A Mozgó Világ internetes változata. 2010 október. Harminchatodik évfolyam, tizedik szám

«Vissza

Molnár Csaba: Narancsba öltöztetett bolsevizmus

A hatalmon lévő jobboldal kormányzását nyílt hatalommaximalizálás, a fennálló alkotmányos rend ellen intézett támadások jellemzik. A gyűlölet és a bosszú nem konzervatív vagy keresztény politikára, világképre vallanak. Azok ugyanis magukban hordozzák a párbeszédkészséget, a politika versenyjellegének elfogadását, a független intézmények feltétlen tiszteletét. Orbán Viktor és csapata valami olyasmit képviselnek, amit régebbről ismerünk, elszenvedtünk és elutasítottunk, amit soha nem akartunk, hogy visszatérjen. A ma regnáló jobboldal világnézete „használt világnézet”: narancsba öltöztetett bolsevizmus.

A Fidesz a saját képére igyekszik formálni az országot, olyanná, amilyenek a zárt, szektaszerű bolsevik pártok voltak. Hierarchizált fegyelem és személy kultusz, zárt láncolat, se ki, se be. A párttag a párt politikájának nem alakítója, hanem kiszolgálója és rabja. A belső ellenállót, a kétkedőt leváltják, kiutasítják, margóra szorítják, kiközösítik. Az elhajló még a túloldaliaknál is nagyobb ellenség. Egyetlen személy a párton belüli élet és halál ura. Mondhatnánk persze: nem kötelező Fidesz-tagnak lenni. Csakhogy a Fidesz ezt a narancsszínű pártbolsevizmust az egész országra kívánja kiterjeszteni. Az elnök ül a bársonyszékben, az elnök emberei pedig a Sándor-palotában, az Állami Számvevőszék élén, az Alkotmánybíróság tagjai között.

Kötcsétől Kötcséig a kör bezárult. Idén tavasszal még csak azt tudtuk meg Orbán kötcsei beszédéből, hogy centrális politikai erőtér készül, s akkor még magyar–orbán, orbán–magyar szótárra volt szükségünk ahhoz, hogy megértsük: ez egy egypárti rendszer álomképe. Ma már ez a hétköznapi valóság. A szeptemberi kötcsei találkozó már a Nemzeti Együttműködés Rendszerére átkeresztelt centrális politikai erőtér működéséről szólt. A tervekkel ellentétben excellenciás kukta nélkül, de eredménnyel. Orbán itt már nem tervezi az új rendszert, hanem mint minden hatalomra jutott diktátorjelölt, a mindenáron való megvédéséről beszél. A dezertőrökkel szemben kitartással, ha kell, tízmilliárd forint zsoldú személyes munkásőrséggel. Ősszel már a félelem az úr. Félelem a beismeréstől, a lelepleződéstől, az újra tisztán látó emberektől. Azoktól, akiket Orbán becsapott, akiknek hazudott, s akik őt felemelték.

De ne feledkezzünk meg még egy fontos párhuzamról a szélsőbalos diktatúrák és a Nemzeti Együttmasírozás Rendszere között. Ez pedig a kormányzati szintre emelt cinizmus.

A cinizmusnak az a kultúrája, ami a demokratának álcázott antidemokraták sajátossága. A cinikus hatalomgyakorlás szellemi igénytelensége, politikai üressége ül ki Orbán Viktor arcára, amikor a Sport TV-nek interjút ad, amikor Schmitt Pál házelnökként betűként olvassa fel a római számot, vagy amikor Navracsics Tibor azt állítja, hogy csak azokat a köztisztviselőket rúgták ki, akik rosszul végezték a munkájukat. A cinizmus, mely már négy éve jelen volt, amikor Mikola István azért akart állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak, mert szavazatukkal, ahogy fogalmazott, „húsz évre minden eldőlne ebben az országban”. Az oligarchák elleni harc cinizmusa, miközben az oligarchák egyeduralkodóvá válnak a kormányzatban és a Fidesz diktálta gazdasági életben. Alkotmányosság helyreállítása címén az alkotmányos intézmények elfoglalása, a „rablóból lesz a legjobb pandúr” cinikus elméletével. Így lehetett médiapolitikai főcenzor és erkölcscsősz egy korábbi szexlapszerkesztő, így lett alkotmánybíró Orbán mentora és volt kormánybeli helyettese, így lett versenyhivatali elnök egy korábban gazdasági szabálytalanság miatt megbírságolt cég egyik tisztviselője, így lett számvevőszéki elnök egy fideszes parlamenti képviselő, vagy így lett főalkotmányozó egy a pályafutása nagyobb részében az egypártrendszer alkotmányának bűvöletében élő levitézlett MSZMP-káder. Neki, Pozsgay Imrének most talán szülőfalujában, Kónyban kellene egy nyilvánosságra került hangfelvétel kapcsán elmagyaráznia, hogyan működik a Fidesz–Számvevőszék–Ügyészség nemzeti együttműködése.

Hozzáértés, függetlenség, emberi tartás nem követelmény. Ellenben a sírig való hűség igen. Vajon kifejezi-e az alkotmány szövegének megfelelően a nemzet egységét a vaníliás karikával bohóckodó Schmitt Pál?! Vajon képes lesz-e őrködni az államszervezet demokratikus működése felett az a köztársasági elnök, akinek első útja az Orbán-kormány ülésére vezet, és saját magáról nevez el egy kitüntetést?! Vajon tudja-e hitelesen képviselni a magyar államot olyan államfő, akit csak a közfelháborodás tartott vissza attól, hogy lecsót főzzön egy pártrendezvény résztvevőinek?! Tán nem cinikus az a rendszer, ami az állami vezetők számának csökkentéséről, idézem: „rangkórság és kormányzati dáridó nélküli plebejus államról” beszél, miközben megduplázza az államtitkárok számát, növeli az állami vezetők juttatásaira fordított közkiadásokat, a Birtokpolitikai Tanácshoz hasonló felesleges, de jól fizetett állásokat hoz létre. Ez a hazug rendszer a köztisztviselői életpályamodellről és biztonságról papol, miközben bevezeti és tömegesen alkalmazza az indokolás nélküli kirúgás intézményét. Nem furcsa, hogy nyolc év Oroszország- és Kína-ellenes hangulatkeltés után ma a stratégiai partnerség és a „Nyugat alkonya” az irány. Nagy hangon hirdetik az átláthatóságot, közben csendben felemelik a közbeszerzési értékhatárt, a Magyar Fejlesztési Bank alá bújtatnak állami cégeket, szűkítik a minisztériumi vezetők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságát, és újra megszüntetik a hangfelvételt a kormányüléseken. Felelős nemzetpolitikáról beszélnek, miközben megfelezik a szlovákiai magyar pártok tagjainak számát, és határon túli magyarokat oktatnak ki bátorságból. Ez a cinizmus, a NENYI-nek nevezett bohóctréfa kifüggesztésének, Schmitt Pál sátras beiktatásának, a Trianon-nap megszavazásának világa. A ceremónia- és a hoppmesterek cinizmusa.

Sokan vesznek részt ebben. Sokan dolgoznak a rendszer építésén, szinte lehetetlen végigmenni a forradalmi arcképcsarnokon. Egy dolog közös: a szolgalelkű fülkeforradalmárok és a pálinka-szabadságharcosok profilja.

A Nemzeti Együttmasírozás Rendszerének egyébként ez a másik fő jellemzője a cinizmus mellett: a mindent átható szervilizmus. A személyes és intézményi szolgalelkűség, ami a szabad ember talán legnagyobb gyalázata. Már nekünk, a rendszer ellenségeinek kényelmetlen olvasni, hallgatni a kormányt támogató média, álfüggetlen szakértők és kutatóintézetek féktelen apológiáját. Hír Tv-színvonalú udvari sajtó, Századvég-, Nézőpont-féle udvari kutatóintézetek, Boross–Pozsgay–Szűrös-típusú udvari „bölcsek” és Kósa–Szijjártó-szintű udvari bolondok alakítják ma a kormányzati politikát.

Az itt ülők közül minden bizonnyal többen emlékeznek a Kádár-rendszernek arra a gyakorlatára, amely során a párt rendezői egymás mellé ültették Lukács Györgyöt, Németh Lászlót, Ilylyés Gyulát. Ezzel üzenték a társadalomnak: mindenki velünk van. Velünk van mind a marxista filozófus, mind a népi író. Megszűntek az ideológiai különbségek, mindenki a szocializmust építi. Ma egymás mellett ül Stumpf István, Kövér László, Bogár László – ebben nincs újdonság –, de immáron jutott hely Warvasovszky Tihamérnak és Bihari Mihálynak is. Dicsőségesen megszűnt a bal- és jobboldal, egy a nemzet, egy a vezér, mindenki a Nemzeti Együttműködés Rendszerét építi.

Hogyan jutottunk el idáig?!

Ők azt mondják: kezdetben vala a forradalom. Fogadjuk el! Ne akadjunk meg olyan piszlicsáré apróságon, hogy a Fidesz–KDNP 2010-es 263 parlamenti mandátuma az újkori politikatörténet forradalmi méretű változása (ezt írja a Századvég). Csak tűnődjünk el: az MSZP–SZDSZ 1994-es 278 mandátuma vajon mi volt?

Ember legyen a talpán, aki, mondjuk, egy francia turistának – akinek történelmében a forradalomnak meglehetősen mély és sokatmondó hagyománya van – elmagyarázza, mit keres a NENYI a Magyar Nemzeti Galériában. Neki a forradalomról 1789 jut eszébe, a szabadság-egyenlőség-testvériség, nem pedig Simicska Lajos helyettesének APEH-be patronálása, a honvéd vezérkar kicsapása, a tömeges elbocsátások vagy az I. Nemzeti Tanévnyitó.

Persze tudom, hogy ez szőrszálhasogatás… Mit nekünk Kossuth, Károlyi, Nagy Imre! Idén tavasszal forradalom volt, ezt az Országgyűlés hivatalos nyilatkozatában elismerte, mi, jogkövető polgárok pedig elfogadjuk. Kész, punktum. Csak az a baj, hogy már a Dicsőséges Vérnélküli Fülkeforradalom másnapján, amikor a Varga–Kósa–Szijjártó forradalmi triász lemászott a barikádról, rögtön százmilliárdos károkat okozott Magyarországnak, és kergetett lehetetlen helyzetbe sok százezer családot. Holott a direktórium azzal az ajándékkal kezdte munkanapjait, hogy elődjének köszönhetően hatalomra kerülését követően nem kellett foglalkoznia az ország finanszírozhatóságának fenntartása érdekében szükséges költségvetési stabilizációval. Aztán gyorsan tett róla, hogy kelljen…

A forradalomról tudjuk, hogy felfalja gyermekeit, továbbá permanens, és nálunk szabadságharccal szokott együtt járni. Igaz. Négy éve még csak a tévészékházat felgyújtó, utcai csürhe számított forradalmárnak, idén már hivatalosan mindenki. Lett is pálinka-szabadságharc, mely a nyáron dicsőséges győzelemmel és gazdasági szabadságharc, ami a héten teljes és feltétel nélküli fegyverletétellel végződött. Furcsa szabadságharcok: az elsőt nem kellett volna megnyerni, a másodikat nem kellett volna elindítani.

Komolyra fordítva a szót: Forradalom? Egy frászt! Ez egy agresszív támadó háború az alkotmányosság, a demokrácia és a sokszínűség ellen, és büntető expedíció a kevésbé tehetősekkel és elesettekkel szemben. Ha lett volna bármi illúziónk, hogy a Nemzeti Együttműködésnek részei a szegények, a segítségre szorulók, a szociális és társadalmi elismerésért napról napra nehezebben és kilátástalanabbul küzdő honfitársaink, akkor vakok voltunk. Orbán nem is olyan rég még a szegények és a középosztály közötti koalícióról szónokolt. A tizenhat százalékos egykulcsos személyi jövedelemadóval azonban világossá vált: megkezdődött a jövedelemátcsoportosítás lentről felfelé. Régi történet, 1998 és 2002 között sem volt ez másként: már akkor láttuk, hogy az ilyen típusú „nemzetegyesítés” valójában hazug retorika. Körülbelül annyira igaz, mint hogy Orbán nem tárgyalt Sukoró ügyében.

Minden színjáték, a regnáló jobboldal ugyanazzal a megvetéssel van az alsó-középosztálybeli munkavállalókkal, hátrányos helyzetűekkel és az ő szavaikkal élve a „nyuggerekkel” és „panelprolikkal” szemben, mint 1998 és 2002 között, amikor is a jövedelmek jelentős részét sikerült a felső-középosztály részére átcsoportosítani. A mostani orbáni 29 pont egy dologra jó, ez pedig a társadalmi szakadék szélesítése. Az adójóváírás megszüntetése, a minimálbér megadóztatása, az egykulcsos adó – ezeket tervezik – a keresők legalább kétharmadát sújtja majd. A gazdasági szabadságharc keltette infláció megint csak a bérből élőket és a nyugdíjasokat sújtja leginkább. A rendszer alapvető sajátja a szegénység kriminalizálása, nemegyszer rasszista színekbe öltöztetve.

Nincs jobb szó tehát a kevésbé tehetősekkel és rászorultakkal kapcsolatos attitűdjükre, mint a megvetés. Jól példázza ezt a cselédrendszer újbóli meghonosítása, a hódmezővásárhelyi szégyenlista vagy a fedél nélkül élőkkel szemben indult büntető hadjárat. Hogy hova menjenek a hajléktalanok? Menjenek haza! – szól majd a cinikus válasz. A Rendszer szociálpolitikája, társadalompolitikája: büntetőpolitika. Ti merészeltek élősködni a nemzet testén?! Elég volt! Ti voltatok a baloldal bázisa?! Most majd megtanuljátok!

De beszéljünk a másik támadásról is: a demokrácia elleni hadjáratról. Amikor azt mondta Orbán Viktor, hogy az alkotmány egy „technokrata szabályhalmaz, melyben nincs semmi tisztelnivaló”, akkor minden demokratának látnia kellett, hogy itt baj lesz. A rendszerváltás hatalmas szabadságprojektjének, a jogállam és demokrácia rendjének relativizálása és tervszerű megsemmisítése ekkor vette kezdetét. Ezt folytatta az elmúlt két demokratikus évtized „zavaros átmenetnek” minősítése és egy a rendszer igényeit kiszolgáló új alaptörvény előkészítése. Ráadásul mint múlt héten megtudtuk minél előbb, míg megvan a szervilis kétharmad a parlamentben.

Sokszor mondtuk, de most tényleg visszafordultunk a múltba, és kifordultunk Európából. Talán már magunkból is. Ez hosszú időre így marad, hacsak a büntető expedícióra nem mentő expedícióval válaszolunk. Ha hagyjuk, akkor a Harmadik Köztársaság alkotmányos rendjének romjaira egy ideológiai töltetű alkotmány kerül. Ismerve a Fidesz-valóság elemeit, az új alkotmányból hiányozni fog: a tolerancia, az egyéni szabadságjogok biztosítása, a hatalommegosztás elve, ugyanakkor bőven lesznek benne nemzeti-keresztény kurzusra jellemző elemek, politikai bálványimádás, monolit hatalomszerkezet, avítt szentkoronatan és a mássággal szembeni intolerancia.

Ne legyünk naivak! Az új alkotmány nem pusztán a rendszert erősíti és egy későbbi „ellen-fülkeforradalmat” akar meggátolni. Többre hivatott: a vezér történelmi szobrának alapjait rakja le.

Nemet kell mondanunk a jogállam bomlasztására, a mitikus múltba fordulásra, a kritika ellehetetlenítésére, az alkotmány kilúgozására. Mivel a fő támadás a demokratikus rendszert érte, itt kell húzódnia a védvonalnak is! Nem bújhatunk el folyóiratok és értelmiségi viták mögé, még akkor sem, ha arra persze nagy szükség van. Politizálni kell; a maihoz hasonló értékelésekből cselekvésbe kell átmenni. Vannak hozzá szövetségeseink, mégpedig a demokraták, a szabadságszeretők, a mások szabadságát tisztelők, a baloldaliak, a liberálisok és lassan a mérsékelt konzervatívok is.

Továbbra sincs pardon a Jobbiknak és szubkultúrájának és az azt megteremtő Fidesznek. Nincs kompromiszszum azokkal, akik vissza akarják fordítani a történelem kerekét. Nincs kompromisszum azokkal, akik számára a baloldal kifejezés a történelem szemétdombjára hajítandó, a liberális kifejezés pedig szitokszó. Nincs kompromisszum azokkal, akik szerint a társadalom egyenlő annak boldogabbik részével.

Nem olyan ellenzék kell, amely gyengeségéből, kontúrnélküliségéből és inkoherenciájából adódóan megtámasztja, hanem olyan, amely megújulva megdönti a Nemzeti Együttműködés hamis valóságát. Nem forradalom, hanem az okos megértés fogja leváltani Orbánék rendszerét.

Kurt Vonnegut azt mondta, hogy „Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz felett. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.” Jó bonmot. De én azt akarom hinni, hogy a második mondatában nincs igaza! Nem lehet igaza! Nem másolhatjuk a Fideszt hatalmának felépítésében! Nem hozhatunk létre álszövetségeket! Nem indíthatunk populista, hazug nemzeti konzultációkat! Én másban hiszek. Egy ismert amerikai politikai blogger azt írta a szeptember 11-e utáni világról, hogy akkor lehet megnyerni a terrorizmus elleni háborút, ha mindig mi kezdeményezünk, akkor is küzdünk, amikor nincs esélyünk a győzelemre, és közben nem változunk meg, kitartunk szabad elveink mellett. Úgy kell legyőzni a terrorizmust, hogy közben nem válunk magunk is terroristává.

A demokratákra tehát ismét hatalmas munka vár, s a következő értékelésnél már előrébb kell tartanunk. Ha nem így lesz, akkor valahol, valamikor, valakikkel antidemokratikus kompromisszum köttetett. Ahhoz pedig baloldali és liberális – vagy csak egyszerűen józan demokrata – nem adhatja a nevét.

 

 

Kapcsolódó írások:

Molnár Gál Péter: Hát bizony, Csongor (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. Mesejáték három részben (de azért kettőben adják). Rendező Valló Péter. Díszlet Antal Csaba. Jelmez Szakács Györgyi. Zene Melis László. Koreográfia Gergye Krisztián. Film M. Nagy Richárd. Világítástervező Mórai Ernő. Csongor, ifjú hős: Kulka János, Kalmár: Gazsó György, Fejedelem: Spindler Béla, Tudós: Blaskó Péter, Balga: Szarvas József, Tünde: Sipos Vera, Kurrah: Schmied Zoltán, Berreh: Marton Róbert, Duzzog: Nagy Cili, Ilma: Schell Judit, Mirígy: Almási Éva m. v. Ledér: Nemes Wanda, Éj: Molnár Piroska. Bemutató: 2006. november 17. Nemzeti Színház. ) Molnár Gál Péter Hát bizony, Csongor Karinthy-Kosztolányi kedves ifjúkori...

A választás tétje – Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és Kiss Péter a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Bauer Tamás, Domány András, Horn Miklós, Fleck Zoltán, Molnár György, Bojár Gábor, Agárdi Péter és Vitányi Iván – Baloldaliak, liberálisok számára ma nagy kérdés, hogy miért is...

 

 

Cimkék: Fapados Szalon, Molnár Csaba

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK