Bán Zsófia: Roham-munka (Roham művészeti és irodalmi magazin. Főszerkesztő Korchma Zsombor.)
Korszak- és generációváltások idején kézenfekvőnek látszik eltűnődni azon, hogy az előző nemzedék alternatív, oppozicionális energiái vajon csatornázódtak-e, beépültek-e valahová, és ha igen, hová, és milyen formában. Van-e olyan szál, amelyre jelenlétüket fel lehet fűzni, van-e egyfajta tetten érhető genealógia, családfa. Energia, tudjuk, nem vész el, de ha átalakul, vajon felismerjük-e, amikor szembejön velünk, vagy ugyanolyan értetlenséggel meredünk rá, mint tette azt az előző nemzedék a maga idejében. Mostanra jól látszik, hogy a politikai színtér elég sokat felvesz ebből a természetes, ellenzéki energiából, ami a fiatalság mindenkori sajátja, még akkor is, ha ez éppen konzervativitásban vagy szélsőséges radikalitásban fejeződik ki. Az előző rendszer hosszan tartó, megkövült állaga gondoskodott arról, hogy ezek az alternatív energiák nagyjából egyféle irányba tartsanak, a „velük vagy ellenük” helyzet többé-kevésbé homogenizálta az akkori oppozíció, illetve szubkultúra észjárását, és ez a politikai színtérre éppúgy érvényes volt, mint a művészetire (ha ez utóbbiban a megnyilvánulási formák változóak is voltak). Ha most elsősorban a művészeti színtérre, s azon belül is a képzőművészetre összpontosítunk, azt látjuk, hogy már az előző nemzedék avantgárd képviselői is elsősorban a képzőművészet hagyományos ideáját – no meg a hozzá tartozó (kultúr)politikát – támadták, méghozzá egy olyan időszakban, amikor bizonyos ma létező, alternatív fórumok (itt) még nem léteztek vagy nem voltak széles körben hozzáférhetőek (mint pl. az internet, a street art vagy a nyugati pop kulturális termékek). A konceptuális művészet gyakorlóin kívül, a hetvenes-nyolcvanas években a magyar vizuális nyelvezet radikális megváltoztatását és tabuk alóli felszabadítását olyan (olykor autodidakta) művészek végezték, akik a művészeti tevékenységet a különböző művészeti ágak közti átjárásként, azok ötvözeteként képzelték el, mint például a legendás A. E. Bizottság zenekarhoz kapcsolható, s eredetileg a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz tartozó művészek (Wahorn András, feLugossy Laca, ef Zámbó István, Bernáth(y) Sándor), akik a képzőművészet mellett fényképészettel, filmmel, zenével, performanszokkal és költészettel is kombinálták tevékenységüket. Művészi világuk elsősorban abban különbözik markánsan a korabeli avantgárd más, közvetlenebbül politikai töltetű vonulataitól (lásd pl. Szentjóby, Erdély vagy Hajas munkásságát), hogy műveiket átjárja a humor, a szexualitás és a mindennapok banalitásának egyfajta mítoszteremtő és mítoszromboló keveréke, amelyet a kortárs világ képi hordalékából hoztak létre egyfajta összetéveszthetetlenül „léha”, laza, kritikus, ám mégis szelíd modorban (lásd pl. Méhes Lóránd és Vető János műveit). Művészeti genealógiájuk a szürrealistákhoz és dadaistákhoz nyúlik vissza (lásd pl. Bada Dada munkásságát), valamint a pop-art különböző vonulataihoz.
A rendszerváltás 20 éve egyúttal generációváltást is hozott, s mostanra felnőtt az a nemzedék, amelyik 89 táján született, s amelyik most keresgéli a nemzedéki kifejeződés nyelvét, módjait és felületeit. Ám, ahogy az öt éve önjáróan, önerőből (!) működő, és mostanra a 10. számukat előállító Roham művészeti és irodalmi magazin köré csoportosuló fiatal, huszonéves grafikusok, festők és designerek megfogalmazták, „a magyar nyomtatott kulturális sajtóból fájón hiányzik a radikalitás. Nincsenek már fénymásolt, beszólogatós punkmagazinok, se röplapok, egy vacak manifesztó nem terem mostanában. Alighanem ennek a generációnak forradalmi tette éppen az ilyen szabad felületek feltalálása lehet.” S ez talán nem kevésbé érvényes a képzőművészet világára, amely a radikálisan újfajta kifejezésmódok és (nem virtuális) felületek hiánya mellett – szemléletbeli és még inkább intézményes okokból – még mindig nem volt képes bekerülni az európai, illetve nemzetközi véráramba. Ez a teljesen önszerveződő és önellátó társulás (főszerkesztő: Korchma Zsombor) már tízezer példányban, ingyen juttatja a közönséghez a mostanra már meglepően jó kiállítású – és reklámokat nélkülöző – magazint (lásd még: www.roham.hu). További építkezésük, terjeszkedésük jeleként, a napokban nyílt meg Budapesten, a VIII. kerületi Vas utcában egy általuk üzemeltetett kávézó, bár és galéria, mely utóbbiban kiállítás nyílt „Roham közeli” festők, grafikusok és designerek műveiből (kiállító művészek többek között: Baranyai (b) András, Kiskovács Eszter, Sirály Dóri, Stark Attila, Szöllősi Géza, Vidák Zsolt és mások). Kiállítástervezetükből is kiderül az a művészeti „vérvonal”, amelyet magukénak vallanak, amennyiben terveik szerint a háromhetenként nyíló kiállításokon egyszerre lesznek láthatóak az idősebb generáció (pl. feLugossy, Wahorn, DrMáriás és mások), valamint az ifjak művei. A magazint látva ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a szürrealista-dadaista, neoprimitív, neoavantgárd vonulaton túl, hogyan hozzák be azt a képi világot, amelyik a rendszerváltás óta a képregényekkel, a grafikus regényekkel, a nyugati popkultúra vizuális világával (reklámok, tévé, film, magazinok), a street arttal, valamint a videojátékokkal és internetes világgal az országba beáramlott. Ám mindezt láthatóan avval a szándékkal használják és teszik a lokális motívumok beépítésével magukévá, hogy egy olyan képi világot, nyelvet hozzanak létre, amellyel képesek saját környezetükre, saját világukra a maguk nemzedéki perspektívájából reflektálni. A magazinon kívül jó példa erre a szintén a Roham egyesület által kiadott Kulo City, Stark Attila könyv alakban megjelent képes, erősen szkatologikus budapesti naplója, amely összetéveszthetetlenül hordozza magán a rendszerváltás nyomán létrejött szép új világ (és szép új város) minden kuszaságát, durvaságát, szennyét és szépségét.
Az előző rendszer fullasztóan szűk korlátok közt mozgó vizuális világa és ideológiailag erősen megterhelt, ám szimpla, semmitmondó vizuális jelrendszere után, ez az új generáció nyilvánvalóan és joggal tart igényt arra, hogy a kiürült történelmi-politikai, illetve álnépies, hamisan folklorisztikus vizuális szimbólumok, ikonok és mítoszok helyett újakat találjanak, illetve gyártsanak maguknak, s teszik ezt olyan formában, amely ugyanakkor illeszkedik a kortárs pop kulturális trendekhez és aktuális, tömeges fogyasztási módokhoz. Irodalmi csápjaikkal is újabban inkább országon kívül keresgélnek kapcsolódási pontokat, amennyiben következő számukat az erdélyi Látó című, kiváló folyóirat csapatával közösen kívánják létrehozni, mintegy evvel is jelezve, hogy nem kívánnak betagozódni a helyi irodalmi trendekbe (a Roham eredetileg a nálunk többnyire „magaskulturálisan” lenézett, sci-fis vonalvezetésű irodalmi tartalommal indult – eredeti, időközben ejtett alcíme szerint a lap „agresszív fantasztikus magazin” –, amelyet azóta kiterjesztett fiatalok által írt, többnyire tematikus számokhoz kapcsolódó, olykor erősen vegyes színvonalú tartalommal).
Ugyanakkor a vizuális művészetekben és irodalomban nálunk még mindig fennálló, többnyire merev és mereven hierarchizált műfaji határok ellenére mostanra, ha lassan is, de elkerülhetetlennek látszik a „magas” és „alacsony” közeledése – ez ügyben alighanem mérföldkőnek tekinthető az addig kizárólag ún. „magas” irodalmat támogató Magvető Kiadó által két éve megjelentetett Spirál c. magyar grafikus regény (lásd erről megjelenésekor itt közölt kritikámat), melyet az a kiemelkedő tehetségű Futaki Attila rajzolt, aki a Roham kezdőcsapatában is benne volt. Ezt a fajta merev ellenállást és különállást ez az új generáció már nyilvánvalóan nem ismeri, sőt nem ismeri el, és láthatóan arra törekszik, hogy egy olyan művilágot hozzon létre, amelyik a maga aktuális másként gondolkodását képes markánsan kifejezni. Radikalitásukat nem ostoba, üres és avítt politikai lózungokban, illetve a kortárs, civilizált világban elfogadhatatlan magatartási formákban élik ki, hanem sokkal inkább egy olyan nyelv és gondolkodásmód megteremtésére irányuló törekvésben, amelyik vállalt elődeikhez hasonlóan képes kritikus, ugyanakkor humoros, ironikus, és szeretetteli módon kifejezni alternatív világlátásukat és életszemléletüket. S ez, valljuk be, ebben a mostani, új korszakban nagy kincs, s egyúttal érzékeny jelzőrendszer, ami figyelmet érdemel.
Roham művészeti és irodalmi magazin. Főszerkesztő Korchma Zsombor.
Kapcsolódó írások:
Győrffy Iván: Roham, munka % Győrffy Iván Roham, munka Szapora szívverés. Légszomj. Erős...
Bán Zsófia: A művész mint antropológus (Hegedűs2 László: Bakeliteratúrák, bakelitográfiák. Petőfi Irodalmi Múzeum. ) Bán Zsófia A művész mint antropológus Mostanában, költözéskor, érzékeny...
Győrffy Iván: Közügyek vagy közhelyek? (Az Ügy – Kandász Andrea műsora, 2006. június 6., kedd Tv2 0.00. Szerkesztő-riporter Kandász Andrea; rendező-operatőr Borszéki Ferenc; főcímzene Tonio; ötlet Szabó Gyula, Zanathy Ildikó. Strucc – Esélyegyenlőségi magazin, 2006. június 8., csütörtök Tv2 0.00. Műsorvezető Novák Péter; riporter Ligeti László, Sipos Szilvia, S. Kállai Szilvia; főszerkesztő Pistyur Veronika, Rechnitzer Tamás. ) Győrffy Iván Közügyek vagy közhelyek? Kandász Andrea kínban utazik....
Molnár Gál Péter: BŐF BŐF BŐF (Blaiberg und sweetheart19 Művészeti vezető, koncepció, színpadi adaptáció, video, zene, szöveg Helgard Haug, Stefan Kaegi, Daniel Wetzel (Rimini Protokoll). A Rimini Protokoll, Schauspielhaus Zürich és HAU Berlinnel közös produkciója a Trafóban. FOI (Hit) Les Ballets C. de la B. Művészeti vezető, koreográfia Sidi Larbi Cherkaoui. Trafó, 2006. október 16. ) Molnár Gál Péter BŐF BŐF BŐF BŐF: Budapesti Őszi...
Bán Zsófia: A kép Sekularizációja (Allan Sekula: Polónia és más mesék. Ludwig Múzeum, Budapest, 2010. július 9. – szeptember 19.) Emlegethetnék például időszerűséget. Mondhatnám azt, hogy a Sekula-féle művészet úgy...
Cimkék: Bán Zsófia