Szöllősi Mátyás: Állapotok

Állapotok

 

 

(16.) Recordatio

 

 

K. K.-nak

 

 

Igen, aznap is fölkeltem talán,

s ha fölkeltem, egészen biztosan

a csaphideg víz alá nyomtam a

fejem. Akartam hallani a sercegést

és érezni a zsibbadást, ahogy

az erek megfeszülnek a fejemben.

Igen, aznap találkoztam azzal a lánnyal,

aki akkor is veled volt, mikor

megismertük egymást.

Igen, aznap még nem sejtettem semmit

belőled. Nem következtettem ennyi

maradandó, eljövendő időre.

Igen, aznap írtam le azt a dolgot,

ami miatt utálsz vagy egy hete –

merthogy hogy is voltam képes ilyet leírni.

Igen, aznap gyulladt ki az az autó,

amelynek nyomait később veled

néztük, viselve azt a bűzt,

ami még hetekkel utána is

terjengett alattomosan.

Igen, azon a napon délután

történt, hogy házunk főbejáratánál

a lakók körbevették azt a halott férfit.

Valamelyik szomszédunk édesapját.

És összesúgtak a hátam mögött –

merthogy szótlanul mentem fölfelé,

s hogy meg se álltam, rá se néztem.

Igen, aznap nem bírtam volna elviselni

az izgalmat, ha halott van közel.

A teste által vetett árnyékot,

mi egyre súlyosabb – mondhatni nyers.

A nyirkos konyhánkban egyedül ettem azt,

amit anyám a tűzhelyen hagyott.

Nem sejtettem, hogy majd az is zavarhat,

ha bármi oknál fogva nem vagy ott.

S így aztán fel se tűnt, hogy nem te jössz meg.

Ültem. Minden körülmény elhaladt.

Úgy emlékszem, soká néztem anyámat,

ahogy a lábán egy ér lassan megdagad.

 

 

 

(17.) Obitus

 

 

Azt mondta, hogy ott feküdt az a férfi,

mereven, mozdulatlanul.

A kapu melletti falnak esett,

talán infarktus – vagy valami más.

A sarkon meg befordult az az autó,

amely a lomtalanításból vitte volna el

a ház körül akkor hegyekben álló

szemetet, minden szétszórt kacatot.

Igen, én is láttam, még délelőtt,

mondtam, de ő mégiscsak felsorolta

a tárgyakat (már amennyit tudott):

a lámpákat, kannákat, vödröket,

két sezlont, Orion tv-t, gitárt.

Három napja áztak már az esőben,

ami nyolcvan órája el se állt.

Valószínűleg nem rég eshetett el;

a hátrébb pakolók észre se vették

a tetemet, mert tudniillik, azzá

alakult néhány pillanat alatt –

mondta. Csak puszta testté változott,

amit a környezet magába szív,

és soha többet el nem engedi.

Tíz perc sem telt el és már körbevették;

a látvány minden lakót izgatott.

(Akkor került elő két matrac is,

a kerti slag, mert télen szétfagyott.)

Mintha egy tárgy lett volna mind közül,

mit szétszerelnek és elhordanak.

Valaki mentőt hívott. S a sziréna-

zajra mindenki csöndben elhaladt.

Aztán csak pakolás és neszezés

a ház előtti tízméternyi részen.

Másnap nem tudták pontosan, hogy hol

feküdt. A helyét nem jelölte vér sem.

 

 

Kapcsolódó írások:

Szöllősi Mátyás: Állapotok Lemásztam rólad. Nem érzem a tested. Utcára lépek – megkönnyebbülés....

Szöllősi Mátyás: Állapotok (28.) Állapotok (28.) Exigentia Ahogyan néha figyelem magunkat, mikor eszünk; olyan,...

Szöllősi Mátyás: Állapotok Csak három év. Csupán csak három év. Egy filmen nézem...

Szőllősi Mátyás: Állapotok Kinyitják az ajtót és te betódulsz, akár egy sereg, megállíthatatlanul....

Szöllősi Mátyás: Önkívület Szöllősi Mátyás Önkívület ?Elkapni most a kézzelfoghatót!” – mondják,...

 

 

Cimkék: Szöllősi Mátyás