A „regény” nevezetű műfaj a példa rá, hogy irodalmi közlésformáknak is lehetnek identitásproblémáik, sőt identitászavaraik. Nem csupán formáját tekintve bizonyul definiálhatatlannak immár évszázadok óta ez a monumentale Unform, monumentális formátlanság (vagy formahiány), ahogy Paul Ernst nevezte a múlt század elején. Fittyet hány a modern irodalomtudománynak a műalkotás autonómiájára, keletkezésétől és környezetétől való radikális függetlenségére vonatkozó tételeinek is. Olvasói mindenesetre makacsul életrajznak, történelmi munkának, publicisztikának, ismeretterjesztésnek és erkölcsi útmutatásnak is olvassák – és írják át a befogadás teremtő, azaz kvázi-szerzői aktusában. Sem létében, sem működésében nem „tiszta” műfaj, kivédhetetlenül „félvér” forma, amely nem csupán „belsőleg”, irodalmi tekintetben heterogén közlésközeg, hanem „külsőleg” is, minthogy az irodalmon kívüli dolgokkal úgyszintén minduntalan összeadja magát. Kevert vagy zavaros identitású dolog.

Tetejében még élet és irodalom hibridje is, hiszen anyaga, amelynek formát próbál adni, minden szerzői tilalom és előzetes óvintézkedés ellenére ki-kimutogat a regényből, a történelem és az életrajz, a politika és a pszichológia irodalmon kívüli tényeihez, ahhoz a bizonyos „valósághoz” tereli az olvasót.

A kelta álma, a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa 2010-ben megjelent regénye azért késztetett erre a szerényen elméleti bevezető okfejtésre, mert a perui szerző regénye szinte tálcán kínálja magát tételünk alátámasztására: a közlésforma identitászavarát látványosan és már-már kihívóan önmagán és önmagával mutatja be. Radikálisan hibrid munka, arra szólít fel, hogy miközben regényként próbáljuk olvasni, ne habozzunk evvel párhuzamosan – vagy éppenséggel e helyett – életrajznak, történelemnek, oknyomozó riportázsnak, pszichológiai anamnézisnek, és (a keresztény vallási közlésformák világából ismert) gyónásnak vagy vallomásnak olvasni, azaz a fiktív üzemmód mellett a tényszerűben működtetni.

Történelmi alak A kelta álma főhőse, Sir Roger Casement (1864–1916) brit diplomata és ír forradalmár, a regénynek is az ő hazafias szellemű elbeszélő költeménye, a The Dream of the Celt (1906) volt a címadója. Életrajza, annak minden publikus és privát részletével, a könyv anyaga és alapzata, ezért áttekinteném – így, lineáris formában ugyan, de a regény cselekményét is kézhez kapjuk. (Jelezném: egy kétrészes cikkem a Magyar Narancs-ban bővebben foglalkozik Casement életével és „ügyével”, valamint történetének magyar vonatkozásaival, még Kossuth Lajoshoz is elvezető leágazásaival: Gyarmatok és nemzetek, 2011. február 17., illetve 2011. február 24.)

Írországban született, északír illetőségű, erősen „angolpárti” családban. Apja, idősebb Roger Casement katonatiszt volt, századosként szolgált az indiai Brit Hadseregben. A korán elárvult ifjabb Casement rokonoknál nevelkedett, iskoláit befejezve egy liverpooli hajótársaságnál hivatalnokoskodott, majd Afrikában próbált szerencsét, 1883-tól hosszú éveket töltött el Kongóban és más gyarmatokon. Idővel brit diplomáciai szolgálatba lépett, konzulként szolgált több afrikai országban. 1900-ban Kongóban konzul, a brit külügyminisztérium megbízásából jelentést készít a II. Lipót belga király magánvagyonát képező Kongó Szabad Állam területén folyó nyersgumi-kitermelésről. A tömeges kegyetlenkedésekkel és gyilkosságokkal folytatott rabszolgamunkát leleplező jelentést 1904-ben közzéteszik Londonban.

1910-ben a Brazíliában konzulként működő Casementet a Külügyminisztérium megbízza a perui Putumayo, az Amazonas egyik mellékfolyója vidékén zajló kaucsukkitermelés kivizsgálásával. Tapasztalatai döbbenetesek: a kitermelő vállalatok, közöttük brit tulajdonú, Londonban bejegyzett cégek „munkamódszerei” a munkára – szó szerint – befogott indián őslakosság szisztematikus kiirtásához vezetnek, ráadásul a könyörtelen profithajszát szadista kegyetlenkedés kíséri.

Casement 1911-ben nyújtja be jelentését. Még ugyanebben az évben humanitárius tevékenységének és a brit koronának tett értékes szolgálatainak elismeréseképpen lovagi címmel tüntetik ki, ettől kezdve Sir Roger Casement a neve. 1912-ben nyilvánosságra hozzák jelentését; a könyv nemzetközi botrányt robbant ki.

Ám a brit külügyminisztérium magas rangú tisztviselője, a Szent Mihály és Szent György Rend lovagja (ekkor már) nem az, akinek és aminek látszik. A lelkes ifjú civilizátor, az elmaradottság sötétségét a felvilágosult ész fényével oszlató brit közszolga – ez az eszmény és ez a hit vezérelte Casementet Afrikába – a kongói küldetése során tapasztaltak hatására a szónak majdhogynem szó szerinti értelmében kifordult önmagából. Rádöbbent, hogy amiről eddig elhitte, hogy a civilizáció terjesztése, a „vadak” beemelése a jólétbe és a kultúrába, valójában a profit érdekében folytatott gátlástalan rabló hadjárat, melynek szükségszerű, de csupán elhanyagolható mértékben aggályos velejárója a bennszülöttek megtizedelése, sőt kipusztítása. Ráadásul, tapasztalta elborzadva Casement, a kitermelőcégek ügynökei és pribékjeik szadista élvezetüket lelik ebben, a bennszülöttek kínzása, megcsonkítása és legyilkolása a napi szórakozásuk.

Önmagából való kifordulását a valláspszichológiából ismert „konverziós élmény” kísérte. Az angol diplomata Kongóban ráeszmélt, hogy ő valójában ír, annak a nemzetnek a fia, amelynek elnyomóját, kizsákmányolóját és gyilkosát, a Brit Birodalmat eddig oly híven és odaadóan szolgálta. Amit itt látott és tapasztalt, azt már ír szemmel nézte, azoknak az embereknek a szemével, akikre – mint később megírta – „egykor ugyanígy vadásztak, akiket ugyanígy irtottak, mint az ittenieket”.

Megtérésének, ír identitása felfedezésének – vagy megalkotásának? – levonta az erkölcsi és gyakorlati konzekvenciáit. Felvette a kapcsolatot az ír kulturális újjáéledés vezéralakjaival, bekapcsolódott Arthur Griffith Sinn Féin („Mi magunk”) függetlenségi mozgalmának a munkájába, majd 1913-ban, miután kilépett a külügyi szolgálatból, felvette a kapcsolatot a fegyveres felkelésre készülő Ír Önkéntesekkel. Az első világháború kitörésekor Németországba megy, német támogatást igyekszik szerezni az ír függetlenségi harchoz. 1916 tavaszán Dublinban megkezdődnek az előkészületek a felkelésre. Casementet egy német tengeralattjáró partra teszi Írországban, a húsvétra időzített felkelés időpontját próbálja későbbre halasztani. Sikertelenül, mert azonnal elfogják, Londonba szállítják, perbe fogják, és hazaárulásért halálra ítélik. Kegyelmi kérvényét elutasítják, kitüntetéseitől és címeitől megfosztják. 1916. augusztus 3-án a Pentonville börtön udvarán felakasztják, az elbukott felkelés időközben Dublinban kivégzett tizenöt vezetője után tizenhatodikként.

A kelta álma a legvégén kezdve mondja el ezt a történetet: Casement a Pentonville börtönben várja, mi lesz Őfelsége kormányának a válasza kegyelmi kérvényére. Innen, a börtöncellából indul el, az auktoriális és az Én-narrációt hibridizáló (szabad-függő beszédnek is nevezett) előadásmódban az emlékezés folyamata. Casement három nagy emlékező kört leírva, sok mindenre több körben is visszatérve idézi fel, értelmezi és veti mérlegre életét; az emlékezés körei szerint tagolódik a regény három részre, „Kongó”, „Amazónia” és „Írország” alcímekkel. Közben az auktoriális jelenlét folyvást hibridizálja az elbeszélés beszédmódját: az emlékezés gyónásos-vallomásos közvetlensége áttűnik a tárgyszerűbb biografikus előadásmódba, hogy azután a társadalomtörténeti leírás, vagy a tényfeltáró újságírás pontosságának adja át a helyét. Majd visszatér a kezdőponthoz – azaz nem csupán az emlékezés, hanem az előadásmód is folyvást köröket ró, az elbeszélésnek ebben a vetületében is átmenetek és ismétlődések követik egymást.

Két nagy kérdés körül forog az elbeszélés, két nagy kérdés izgatja a hőst és a vele azonosuló szerzőt (vagy szerzői alakmást), egy általános érvényű publikus és egy mélységesen privát kérdés, vagy – még inkább – dilemma. „Lám itt is a Kongó, ahogy a világon mindenütt”, kiált fel, persze gondolatban, Casement, amikor rádöbben, hogy a Putumayo-vidék indiánjainak a testét ugyanolyan korbácsnyomok borítják, mint a Kongó-menti feketékét. A világ tele van hajszálra egyforma „barbársággócokkal”, állapítja meg. Hány lehet belőlük? Több száz, sok ezer, sok millió? Le lehet győzni ezt a szörnyet? Ha emitt levágják a fejét, amott újranő, még vérengzőbben és rettenetesebben. És a képlet, a Gonosz forgatókönyve mindenhol és mindenkor ugyanaz: az egyik ember semmisnek tekinti a másik ember ember voltát, alacsonyabb rendű lénynek nyilvánítja, hogy hatalmába kerítse és a maga érdekében haszonállatként dolgoztassa, amíg bele nem pusztul a kínzásba és a nélkülözésbe, illetve amíg, hasznossága múltán, „gazdája” maga nem végez vele. Vagy – ami még rosszabb – fordítva: a hatalmába keríti és haszonállatként halálra dolgoztatja, amit aztán avval igazol, hogy ezek nem emberek, nem kell – és nem is lehet – velük emberi módon bánni.

Vargas Llosa hőse – a „valóságos”, történelmi Casementhez hasonlóan – ismételten szembesül evvel a képlettel. Mint ahogy a világ azóta is újra meg újra kénytelen szembesülni vele – a civilizált európaiak által rabszolgaként halálra dolgoztatott, megkínzott és legyilkolt kongói és Amazonas-vidéki bennszülöttek látványa, bár a leírást Casement jelentéseinek szövegét híven követve alkotja meg a regényíró, a náci koncentrációs táborokról készült dokumentumfelvételeket idézi fel az olvasóban. Ez már A kelta álma pesszimista történetfilozófiai konklúziójához vezet: bárhogy magyarázzuk, bármiben keressük is az okát, a kegyetlenkedés és a gyilkolás történelmi konstans, s minden más, a haszon, a hatalomvágy, a felsőbbrendűség rasszista ideológiája nem magyarázat az irracionális Gonoszra, hanem – éppen ellenkezőleg – annak alkalmi ürügye csupán. A kegyetlenség az elsődleges, előtte jár minden mentségnek és indoklásnak, a haszon (az „imperialista extraprofit”, ahogy a hajdankorban nevezték) valójában nem a kegyetlenség hajtóereje, hanem mellékterméke csupán. A gyilkolásért gyilkolunk, a Gonosz az igazi élvezetünk: ez a keserű sejtelem volna talán maga az igazság, véli Casement és sugallja a regény, alig-alig feltételes módban.

A hős megrázó élményeivel és megrendítő felismeréseivel kapcsolatos a könyv másik nagy kérdése vagy dilemmája, mely mélyen személyes és privát kérdés. A szociopszichológiai peremzónából, az „angol-ír” politikai és kulturális margóról származó Casementnek, mint láttuk, kvázi-vallási konverziós élményben volt része. „Megtért”, igaz, nem Istenhez, hanem a nemzethez: brit birodalmi identitását ír nemzeti identitásra cserélte, az impérium lojális hivatalnokából intranzigens ír hazafi és szabadságharcos lett, az 1916-os húsvéti felkelés mártírja, a Tizenhat Halott (W. B. Yeats verscíme) egyike, majd – időnek múltán – a független Írország, az országalapítás utólag kiformálódó mítoszának fontos szereplője, majdhogynem főszereplője.

Vagy talán egyszerre, egymás „mellett” volt mindkettő? A regény mindenesetre igennel válaszol, mégpedig a hős élmény- és emlékezésfolyamatának a páratlanul érzékletes megrajzolásával, melyben az eldöntetlenségre és a kettősségre, a hibrid, illetve önmagát hibridizáló identitásra mint a peremélmény folyományára esik a hangsúly. Az identitászavar, mely ebben az esetben – vagy talán mindig is? – az identitás „természetes” állapota: ez a paradoxon különösen akkor áll elénk a maga szinte felfoghatatlan rejtélyességében, ha a dologról alkotott képünkbe – Vargas Llosa biztatására – belefestjük Casement gondosan titkolt szexuális identitását is.

A feddhetetlen angol úriember és felbecsülhetetlen értékű szolgálataiért lovaggá ütött köztisztviselő, aki a Brit Birodalom államrendjének fegyveres megdöntésére tett kísérletért került akasztófára, hogy azután az ír panteonban foglalja el helyét egy másik nemzet szentjeként és mártírjaként, mindezek mellett gyakorló homoszexuális volt. Az akkori angol törvények szerint ez bűnöző életmódnak minősült – ennek lehetséges következményeire nézve egy másik angol-ír hérosz, Oscar Wilde szomorú története kínál eligazítást. Casement naplót vezetett titkos szexuális életéről, melyben rendkívül szemléletesen és obszcén részletességgel írta le találkáit alkalmi ismerősökkel, többnyire fizetett férfiprostituáltakkal. 1916-os felségárulási pere idején a Black Diaries (fedelük színéről „fekete naplóknak” elnevezett füzetek) egyes részleteit a brit kormány nyilvánosságra hozta, hogy diszkreditálja Casementet – hogy kegyelmi kérvényét elutasították, ebben nyilván ennek a leleplezésnek is szerepe volt.

Hogy a brit titkosszolgálat hamisítványa volt a napló, mint ezt sokan tudni vélték, főleg a hivatalos és nemzeti ír oldalon, vagy valóban Casement műve, erről évtizedekig folyt a vita. Ma már a többség nem kételkedik Casement szerzőségében. A vita, amelyhez A kelta álma eminensen hozzájárul, inkább a napló műfajáról és szövegtípusáról folyik: megbízható tényleírás-e a szöveg, vagy kielégítetlen vágyak képzeletbeli kiélése, azaz fantaziálás. Vagy ha ez is, az is, akkor milyen arányokban s a szöveg mely pontján az egyik vagy a másik?

Casement identitásregényének problematikája evvel, mondhatnánk, rövidre zárul. A napló értelmezési dilemmája ugyanaz, ami a hős identitásdilemmája – és természetesen Vargas Llosa regényének az identitásdilemmája is, amely éppen e dilemma feloldhatatlanságának a felmutatásával lesz a Casement-enigma egyedül lehetséges fel- és megoldása.

 

 

Kapcsolódó írások:

1. Takács Ferenc: Emlékek a megsemmisülésről (W. G. Sebald: A Szaturnusz gyűrűi. Angliai zarándokút. Blaschtik Éva fordítása. Budapest, 2011, Európa Könyvkiadó.) Éppen tíz éve halt meg W. G. Sebald, akkor már...
2. Takács Ferenc: Egy fejlődésregény vége (Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl. Bratka László, Goretyity József és Herczeg Ferenc fordítása. Budapest, 2007, Európa Könyvkiadó. 206 oldal, 2500 forint. – Viktor Pelevin: Számok. Bratka László fordítása. Budapest, 2007, Európa Könyvkiadó, 306 oldal, 2200 forint. ) Takács Ferenc Egy fejlődésregény vége A posztmodernizmus szerves fejlemény...
3. Takács Ferenc: A magunk vére (Jorge Semprún: Húsz év, egy nap. Pál Ferenc fordítása. Budapest, 2006, Európa Könyvkiadó. 292 oldal, 2200 forint. ) Takács Ferenc A magunk vére Artemisia Gentileschi olasz festőnő...
4. Takács Ferenc: Budapest kövei (Bob Dent: Budapest 1956 – A dráma színterei. Rácz Katalin és Tedeschi Mária fordítása. Budapest, 2006, Európa Könyvkiadó. 404 oldal, 4500 forint. ) Takács Ferenc Budapest kövei Velence kövei (1851-1853) című munkájának...
5. Takács Ferenc: Maghéj (Günther Grass: Hagymahántás közben. Győri László fordítása. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2800 forint. ) Takács Ferenc Maghéj A memoáríró, különösen ha némi filozófiai...