Békés Pál: A közgondolkodás és közízlés kritikája (Mélyi Józsefről)

 

Mindannyian jól tudjuk, illetve sajnos tapasztaljuk: felejtünk. És ez borzasztó. De azt is jól tudjuk, illetve tapasztaljuk, hogy szemben az esendő emberi elmével a számítógép nem felejt – és ez legalább olyan borzasztó.

Akárhányszor akárki leül a gépe elé, ott vannak a mappákban, a fájlokban az öt, tíz vagy húsz évvel ezelőtti írásai, gondolatai – ki mikor tért át az új technológiára -, szembesülhet velük kedvére. Vagy kedve ellenére.

(Egyszer meg kellene írni, hogyan hat a számítógép az emlékezetünkre.)

Én mindenesetre a napokban, abból az alkalomból, hogy kilencedszer adom át a díjat, végignéztem eddigi, szép rendben elraktározott laudációimat. Hátha tudok valami újat mondani a rovat egészéről. Nem tudok.

2001-ben ezt írtam: “…csak megerősíthetem azt, amit emlékezetem szerint tavaly ilyenkor is elmondtam. A rovat szemlézése igazi élmény. Ráadásul hiánypótló – az én hiányaimat pótolja. Ha valamit az év során elmulasztottam – és ilyen persze adódik -, akkor pótolhatom; a rovat ugyanis bő merítést kínál a magyar szellemi élet jelentős produktumainak ismertetéséből és kritikájából. A színvonal egyenletesen magas.”

2002-ben ezt: “…egy havilap szakkritikai rovatától az – egyébként vitatható – hagyományok alapján talán terjedelmesebb, szakosabb írásokat várhatnánk, talán több pepecseléssel, pontoskodással és fontoskodással. Erről azonban szó sincs. Itt jellemzően egy-egy mű apropóján kikerekedő kisesszéket olvashat az érdeklődő.”

2003-ban: “A -ról, -ről a lap olvasóinak biztos fogódzója, a Mozgó Világ egyik talpköve.”

2004-ben: “Pirulnom kell. Azért, mert a -ról, -ről rovat egészéről évek óta nem tudok újat mondani. És azért, mert érzem, milyen korszerűtlen, sőt már-már gyanús a folytatólagosan elkövetett dicséret egy elsősorban acsargásra trenírozott világban. De hát kénytelen vagyok.”

2005: “A rovat egésze az ezredforduló magyar kultúrájának figyelemre méltó körképe. Az itt publikált, bírálat és esszé határán egyensúlyozó írások előbb-utóbb hiteles kordokumentummá érnek, és gyűjteményes kötetbe kívánkoznak.”

(Ez azóta részben megvalósult – lásd P. Szűcs Julianna és Takács Ferenc új, idei köteteit.)

2006: “Hét éve szemlézem a -ról, -ről rovatot, ha úgy tetszik, az évezred kezdete óta rendületlenül. Azóta minden decemberben itt állok és laudálok.”

(Abban az évben MGP kapta a díjat, és a laudációban odavetőleg megemlítettem: feddhetetlen és elfogulatlan vagyok, mivel rólam még sosem írt kritikát. Bár ne tettem volna: azóta írt.)

A rovat minőségéről és erényeiről véleményem nem változott, de váteszkedni vagy parazsat gyűjteni a fejemre nem kívánok.

Az idei díjazott Mélyi József.

Műkritikái nem csupán élvezetes olvasmányok és az avatatlanokat – mint amilyen én magam is vagyok – értő módon beavató írások, és nem szűkösen szakos műkritikák. A nagy nyilvánosság előtt zajló reprezentatív kiállítások, a köz szépérzékét naponta megérintő köztéri szobrászat értékelése mellett vagy annak apropóján a köz ízléséről, illetve annak formálásáról és manipulálásáról gondolkodik. Valamint a közös emlékezetről – talán ezért is illik ide, hogy az egyéni emlékezet és a számítógép ambivalens viszonyával kezdtem mondandómat.

Korniss Dezső gyűjteményes kiállításáról ezt írja: “Minden nyelvben közös az újraértékelés motívuma: valamit előveszünk a múltból, leporoljuk és újragondoljuk a jelen szemszögéből… Az »újraolvasások« során általában azzal a művel van a legnehezebb dolgunk, amelyről emlékeink nyomán azt hisszük, hogy minden mondata beépült gondolkodásunkba, és nem is tudjuk elképzelni, hogy friss szemmel másként is nézhetnénk rá.” Ő pedig éppen ezt teszi. Friss szemmel és másként néz tárgyára.

A Prima Primissima-díj kitüntetettjeiről szóló esszéjében – címe: A lebutított emlékezet – is erről a kulcskérdésről van szó: az egykori, még élő nagyok és a ma viszonyáról, hogyan él emlékezetünkben a mű, és milyennek látjuk a jelenben. Ennek illusztrációja is telitalálat: egy képsorozat a szóban forgó művészek egy-egy régebbi és újabb alkotásáról: Ilyen volt – Ilyen lett.

Ugyanebben az írásában, a köztéri művekben testet öltő közemlékezet hamisításairól és félresiklásairól szólva így fogalmaz: “Budapest sosem lehetett büszke köztéri szobraira. Már Fülep Lajos is megmondta elemi erejű kritikájában: »Nekünk ezekhez a disztinkciókhoz és ehhez a szobrászathoz tulajdonképpen semmi közünk.« Az ezredforduló óta eltelt időszak termése erősen rontott a Wehner Tibor által már 1984-ben is katasztrofálisnak ítélt helyzeten.”

És végül egy utolsó idézet a díjazottól a Terror Házában bemutatott 68-as kiállítás kritikájából: “Emlékezetkultúránk megmerevedése és kiüresedése nemcsak a Terror Háza kamara- vagy állandó kiállításának problémája, ugyanúgy jellemző a nagytétényi Szoborpark világára, a tömegmédia nagy része által sugallt történelemképre vagy akár hétköznapi múltkezelésünkre.”

A műkritika Mélyi József tollán a közgondolkodás és közízlés kritikájaként is olvasható, elemzései mélyen a tárgyalt alkotások felszíne alá hatolnak, nem csupán a látható mű, hanem a benne testesülő láthatatlan gondolat, valamint a kontextus egészére is kiterjednek. A havonta publikált írások így válnak – nem csupán a vezérmotívum által tálcán kínált szójátékként – emlékezetessé.

És végül még egy kurta érv Mélyi József díja mellett: igen jól ír.

 

 

Kapcsolódó írások:

Radnóti Sándor: Milyen a jó kritika? (Mélyi Józsefről) Mélyi József ebben az évben hat városépítészeti, illetve épületkritikát írt...

Békés Pál: Nagykanállal a kulturális életet Békés Pál: Nagykanállal a kulturális életet Pirulnom kell. Azért,...

Békés Pál: Szellemi kalandor (Bán Zsófiáról) A Mozgó Világ kritikai rovata, a -ról, -ről idén sem...

Békés Pál: Rainer M. János Ő az idei díjazott. A mind tekintélyesebb -ról, -ről...

Békés Pál: MGP Békés Pál: MGP Hét. Meseszám. Hetedhét országon túl ennyi...