Csengery Kristóf: Ihlet és vidéke; Jelenléti ív; A közös út
Ihlet és vidéke
Hiába minden: amit balgaságodban
önjáró folyamatnak vélnél, az is csak
a te irányításodra vár. Mérlegelni
fogsz és dönteni, és persze szükséges
még a képzelet, a titokzatos és szent
vetítőkamra működése; zárt szemhéjad
belsején kell megjelennie a Majdaninak,
tisztán látnod, sőt részletezned kell
lehetséges vonásait, s még ennél is többet
követel a törvény: lépdelj reményével,
hálj és ébredj gondolatával, végül pedig,
ami legfontosabb, szeresd a még nem
levőt. Nincs kibúvó, nem maradhatsz
távol, segédkezned kell a születésnél.
Jelenléti ív
Pedig a lelked mélyén néha azt hiszed
(bátrabb pillanataidban úgy mondanád,
nem hit: tapasztalat ez), hogy éppen a
te dolgaid, legsajátabb ügyeid mennek
(haladnak, gördülnek, lendülnek) előre
legszebben és leginkább zavartalanul
a közreműködésed, sőt jelenléted nélkül.
Miért is legyek ott az életemben? Nem
jobb halkan kisurranni az ajtón? Aztán
történjék, ami történik, majd megnézem,
meghallom, megtudom, örülök is neki,
vagy éppen bánkódom miatta. De hogy
belekavarjak, hogy rontsam a levegőt,
hogy én is ott lebzseljek, ahol vagyok?
A közös út
Valld be nyilvánosan (már amennyire
egy vers ebben a közömbös világban
még nyilvánosságnak számít): egy ideje
szokásoddá vált, hogy hazatérve nemcsak
leveszed az ajtó előtt a cipődet, de meg is
mosod a talpát, néha napjában többször.
Hát ennyire mocskos lett az utcai járda,
amelyen mindenki lépdel? Olyan sok a
bűzös és undorító ragacs rajta, köpés és
ürülék és vizelet és hányadék, hogy még
a lábbelid talpát is megtisztítod, ahányszor
(önszeretettel szentelt) hajlékod küszöbét
átléped? De nem a tiéd mindez? Nem közös?
Nem vagy-e része a szennynek magad is?
Kapcsolódó írások:
Csengery Kristóf: Bent és kint Csengery Kristóf Bent és kint Meleg, homályos sarokban, tompán...
Csengery Kristóf: Regények a sárban Csengery Kristóf Regények a sárban Közönyös ég alatt por...
Csengery Kristóf: Dal a száraz kenyérről Csengery Kristóf Dal a száraz kenyérről Dédapáim Reizner Czenger...
Csengery Kristóf: Istenek alkonya Csengery Kristóf Istenek alkonya Feszes, karcsú gondolatokból alkotja hálóját...
Csengery Kristóf: Év végi semmi Csengery Kristóf Év végi semmi Anakreón, veled már jó...
Cimkék: Csengery Kristóf