Parászka Boróka: Loci

Létezik meghitt, családi együttélés magyarok és románok között. A rituális egymásra találásnak biztos jelei vannak. Például az, ha az ember régi-új nevet kap. Nehezen kiejthető mély és nyílt mássalhangzóit lágyítják, diftongusokba, magánhangzócsoportba oldják, mássalhangzókkal támasztják meg, rövidítik. Így lesznek a Csabákból Csobák vagy Csobik, pontosabban Tsobik. A Gáborokból, Gaborok, Gaborelek (Göbor és Göborelek). Azoknak a nevét teszi magáévá, csócsálja a román nyelv, akit szeretnek megszólítani, akik ott forognak a köznek a száján. Megrágják, megeszik, megemésztik, néha visszaköpik a neveket és viselőjüket. Ahogy éppen esik.

Nemcsak a magyaroknak jár az átnevezés, a közösségbe történő „bekeresztelés”. A legnépszerűbb, legismertebb vagy éppen legellentmondásosabb politikai szereplőknek mind-mind van saját becenevük. Hasonló ez a magyar urambátyámozáshoz, csak itt nem a hierarchia különböző fokait jelölik a rangot adó (vagy rangtól fosztó) elnevezések, ez a közösség nem lentről fel és fentről lefelé szerveződik, hanem horizontálisan. Vannak a magunk közé valók, akiket megnevezünk, akiknek saját szájunk íze szerinti azonosítót adunk, vannak a körön kívüliek, akiket ismerünk, de el nem ismerünk, és vannak a névtelenek, akikkel nem beszélünk, akikről nem beszélünk, akik úgy vannak, hogy nincsenek is. A közülünk való arról ismerszik meg, hogy közpréda.

Markó Béla például húsz éve billeg ennek a biztos kézzel rajzolt körnek a határán. A román miniszterelnök-helyettes, akinek háromszéki nyelvjárását csak akkor érzékelni, ha románul beszél (ha magyarul szólal meg, már rég nem bukkannak fel az összetéveszthetetlen tájnyelvi elemek), egy idő után Bella Marco lett. Következetesen használják személy- és keresztnevét, nem rövidítik, nem becézik, csupán lágyították egy kicsit. Ismeretlen ismerős. Traian Basescut viszont a sajtó jelentős része is Base-nek ejti, a birodalmi Traiannal nem tudtak mit kezdeni. A Base viszont áthallásos szó, mintha magyarul „Hé, te!”-nek szólítaná mindenki a nép fiából lett elnököt. A minden hájjal megkent üzletember-politikus Georghe Becali egyszerűen Gigi Becaliként vonult be a köztudatba. Tíz emberből nyolc valószínűleg azt sem tudja, mi az igazi neve, noha egészen biztosan egyike a legismertebb arcoknak, és mindenki csak per te Gigizi. Ez olyan, mintha Becali Györgyöt még csak nem is Gyuriként, hanem Gyuraként, Gyugyeszként becéznék. Azt a hatalmasságot, akinek egyébként a tenyeréből evett a fél ország. Kelemen Hunornak nem jutott – még – hasonló névajándék, Bella Marco utódjával bizalmatlanok a románok. Egyelőre Hunor Kelemenként, az egyszerűség kedvéért Kelemenként fut, de volt már rá példa – a legnagyobb román televíziócsatornák egyikénél –, hogy portréja alá nemes egyszerűséggel odaírták, hogy Bella Marco. A szerkesztők nem jöttek rá a különbségre. Végül is mindegy. Nekik.

A román politika egyik legismertebb és legelfogadottabb magyar szereplője minden bizonnyal Loci Borbély környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ alelnöke és egyik alapítója. Sok oka van annak, hogy ő a kedves, rövid, lágy hangzású Loci nevet kapta a hosszú, komolykodó László helyett. Azok a Lászlók, akiket a románok kevésbé szeretnek, mind Lazlóként szerepelnek. De ő, az RMDSZ nagy öregje a csibészes, mifiúnk Locit kapta. Erre például azzal is rászolgált, hogy egyike azoknak a nagyon kevés erdélyi magyaroknak, akik igazán jól beszélnek románul. Loci akcentus nélkül, tökéletes ritmusban raccsolja a románt, pont úgy, ahogyan azt a legfelsőbb körök teszik Bukarestben. A kolozsvári elnöki tanácsadó Eckstein-Kovács Péter beszél nála választékosabban, de az ő megszólalásain érződik, hogy erdélyi. Nem magyar, hanem erdélyi: ez hangsúlyozásbeli különbséget jelent, továbbá másképp szólnak a mély magánhangzói, kissé nyíltabbak az e hangjai, mint a „hegyen” (Kárpátokon túli) románoknak. Azok a magyarok, akik nem beszélnek jól románul, rögtön lebuknak teli szájas e hangjaikkal, „kecskézve”, mekegve beszélnek. Loci azonban nem kecskézik, nem messziről szól, hanem egészen közelről, még a gesztusai, szóismétlései is mind-mind „körön belüliek”. Félig felfelé, félig lefelé fordított tenyérrel magyaráz, úgy ad, hogy közben elvesz. Hoz is meg nem is. Tudja, hogy kit kell tegezve, kit kell magázva megszólítani, tudja, hogyan kell megtartani a szót a mindig heves, mindig hangos délies szócsatákban. Loci a szóviccekhez is ért, könnyed, humoros, népszerű, nem utolsósorban tekintélyes ember. Most éppen a környezetvédelmi tárcát vezeti, és ott van az RMDSZ legelső sorában. De az eltelt évtizedek alatt sok-sok fontos tisztséget betöltött, ismeri az erdélyi gazdasági, politikai élet minden zegét-zugát. Nagy megtiszteltetés, ha valaki lelocizhatja. Loci a legsikeresebb erdélyi magyar nagykövet, a kompromisszumok és együttműködések biztos záloga, különbejáratú etnikai diplomata.

A magyar urambátyámos hagyományok egyszerű farkastörvényeken alapulnak, a csendőrpertu szabályai is könnyen követhetők, kiszámíthatók. Vagy fent vagy, vagy lent. Vagy felemelünk, vagy eltaposunk. Aki teheti, megaláz. Aki nem tehet mást, az megalázkodik. Mindenki tudja, hol a helye, a szabályokat készen kapja. A román becézve szövetkezés ennél sokkal veszélyesebb játék. Nincsenek bérelt helyek, és nincsenek áthághatatlan szabályok. Hé, te, Base, a haver tulajdonképpen a vezér, közülünk való, egyenlők között a legelső. Minél közelebb van hozzánk, annál könnyebben elér. Nem lehet hátat fordítani neki, elutasítani, nincs három lépés távolság. Full kontakt. Gigi Becali, a kedves Gigi, hát zsebében vagyunk mind. Ott zörgünk, apró kis érmékként, tizenkettő egy tucat. Aztán itt van Base és Gigi kettőse. Fiúk ők a grundról, és nincsenek más törvények, csak a grund törvényei: akinél a labda, az rúg. És abba, akibe akar. Hagyomány az, hogy nincs hagyomány, nincs más tekintély, csak az azonnal megszerezhető, egyetlen rossz mozdulattal elveszíthető hatalom.

Loci, a kedves Loci, akit befogadtak, akit közéjük valóként neveztek néven, besétált abba a sikátorba, amelynek kijáratát csak a tősgyökös grundlakók ismerhetik. Közülük is a legerősebbek. Locit (és vele az RMDSZ-t, továbbá rajta keresztül a kör mezsgyéjén és határain túl élőket, az erdélyi magyarokat és úgy általában az erdélyieket) júliusban elkezdte kóstolgatni Base. Eddig is volt már nemegyszer, hogy összekaptak a srácok, volt példa a bokarugdosásra, gáncsoskodásra. Vették már el egymástól a labdát, és intettek be az utca túloldaláról. De csak módjával, mint akik a távollévőt fenyegetik.

De most, az utóbbi időben új játék kezdődött el. Base bejelentette, hogy az egész grundot át kell rajzolni, és jelezte, hogy eztán minden másképp lesz, mint eddig. Éles vita kezdődött, melynek beszédes címe az, hogy „szupermegyésítés”, és arról szól, hogy az ország eddigi, hatvanas években bevezetett adminisztrációs felosztását újra kell rajzolni. Sokféle magyarázat szólt arról, hogy miért is van erre szükség. Olcsóbb állami, önkormányzati struktúra teremthető így? Jobb lesz az uniós pályázati részvétel, sikeresebb a pénzleszívás? Hatékonyabban működik a regionális politika? Verzió sok van (köztük több hellyel-közzel tartható is), de mindenki tudni véli, hogy a fenti célok ürügyén a jövő évi választások előtt szerkesztenék át biztos és taktikus kézzel a térképet. Természetesen az egész országot érintő megyevita főszereplői a kis és pénzügyi szempontból sajnos könnyedén mellőzhető magyar megyék (Hargita és Kovászna). Ha a magyar megyéket valamely szupermegye fennhatósága alá „csatolják” (Trianon reloaded), akkor nem marad az RMDSZ-nek és a romániai magyar politikának saját külön kis játszótere, ha viszont megadják a régiók viszonylagos önállóságát, akkor karanténban maradhat a kisebbségi érdekképviselet. Egyik perspektíva sem ad okot a lelkesedésre, egészen pontosan: egyik verzió rosszabb, mint a másik.

Loci pedig, a kedves, kompromisszumkész raccsoló Loci beszólt. Hogy nem oda Buda! (Ebben a sunyi magyar mondatban ráadásul egy valamirevaló r hang sem kapott helyet.) Nem lesz adminisztrációs átszervezés, legalábbis nem most, és nem így. Base azonnal reagált, és jelezte: eddig és ne tovább, nem fogadják el a következőkben az RMDSZ akadékoskodását, és nem tűrik a Szövetség taktikus önvédelmét. Az etnikai politika fenntartását. Már etnikai okokból sem.

Mivel a megyésítési vitában az RMDSZ-t nem lehetett rábírni, hogy húzza meg magát, és szolgálja a jelenlegi koalíciós partner érdekeit, más fronton jött a támadás. Közlemény jelent meg arról, hogy a regionális átszervezés kapcsán oly határozott ellenzéki szerepet vállaló Loci, a mi Locink által vezetett környezetvédelmi minisztérium nem működik megfelelően. Kevés uniós pénzt hívtak le, nincs elég sikeres program stb. A bejelentés a viharos nyári égből villámcsapásként jött, eddig zokszó sem érte a ház elejét, pedig stratégiai fontosságú volt ez a tárca. Kormányalakításkor a magyarokra bízták az erdők védelmét, amikor Locit – a mi Locinkat – kinevezték a minisztérium élére, azokra a magyarokra, akiket Base a legutóbbi választási kampányban személyesen vádolt meg fatolvajlással. Ez ám a zsarolási potenciál, és előre látó politikai érzék. Eddig nem ütötte le Base a magas labdát, de megteszi, ha a magyarok túl makacsok: az elmúlt hetekben egyértelművé vált a fegyelmezési szándék

Loci és az RMDSZ még ekkor sem hagyta magát, és hosszú, számokkal aládúcolt nyilatkozatban bizonyították, hogy márpedig a környezetvédelmi tárca mintatárca, nem lehet számon kérni a magyar politikusokon semmit. És Loci azért sem mond le. Juszt se. A Szövetség vezetése jogszabályokra hivatkozott, megállapodásokra, és védte – mint eddig – a saját terrénumát.

Naivan. Mert alig kellett néhány nap, és Loci, a túl makacs Loci körül percek alatt kirobbant egy megvesztegetési botrány. Már nem a szupermegyésítésről vitatkoztak vele, nem a környezetvédelmi tárcát fegyelmezték politikai eszközökkel. Loci fürdőszobájának padlóburkolatát kezdték el vizslatni. Azzal vádolják, hogy kormányzati megbízásért cserébe ingyen újította fel lakását egy vállalkozó. Locit nem vezették ugyan elő rabláncon, de kihallgatták a feleségét, házkutatást tartottak nála. Bella Marco még mint félig külső, félig belső ember, csendestárs, pontos feltételekkel szerződött szövetséges egy védett szervezet élén állhatott és politizálhatott. Vele nem fraternizáltak, és őt nem is támadták – így. Nem volt családtag. A román kormányzati politikában két évtizede a mérleg nyelvét játszó RMDSZ védettségének, az etnikai politizálás eddigi korszakának vége – erről szól a júliusi hadüzenet. A jövő évi választásokon a többi román párthoz hasonlóan már egyenlő feltételek mellett játszik (nyer vagy elbukik) a kisebbségi szervezet. Az erdélyi magyar érdekvédelem (Locival és társaival együtt) is egyenrangú részévé vált a balkáni nagy politikai családnak. Befogadták, bekebelezték, megemésztik és kiköpik, ha kell.

Az pedig, hogy lenne még egy magyar párt – a Tőkés-féle –, amely másképpen tudná csinálni, nem igaz. Egyrészt azért, mert nincs magyar párt, a bukaresti bíróság júliusban elutasította a bejegyzését. Másrészt azért, mert Tőkésnek nem jutott saját név. Néha, alamizsnaként lelazlózzák, de a Loci semmiképpen nem jár neki. Ő az, aki a bukaresti perspektívából egyelőre nem is látszik.

 

 

Kapcsolódó írások:

Parászka Boróka: 0-0 Parászka Boróka 0-0 Europarlamenti választás előtt áll Románia, és...

Parászka Boróka: Lefölözési verseny Januárban mutatkozott meg igazán, hogyan fog lezajlani Erdély elsivatagosodása. A...

Parászka Boróka: Kis erdélyi Őszöd Parászka Boróka Kis erdélyi Őszöd Arról szólt az elmúlt...

Parászka Boróka: Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot? Parászka Boróka Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot?...

Parászka Boróka: Rózsák tere A Vatra Romaneasca – az egykor hírhedt és félt –...

 

 

Cimkék: Parászka Boróka