Dalos György: Sztrájkközi ejnyebejnye

 

Manapság annak, aki akár családi okból is, hirtelen arra vetemedik, hogy az első fapadossal, hipp-hopp! édes szülővárosában teremjen, alaposan végig kell gondolnia szándékát. Esetemben ez már múlt időben mondható, miután tegnap délután Budapesten rekedtem, és ez idő szerint – hétfő reggel kilenc órakor – még nem biztos, hogy ma este az átbukkolt jegyen feltüntetett időpontnak megfelelően landolok a Schönefeldi repülőtéren. Mint a német bölcsesség mondja, semmi sem biztos, még az sem, hogy semmi sem biztos.

 

Jóllehet a képernyőkön és az újságok címlapján már csomagolásom közepette sztrájkhírek villództak, mint mindig, ezúttal is levontam valamit az otthoni média izgékonyságából. Péntek déli érkezésemkor nem is tapasztaltam különös jeleket, hacsak azt nem, hogy az easyjet szokásától eltérően nem a régi Ferihegyi reptéren, hanem a kettes terminálon szállt le. A 200-as busz Kőbánya felé haladtában menetrendszerűen megállt az egyes számú légikikötőnél, ahol azonban idilli csend fogadta. Mindenképpen biztos voltam benne, hogy visszafelé is ez fog történni, hacsak addig ki nem tör az osztálybéke, és akkor berlini képernyőm előtt ülve nyugodtan megírom, és határidőre szállítom ügyeletes cikkemet. Minek következtében laptopomhoz irodalmi célzattal hozzá se nyúltam, a virtuális nyilvánosságból átszivárgó rémhíreket pedig kutyába se vettem.

A vasárnap délutáni repülőtéri káosz aztán véglegesen meggyőzött arról, hogy Berlinben legalábbis aznap este nem fog homlokon csókolni a múzsa. A hatalmas indulási előtér zsúfolásig megtelt bőröndös, hátizsákos, kézipoggyászos utasokkal, akik hírre vártak, ám hírnek, legalábbis hivatalosnak híre sem volt. Mi is egy Berlinben élő magyar hölgytől tudtuk meg, hogy fia most üzente a német fővárosból, miszerint a reptéren veszteglő easyjet gép a mai nap folyamán nem fog felszállni. Némi sorképzés után kiderült, hogy a jegyek érvényesítése végett vissza kell mennünk az egyesre, mert ott intézik az olcsóságáról híres nemzetközi társaság ügyeit, s az ottani utasfelvételt a munkabeszüntetés nem érinti. Egy minibusz át is vitt oda, s a lemaradt utasok viszonylag gyorsan kézhez kapták a másnap azonos időpontra érvényes jegyeket.

Hazamenvén öntudatos sajtómunkásként neki is láttam jelen mű írásának, s titokban az a hiú becsvágy is működött bennem, hogy történetem ennek a hétvégi kalandnak ízes, riportszerű ábrázolása lesz, nem kell mindenfélét kifundálnom, hiszen a téma az utcán, stílszerűbben a leszállópályán hever, és nem kell attól tartanom, hogy írás közben, mint olykor egész könyvekkel történik, időszerűségét veszíti. Mindazonáltal olykor be-benéztem a hozzáférhető hírforrásokba, és megnyugodva állapítottam, meg, hogy a helyzet változatlan, írói értelemben nem kések le semmiről. Ráadásul hamarosan megtudtam, hogy a légi közlekedés példáját éjszakától a vasutasok is követik, és jövő hét közepétől, ha minden igaz, márpedig az szokott lenni, a BKV is csatlakozik a bérmozgalomhoz. A gyalogjárók szándékairól eddig semmi hír.

Mint afféle homo politicus, cikkemben természetesen magára az eseményre is fordítottam egy-két gondolatot, nehogy olybá tűnjön, mintha a dolog kizárólag szűk utazói, nem pedig tág állampolgári értelemben foglalkoztatna. Borzasztóan igazságosan igyekeztem latba vetni mind a sztrájkolók, mind pedig a vállalat szempontjait, sőt még az államét is. Egyfelől szolidárisan felháborodtam az elbocsátások és a különféle pénzmegvonások miatt, másfelől viszont kicsit különösnek találtam, hogy a sztrájk szervezői még csak meg se kísérelték szempontjaikat a helyszínen különben meglepően nyugodtan viselkedő közönség tudomására hozni, pedig a műveltebb EU-államokban ezt saját érdekükben megteszik. Ugyanúgy ők gondoskodnak arról, hogy a kétségbeesett utasokat az elérhető megoldások irányába tereljék. Így volt ez például a Deutsche Bahn 2007. őszi lázadásakor, amely pedig nagyságrenddel nagyobb tömeget késztetett terveinek megváltoztatására. Jó, jó, ekkora tökélyt talán túlzás elvárni egy alig két évtizedes demokráciától, de azért az információt, akár a kellemetlent is, valamivel bőkezűbben osztogathatták volna. Márpedig egyetlen érdemleges dolgot lehetett megtudni, nevezetesen, hogy aki egyáltalán utazni akar, az lehetőleg három és fél órával az indulás előtt jelenjen meg a Ferihegy erre a célra éppen kijelölt termináljában. Megjegyeztem továbbá, hogy ennyi várakozási időt még az El Al izraeli légitársaság sem szokott kikötni kifejezetten terrorista céllal és első osztályon a Szentföldre tartó Hizbollah-turistáknál.

Cikkembe, vasárnap este, azt is beleszőttem, hogy csüggedtebb pillanataimban összeesküvés-elméletekben kezdtem hinni. Több változatom is volt: 1) Az egészet a Fidesz csinálja, hogy megbuktassa a kormányt; 2) Az egészet a kormány csinálja, hogy hatalomra segítse, és ezzel végleg kilátástalan helyzetbe hozza a Fideszt; 3) Az egészet Fodor csinálja, hogy elterelje a figyelmet a frakcióvezetés körüli kínos vereségéről. Gyanúba fogtam még kiváló írásomban Erdő Péter bíborost is, aki feltevésem szerint mindkét oldal megbízásából arra akart inteni a légi közlekedés megbénításával, hogy nehéz, válságos időkben, kivált karácsonytájt keresztényi türelemre van szükség, pláne annak, aki repülni akar, vagyis hát, akárhogy veszszük, érvényes vízum nélkül próbál behatolni Isten országának légterébe. Megmondom őszintén, ezt az ötletemet találtam legjobbnak ez egész cikkben.

Kérdi az olvasó, miért e szomorkás múlt idő? Hát nem írtam meg azt a cikket? Dehogynem. Csakhogy amikor hétfő reggel kinyitottam a laptopot, hogy ellenőrizzem önnön zsenialitásomat, nem leltem a szöveget. Van ez így: a modern szerző megnyom egy gombot, és törli életművét. Nem lévén zseni, újraírja a szöveget, korilag korlátozott memóriájára hagyatkozva. “Manapság annak…” Brrrrr. “Mostanában az, aki…” Jaaaj! “Képzeljük csak el, hogy valaki…” Na, ezt nem. Mit tehet egy szerző, ha a szövegszerkesztő sztrájkba lépett ellene? Pennát ragadjon?

Három órával az indulás előtt be fogok állni a sorba. S addig?

Van itt egy metró közeli étterem megkapó reklámmal: “Összeomlott a világgazdaság? Spórolnia kell az étkezésen? Összeállítottunk önnek egy válságétlapot!” Most odasietek. A marhapörkölt, amely ott normál helyzetben fényűzés, most kétezernyolc menüben.

Kéretik az elírásokat és a stílusgyöngeségeket elnézni.

 

 

Kapcsolódó írások:

Dalos György: Vulkánok és választások Berlin, 2010. május 6. Eyjafjallajökull – alig tudom elképzelni, hogy...

Dalos György: Gépi és kézi fordítások Bécs–Berlin–Frankfurt, 2009. október 4. „Miklos Tamas Gaspar schützt Jobbikot”, olvasom...

Dalos György: Szvatopluk és vidéke Dalos György Szvatopluk és vidéke Berlin, 2008. január 14....

Dalos György: Szubkultúra Dalos György Szubkultúra Berlin, 2008. február 9. Nincs mese:...

Dalos György: Névváltoztatások és egyéb szörnyűségek Berlin, 2010. november 3. Most kicsit megint rólam lesz szó,...