1812-ig. I. rész Pfeifer Ferdinand. Budapest, 1914.

- Kádár Jolán: A budai és pesti színészet története. II. 1812-1848. Budapest, 1923.

- Kerényi Ferenc (szerk.): A Nemzeti Színház 150 éve. Gondolat. Budapest, 1987.

- Kindermann, Heinz: Theatergeschichte Europas. Otto Müller Verlag. Salzburg, 1959-1974.

- Klaniczay Tibor (szerk.): Handbuch der ungarischen Literatur. Corvina. Budapest, 1977.

p.118

- Némedy Gyula: A színháztudomány kis lexikona. Ifj. Árvay Sándor kiad. Szeged, 1911.

- Németh Antal (szerk.): Színészeti lexikon I. II. Győző Andor kiadása. Budapest, 1930.

- Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház száz éves története 1837-1937. Magyar Tört. Társ. Budapest, 1938-40.

- Pukánszky-Kádár, Jolantha: Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn. Erster Band. Verlag von Ernst Reinhardt. München, 1933.

- Reden-Esbeck, Friedrich Freiherr von : Deutsches Bühnen-Lexikon. Erster Band.

- Schöpflin Aladár - Erődi Jenő: Magyar színművészeti lexikon. Kiadja: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet. I.-IV. kötet. Budapest, 1931.

- Simhandl, Peter: Színháztörténet. Helikon. Budapest, 1998.

- Staud Géza: Magyar kastélyszínházak. OSZM. I. II. III. kötet. Budapest, 1963-64.

- Staud Géza: Adelstheater in Ungarn. Verlag der Öst. Akad. der Wiss. Wien, 1977.

- Székely György (főszerk.): Magyar színházművészeti lexikon. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1994.

- Székely György (főszerk.): Magyar színháztörténet. I. kötet: 1790-1873 Akadémiai Kiadó. Budapest. 1990.

- Yates W. E.: Theatre in Vienna. A critical history. 1776-1935. Cambridge University Press. Cambridge, 1996.

 b) Az egyes részproblémákhoz kötődő irodalom

- B. Kelényi Ottó: Gazdaságtörténeti adatok a pesti német színház építéséhez. 1808-12. Budapest, 1934.

- Heatchcote, Edwin: Budapest. Könnemann Verlag GmbH. Dortmund, 1997

- Horányi Mária: Das Esterházysche Feenreich. Verlag der Öst. Akad. der Wiss. Wien, 1959.

p.119

- Kápolnai Anna: Hazai német nyelvű almanachok és folyóiratok. Diss. Budapest, 1919.

- Michtner, Otto: Das alte Burgtheater als Opernbühne. Hermann Böhlaus Nachfolger. Graz/Wien/Köln, 1970.

- Müller-Guttenbrunn, Adam: Das deutsche Theater in Österreich-Ungarn. Wien, é.n.

- Nagyivánné Bahó Margit: Francia irodalom a magyarországi német folyóiratokban. 1767-1852. Dunántúl - Pécsi Egyetemi Könyvkiadó. Budapest, 1934.

- Pukánszky Béla: A magyarországi németek története. Budapest, 1931.

- Zuber Marianne: A hazai németnyelvű folyóiratok története 1810-ig. Pfeifer Ferdinand. Budapest. 1915.