A tibeti testőrség
A tibeti testőrség szeme láttára,
eltűnni a világból – lehetőleg végleg – és
jó messzire.
Oda, ahol már nem látszanak a fényjelek.
Kinyitok egy „utolsó idők” konzervet,
rágyújtok egy „demokrácia” cigarettára.
Időutazók szállnak mellettem,
a fénynél sebesebben.
Megnőttek az idő sejtjei.
Nincs mód gondolkodni,
nincs olyan, hogy most.
Ha egy döcögő vonatról nézném
a tájat, akkor sem lennék nyugtalanabb.
Emlékszem, nyár volt.
Egymás után hagytuk el az állomásokat,
Szlovénia felé.
Aztán ősz lett, és
fénylő aranykorunk sötétlő
vaskorba hanyatlott, rosszkedvünk
utolsó telén.
Silentium
egyik emlék törli a másikat
számold meg mi az ami megmarad
ha visszafordíthatnám az időt
lehetne három évvel ezelőtt
vagy még régebben
a titkosító égben
a kódfejtők szobája
mikor hamis papírokkal
szöktem ki
az áthelyezésem előtt
Kapcsolódó írások:
- Tóth Imre: Szaturnusz Tóth Imre Szaturnusz Amikor a halál megkönnyebbülés… Azt mondják,...
- Tóth Imre: Megiddo; Szeptemberi fény Ébredeznek az Ég alvó ügynökei. Most is, amikor ezt írom,...
- Tóth Imre: Bánatkészlet; Búcsú a várostól Születésed óta ismerlek, és most fájdalommal tölt el, ahogy látom,...
- Tóth Imre: A lehetséges múlt; Az élet, ahogy most látom utoljára – teljes leolvadás Ma későn ébredtem. Azt mondják, minden hiába, már forognak a...
- Tóth Imre: Személyes év Tóth Imre Személyes év Üresség van bennem, üresség vagyok....