Rainer M. János: Tested az állam szolgálatában áll (Anna Maria Sigmund: A szexuális élet nem magánügy. Szexualitás a Harmadik Birodalomban. Budapest, 2011, Európa, 332 oldal, 3600 forint.)

Anna Maria Sigmund osztrák történész neve Magyarországon is ismerős: A nácik asszonyai című könyvét három kötetben adta ki az Európa néhány évvel ezelőtt. Mostani kötete eredetileg 2008-ban jelent meg Münchenben, eredeti főcíme egy Hitlernek tulajdonított idézet: A nemi életet mi határozzuk meg!, ami a magyarban A szexuális élet nem magánügy-re változott; az alcím azonos: Szexualitás a Harmadik Birodalomban. A rövid előszón kívül a könyv hét terjedelmes fejezetet, voltaképpen önálló tanulmányt tartalmaz: Hitler szexuális életéről, pontosabban a szexhez való viszonyáról, a náci elit ezzel kapcsolatos szokásairól, a test és az erotika különféle képi, illetve „művészi” reprezentációiról, a náci népesedéspolitikáról és az ezzel kapcsolatos tervekről, a homoszexualitás kezeléséről, a szexuális felvilágosításról a náci érában. Az utolsó fejezet a Szving és szex a „tiszta birodalom”-ban címet viseli, ahol a házasságon kívüli, melletti stb. nemi élet felfogásáról olvashatunk. Sigmund korábbi művében a nemzetiszocialista vezető személyiségek (valamennyien férfiak!) életében előforduló, meghatározó asszonyokról írt, ezúttal láthatóan a téma lehetőség szerint monografikus megragadására törekedett.

Egy nem hivatásos recenzense azt rótta fel a tudós szerzőnek, hogy minden érzelem nélkül, mondhatni, szenvtelenül tárgyalja a feszült és izgató témát. Egyet kell értenünk vele, de nem az észrevételbe foglalt rosszallással. Sigmund szenvtelensége egyáltalán nem részvétlenség, inkább a tudós precizitása, amellyel jól összefér a szabadság, a demokratikus értékek iránti magától értetődő elkötelezettség. Ez a fajta beszédmód a tárgy talán leginkább megfelelő megközelítése – a nácik szexualitással kapcsolatos viszonyát meghökkentő ellentmondások jellemezték. Forradalmi hevület, totális ambíciók, kispolgári prüdéria, nagy adag álszentség, voyeurködés és képmutató szemforgatás zavarba ejtő keveréke, mindez egy rettenetes intencióktól meghatározott és mindenre kész államhatalom eszköztárával felszerelve – ez az, amit a szerző megmutat.

A német nemzetiszocializmus fajvédő és birodalomépítő célkitűzéseiben fontos helyet foglalt el az állampolgár teste. E testek az ideális elképzelés szerint megannyi azonosan felépített, megjelenített, egyformán viselkedő (majdnem azt írtam: egy ritmusra mozgó) testként részei nemzet és birodalom eszményi testének; hús a húsból, vér a vérből. Az alapképzetek sem nélkülöztek egyfajta nyers testiséget, semmiképp sem csoda hát, hogy a szexualitás is az építkezés szolgálatában állott.

Fentről, a fejtől lát Sigmund asszony az anatómiai gyakorlatnak. Hitler (vélt) szexuális aberrációi egyidejűleg és a nácizmus bukása után is jó ideig számtalan spekuláció tárgyát képezték. Régóta ismeretes, hogy ezek finoman szólva is nélkülözték a ténybeli alapokat. Hitler nemi élete egyszerűen üresnek tűnik; a megszállott személyiségét a hatalom és annak célképzetei teljesen kitöltötték, a személyességnek, az emberi viszonylatoknak nem maradt hely. Hitlert a jelek szerint egyszerűen nem érdekelték a nők; legalábbis nem túlzottan, s valószínűleg nemigen tudott elképzelni olyan személyiséget, akivel intim közelségben hosszabb időt, netán egy életet töltene el. Ez nem azt jelenti – Sigmund meggyőzően mutat rá –, hogy ne lettek volna kialakult nézetei házasságról, nemiségről. Már csak ex officio kellett hogy legyen róla véleménye. Az utólagos analízis tárgyilagosan arra jut, hogy nézeteit leginkább patriarchális családjának pragmatikus-kispolgári életvitele határozta meg, amelyben a 18. századi nemesség és nagypolgárság házasságot, dinasztikus családtervezést, szexualitást és intimitást tárgyilagosan szétválasztó nézetei jelennek meg távoli visszfényként. Ezeket a kulturális örökségeket azonban meglehetősen szabadon használta. Hitler családja tele volt dolgos, erős nőkkel – ő azonban a birodalmi polgár családmodelljében a konyhában és a gyermekszobában jelölte ki a nő helyét és szerepét. Az erotika kultúráját zsidó rontásnak tekintette – a meztelen test sok minden lehet, csak erotikus nem: erőt, egészséget, termékenységet, természet és ellenség alávetését stb. jelentheti, de nem vágy és szenvedély tárgyát.

Miközben a hivatalos propaganda teljes gépezete a 19. századi apajogú család eszményét hirdette, Hitler belső körben sokkal ambivalensebbnek mutatkozott. A nácizmus – legalábbis kezdetben – egyfajta forradalmi megújulást hirdetett, a világháborúban összeomlott liberális kapitalizmus rendszerének megújítását, ideértve a szokásokat és az erkölcsöket is. Ez az „étosz” fel-felbukkant Hitler beszélgetéseiben is. Nem arról van csupán szó, hogy a náci top-elit kicsapongásait és furcsaságait atyai vagy éppen tárgyilagos elnézéssel kezelte. Valószínű, hogy a náci vezérek körében nem volt sokkal több ezekből, mint bármely más elitben – vereségük után persze górcső alá vétettek. Az erőszak és kegyetlenség mindet átfűtő szenvedélye persze felerősítette ezeket az elhajlásokat. Ha valamit megőriztek kezdeti forradalmi hevületükből, az a győztes, erős és potens férfi kultusza, akinek az ideális ezeréves berendezkedésben tényleg többet kívántak megengedni: fantasztikus terveket szőttek a többnejűségtől az árja faj szaporítása érdekében megengedett ágyasságon át a megkönnyített válásról és hasonlókról. Ezeket azonban – ha olykor akadtak is gyakorlati kísérletezők – a győzelem utáni (újra)rendezés idején szándékoztak kivitelezni.

Amivel viszont késedelem nélkül foglalkozni kívántak, az az árja faj egészséges és minden korábbit meghaladó szaporulata. A családmodell propagandájától az egészséges művészeten át a szociálpolitikáig minden erre irányult. Sigmund könyvének talán legérdekesebb vonulata arra jut, hogy bár hatalmas gépezetet és nem kevés ráfordítást állítottak e cél szolgálatába, a német társadalom meglepően keveset változott.

Bár a könyv ezt külön nem taglalja, a 20. századi történelem értékelésének egyik nagy vitakérdése húzódik meg a háttérben. A nácizmus bukása után a nyugati társadalomtudomány nagy apparátussal látott neki, hogy a század első felének turbulens válságtendenciáit valahogy feldolgozza. Az egyik legnagyobb hatású magyarázat szerint a 19. század nagy rendszereinek válságából emelkedtek ki a totalitárius politikai rendszerek, a nácizmus és a sztalinizmus. Az elmélet klasszikusai – Arendt, Friedrich, Brzezinski, Talmon – szerint a modernitás produkálta eszközökkel élve a totalitárius állam megkísérli a társadalom minden oldalú ellenőrzését és közvetlen irányítását. Amikor az állam megjelenik a hálószobában, és brutálisan polgárai (alávetettjei) tudtára adja, hogy a testük is neki szolgál, ott valóban totális intenciókról, totális irányításról és totális alávetettségről beszélhetünk. Természetesen óriási különbség van a totális gyakorlatok között is – hiszen egyesek testét a tűzre vetették, míg másokét a nemzettest hizlalására kívánták „beállítani”. Végső fokon azonban az omnipotens állam az, amely egyetlen ágynyi autonómiát sem engedélyez az alattvalónak.

Ezt az elméletet alig tíz évvel megszületése, a negyvenes-ötvenes évek fordulója után erőteljes bírálatok érték. Ezek jelentős része a sztalinizmusra vonatkozott, és többek között arra hivatkozott, hogy Sztalin után az alávetettség szigora jelentősen oldódott, sőt a totális alávetés még a „klasszikus időkben” sem valósult meg; nem is valósulhatott meg, mert a totálisnak mondott hatalom is kommunikált, interakciókba bonyolódott a társadalommal. A vita jelentős része ezt követően erről szólt; a totalitárius elmélet hívei arra hivatkoztak, hogy mint minden elmélet, az övék sem arról szólt, hogy mi és hogyan történt, hanem arról, hogy a történteket milyen elméleti feltevések alapján lehet megérteni, esetleg megmagyarázni.

Sigmund könyve érdekes, bár utólagos adalék ehhez a vitához. A nácik nézeteit családról, testről, nemiségről éppoly kevéssé vitatták Németországban, mint bármi más direktívát. A német társadalom hallgatott, vagy éppen lelkesen helyeselte a felülről érkezett útmutatásokat. Alant azonban, a jelek szerint, az élet (így a nemi élet is…) ment tovább, éspedig nagyjából úgy, ahogyan korábban. Hitler betilthatta berlini bárok és kabarék műsorait, bezárathatta a bordélyházakat és megszüntethette az óvszerárusítást. Beszélhetett heti kétszeri, mértékkel történő nemi érintkezésről feleség és férj között, és piedesztálra emelhette a sokgyermekes családot, bőkezű szociális juttatásokban részesítve őket. Nemigen történt semmi. (Sigmund könyvének egyik fejezetében kilépett a könyvtárból és a levéltárból, és arról faggatott idős túlélőket, hogyan estek át a szexuális felvilágosításon a Harmadik Birodalom korában. Nos, ugyanúgy nem, ahogyan előtte, meg még utána jó darabig…) A munkába álló nők száma nem csökkent, a népszaporulat mutatói nem javultak, a várakozásoktól mindenképpen elmaradtak. A nyilvánosházakat pedig újra meg kellett nyitni. Az állam bejelentheti igényeit polgárai szokásait, viselkedését, erkölcseit illetően – és ideig-óráig berendezkedhet arra is, hogy testüket is szolgálatába állítsa. Törvényeket, intézményeket, intézményi gyakorlatokat alkothat és rendelhet melléjük, jelrendszert, nyelvet és reprezentációt kreálhat; kívül-belül úgy tűnhet, megvalósul a testi-lelki rend félelmetes falansztere. Aligha jutott állam közelebb az ideáltípushoz, mint a Führer rendje. Megdermeszthetett, halálra sebezhetett tömegeket, generációkat – de testüket és személyiségük autonómiáját teljesen nem vehette el. Uralom a test felett – azóta is kísértés államok és elitek számára, amitől normális ember undorral fordul el. És vigasztalódhat (bármi csekély is a vigasz), hogy nekik sem sikerült.

 

 

Anna Maria Sigmund: A szexuális élet nem magánügy. Szexualitás a Harmadik Birodalomban. Budapest, 2011, Európa, 332 oldal, 3600 forint.

 

 

Kapcsolódó írások:

Rainer M. János: Két szoba összkomfortunk a vitrinben (Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában. Mindennapi történelem sorozat, Budapest, 2006, Corvina. 192 oldal, 5990 forint. ) Rainer M. János Két szoba összkomfortunk a vitrinben Meddig...

Takács Ferenc: Szakmai önéletrajz (Lator László: A megmaradt világ. Emlékezések. Budapest, 2011, Európa Könyvkiadó. 240 oldal, 2800 forint.) …ha a hiénák gépelni tudnának, olyan verseket írnának, mint Eliot,...

Takács Ferenc: Egy fejlődésregény vége (Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl. Bratka László, Goretyity József és Herczeg Ferenc fordítása. Budapest, 2007, Európa Könyvkiadó. 206 oldal, 2500 forint. – Viktor Pelevin: Számok. Bratka László fordítása. Budapest, 2007, Európa Könyvkiadó, 306 oldal, 2200 forint. ) Takács Ferenc Egy fejlődésregény vége A posztmodernizmus szerves fejlemény...

Takács Ferenc: Budapest kövei (Bob Dent: Budapest 1956 – A dráma színterei. Rácz Katalin és Tedeschi Mária fordítása. Budapest, 2006, Európa Könyvkiadó. 404 oldal, 4500 forint. ) Takács Ferenc Budapest kövei Velence kövei (1851-1853) című munkájának...

Takács Ferenc: Versus (Rakovszky Zsuzsa: VS. Budapest, 2011, Magvető. 394 oldal, 3490 forint.) Rakovszky Zsuzsa legújabb regényének talányai a regény címével kezdődnek –...

 

 

Cimkék: Rainer M. János