Bächer Iván: Dragomán György újat kezdett

 

A Mozgó Világban idén megjelent prózai írásokat egyvégtében elolvasva két dolog szúrt szemet: egyrészt, hogy kevesebb a hagyományos elbeszélés, viszont több a visszaemlékezés, és még több a monológ. Másrészt pedig, hogy a világháló, az internet, az iwiw behálózza immár az irodalmat is, minden második írásban leül a hős a masinához, hogy belepötyögje abba bánatát, titkát, kéréseit.

De egyébként magas a színvonal és színes a paletta, olyannyira, hogy előre kell bocsátanom – és ezzel véletlenül se szeretném a díjazott érdemeit csökkenteni -, hogy aligha leszek igazságos. Aligha leszek, mert aligha lehetek az. Az elmúlt évben ugyanis oly sok, oly sok jó és oly sokféle-fajta prózai írás jelent meg a lap hasábjain, hogy ezeket valamiféle minőségi rangsorba sorolni és közülük egyet kiemelni objektíve lehetetlenség. Éntőlem nyugodtan kaphatott volna díjat

Egressy Zoltán egy tömbből faragott monológjáért,

Ferdinandy György életet átfogó bölcs emlékezéséért,

Ficsku Pál árvamonológjáért,

Kapecz Zsuzsa szomorú tulipánjaiért,

Kapitány Máté fülledt, nyomasztó melegmonológjáért,

Kiss Judit Ágnes friss, nőies, erős novelláiért,

Lángh Júlia színes emlékezéseiért,

Lator László mikronpontosságú memoárjáért,

Magyar László András szatírájáért,

Mánta György sikamlós történetéért,

Péterfy Gergely az orosz klasszikusok hangulatát idéző novellájáért,

Podmaniczky Szilárd szellemességéért, szívós szorgalmáért,

Spiró György tőle szokottan súlyos beszélyéért,

Szabó T. Anna nemcsak szöveggel, de önmagával is kísérletező kedvéért,

Tábori Zoltán fáradhatatlanul dokumentált piacáért,

Tóth Krisztina férfialakba bújva is nőies írásaiért,

Zoltán Gábor Goethe-parafrázisáért,

Vári Attila mély erdélyi tóként csillogó meséjéért.

Ők valamennyien méltók lettek volna az elismerésre, aminthogy kaptak is már az elmúlt években, és bizonyosan az elkövetkezőkben fognak is még kapni Mozgó Világ-díjat, teljesen érdemelten.

De idén Dragomán György kapja a díjat, és kész.

Nem tudom, miért, de ő. Talán mert szeretem, és szerettem eddig is írásait. Talán mert újat kezdett. Végzett a gyerekkorral, végzett Vásárhellyel, végzett a Moldova utcával, végzett az oldalas tömbmondatokkal, és most új hangot keres, kísérletezik, nem reked meg, nem sül be, nem fülled, nem jegecesedik, nem kövül bele mára szépen kidolgozott önnönmagába.

Idén a lapban megjelent két írása közül az egyik egy egypercesszerűség, van is benne tisztelgő utalás a műfaj legnagyobb magyar mesterére. A másik egy mai – tehát borzalmas – nyelven előadott monológ.

Ahogy az eddig megjelent novellafüzéréből egy nagyszerű és nem utolsósorban nagy sikerű regény terebélyesedett ki, most is biztos vagyok benne, hogy valami majd kinő ezekből is.

Az ebben való mély meggyőződésemnek és szeretetteljes bizodalmamnak szeretnék hangot adni ezzel a díjjal.

 

 

Kapcsolódó írások:

Bächer Iván: Szubjektív értékelés Bächer Iván: Szubjektív értékelés Szubjektív leszek. Félreteszem az objektivitást...

Bächer Iván: Kriszta (Tóth Krisztináról) Az egyszemélyes bíráló bizottság úgy ítélte meg, hogy a 2009...

Bächer Iván: Ír, ahogy a szél fú Bächer Iván: Ír, ahogy a szél fú Mint a...

Bächer Iván: Évi rendes próza (Kiss Judit Ágnes) Néhány verssorral kezdeném, nem szokásom szavalni, de most muszáj...

Bächer Iván: Élni odakinn Szép nyaram volt. Pedig utaztam is. Júniusban, autóval, egy asszonnyal,...