Dalos György: Gyerekszáj, felnőtt témák

Berlin, 2011. május 5.

Valami zavar engem a Heller Ágnes múltja körüli vitában, amelyről idillikus helyzetben, Mátrafüreden értesültem, ahol néhány szép napot töltöttem Julcsi unokám társaságában. Hogy mi zavar? Nem az érintett többfokozatú és esetlen mentegetőzése, nem is a jobboldali sajtó együgyű káröröme Orbán Viktor bírálójának „lebukásán”. Amivel nehezebben békülök: még a Hellert védeni igyekvő, komolyan veendő szakemberek sem veszik maguknak a fáradságot, hogy elmélyedjenek az ominózus levél keletkezéstörténetében. Pedig ehhez nem kellene levéltárakat bújniuk, mint azt a Hellert pellengérre állító Hankiss Ágnes tette volt – elegendő, ha fellapozzák a hozzáférhető irodalmat. Abban ugyebár mindenki egyetért, hogy a Heller-levél – amelynek megfogalmazásában a filozófusnő akkori férje, Hermann István is részt vehetett – „1959-ben” került a Központi Bizottsághoz. Benne a feladó önbírálatot gyakorolt, mert, úgymond, tévesen értékelte az ötvenhatos „ellenforradalmat”, és kritikátlanul elfogadta mesterének, Lukács Györgynek „revizionista” nézeteit. Elhatárolta magát továbbá az emigrációban élő Lukács-tanítvány Mészáros István felfogásától is. „1959-ben” – hallatszik innen is, onnan is, ám a levél fakszimile változatán hiányzik a keltezés. 1959-ben, de mikor? Tavasszal vagy ősszel, nyáron vagy télen? Nos, ebben igazít el valamelyest a Cseh Gergő Bendegúz, Kalmár Melinda és Pór Edit által szerkesztett forráskiadvány. (Zárt, bizalmas, számozott. Tájékoztatáspolitika és cenzúra 1956–1963. Osiris, 1999.)

1959. április 27-én Szirmai István és Orbán László feljegyzést küldött a Központi Bizottságnak „a Lukács György nézetei ellen folytatott harc eredményeiről”. Eszerint az 1957-ben megkezdett „ideológiai harcot egyes adminisztratív intézkedések kísérték és követték”. Ezek keretében „mint egyetemi tanárt, nyugdíjazták, Heller Ágnest, Lukács egyik vezető tanítványát, eszméinek hirdetőjét, leváltották a Filozófiai Szemle felelős szerkesztői tisztéből és eltávolították az ELTÉ-ről”. Hogy miért, arra is választ kapunk: „Heller 1957-ben tartott egyetemi előadásain sorozatos támadást intézett a Szovjetunió, a proletárdiktatúra valósága ellen, a proletárdiktatúrát »elidegenedett államhatalomnak« nyilvánította, trockista rágalmakat ismételgetett. 1958-ban kéziratot nyújtott be a Kossuth Könyvkiadónak, amelyben a II. Internacionálé etikai nézeteinek bírálata ürügyén a leninizmus polgári moralizáló bírálatát igyekszik kifejteni.” Egy nappal később Kádár János a Politikai Bizottság ülésén egész bűnlajstromot állított össze Lukácsról. Leginkább két dolog verte ki nála a biztosítékot: az egyik, hogy Lukács Mészáros István közvetítésével kiküldött egy cikket Nyugatra, a másik, hogy közbenjárt az Olasz Kommunista Pártnál a bebörtönzött Déry Tibor szabadon bocsátása érdekében. De idézzük magát Kádárt: „Ez politikai banditizmus. (…) A rendszer ellenségeivel mi nem cicázhatunk és ez rá is vonatkozik. (…) Esetleg megkérdezhetjük tőle: nincs-e szándékában kivándorolni? (…) Továbbá terjesszék ki a bírálatot tanítványaira is, mutassák fel a Lukács-féle revizionizmus és a nemzetközi revizionizmus kapcsolatát…” Így a pártvezető. Az anyagból azt is megtudjuk, hogy a Kádár által „gondozókként” aposztrofált funkcionáriusok, Aczél György, Köpeczi Béla, Benke Valéria tolmácsolták a masszív fenyegetést az érintetteknek. E tények ismeretében a nagy szenzációként beharangozott önbírálat nagyjából akkora érvénnyel bír, mint egy jegyzőkönyvbe foglalt inkvizíciós vallomás, vagy, teszem azt, protestáns gályarabok folyamodványa a katolikus főhatósághoz. Hogy annak a pártnak szüksége volt erre a megalázó szövegre, érthető. De hogy ötven évvel később egy másik párt is hasznot húz belőle, nem egyéb történelmi perverziónál.

 

 

Nagyjából, vetettem papírra az imént, s most jövök rá, hogy a szót Julcsitól idéztem. „Nagyjából hárman megyünk az uszodába” – jelentette ki Julcsi. Ezzel azt akarta mondani, hogy „hárman megyünk az uszodába”, a „nagyjából” csak díszítmény volt, egyszerűen megkedvelte a szócskát, és mindenféle közlendőjébe beleszőtte. „Szeretném megnézni a dolgaidat”, kérlelte A.-t, piperésdobozkájára utalva, amely első pillanattól kezdve megragadta a képzeletét. A szempillaspirált napjában többször ki- és becsavarta. El-elcsípett valamit a felnőttek beszélgetéséből, s hirtelen, látszólag összefüggés nélkül adta vissza: „Magántulajdon.” „Vannak viszszatérő álmaim.” „Nem szeretnék konfliktusba kerülni.” Legmeghökkentőbb mégis: „Azt szeretném elmesélni, hogy a cica pelenkája a vízben nem színeződik át, és ez nagy csalódás volt.”

Felnőtt beszédmód gyermeki átírásban; vajon tudja-e mindig Julcsi, mire gondol? Tudjuk-e mi, felnőttek? Lám, a Heller-ügy kapcsán azt állítom: a filozófusnő 1959-es nyilatkozata nagyjából annyit ér stb. Valójában azt akartam írni, hogy „annyit ér”, vagy „annyit sem ér, mint stb.”. A nagyjából-t merő aggályoskodásból biggyesztettem hozzá. Úgy látszik, tanulok az unokámtól.

 

 

– Ön szerint ki a legjelentősebb német? – Johann Wolfgang Goethe – válaszolja 90 az 599-ből, vagyis a magyar megkérdezettek 15,1 százaléka a Deutschlandradio online körkérdésére. Ezzel a weimari óriás tíz közül a második helyre került az úgynevezett „Németország-listán”. Az első hely 24 százalékkal Angela Merkelé. Eszerint a kancellár asszony jobban áll nálunk, mint pártja, a CDU, amely a legutóbbi német közvélemény-kutatáson mindössze 21 százalékra vitte. Műfajilag az efféle megkérdezések valahol a népszavazás és a kvíz között helyezkednek el, inkább jeleznek, mint mérnek. A Németország-lista alanyai alighanem fiatalabb emberek. Erre vall, hogy olyan, két egészen különböző területen, amilyen a mozi és a sport, preferenciájuk egyértelműen jelenkori. Két leginkább kedvelt filmjük „A mások élete” (13,4 százalék) és a „Good bye, Lenin” (11,1 százalék) – s a többi nyolc között is hiába keresnénk Fassbinder vagy Werner Herzog alkotásait. A legnagyobb német sportolók élén Michael Schumachert és Franz Beckenbauert találjuk (29,7, illetőleg 14,3 százalékkal), az ötvenes évekbeli német aranycsapat, úgy látszik, feledésbe merült. Vagy inkább elfojtják, tekintettel a 3:2-es berni katasztrófára?

A „legszebb német zenedarab” a kérdezettek 18,5 százaléka szerint Beethoven 9. szimfóniája – a többi említett mű is 19. századi. A modernebb muzsikát egyedül Carl Orff képviseli a Carmina Buranával (5,8 százalék). Hagyományosnak mondható a válaszokból kibontható építészeti ízlés is. A favorit a kölni dóm (24,5 százalék) és – na, ez meglepetés! – a Reichstag épülete. A korszerűséget az NDK építőművészete reprezentálja. Némelyeknek (4,4 százalék) a kelet-berlini tévétorony volna ínyére, s akadnak válaszadók, akik a berlini falat részesítik előnyben. Kérdés, persze, hogy 1961-es vagy 1989 utáni állapotában-e.

„Melyik a legjelentősebb történelmi esemény, amelyet Ön Németországgal kapcsol össze?” – hangzik a kockázatosan kumulatív kérdés. „A második világháború”, vágja rá a megkérdezettek 35,5 százaléka – külön a holokausztot 2,7 százalék említi. A pozitív megítélésben a fal lebontása vezet 26,9 százalékkal, és ezt követi a vele szorosan összefüggő német újraegyesülés (15,6 százalék). A Németország-kép ezzel mintegy kiegyenlítődik, bár nem lehet tudni, hogy egymást kioltó poláris véleményekről vagy ambivalenciáról van-e szó.

Külön méltatták a kérdezők a frappánsnak talált nyíltan szubjektív válaszokat: az egyik résztvevő a legjelentősebb német történelmi eseményként a müncheni Bierfestet nevezte meg, a másik a legellenszenvesebb német jelenségnek a szaunabeli pucérságot adta meg, a harmadiknak pedig Németföldön a saját felesége tetszik legjobban. Mondhatni: a nem politikus mezőnyben az eredmény 2:1 a németek javára.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Dalos György: Vulkánok és választások Berlin, 2010. május 6. Eyjafjallajökull – alig tudom elképzelni, hogy...

Dalos György: Gépi és kézi fordítások Bécs–Berlin–Frankfurt, 2009. október 4. „Miklos Tamas Gaspar schützt Jobbikot”, olvasom...

Dalos György: Kerek évfordulók Berlin, 2011. április 11. Popow hetvenedik, Henne hatvanadik születésnapját ünnepelte...

Dalos György: Zsűrihelyzet Dalos György Zsűrihelyzet Berlin, 2008. április 6. Tagja lettem...

Dalos György: Szvatopluk és vidéke Dalos György Szvatopluk és vidéke Berlin, 2008. január 14....

 

 

Cimkék: Dalos György