Kürti Emese: Mátrai Erik műveiről

Amikor Mátrai Erik elkészítette első video-ikonjait, 2005 környékén, nem sejthette, hogy a kortárs képzőművészet dinamikája utol fogja érni. A legutóbbi évekig ugyanis összeférhetetlenül abszurdnak minősült a kortárs művészet és a vallási tematika párosítása, kivéve természetesen az olyan hagyományosan vallásos közösségeket, mint Oroszország vagy Románia. Míg a Nyugat-Európa kortárs műpiaca által olyannyira elismert, hogy szinte már kifosztott román Ion Grigorescu számára egyenértékű a templomi freskófestés és a body art videoművészet, addig Magyarországon nem jellemző a vallásosságnak ez a fajta, természetes kortársi adaptációja. Vallástalan ország lévén, a spiritualizmus régebbi műformákhoz kötődik, amelyeket eredeti funkciójuk az egyházi tárgykultúrába, például az ikonokhoz, és nem feltétlenül a műalkotás autonómiájába sorolt.

Mátrai Erik azonban azt mondja, ha Krisztus után 300-ban lett volna az embereknek videokamerájuk, azzal dolgoztak volna. A művészetnek szerinte ugyanis kötelessége a legkorszerűbb eszközöket alkalmazni. Ezt a nézetet jól ismerjük a 20. századi modernisták praxisából, csakhogy mindig világi, kísérletező jellegű művek tartoztak hozzájuk, és a vallásos művészet mint vékony szőrecsettel festett, konzervatív búvópatak húzódott végig a történelmen. A vallási területet a kortárs képzőművészet minden korábbi jelenséget kisajátító szokása szabadította fel a maga számára, és ebben a tendenciában már egyáltalán nem hatnak különösnek Mátrai technologizált ikonjai. Gyakorló katolikusként készíti őket, megőrizve azt a festői szemléletmódot, amelyet még festő szakos hallgatóként alakított ki a főiskolán.

Diplomamunkája a valenciai tengerparthoz kötődik, ahová ösztöndíjasként naponta eljárt, és nem esett nehezére ugyanazt a spirituális médiumot látnia benne, mint korábban a kenyérsütés rituáléjában. A tenger hullámmozgásából egy videooltárt (A barracasi mise) készített oly módon, hogy többszörösen tükrözte a napkeltekor keletkező látványt, és a háromcsatornás installációhoz kétszer használta ugyanazt, az arany horizontvonalat ábrázoló a képet. Végső formaként a kereszt rajzolódott ki, amely körül a morajlását megtartott tenger húzódik vissza és nyomul előre, ősivé és távolivá téve a katalán asszonyok templomi énekét, a film emberi vonatkozását. Profánabb verzióban a tenger képét döntött vászonra vetítette, és az előtte elhelyezett székekkel teremtette meg azt a jelenvalóság-érzést, amely a tenger nélküli országok lakóinak az igénye.

Az ezután keletkezett lightboxok műfajilag a festészet és a videó között helyezkednek el. Témájuk a klasszikus bibliai történetek közül kerül ki, mint a Krisztus az Olajfák hegyén, vagy az Angyali üdvözlet, de mindez jellegzetesen kortársi szereplőkkel, hiszen az eseményeket saját barátaival, hozzátartozóival játszatja el. A posztmodern ikonok ideje ezáltal megkettőződik, és egyszerre hordozzák magukban az eredeti műfajból adódó archaikus örökséget, az öröktől való transzcendenciát, és azt az ellentmondást, amely az itt és mosttal való ütköztetésből fakad. Én még azt is megkockáztatnám, de ez valószínűleg a vallástalanok interpretációs deficitje, hogy az újraértelmezés során belekerül a videoikonokba valamiféle ironikus komponens, a világi szereplők vallási képességeit illetően. Az irónia tehát nem a vallást érinti, az a létezés harmonikus és zavartalan feltétele Mátrai számára, olyasféle burok, amelyet nincs értelme fölcserélni a kockázatos kiszolgáltatottságra.

Metaforája lehetne ennek a megállapításnak az a fénygömb, amely minden elbeszélő történetnél meggyőzőbben mutatja meg a spiritualitás erejét, illetve a szakrális és a profán között húzódó, bizonyos pillanatokban egészen fölszívódó keskeny sávot. Nem tudom, gondolt-e Mátrai Erik azokra a templomépítőkre, akik egész konstrukciójukat a fény manipulatív, tudatba beavatkozó erejére alapozták, vagy minden előzmény nélkül kezdett bele színes fényekkel való kísérleteibe. Modern, sőt posztmodern kori fényprojekciói mindenesetre úgy jelennek meg az épített városi környezetben, mint a kevés eszközzel létrehozott, a legalapvetőbb érzékek gyakorlatán alapuló misztikum, amely nem csak a vallásban élők, hanem bárki számára átélhető.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca legújabb munkája egy főzőműsor. A...

Kürti Emese: Karácsonyi László műveiről A Képzőművészeti Egyetem vizsgabizottsága elkerekedett szemmel figyelte, ahogy a 2003-as...

Kürti Emese: Bak Imre műveiről Bak Imre műterme olyan, mint egy laboratórium. Fehérek a falak...

Kürti Emese: Borsos Lőrinc munkáiról Néhány nappal ezelőtt az Országház kupoladobja egészen beomlott a lanterna...

Kürti Emese: A nagy faktúraművész Kevés magyar művész tudna olyan imponáló történeteket mesélni az...

 

 

Cimkék: Kürti Emese