Aczél Géza: (szino)líra
(szino)líra
torzószótár
abroncs
lennék csak körülményesen érzelgős autós most aztán zuhognának rám a hétköznapi képek ám egykoron biciklim is csak kölcsönben volt ezért csupán távoli érzelmi lelemények kötnek a művi helyváltoztatáshoz mikor az ember némi nevetséggel egy kormányra ráfog s az gurul alatta lekecmeregve róla meg mintha a pilóta arcán aprócska önteltség maradna a birtoklási vágy és a vezetési kényszer határán az ürge a technika történelmi diadalát mintegy bezsebeli nincs választási helyzet a szituáció termett valami állattól elemelőt s ő már felejti is a legelőt képletesen vagy igazán de az is lehet csupán a gyalogos lét mi furcsa oppozíciót kínál mikor ilyen aprólékosan odanézek végül is közös bennünk az enyészet s egyszer magam is majdnem vettem egy ócska trabantot melyen kelt tésztaként dagadt az abroncs riasztó üregek feketélltek műszerfalában s bizony ha lett volna falábam beleszeretek így viszont ha eljött az indulási óra vettem a formát gyaloglóra s hogy a száguldozóknak jelképesen bemossak egyet út köziben némely kocsmába belementem s elégedetten törölgettem lógó bajszomról a maradék sörhabot
abrosz
csak az az agyonmosott világoszöld mintákkal hintett abrosz érdekel melyet vasárnap a drága két kezébe fogva ügyes lendülettel kibontotta és szétterítette a fehér zománcfestékkel átpingált öreg konyhaasztalon én az ablaknak háttal ültem szemben a bátyám apám a kijárat felől anya a tűzhelyhez közel ezért a lábasokat sokkal gyorsabban éri el s mivel az előételek flancossága e tisztes szegénységbe még nem volt bevezetve éhesen belekanalaztunk rögtön a gyöngyöző húslevesbe a főtt húsoknak és a zöldségeknek viszont megadatott a kisegítő méltósága sorra beemelődött mind az arany színű párolgásba s ami kimaradt főleg a zeller kalarábé fehérrépa az öregnek lett jóízű maradéka miközben mi már készülgettünk a rántott hús fönséges illatára melyet diszkréten átlengett a tejfölös uborkasaláta és a sült krumpli örök nosztalgiát gerjesztő románca azóta már politikamentesen is beestem néhány nagyképűen tálalt ebédre fontoskodó ünnepi vacsorára korszerű zamatokkal fontos emberekkel körbevéve de mindig visszavágyom a kopott abroszon tálalt régi ebédre és reménytelenül keresem azt a rég eltűnt asztaltársaságot
abszolút
a hiány érzete szegény elmémet valahogy gyermekkorom óta vonzza idegeimbe leghamarabb mindig az tapadt be hogy az élet a teljességet fölöslegesen nem halmozza s ha alig láthatók is a rések ott dübörögnek a kegyetlen ezrelékek s azok vernek éket a kényelmes megnyugvások közé mikor pedig e görcsben a gondolat már megtapad az abszolút sóvárgás nehéz terepének csak az égi tünemény kérdésekkel dúlt víziója marad nevezzük vallásnak vagy bármi másnak bizalommal nem feszülhetsz az álmatlan éjszakának mert kevés benned a hit csábítása és ahol ellenőrizhetetlen gesztusokkal kívánsz telített lelki köröket fölírni rögvest beléd akad a kétely milyen felháborító lehet az üdvözülőnek farkasszemet nézni egy ilyesmi rezignáltan merengő személlyel ki bár a jóság és megértés szövevényes alapeseteit tudja annyira viszont talán már bölcs is hogy nemigen tanítja mert esélyét sem látja az átjárásnak s bár a megengedések fura csatájában időnként engedékenyekké válnak a felek ott belül a másik logikájára aligha akad engesztelő felelet ez marad elégedetlenül másik csalóka hitének ölében boldogan elszenderül
Kapcsolódó írások:
Aczél Géza: profán lesem a vibráló masina sarkában a digitális órát érdemes-e még...
Aczél Géza: (búcsú)galopp tudom a vég még érthetetlenebb a tudat feketén billeg a...
Aczél Géza: (kontra)galopp Aczél Géza (kontra)galopp javított utószinkron 7. kis diákból nagy...
Aczél Géza: (búcsú)galopp – tétova utószinkron – 16. a fű eső után élénk zölden nő a kecske potyogtatja...
Lator László: Lefokozott líra Lator László: Lefokozott líra Egy folyóirat egy évfolyama nemcsak...
Cimkék: Aczél Géza