Göncz Kinga: Megszegett szabályok és íratlan szabályok

Baloldali, de jobboldali politikusok körében már korábban is komoly fenntartások voltak Orbán Viktorral szemben. Az állandó jelzői – melyek most is visszaköszönnek a sajtóban – a „nacionalista” és „populista”, az összes erre vonatkozó asszociációval. Van azonban egy nagy különbség az előző Orbán-kormány időszaka és a mostani között: akkor Magyarország még nem volt európai uniós tagország, tehát némiképp másként tekintettek ezekre a kérdésekre. Egy tagjelölt ország még „javíthatja a jegyeit”, változtathat, változhat. Majd akkor veszik igazán komolyan, ha tagországként van közöttük. Orbán Viktor mintha nemigen észlelte volna, hogy időközben csatlakoztunk az EU-hoz. Volt egy várakozás és figyelem: vajon ugyanott folytatódik-e az Orbán-kormány működése, ahol véget ért nyolc évvel ezelőtt? A várakozást fokozta, hogy az új kormány kétharmados parlamenti többséget szerzett – egyébként a magyar választási rendszer sajátosságai miatt. Tehát nincs kétharmadnyi társadalmi támogatottsága a kormánynak, de olyan a magyar választási rendszer, hogy kétharmados többséghez lehet jutni egy ötven-egynehány százalékos támogatottsággal. Ekkor már sokan komolyan csóválták a fejüket. Európában nem szokás ekkora többséghez jutni. A fékek és ellensúlyok sokféle intézményes formában jelennek meg, de a legtöbbször a választási rendszerben is kifejeződnek. Tehát volt egy figyelem, hogy a kormány mit kezd ezzel a rendkívül nagy többséggel, ami még sokkal inkább kiált a fékekért, ellensúlyokért. Az Orbán-kormány első két lépése, az állampolgársági törvény módosítása és a Trianon-törvény igazolta, ami addig csak feltételezhető volt az előző Orbán-kormány működése alapján. Az állampolgársági törvény esetében mindegy volt, hogy a nemzetközi jognak megfelel-e. Az volt fontos Európa számára, hogy a térségi stabilitás szempontjából ez mit jelent: hordoz-e veszélyeket a szomszédsági kapcsolatokban, a szlovák–magyar viszonyban? Hogy lehet, hogy semmifajta tárgyalás nem előzte meg az állampolgársági törvény módosítását? A Trianon-törvényt igazi értetlenség kísérte: most, amikor Magyarország csatlakozott a schengeni övezethez, amikor egy másikfajta megoldás kínálkozik a történelmi sérelmek meghaladására, akkor miért fordulunk vissza itt egy évszázaddal? Európa arról szól, hogy haladjuk meg a történelmi sérelmeinket, találjunk a korábbiaknál jobb – tárgyalásos – megoldásokat a konfliktusainkra. Erre épült föl az egész európai uniós struktúra, az eljárásmódok és mindenféle egyéb. Úgy együttműködni, hogy az a jövőről szóljon és ne a múltról, ne a sérelmekről.

A másik ilyen kiemelt téma volt, hogy gazdasági szempontból az Orbán-kormány folytatja-e a Bajnai-kormány által elkezdett utat, tehát hogy Magyarország ráállt egy fenntartható fejlődési pályára. Magyarország nem különálló sziget, az európai gazdaságok nagyon erősen hatnak egymásra, nem léphetünk úgy, hogy az ne érintse a többieket is gazdaságilag, pénzügyileg. Ez villámgyorsan be is igazolódott a Kósa–Szijjártó-megszólalás után. Nemcsak a forint rendült meg, nemcsak a forintot lökte vissza egy már meghaladott árfolyamra ez a két megszólalás, hanem az euró is megrendült bele. Ezek után ment el Orbán Viktor Barrosóhoz azzal a kéréssel – bár lehet, hogy nem kérés volt, hanem bejelentés –, hogy akkor mi nem tartjuk az idei hiánycélt. Lehetett látni, átjött a médián is: Orbán Viktor nem tűnt valami oldottnak és boldognak a beszélgetés után, amikor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy „igen, Magyarország tartja az idei hiánycélt”. A következő lépés a mostani ECOFIN-ülés volt, amikor a 2011-es hiánycélról volt szó. Közben ezzel kapcsolatban is mindenféle egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el, részben arról, hogy folytatódnak-e a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, részben arról, hogy Magyarország milyen lépéseket tervez a következő évi költségvetéssel kapcsolatban. Hogy egy ország pénzügyminisztere az informális ECOFIN-ebéd keretében kap néhány kérdést arról, hogy mit is terveznek a következő évi költségvetésben, az első látásra nagyon ártalmatlannak tűnik. De közel sem ilyen ártalmatlan. Én átéltem egypár ilyen kellemes, informális beszélgetést, természetesen nem az ECOFIN-ban, hanem a külügyminiszteri tanácsban. Az ebéden kizárólag a miniszterek vannak ott, onnan csak kontrollált információ megy ki, tehát ott mindenki őszinte és egyenes kérdéseket tesz föl. Egy ugyanilyen informális ebéd keretében kérdezték meg a cseh külügyminisztert arról, hogy mi várható, amikor már lehetett hallani a híreket, hogy a cseh kormány pont az elnökség közepén készül megbukni. Hát ezek azért meglehetősen nehéz beszélgetések. Szokatlan, de talán nem véletlen, hogy a magyar pénzügyminiszter utána nem tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben. Ennek az a bevett módja, hogy lemegy a tanácsülés, az ember kijön az informális ebédről, és természetesen nem meséli el részletesen, hogy mi történt, de ad egy rövid összefoglalót a sajtónak. Itt szó sem volt ilyen összefoglalóról. Azt gondolom, hogy az egy nagyon kemény beszélgetés volt. Európában ott lóg a levegőben, hogy azok az országok, amelyek nem tartják a hiánycélt, és nem tesznek lépéseket a hiány csökkentésére, szigorú szankcióknak nézhetnek elébe: a szavazati jogát vonnák meg egy országnak, vagy a strukturális alapok kifizetését állítanák le, ha nem működik együtt, merthogy akár egy kisebb ország is veszélyeztetni tudja az egész európai gazdaságot és pénzügyi rendszert. Szinte biztos, hogy szintén szóba került, például a jegybank függetlensége elleni támadás is. Érdemes szót ejteni róla, hogy miért lehet ezt Magyarországon úgy eladni, hogy „Simor András nem tud megélni kétmillió forintból”. A jegybanki függetlenség eminens kérdés Európában, és ebbe beletartozik az is, hogy a kormány nem korlátozhatja a jegybankelnök fizetését, nem mondhat olyat, hogy „tudunk olyan helyzetet teremteni, hogy a jegybankelnök lemondjon”, mert ez mind beavatkozás a jegybank függetlenségébe. És ennek volt még egy vonatkozása, amiről majd külön is szeretnék beszélni: ez pedig a tárgyalásoknak a módja, pontosabban a tárgyalásoknak a hiánya; az, ahogy a Fidesz-kormány és Orbán Viktor kész helyzet elé állítja az európai intézményeket. Az Európai Központi Bank számára be kell nyújtani minden jegybankkal kapcsolatos változtatást, ami a jegybank függetlenségét érintheti. A véleményezésre 30 napos határidő van. A magyar kormánytól háromnapos határidőt kapott az Európai Központi Bank, hogy a jegybanktörvény módosítását véleményezze, magyarán ultimátumot kapott. Ezt az Európai Központi Bank elnöke erősen kifogásolta, továbbá kapott a kormány egy kérdéscsomagot: még mit készül tenni a jegybankkal kapcsolatban? Benne van az a fenyegetés, hogyha ez így marad, ha nem lép vissza az Orbán-kormány, akkor kötelezettségszegési eljárást indít ellene a bizottság. Egyszerűen nem teheti meg az Európai Központi Bank elnöke és a bizottság, hogy ezt elfogadja.

Szintén fejcsóválásokat kiváltó téma – bár itt a reakciók halkabbak – a demokratikus fékek és ellensúlyok gyengítése, az intézmények elfoglalása. Hogy a demokrácia hogy áll nálunk, az többé-kevésbé – egy határig legalábbis – a mi ügyünk, nekünk kell vele valamit kezdeni. Itt az unió jogosítványai is gyengébbek.

Európa tulajdonképpen két dologra érzékeny: egyrészt a regionális stabilitással összefüggő szomszédsági kapcsolatokra – ebből a szempontból nagyon rossz volt az indítás. A másik azoknak a gazdaságpolitikai, pénzügy-politikai lépéseknek az összessége, illetőleg ezek hiánya, amelyek az európai gazdaság szempontjából fontosak. Ebbe a sorba illeszkednek a tárgyalások az IMF-fel és az Unióval, amelyek hirtelen megszakadtak. Erről is nagyon különböző interpretációk születtek. Herczog Edit kérdésére aztán a bizottság adott magyarázatot: akkor lehet folytatni a tárgyalásokat, hogyha látszanak a jövő évi hiánycél eléréséhez vezető intézkedések is. Korábban nem történt meg, hogy az IMF és az EU így szakítson meg tárgyalásokat. Magyarországnak nem feltétlenül az IMF-kölcsönre van szüksége, de egy védőhálóra igen. Ha ez a védőháló nincsen, akkor egy krízisben, ahol a piacok meglehetősen idegesen és szélsőségesen tudnak reagálni, nagy bajok történhetnek. Már eddig is – néhány rossz megszólalás hatására – leértékelődött a forint. És miközben meg akarja menteni az Orbán-kormány a devizaalapú hiteleseket, ő maga teszi rájuk a pluszterheket.

Van ezeknek egy másik vonatkozása is, amire többször utaltam, és ami tulajdonképpen az Európai Unió íratlan szabályaihoz tartozik. Az unió működése, filozófiája a tárgyalásokra épül. A tárgyalások sokszor nagyon kemények, mindenki keményen képviseli a saját érdekeit, de íratlan szabály, hogy konstruktívnak kell lenni, senki ne távozzon az asztaltól vereséggel, mindenki tudjon valamit felmutatni. Ez nagyon időigényes, de ez az unió alapja. Minden tárgyalásnak három lényeges eleme van. Emberszámba kell venni a tárgyalópartnert, a folyamat legyen átlátható, mindenki mondhassa el, képviselhesse a saját érdekeit, és csak a harmadik elem az, amiről ténylegesen szól a tárgyalás. Az unióban elfogadhatatlan Orbán Viktornak az az attitűdje, amit Magyarországon nagyon régóta látunk, hogy kizárólag „nyertes–vesztes”, „zéró összegű játszma” kimenetelben gondolkozik. Az a kívánalom, hogy a partnerek legyenek kompromisszumkészek, törekedjenek konszenzusra, megállapodásra.

A tárgyalásnak mindegyik eleme nagyon fontos. A pszichológiai dimenzió szempontjából – tehát hogy a tárgyalópartnert mennyire becsülik meg, emberi, szakmai méltóságában megsértik-e –, már nagyon komoly hibák történtek. Az, hogy az Európai Központi Bank három napot kapott, hogy véleményezze a jegybanktörvény módosítását, önmagában üzenet: azt üzeni, hogy „nem érdekes, hogy mit mondtok, mi ezt eldöntöttük, formálisan – de csak formálisan – eleget teszünk a követelményeknek”. Amikor médiatörvény-ügyben az EBESZ-nek a médiaszabadságért felelős főképviselője megszólalt, a kormány képviselői úgy reagáltak, hogy ezt a kritikát Magyarországon írták. Ez megint elfogadhatatlan leértékelése a partnernek, a nemzetközi intézménynek. Az, hogy Orbán Viktor focivébén volt, amikor az IMF itt járt Magyarországon, és a tárgyalások sokadik napjára érkezett meg, ugyancsak annak az informális közlése, hogy „nem fontos nekünk, hogy mit gondoltok”. Ha azt érzékeltetjük, hogy a tárgyalások nem érdemiek, hanem csak formálisak, inkább egyoldalú közlések, szintén fordított hatást váltanak ki. Ez történt az állampolgársági törvény kapcsán Szlovákiával; láttuk is az eredményét (Szlovákia egyébként nagyon éretten reagált a mostani választásnál). Mostanra a „környezetünk” egy jó részét sikerült alaposan megsértenie a magyar kormánynak vagy Orbán Viktornak személyesen. És Európában is emberek dolgoznak, az európai politika is emberi hálózatok, kapcsolatok szövedéke, nem lehet függetleníteni magunkat tőlük.

Mindezek kapcsán fölmerült az unióban, hogy Orbán Viktor és Magyarország ezzel a kormánnyal hogyan lesz alkalmas arra, hogy elnökséget adjon. Ez meglehetősen ijesztő volt a mi számunkra is. Informális beszélgetésekben merült fel, de pontosan ezeket hozták föl érvként. Egyrészről, hogy a szomszédsági kapcsolatok nem megfelelők, márpedig egy ország nyilvánvalóan a szomszédaira kell hogy számítson az elnökség alatt. Másrészről, ha az európai intézményekkel ilyen konfliktuózus a viszonya egy kormánynak, illetve egy miniszterelnöknek, az hogyan tud európai politikát képviselni. Hogyan tud hiteles elnökséget adni az a kormány, amelyik nem hajlandó sajátjának tekinteni azokat a közös gazdaságpolitikai megfontolásokat, amelyeket aztán neki kell legfőképpen képviselnie? Ráadásul visszahívták Magyarország képviselőjét, Iván Gábort, aki a trióelnökség eddigi időszakában együtt dolgozott a másik két ország szakembereivel, végig részt vett az előkészületekben. Tudomásul kell venni, hogy nem az Orbán-kormányról, nem Orbán Viktorról van szó, hanem Magyarországról, arról, hogy mennyire hitelesen tud Magyarország elnökséget adni, hogyan tud érdeket érvényesíteni az unióban. Ebben a kapcsolatok, a kialakult imázs nagy szerepet játszanak.

Lezárásképpen: láthatóan élesen kettéválik, ahogy kívülről látják most Magyarországot, és ahogy ez itthon megjelenik. Itthon többségi támogatottsága és presztízse van annak, hogy valaki megállapodás helyett „felveszi a harcot a gonosz nemzetközi intézményekkel” az IMF-től az EU-n keresztül az EBESZ-ig (akár azon az áron is, hogy ez árt az országnak, és terheket tesz az egyes emberekre). Ezzel szemben kívülről Magyarország ma egy szélsőjobboldal felé nyitott kormány által vezetett országnak látszik, amely kormány a korábban elért gazdaságpolitikai eredményeket, a kialakult bizalmat erősen veszélyezteti. A kormány és a kormányfő legitim módon, választáson nyert többség birtokában rongálja a demokratikus fékeket, ellensúlyokat és intézményeket, és a térséget érintő, múltba forduló, sokszor érthetetlen lépéseket tesz. Magyarországot mintha fal venné körül: nem jutnak át ezek az információk, sem az, hogy ez milyen veszélyeket jelent mindannyiunk számára.

 

 

Kapcsolódó írások:

„Kiírjuk magunkat Európából” – Göncz Kingával beszélget Rádai Eszter – A Nézőpont Intézet elemzése szerint ön az elmúlt évben...

 

 

Cimkék: Fapados Szalon, Göncz Kinga