1. nap
Férfi: Szia!
Nő: Szia!
Hogy vagy?
Köszönöm, megvagyok. És te?
Én is.
Tudunk beszélni?
Persze.
Olyan furcsa a hangod.
Ezt hogy érted?
Messziről hallak.
Hát, ez most úgy látszik, ilyen.
Szerinted mi történik most velünk?
Fogalmam sincs.
Szeretnék őszinte lenni.
Én azt gondoltam, mindig az voltál.
Az voltam, de ez most más.
Miért más?
Tudod, néha olyan az ember, hogy csak azért hallgat el dolgokat, mert azt gondolja, hogy megbántja vele a másikat. Vagy azt gondolja, hogy nem értené meg a másik, és akkor inkább nem beszél róla.
Tudod, hogy ez szamárság.
Igen, de én ettől mindig olyan feszült voltam.
Most is?
Igen. Nem tudom, miért olyan nehéz őszintének lenni.
Talán azért, mert akkor szembenézel a tényekkel. És a tények megváltoztathatatlanok. Ilyen a hallgatás is. Ha nem beszélsz valamiről, elhiszed, hogy nincs.
Kár, hogy nem beszélgettünk erről eddig.
Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy érdekel.
Nem gondoltad?
Nem.
Azt gondoltad azokon a hosszú éjszakákon, hogy csak neked nehéz?
Olyan megértő voltál.
Hát, egy asszony már csak ilyen.
Pedig szívesen meghallgattalak volna.
Nem, édesem, én ezekről nem tudok beszélni. Az én problémám maga az életünk. Hogy hogyan szolgáljam a családunkat.
És a színészi pálya? Évek óta nem beszéltél róla.
Nem, mert már nem érdekel.
Pedig ez volt a gyerekkori álmod.
A gyerekkor. Hol van az már?
Pedig én azt láttam a mozdulataidon, ahogy nevettél, ahogy sétáltál az utcán, vagy elnyaltál egy fagylaltot, hogy minden porcikádban játszol. És ott élsz a gyerekkorodban. Sérthetetlenül.
Nem, ez nem így van.
Vagy nem akarod bevallani magadnak sem.
Hülyeség.
Ha nem akarod, ne beszéljünk róla.
De, nyugodtan.
Őszintén szólva nagyon hiányzol.
Te is.
Még soha nem éreztelek ilyen távol.
Tudod, édesem, ez ilyen. Az emberek a másik hiányán át ismerik meg egymást. Aztán ha elmúlt a hiány, minden visszaáll a régi kerékvágásba. És elfelejtik.
Nem akarlak elveszíteni.
Én sem.
Akkor most mi legyen?
Nem tudom. Gyere át hozzám!
Ezen még gondolkodnom kell, nem akarom elsietni.
Jól van. Van időnk.
De, ugye, megvársz?
Most hülyéskedsz? Persze. Világéletemben rád vártam.
Ezt meg hogy érted?
Ahogy mondom. Mikor megismertelek, megismertem a bizonyosságot is, hogy a feleséged akarok lenni és szolgálni téged.
Te engem szolgáltál?
Miért? Baj?
Én azt hittem, te is élvezed.
Hát nem érted, te kis buta? Én ezt élveztem a legjobban. A biztonságot. Mit gondolsz, miért nem akartam utána színésznő lenni?
Fogalmam sincs.
Mert a színészet folytonos kétkedés. Kétkedés magadról, a saját szerepedről, miközben ezer másik szerepben jelensz meg estéről estére.
És hogy jövök én ehhez?
Veled elmúltak a kétségeim. Úgy szolgáltalak, ahogy az ember Isten szolgája.
Ne csináld ezt velem!
Mit? Nem csinálom, ez van.
És ezt húsz év után most kell megtudnom? Ennél jobb pillanatot nem is találhattál volna.
Mikor mondjam el, ha nem most? Nem állhattam eléd, hogy… Látod? Most se tudom kimondani.
Elfáradtam.
Jól van, akkor most hagyjuk abba.
Nem akarom.
Ne butáskodj! Holnap folytatjuk.
Biztos?
Ennél semmi nem biztosabb.
Akkor szia, holnap.
Szia, drágám! Holnap.
2. nap
Szia.
Szia.
Hogy vagy?
Köszönöm, megvagyok. És te?
Én is.
Szeretnélek már látni.
Gondolkodtál arról, amiről tegnap beszéltünk?
Mármint melyik részéről?
Hogy átjössz hozzám, és velem maradsz.
Igen, gondolkodtam.
És mire jutottál?
Bizonytalan vagyok.
Megértelek, de előbb-utóbb döntened kell.
Biztos vagy ebben?
Magától nem fog eldőlni.
Olyan hideg a hangod. Nem hiányzik a lányod?
De.
Ennyi?
Most zokogjak?
Nem, de azért nem hittem volna, hogy ennyivel elintézed.
Nagyon furcsa, de megbékéltem a sorsommal.
Ezt nevezem!
Mit?
Téged nem érdekel a lányod.
Innen mindent másképpen látni.
Ezt csak mondod.
Szerinted most van itt az ideje, hogy elkezdjem a hazudozást?
Nem így értettem. Bocsáss meg, ne haragudj!
Dehogy haragszom.
Csak nem fér a fejembe, hogy nem foglalkoztat a lányod sorsa.
Már hogy ne foglalkoztatna. Meglesz az esküvő, férjhez megy, gyerekeket szül, és huss, eltelik az élet.
És szerinted nem hiányzol neki?
De. Sír, zokog, és összetörve fekszik az ágyon, depressziós, és azt gondolja, hogy vége a világnak.
És nem jól gondolja?
Nem, nem jól. A világ folyton változik, tanít, és a végletekig feszíti a húrokat.
Nem is tudtam, hogy ilyen hideg és számító filozófus lakik benned.
A tehetetlenség átformálja a gondolatokat. Nem gondolod?
Nem tudom.
Neked még van választási lehetőséged, nekem már nincs.
Most mit akarsz ezzel mondani? Nem elég kétségbeejtő a helyzetünk, még srófolsz is rajta egyet?
Döntened kell! Jössz, vagy maradsz.
Nem tudok dönteni.
Én pedig nem fogok helyetted. Kellett nekünk valaha is komoly döntést meghoznunk?
Persze, hogy kellett.
Például?
Például azt, hogy hol folytassam az orvosi praxisomat. Maradjak itt, vagy menjek át a másik kórházba?
Szerinted ez egy komoly döntés volt?
Hónapokat gondolkodtunk rajta.
Te gondolkodtál. Én ebben nem tudtam dönteni. Nem dönthettem, csak követtelek. Nem vetted észre?
Nem. Azt hittem, te is jónak tartod, hogy menjek.
Jónak tartottam, mert eldöntötted.
De furán beszélsz, hallod-e? Mintha nem ismernélek.
Vagy csak másnak ismertél.
És melyik az igazi?
Nincs igazi. Változás van, örökös változás.
És amikor a csöndes nyugdíjas évekről beszéltünk? Hogy majd csak utazunk és utazunk.
Így is utaztunk eleget. Na, igen, utazás!
Ne légy cinikus!
Még én vagyok cinikus?
Jó, elmondhatsz mindennek. Igazad van, az én hibám.
Először hallom, hogy az áldozatnak gondolod magad.
Mert az vagyok.
Na, ne! Hányszor mondtam, hogy le kéne fogynod, és nem új nadrágot vásárolni? Mi?
Most ezen fogunk civakodni?
Tudod, hogy közel jártam a fulladásos halálhoz, amikor éjszakánként rám feküdtél? Hogy tudtál nem odafigyelni az egészségedre orvos létedre?
Nagyon kérlek, ne bánts! Inkább segíts dönteni! Menjek, vagy maradjak?
Nem akarom magamat ismételni, de ebben neked kell meghozni a döntést. Én szeretném, ha jönnél.
És a lányunk? Az esküvő?
A szíve így is megszakad. Vagy nélkülem, vagy nélkülünk.
3. nap
Szia.
Szia.
Hogy vagy?
Köszönöm, megvagyok. És te?
Én is. Döntöttél?
Azt hiszem, igen.
És mi a válaszod?
Maradok.
Jól döntöttél.
Köszönöm.
Nincs mit.
De honnan veszed, hogy jól döntöttem?
Mert a tiéd. Te mondtad ki. A jó döntés az, aminek viseled a súlyát.
A következményektől függetlenül?
Igen.
Ezt nem mondod komolyan!
Az életünk utolsó pillanatában hasít belénk, jó esetben, a gondolat, hogy a döntéseink, legyenek azok jók vagy rosszak, akkor érnek valamit, ha önszántunkból választottunk. Mert hirtelen fontos lesz az idő. A mi tulajdon időnk. Olyan ez, mint minden más, ami a hiányával mutatja meg teljes lényegét. Amíg van, addig nincs, és amikor már nincs, nagyon kellene, hogy legyen. Úgy éltünk, mint az időmilliomosok. Fölkelni reggel, zuhanyozni, felöltözni, reggelit készíteni. Az élet körkörös ritmusa, maga az idő, az ismétlődés teszi láthatatlanná saját magát.
Téged ez idegesített?
Sőt, ellenkezőleg. Szórakoztatott. Hogy a körforgás fenntart, bárhogy is történjék. Lebegsz a tengeren és soha el nem süllyedsz.
És a cápák?
No, igen, a cápák. Már nem gondolok rájuk. Ha a tengerre gondolok, nem gondolok a cápákra.
Hiányozni fogsz.
Te is.
Mondjak valamit a lányunknak?
Ne! Semmit. Egy szót se.
Nem tudom elképzelni, hogy soha többé nem látlak.
Azt nem is lehet. Majd cipelsz az emlékeid mélyén. És egyre könynyebb, egyre szebb lesz ez a teher. Átéltél valamit, ami csak a tiéd. Én örökre a tiéd maradok. Elbúcsúzunk?
Nem, még ne!
…
Hol vagy?
…
Hová lettél? Nem mehetsz el így!
…
Hallod! Neeeee!
Szerinted lehet itt búcsúzkodni?
Nagyon kérlek, ne csináld ezt!
Döntöttél. El kell válnunk.
Nem lehet úgy, hogy…
Nem lehet.
Akkor veled akarok menni.
Már döntöttél.
Rosszul döntöttem. Nem tudom, hogy mit beszélek.
Kimerültél.
Igen, ki.
Végül is sztrókod volt, ugye?
Igen.
De annak, tudtommal, megvannak az előjelei.
Megvoltak, de nem gondoltam, hogy pont ott, százharminccal az autópályán. Kezeltetni akartam.
De mikor, az istenért?
Az esküvő után. Nem akartam, hogy a lányunk esküvőjére árnyékot vessen a betegségem.
És most egy kicsit nagyobb árnyék sikerült.
S…
Nehogy azt mondd, hogy sajnálom, mert azonnal itt hagylak.
Soha nem fogom megbocsátani magamnak.
Még szép. Megbocsátani magunknak? Az meg miféle műfaj?
Ne haragudj, összevissza beszélek. Veled megyek.
Mi?
Veled. Olyan erős vagy, amilyennek soha nem láttalak.
Nem erős vagyok. Halott.
Nevezhetjük bárhogyan.
Nem nevezhetjük bárhogyan. Nekem már nincs választásom.
Ezért vagy velem ilyen kíméletlen?
Nem vagyok kíméletlen. Ismétlem: halott vagyok.
Ha maradok, és fölébredek a kómából, soha nem tudok a lányom szemébe nézni.
Pedig lehet, hogy erre lenne szüksége.
Éljek azzal a gondolattal, hogy az én hibámból veszítettünk el?
Éljél!
Nem tudok.
Próbáld ki!
Könnyen beszélsz.
Ja. Könnyen.
Veled megyek.
Eldöntötted?
Azt hiszem, el.
De nekem már nem kellesz.
Mi? Ezt meg hogy értsem?
Nem kellesz.
Ezt nem értem.
Soha nem gondoltál arra, hogy elhagylak?
Soha.
Pedig megtehetem. Bármikor.
Meg.
Most is megtehetem. Az örökkévalóság nem örökkévalóság.
Ez nekem bonyolult.
Istenem! Pedig csak játszok, te bolond. Életemben először játszom. Ez végre az én tragédiám. A főszerep.
Akkor mégis kellek?
Ne rontsd el! Nagyon kérlek, ne rontsd el!
Mit mondjak? Mit csináljak?
Halj meg velem, szerelmem!
Én is ezt akarom. De tényleg szeretsz?
Ne bizonytalankodj! Gyere, ragadj magaddal! És mindenen túl leszünk!
4. nap
Kapcsolódó írások:
- Podmaniczky Szilárd: A felhők vére Podmaniczky Szilárd A felhők vére Emlékszem, nem volt nevezetes...
- Podmaniczky Szilárd: Két repülőjegy Hiába mondtam az anyukámnak, hogy már május van, nem engedett...
- Podmaniczky Szilárd: Anyu, apu, Karcsi meg én Nekem úgy hozta az élet, hogy nem kell csinálni semmit....
- Podmaniczky Szilárd: A tenger Nem is értem, hogy történhetett ez velem, pedig mindig jó...
- Podmaniczky Szilárd: A kis kavics Apuról igazából csak azt tudnám mondani, hogy folyton szerelmes anyuba,...