Tenigl-Takács László: Tizenöt férfi, egy lány

 

 

Akkora a sár, hogy a trélerek hat hete nem tudnak felkapaszkodni a földúton. Ha a rönkfával megrakott utánfutó besüllyed, lánctalpassal sem lehet többé kimozdítani. Le kell pakolni róla újra az egészet. Nem jön se szárító szél, se igazi hideg. Egyre csak esik, és a méteres iszapban a traktor, a laptika is tengelyig merül. Az aszfaltúton jégpáncéllá fagyott az ólmos eső, az erdei sár tetején csak alattomos, pár milliméteres jégkéreg képződött, ami rögtön beszakad, ha óvatlanul rálép az ember. Alatta térdig, olykor övig érő, dermesztő hideg latyak. Az utat még a gyalogjárók is elkerülik. Inkább a fák között bandukolnak az éjjel ropogósra fagyott avaron. Ha felrugdalja az ember, kitakarózik alóla a gőzölgő, langyos humusz. Benne még az ősz melege, fűti a rothadó levelek bomlása is. A kistraktornak és a két személyautónak kacskaringós utat vágtak a fák között. Ha ez nem lenne, öt kilométer kellene a dögnehéz stílekkel és húszliteres marmonkannákkal az irtóhelyig kutyagolni.

Ebben az erdőben nincsen semmi poézis. Ültetik, irtják, akár a repcét vagy a lucernát. A fák színjava erőműbe megy, a silányabbja a tüzépre. A fényből és melegből fűtőanyag képződik húsz-harminc évre, majd némi emberi mesterkedéssel villanylámpafény, hűtőszekrényhideg, radiátormeleg. Légkondi a bankok márványtermeiben. Odakint télen a hegyoldalon se tajga, se dalok, se Szibír. Csak nyirkos hideg. Kibírja az ember.

A Fakirály megengedte, hogy a botfát eladják vagy hazavigyék. Most még a kutyának se kell. A vaskályhákat tavalyról maradt fűrészporral, csutkával, reklámszórólapokkal, pillepalackkal és az udvaron összesöpört, mindenféle szirszarral fűtik. Kazánba meg nem jó, mert félóránként leég, nem ad parazsat. A botfa hivatalos definíciója: 3 és 8 centi közötti átmérőjű ág. Valójában méteresre vágott rőzse. Szezonja majd az igazi télvíz idején jön el. Mikor tavaly beütöttek a kopogós mínuszok, 8-10 ezerért is el lehetett adni köbméterét. Csak az a baj, hogy egyre kevesebb a pénz, idén már hitelbe venné mindenki, egy-két köbönként, míg megjön a nyugdíj, a családi pótlék.

Egy ügyes rőzséző két-három köböt is összerak egy tízórás műszak alatt. Engedély nélkül hazavinni ugyanúgy lopás, mintha fát vágna ki az ember. Az erdőbirtokos, vagy a szerződött irtó, ritkító tulajdona. Ha botfával megpakolt csomagtartóval vagy utánfutóval (nagyjából egy köb megy bele) furikázik az ember, mindig leállítják, és igazolni kell, honnan szerezte. Az új törvények szerint már egy kerékpárnyi botfáért is ügyészségre lehet kerülni.

A rendőrök egy-két hetente jelennek meg az irtáson. Ilyenkor Géza felmutatja a szerződését, az alkalmisok előveszik az alkalmi munkavállalóit, a rőzsézők pedig megadják a Fakirály telefonszámát, aki mobilon leigazolja, hogy ő engedte meg. A feljelentők névtelenek, de mindenki tudja, hogy a szomszédos két faluból telefonáltak be: „Már megint lopják a cigányok a fát.” Pedig mindenki magyar, csak egy cigány van közöttük, a lány. Néha az erdészek hívják ki a zsernyákokat. Idegesíti őket az állandó motorzúgás. A Fakirálynál is beköpik a munkásokat, hogy saját kézre dolgoznak, tuskókat lopnak haza a csomagtartóban, rönköket rejtenek el a botfa alatt, meg ilyesmi. A Fakirály ilyenkor kiterepjárózik, leszámolja, és ellenőrzi a farakásokat, benéz a kocsiba is. Eddig még semmit sem talált. Nem is kockáztatják a lopást, mert, bár fizetség vagy két hónapja nincs, a hosszú távon beígért munkát az ember nem kockáztatja egy pici haszonért.

A rendőrök már nem is igazoltatnak, inkább csak viccelődnek és röhögnek. Mondták, hivatalból kötelességük kijönni és intézkedni, ha feljelentés fut be az őrsre, még ha névtelen is. Az egyikük kipróbálta a stílt, mondta, neki is van, játékból megbilincselte a lányt, mutatta, hogy kell a kezeket hátratekerni. Megnézhették a szolgálati fegyverét, pedig, ha kitudódik, ki is rúghatják érte. A tizenhárom férfi meg poénkodott, hogy vegye elő a „másikat” is. Ezek a zsernyákok jó fejek. Fontos velük a barátságos viszony. Éjjeli őrzésnél nem ajánlatos a tolvajokkal kötekedni, azonnal hívni kell az egynullahetet, és ha nem sietnek kijönni, bajba kerülhet az ember.

A megállapodás úgy szól, hogy a Fakirály csak felpakolt és elszállított fa után fizet. Ez okozta a bajt. A munkások lassan minden pénzükből kifogytak, kölcsön kellett kérni. A lány szállít ki három stílezőt egy ócska Ladaszamarával. Ezek az ő emberei. Ő az alvállalkozó alvállalkozója, állnia kell a benzint és a fűrészek üzemanyagát. Régóta nem tudja fizetni a csekkeket. Éppen csak kajára telik és töltős dohányra. Ha egy héten belül nem fagy le az út, kikötik az ivóvizet és a villanyát. Reggelente időjárásjelentést hallgat és bazmegel. A Fakirálynak persze igaza van. Ha már az erdőben felgúlázott fát kifizetné, lófasz se vigyázna rá kocsiban aludva dermesztő éjszakákon át.

Márpedig a fát szakadatlanul őrizni kell, ezt minden hülye tudja. Eddig ötször próbálkoztak. Teherautóval álltak meg a bekötőúton, lesték, van-e kint kocsi vagy őr. A rendőrök mondták, tudnak egy, három megyét is fosztogató bandáról, néha lebukik egy-egy kocsijuk, de mindig újra szervezik a lopást. És minden éjszaka gyanúsan csörtet valaki a rakások körül. Úgy egyeztek meg, hogy kedden és szerdán a leány marad kint, a többi éjszaka a Géza dolga. Géza azt tanácsolta a lánynak, ha közelebb jönnek, le ne álljon vitázni, azonnal hajtson el, hagyja a picsába a fát. Tapasztalatból beszél.

A lány pénteken, szombaton és vasárnap éjszakai fuvart vállal, ebből fedezi hét közben a benzint. Kurvákat visz mulatozni a műszak után. Mármint a kurvák műszaka után. Néha ki is csípi magát, velük együtt táncol a bálban, többnyire azonban inkább az autóban alszik egy sort, hálózsákban, összekuporodva a hátsó üléseken. A lányok hajnalig is bírják. Ilyenkor már haza se megy, hazaviszi őket, rohan a munkásokért, pirkadatkor már kezdik is a döntést. Hétfőn és csütörtökön alszik csak otthon. Ilyenkor összebújnak a kislánnyal a duruzsoló kályha mellett a gumicsizma-büdös melegben. Néha igazi befektetés, ha az ember egy lepukkant kocsival és jogosítvánnyal rendelkezik. Úgy tűnik, ez most bejött, ha fizetnek.

Géza régi motoros. Tizenöt évvel ezelőtt rádőlt egy fa, és mindent összetört benne, ami összetörhető, kivéve talán a humorát. Fél évig rakosgatták egybe a csontjait. A végeredmény egy quasimodo-szerű test lett, púpos, az egyik keze bokáig lelóg. Ezt azonban senki se mondja rá. A stílesek nem olvasnak Victor Hugot, ráadásul Gézát mindenki szereti és tiszteli. Néha bácsinak hívják, amit sem kora, sem helyzete nem indokol. Együtt gályázik, eszik és iszik a munkásaival, pedig megtehetné, hogy csak dirigál. Gyakran osztja meg ebédjét azzal, akinek nincs vagy kevés van. Humora erdei humor. Amikor egy ízben valaki tréfásan beköpte, mikor hoz már ki valami főtt ételt is a sok szalonna mellett, azonnal riposztolt: „Add ide a kenyered, mindjárt ráfosok neked valami meleget.” Ha átázott ruhában rönköl az ember, a nevetés is melegít, nemcsak a rőzsetűz. Voltam kint egyszer, nevettem volna velük, de a betegség nem enged már közel a munka szívéhez, fél óra után a gallyhordástól is beszédülök.

A hierarchia bonyolult. Az erdő tulajdonosa legendabéli milliárdos, azt mondják, övé a fél megye. Tőle vette meg lábon az akác- és kőrizs-állományt a Fakirály. Az ő mítosza a következő: Valamikor egyszerű stílesként kezdte, mint bárki a csapatból. Aztán támadt egy ötlete, kivágott és eladott egy csomó fát. Ebből megvett egy kisebb erdőt, azt kivágta tarra, újabb erdőket vásárolt fel, míg végül ő lett a Fakirály. A legendát senki se hiszi igazán, mindig röhögnek, mikor szóba kerül. Mindössze annyi támasztja alá, hogy a Fakirály zsírpárnái alatt még felsejlenek az egykori erdei munka izmai. Ha ismernék Adyt, mondanák: ő a Disznófejű Nagyúr. Ül az aranyon.

Egyszer nagyon beégett. Van egy felturbózott és kicsicsázott terepjárója, azzal szokott kijönni. Már messziről bőgeti a motort, hogy felvágjon vele. Az oldalára arany betűkkel fóliázta rá a cége nevét. Aztán egyszer úgy besüllyedt a kátyúba, hogy kézzel kellett kiásni és traktorral visszavontatni a műútig. Azóta ott hagyja, gyalog jön át a dombon lecsekkolni a brigádot. Szétcikizték, persze, hogy tanuljon meg vezetni, vegyen már egy rendesebb kocsit, meg ilyesmi. Fenyegetőzött, hogy ne kóstolgassák, de le se szarta senki. Túl vannak már a félésen. Mondták, ha nem fizeti ki őket, összehordják egybe és felgyújtják az egészet. A háta mögött Dzsabának hívják, mint azt a hájas űrlényt A Csillagok háborújában.

Van egy másik, kedvencebb legendájuk is. Ez a dombokon túli, rejtélyes tölgyesről szól, amit sose vágnak. A tulajdonosa állítólag régóta Amerikában él, eladná másfél millióért, mert épp mindig meg van szorulva, de legalább hármat lehetne belőle kihozni. És hogy azért ilyen olcsó, mert külföldről nem tudná megszervezni a kitermelést. Ezt hetente előadják, számolgatják, honnan lehetne másfél milliót szerezni.

Egyszer pálinkáztunk. Ilyenkor mindig elérzékenyülök, és rímekben beszélek hülyeségeket. Mondtam, hogy a pálinka napfény, napfény volt egykor a stíl olaja, napfény az üzemanyaga, napfényből van a fa, napfényből lett az is, amit majd belőle vesznek, megisznak, megesznek. Elküldtek a búsba barátilag: „Lacikám, baszd meg a napfényedet, mikor éppen a meleg miatt nem fagy a sár.” Akkor kitaláltam a tervet. Lábon a házak itt semmit sem érnek, szedjük hát szét a Gézáét, és adjuk el bontott anyagként. Az árából megvesszük a másfél milliós erdőt, kivágjuk, eladjuk, új erdőket veszünk, új kitermelés. A végén mi leszünk az új Fakirályok. New Forest Kings, ez lesz majd a trélerekre festve. Ja, persze közben visszavásároljuk téglát, gerendát, cserepet, és visszaépítjük a Gézát a régi telekre, addig meg majd csak megalszik valahol. A poénért adott egy üveg házi kisüstit.

Megittuk Pesten egy irodalmi esten.

Géza teste csupa csont és izom, furcsa csontokra fonódó furcsa izmok, szíjasak, torzak, állati erőt sejtetők. Szódásüveg-szemüveget visel, elöl már egy foga sincs. Míg meg nem szólal, gyereket lehet vele riogatni. Aztán meg rámásznak a gyerekek, nagyon érti őket, neki is van vagy hat unokája. Fél kézzel lóbálja a legnagyobb stílt, úgy kuglizza a méteres átmérőjű tölgyet, mint a stifódert.

A hierarchia következő szintje a lány, Géza helyettese, amolyan kisfőnök, munkavezető. Néha a traktort is ő vezeti. Utána jönnek a döntők, mert ehhez szakvizsga kell, majd végül a kihordók, az igazi erdei proletárok. Ha jól meghajtják, a döntő naponta nyolcezret, a kihordó ötöt kaphatna zsebbe. Kockás füzetbe van felírva a pénz. Hazafelé, a kocsiban számolgatják, hogy mennyit kerestek, ki mit venne az asszonynak és karácsonyra a gyereknek.

A hierarchia Gézától lefelé névleges. Ha a kihordók megszorulnak, mert túl gyors iramban megy a döntés, mindenki besegít a cipekedésbe és rakodásba. Erdei munkában összeszoknak az emberek. Nincs veszekedés, hogy ez nem az én dolgom, vagy ilyesmi. A Fakirály is rendes. Legalábbis azt mutatja. Két-három naponta kijár, felszuszogja magát a horhoson át. Méricskéli a sarat, együtt sopánkodik velük, még az a szerencse, van másik három brigádja, ha nem lenne, ő is belebukna ebbe a kibaszott latyakos télbe, rámenne a vállalkozása. Kérdezi, nem félnek-e éjjel. Mondja, neki mindig volt fegyverviselési engedélye. Eltrécselget, azután tovább áll.

Az irtás középpontja a máglya. Kormos füst borítja, mert használt autógumival kell begyújtani. Amikor piszkálják, szítják, kendőt kötnek az arcuk elé. Távolról nézve haláltáboros fílingje van. A vizes „haraszt”, ahogy ők hívják, magától nem ég. A ritkított részt viszont teljesen ki kell pucolni. A máglyán nedves avar, otthonról kihordott műanyagszemét, gizgaz, rongyos vattakabát, semmire se jó lombos ágak füstölnek napokon át. Melegedni jó, de bográcsozni vagy szalonnát sütni nem lehet rajta a műanyag bűze miatt. A lány, mikor éjszakázik, nyolc-tíz méterre parkol a máglya előtt. Vigyáz, hogy meg ne égjen a zománc, de ezért a parázs kicsit felmelegítse a kocsi ajtaját. Oda dugja a lábát. A pislákoló fény is fontos, hogy ne féljen éjjel egyedül. Álmában arcában tüzek égnek. Hajából otthon égetett szemét és balzsam illata árad, néha csak úgy, ahogy van, ledobálja magáról a sáros ruhákat, és kormosan, füstösen bújik a paplan alá. Vacog, betesz egy filmet, nézi, belealszik, hamar elveszíti a fonalat. A többiek se nagyon tévéznek már. Sokuknál kikötötték a kábelt, meg fáradtak is.

A legfőbb ellenségek a parasztok, erdészek, fatolvajok, és a nem múló eső, olvadás. Ezzel nincs mit csinálni. Egyszer majd csak kiszárad vagy befagy. Az erdészek utálják a kitermelőket. Állítólag zargatják a vadat. Meg, hogy orvvadásznak, ami nem igaz. Fegyverük nincs, a hurkot meg azonnal kiszúrnák. Titokban persze nagy vágy a szarvas. Százötvenezret is adnak érte svarcban a közeli lovastanyán. A parasztok az út miatt vannak kiakadva. A traktor, a laptika és a két személykocsi tényleg eléggé hazavágta, nemigen lehet már rajta áthajtani. Biztosan ezért a sok feljelentgetés. Most már azzal fenyegetőznek, elárkolják a bevezető utakat, s onnantól se ki, se be. A fatolvajok egyelőre csak szimatolnak. Kerülgetik a zsákmányt, mint a karibucsordát a farkasok. Távol tartja őket az éjjeli kintlét és a szigorú közúti ellenőrzés. Egy ízben tűnt el tizenöt köb. Csak úgy történhetett, hogy összejátszott velük az akkori éjjeliőr. Kirúgták. Jobb, ha maga vigyáz a saját munkájára az ember.

A munkások és a leány közt nincs semmi romantika. Nem énekelnek. Csak egyszer a kis Vukot, röhögésből. A lánnyal se próbálkoznak. Családja van otthon mindenkinek. Nyűtt arcú proletárasszonyok. Errefelé kivesztek már a piros-barna arcú menyecskék. Úgy gyűrte össze, és dobta el őket a Kádár-korszak és a tőke, mint a gyerek a csokipapírt. A lány is megviselt, törött az egyik metszőfoga. Kamaszkorában azzal nyitogatta a sörösüveget, így próbált a menő csávóknál bevágódni. Néha három napig sem tud lefürödni, nincsen rá se ideje, se ereje. Mikor ezt egyszer elmondta, az egyik mocskos beszédű stíles „fülledt picsának” nevezte viccből, de ezt senki se vette át. Egy idősebb kihordó – százados volt még a néphadseregben – azt mondta: „Ne hallgass rá, lányom, „jósegg testvér” inkább a te neved. Vékonydongájú, ötvenes ember. Rákos, de a rőzsézést bírja még.

A lány főnökségét mindenki elfogadja, akkor is, ha brusztolja őket, akkor is hajtja az iramot. Becsülik benne, hogy bírja a munkát és az állandó nemalvást. Gézával együtt ötkor kelnek, hatig kihordják a munkásokat. Délután négyig, ötig tart a műszak, néha tovább, mert a tíz erdei köbnek kihordással együtt mindennap meg kell lennie. A szerződés szerint a kétezer erdei métert december végéig be kell fejezni. Újévtől jön az új vállalkozó.

Ha egyre jobban nincs a fizetség, az nem olyan, mint mikor egyre szomjasabb az ember. Csak nyomja és nyomja a tempót, eszelősen szaporítja a rönköket. Azt gondolja, lehetetlen, hogy egyre inkább ne vigyék el azt az egyre több farakást. A lány azt mondja, most már akkor se hagyja abba, ha semmit se kapnak a végén. Legfeljebb hazahoz egy-két utánfutónyi rönköt, jelentse fel, aki akarja. Szereti a társaságot is, nincs otthon egész nap hiába. Jót tesz a mozgás. Mióta erdőre jár, elmúltak a menstruációs görcsei.

Újabban tanfolyamot szervez, saját stílre vágyik, le akarja tenni ő is a vizsgát. Ez macerás lesz, mert gyengén lát az egyik szemére. Majd rádumáljuk az orvost, hogy az alkalmasságit megadja. Ha összejön húsz jelentkező, a Munkaügyi Központ állná az összes költséget. Fél évig talán minimálbér, közeli kitermelés, ingyen a rőzse, csak a fuvart kellene kifizetni, meg minden, a képzők jó arcok, a Géza haverjai.

Lenne még végül egy-két szentimentális dolog. Szűzhó, benne sehová-se-vezető lábnyomok, csipkeszerűre fagyott deres ág, rajta a mókus, a cinkemadár. Őzek. Az a megrendítő pillanat, mikor a fa megindul, dőlni kezd, megadja magát. A halál tolsztoji szingularitása. Ezek most kimaradtak. Fadöntés közben nem mélázik az ember, fontos a pontos megfigyelés. Helyettük más van: városi-hangos, éjjeli csend, ahogy a melegvíz zörög a távfűtőcsövekben, Gorkij a neten, billentyűk pötyögése. Utolsó ellenőrzés, számolgatás: hat döntő, mindegyikhez a kihordó, a Fakirály, Géza, én meg a lány. Hat egység Levemir, két bogyó Rivotril, hogy zökkenőmentesen menjen az alvás. Tudatom, mint a gyertyába ragadt molylepke szárnya, verdes még egy picit az ébrenlét halálos lángja körül. Utolsó gondolatom: „bassza meg, tisztára olyan neve van ezeknek a gyógyszereknek, mint a tündéknek A Gyűrűk Urában”…

 

 

Kapcsolódó írások:

Tenigl-Takács László: RÁT Kezdetben egyszerűen munkanélküli-segélynek hívták. Szürkécske, ám érthető terminus. Azt jelenti:...

Tenigl-Takács László (és diákjai): Nézzünk bizakodva a jövőbe! Iskolában politizálni tiltott cselekedet. Nem is tesszük. A választások ugyanakkor...

Tenigl-Takács László: Menyegző Előző éjjel indult, mert az első vonattal már nem...

Tenigl-Takács László: Kereszt a telepen A dolog úgy kezdődött, hogy két kiskölök elment pecázni. Amióta...

Tenigl Takács László: Korunk mantrái A „projekt” szó misztikus felhangját sokáig csak gyanítottam, legutóbbi létformám...

 

 

Cimkék: Tenigl Takács László