Podmaniczky Szilárd
Szégyen
Szeretném magam rohadt jól érezni. Mert eddig csak rohadtul éreztem magam. Olyan szaga van ennek a csülöknek, hogy mindjárt elsülök. Nem tudom, honnan szednek ennyi csülköt, de úgy forgatják a grillen, hogy az embernek fölhabzik a gyomra tőle.
Jó, hogy besötétedett, mostanában mindenki engem figyel. Látják, hogy kivagyok.
Minden a miatt a rohadt ház miatt van. Tudom, én akartam, csak nem volt elég a pénz, nem bírta az asszony tovább, hogy a szájunktól vesszük el a falatot, és meszet meg téglát vásárolok rajta. Fogytam vagy húsz kilót, a cipekedés miatt is. Azt mondta, ez a ház soha nem fog fölépülni, ez a ház még a nyugdíjunkat is elemészti.
Most ott áll félig készen, nincs erőm folytatni, hogy egyedül maradtam. Elvitte a lányom, beköltöztek egy albérletbe. Lehet, hogy makacs vagyok, mégis mi más lenne egy ember célja, mint hogy fölépítse a házát?
Asszem, én ebből a csülökből nem eszek, a bőre megakadna a gyomromban. Iszok inkább valami szeszt, megteszek magamért mindent.
Jó napot, kérek egy fél unicumot, mondtam az egyik sátor előtt, a nő meg úgy nézett, hogy biztos elvált férfi vagyok, azért iszok. Meg is kérdezte, hogy egyet? Egyet, mondtam, hát, mert egyedül vagyok.
Bezzeg amikor a boltban vásároltam régen a feleségemmel, és megkérdezte tőlünk az eladó, hogy együtt vannak, mindig azt akartam mondani, hogy együtt, már lassan tíz éve. De nem mondtam, most meg már nem kérdezi.
Hétszáz forint lesz, mondta a nő az unicumra, és beütötte a gépbe. Mennyi, tátottam a szám, ennyiből kijött volna két vattacukor. Igaz, az alkoholmentes. Most már mindegy, beütötte. Lerakta elém műanyag pohárban, ami ennyi pénzért azért luxus. Várta a borravalót, kotorászott a gépben, hátha azt mondom, kösz. Két téglával kevesebb. Mindegy, én már nem fogom fölépíteni azt a házat, inkább jól érzem magam.
De a sorssal nem lehet számot vetni, mert ahogy így mondom, látok ott egy csinos nőt, bár biztos férjnél van, és be van pucolva a házuk. Pedig ha ő mondaná, hogy ne igyál többet, Tibi, vegyél inkább téglát és engem feleségül, mindjárt ráprüszkölném az egész pohárral a pénztárgépre. Fogadjunk, hogy az a férje, az a nagy rusnya disznó, amelyik úgy fekszik a széken, mintha az Úristen szarta volna oda. A hasa a szék alá is belóg, annyi pörköltet evett, hogy a lába is szaftban tocsog a cipőben.
Lassan iszom az unicumot, különben nem tudnék mit csinálni. Jó, hogy sötét van és zaj, három zenekar játszik egyszerre a színpadon. A közönség részegen fekszik előttük a fűben, a kisgyerekek meg bújócskáznak közöttük, a nagyobb részegek a jobb búvóhelyek.
Most tavasszal már én se fizettem tovább az albérletet, megcsináltam a házban magamnak a konyhát, annyi elég is. Tűzhely, asztal, szekrény, ágy, mosakodni ott van a vízcsap. Ebben mosom a szennyest, a tányérokat meg a lábast, meg magamat is. Ide nő ugyan be nem teszi a lábát. Amelyik betenné, annak meg én nem tenném be. Kész, kerek a kör.
Jó, hogy az anyámék már nem látják, előttük nagyon szégyellném magam, de így nincs kinek.
Valamikor énekes akartam lenni, azt mondják, jó hangom volt, mert tele volt feszültséggel. Most meg én vagyok tele feszültséggel, egy kisebb város közvilágítása lemenne rólam biztosan.
A gyereket se merem behozni a házba, inkább csak a presszóba viszem, nagyokat hallgatunk, nem kíváncsi rá, mi van velem. Talán ha nagyobb lesz, akkor többet kérdez. Akkor meg nem velem fog járkálni, mert kinyílik az érdeklődése. De ha arra gondolok, hogy majd a nevére írom a házat, kicsit jobb, nem zörög a gyomrom. Majd ő befejezi. Így van ez a nagy emberek életében is, hogy amit az apja elkezdett, azt a gyerek fejezi be. Ilyen lesz ez a ház is. Olyan lesz, mint egy szép film, vagy egy vastag családregény.
Sajnos a feleségem még mindig szép, főleg, hogy fáradt, fáradt szépasszony. Úgy viseli a vékony kis kardigánt, hogy belepirulok. Amikor ránézek, mindig várom, hogy visszanéz vagy visszafordul és megfogja a karom, hogy Tibi, meggondoltam magam, kezdjük elölről és máshogyan. Olyan féltékeny vagyok, mint egy kályha. Nehogy legyen valakije, mert abba beleőrülök, mert akkor minden reménynek vége. Lerokkantosítom magam idegre vagy szívre, vagy fölakasztom magam. Van bőven hely a padláson. Ha remény nincs, ott a padlás.
Ha nem látja senki, kinyalom az unicumot a pohár faláról, rá van tapadva vagy ötven forint.
Enni kéne valamit, nem csak szagolgatni. Csülök óne zseni, valami szaftosat. Sütik ezt a sok apró húst is, amire tavaly nagyon rábaltáztam. Olyan rágós volt, mintha gumidisznót kéne megennem. Mondtam is, mert akkor még nagyobb volt a szám, hogy biciklibelsőnek jobban elmenne, mint húsnak. Meg is fenyegetett a húsvillával, hogy legközelebb engem fog itt föltrancsírozni és megsütni. Szét is röppent minden vendég, tíz percig nem evett nála senki.
Na, az a kondéros jó lesz. Fogadjunk, hogy birka.
Birka, kérdeztem a férfit, jó estét.
Nem, bárány, mondta.
Aztán mi a különbség, mondtam, végre valaki szóba állt velem.
Ha megkóstolja, megtudja, mondta.
Miért, kérdeztem, van birka is?
Nem, ez bárány, jó ember, most mondtam.
De akkor honnan tudom meg, hogy mi a különbség, ha csak az egyikből van?
Látom, maga nem enni akar, hanem beszélgetni.
Honnan tudja, csodálkoztam.
Rá van írva az arcára.
Hát, igen, a szemembe világított a lámpa. Tudtam én, hogy rosszul nézek ki, nem álmodtam.
Adjon egy adaggal, uborka, kenyér, mondtam.
Nem fogja megbánni, mondta a férfi, én magam vágtam el a torkát.
Mármint kinek?
A báránynak.
És milyen érzés volt.
A báránynak biztos nem túl jó.
És magának?
Ki is beleztem, megnyúztam, kizsigereltem. Mostanában a bundájában borozgatok este a verandán.
De milyen érzés? Megölni valakit!
Ez nem valaki, ez csak állat, ez nem gondolkodik.
Honnan tudja? Valami kicsit azért csak gondolhat egy állat is.
Hát nem volt egy fejszámoló művész, arról nyugodt lehet.
És embernek is el tudná vágni a torkát?
Hát, ha nagyon kéne. Nem ijedek én meg senkitül.
Például az enyémet elvágná?
Ha szépen megkérne rá, mondta röhögve. Na, itt van, jó étvágyat! Hat szelet kenyér elég lesz?
Elég. De uborkát nem adott. Vagy inkább mindjárt visszajövök érte, hozok egy korsó sört. Vigyázna addig a kajámra?
Nyugodt lehet, ez már nem fog elszaladni.
De hol egyek? Magának nincs kirakva asztala?
Nincs, vagyis csak a miénk. Vip.
Micsoda?
Csak annak lehet ott ülni, akinek megengedjük.
Azt hittem, valami viperáról beszél.
Hozza azt a sört, mert másodszorra is kihűlik az a bárány!
Milyen érdekes ember, gondoltam, biztos rendben van a háza, nagy hálószobájuk van, este borozgat a verandán. Csak a felesége kicsit csúnyácska. Nem tudom, melyik késdobálóban szedte össze, de olyan, mintha a saját öreganyja volna.
Visszamentem a sörrel, és leültem a vipre. Úgy billegett a pad, hogy majdnem egyből magamra rántottam a pörköltet. Alig került többe, mint egy unicum, csak ebben nincs alkohol. Bár, ki tudja!?
Vörösborral főzi, kérdeztem.
Mindjárt megyek, most nem érek rá, mondta, már egy órája majd' szétdurran a húgyhólyagom. És mostanában nem is tudom olyan jól visszatartani, mint régen.
De azért nem szokott behugyozni, kérdeztem, és az első falatot betunkoltam.
Régebben, ha jól berúgtam, ekkora rohadt nagy folt volt a gatyámon reggelre.
És a felesége? Hogy viselte?
Azt mondta, magadnak hugyozol be, fiam, nem nekem. Jó asszony, megértő.
De egy kicsit idősebb magánál, mondtam halkan, mutogatva. A férfi közelebb jött, fél fenékkel leült a pad végébe.
Hét évvel, így alakult. Ő éppen elvált, nekem meg kiugrott a feleségem a negyedikről.
Maga körül úgy hullanak az élőlények, mint a legyek.
Á! Nem biztos, hogy kiugrott. Igaz, előtte veszekedtünk, onnan ment ablakot mosni, én meg dühömben föltéptem az ajtót, hogy megyek kocsmázni. Mire leértem a lépcsőházba, már ott feküdt kint a betonon az ajtó előtt. Először nem is értettem, hogy került oda, mert az előbb még fönt volt a lakásban. Az egész olyan hihetetlennek tűnt. Azt hittem, hülyéskedik. De mikor megláttam, hogy az orrán át folyik ki az agya, nagyon megijedtem. Kihívtam a mentőket, de már nem élt. Elvitték a hullaszállítók. Hirtelen olyan csönd lett a lakásban, mintha valamit elvágtak volna. Az ablak félig be volt kenve, nekem kellett lemosni. Képzelheti! Soha életemben nem mostam ablakot.
Szegény asszony. Nem lehet, hogy a huzat rántotta ki, mikor föltépte az ajtót?
Én is gondoltam rá. Pedig hányszor, de hányszor figyelmeztettem, hogy azért egy forgó ablakba kapaszkodni mindig lutri. Hiába beszéltem neki. Mindig azt válaszolta, majd visszapattanok. Hát, nem pattant vissza.
És most jól van?
Kicsoda?
Maga meg az új felesége.
Földszintes házban lakunk.
És nem rossz, hogy ennyivel idősebb?
A szexre gondol? Nem rosszabb. Kicsit reszelős, néha leszakad a fitymám, de ez már a korral jár. A fityma gyorsan gyógyul, sok benne az ér. Két nap után már nyoma sincs. Bár, mondjuk a múltkor úgy leszakadt, hogy azt hittem, orvoshoz kell menni, hogy visszavarrják.
És?
A feleségem főzött valami teát, abba lógattam naponta háromszor, reggel, délben, este.
Miért nem használ gumit?
Én ugyan nem húzom magamra! Ellenes vagyok. Meg hát az is milyen, hogy gumit nyomkorászok abba az emberbe, akit a legjobban szeretek. Ha van érkezés vagy eszembe jut, bekenem babaolajjal. Na, attól olyan csúszós, hogy szinte nem is érzek semmit. És, ízlik a pörkölt?
Nagyon finom, csak kicsit rágós meg sok benne a csont.
Hát ez már csak ilyen birka, csontos. Magának van családja?
Inkább hagyjuk.
Miért?
Elhagyott az asszony a ház miatt. Nem tudtam fölépíteni.
Akkor az nem is szerette magát.
Azt mondja?
Alighogy megismertem, de én rendes embernek gondolom magát. Olyan, mint én vagyok.
Hát, az jó lenne.
És nincs is senkije?
Nincs. És azt hiszem, még mindig szerelmes vagyok a feleségembe.
Ez nagy hiba. Hagyjon föl vele! Törődjön bele! Szedjen össze valakit! Megszagolja a másik húst, mindjárt átáll rá az agya.
Látja azt a nőt, ott, abban a mintás ruhában?
A mindenit! Az a felesége? Jó kis maca. Mázlista vagy, öregem.
Nem, dehogy a feleségem. De az ilyen nő el tudná feledtetni.
Azt meghiszem. Úgy kiszorítaná belőled a levegőt a csöcseivel, hogy fölrobbannál.
Hát, én inkább gyengédségre vágyom.
Nem úgy értem, de azért egy jó kis hancúrozás rád férne. Egy kis digidugi meg marcangolás. Belekaristolná a hátadba a nevét a műkörmével. Szeretnéd, mi?
Az biztos. Rohadtul unom magam a konyhában.
Menj oda hozzá, mondd meg neki, hogy mit akarsz!
Elment az eszed? A férje grammonként tűzne fogpiszkálóra.
De megérné. Áldozd föl magad! Szép halál egy ilyen asszonyért.
Te, komolyan mondtad, hogy el tudnád vágni a torkomat?
A férfi elkomorult, vagy inkább mélyen elgondolkodott az ajánlaton.
Olyan szar az életem, hogy nem bírom tovább.
A férfi a feleségét nézte, aki a kötényen át megvakarta a szőrzetét, aztán kicsit lejjebb is, és összeszorította a combját.
Nem sikerült kiirtani a bolhákat, motyogta magában a férfi. Azt a rohadt kutyát holnap beadom a sintérnek.
Akkor fölkaptam a fejem, mert éreztem, hogy néz valaki.
A feleségem ott állt a nő mellett. Megcsókolták egymást jobbról meg balról is. Mosolyogtak, egymás szeméből néztek rám, talán mondtak is valamit. Mintha azt mondaná a nő a mintás ruhában a feleségemnek, hogy Tibi. A feleségem megsimogatta a karját, éppúgy, ahogy régen az enyémet. Olyan közelről beszéltek egymás arcába, hogy megéreztem valamit. Most a nő fogta meg a feleségem kezét, az ujjait morzsolgatta. Pár lépést kihátráltak a tömegből, a sátor árnyékos részébe léptek. Úgy vert a szívem, hogy még a szemgolyóm is lüktetett. Akkor a feleségem nagyon lassan és nagyon finoman odanyomta a száját. Hirtelen nem is tudtam, sírjak vagy nevessek. Egyszerre mindkét nő száját éreztem. A tenyeremet beszorítottam a lábam közé, jött felém a tányérból a birkaszag. Visszafordultam az asztalhoz. A konyhámat láttam magam előtt, a mosdót, ahogy mindketten mosakodnak. Lehet, hogy nem is a ház miatt hagyott el.
Mi van veled, rosszul vagy, kérdezte a férfi.
Nem, semmi.
Mit kérdeztél az előbb?
Már nem tudom.
Nem azt, hogy elvágnám-e a torkodat?
De, azt hiszem, azt.
Nézd, te jó ember vagy. Én pedig minden jó embernek segítek, ahogy csak tudok. Gyere el hétfőn, a vásár után, leülünk a verandára, és megbeszéljük a dolgokat. Itt a névjegykártyám, tedd el!
Beraktam a zsebembe és fölálltam. Kezet nyújtottam a férfinek. Kacsintott, mutatóujját elhúzta a torkán.
Mintha madzagon húznának, elindultam a két nő után.
Hirtelen nagy tömeg jött valahonnan, minden irányból elállták az utat, alig bírtam előrefurakodni. Egy pillanatra megéreztem a feleségem parfümjének illatát. Megtorpantam. Ott álltak a csülkösbódé előtt, egy egész csülköt rendeltek. Lesütöttem a szemem, szégyelltem, hogy tátott szájjal figyelem őket. De hát ennyi maradt nekem szerelemből, szexből és boldogságból. Csak a szégyen. Mostantól két nő hiányát kell elviselnem. Megtapogattam zsebemben a névjegykártyát, és hazaindultam.