Barna Imre
Magda és Baby
1917. május 14., hétfő
Kedves Magdika,
oly hirtelen el kellett mennünk, hogy nem tudtam senkitől sem elköszönni. Telefonon felhívtam többször, de nem találtam otthon. Megengedi, ugye, hogy néha-néha pár sor írásommal elraboljam néhány percét? K. édesanyjának kézcsók. Szívélyesen üdvözli
Baby
Budapest, 1917. május 22.
Kedves Baby!
Köszönöm kedves megemlékezését s nagy elfoglaltságom ellenére is örömmel engedem meg néhány percem elrablását. Ilyen szerény kérésnek, illetve ilyen csekély öszszegű rablásnak muszáj (magyarul) engedni. Nagyon sajnálom, hogy többszöri telefonálásakor nem voltam otthon, bezzeg most mindig itthon ülök, magolnom kell. De hagyjuk ezt a szomorúságok szomorúságát! Inkább majd maga számoljon be legközelebb arról, hogy hogy van és mit csinál.
Addig is üdvözli
Magda
1917. május 27., vasárnap
Kedves Magda,
figyelmessége nagyon jól esett; hálásan köszönöm kedves levelét. Valószínűleg - mint mindenkinek - van jó egynéhány valakije, akinek a címe "feldpost", és tudja, mit jelent, ha ez a feldpost hoz is az embernek valamit...
Én meg, mint szótfogadó freiwilliger, híven válaszolok a kérdezett pontokra:
1. Hol van? - Huszt mellett 12 km-re, Naukova című faluban. Lakói rutének, akik fejükbe vették, hogy előbb tanítanak meg bennünket oroszul, mint hogy ők magyarul egy szót is megtanuljanak. A vidék gyönyörű, de ez sovány vigasz. A Máramarosi-havasokon még valódi hó csillog, és a napok óta tartó erdőtűz éjjelente meg szinte mesébe illő. A természet, úgy látszik, gróf Bánffyhoz járt díszleteket nézni, mert még az Opera díszleteinél is megkapóbbat produkál. A hegyi patakok a pár napos esőzéstől megáradva, zúgva, harsogva rohannak alá a hegyoldalakból, és nem hagyják az embert éjjel aludni. Csak egy hely van, amelyikkel semmiképp se bírunk megbarátkozni - a gyakorlótér. No, de hagyjuk ezt a "szomorúságok szomorúságát!"
2. Hogy van? - Még kérdezheti? Jobb nem beszélni róla.
3. Mit csinál? - Sokat gondolok Pestre és legtöbbet magukra (összesítve a pesti leánytársadalmat). Lakásom falát - mely lakást még Robinson Crusoe is megnézheti - sűrűn díszítik à la Érdekes Újság az ugyancsak az Érdekes Újságból kivágott ún. szépségek, és "képükkel álmodom, képükkel ébredek". (Ach!) Este a bakáink dalárdája pokoli koncertet rendez, míg csak megfelelő mennyiségű cigarettával elhallgatásra nem bírjuk őket -
A frontra egyelőre nem akarnak elvinni, és Rotter Lorándnak nem kell feltétlenül megijednie, ha történetesen a menetbe osztják, mert itt úgyis megint rekruta lesz.
Mit csinál Pest, és mi lehet az a tudomány, amelynek bírni vágyása magát arra készteti, hogy ezeket a gyönyörű májusi napokat magolással töltse?
Kezeit csókolja, úgyszintén k. édesanyjának is
Baby
1917. november 11.
Kedves Baby!
Gratulálok a Szereth-parti őrmesternek, s ha már a szeretnél tartunk, hát szeretném, ha meg is mutatná Pesten is magát. Nem találja, hogy jó volna ez a kis változatosság? Ugye, gonosz vagyok, ilyen szívfájdalmakat csinálni?! - Lorándnak megírtam címét, szegény fiú, az azt hiszem, rossz helyre került, s maga hálát adhat az Istenkének, hogy a Szereth mellett unatkozik. Szívélyesen üdvözli:
Magda
Úrmező, 1917. november 25.
Kedves Magda - a Szereth-ről volt szó és maga megemlítette, hogy szeretné, ha sikerülne Pestre jutnom. Én is szerettem volna, sőt kilátásom is volt rá, de utolsó nap 44 bakát sóztak a nyakamba, és mint transportkommandáns nem hosszabbíthattam meg az útirányt Budapestig. Egyetlen vigaszunk, hogy hébe-hóba berándulunk majd hol Husztra, hol Máramarosszigetre, mert a kettő között, Bustyaháza mellett vagyunk egy kis faluban igen kellemes társaságban, hol a honvédség és a hadsereg minden fegyverneme és ezredje képviselve van aspirantokkal, illetve zászlósokkal. Ilyenformán egyetlen reményem a hazautazás. Talán akkor...
Szívélyesen üdvözli
Baby
1917. december 21.
Kedves Baby!
Na hát, ez nagyszerű, hogy maga is felcsapott közénk táncos huszárnak. S az, hogy 5-én lesz itthon, egyszerűen mese. T. 5-én egy jelmezes mulatságot fogunk rendezni, amelyen magát nagyon szívesen látjuk. Értesítsen, kedves Baby, hogy számíthatunk-e magára, s akkor én félreteszek magának egy jegyet. Addig is, míg együtt lejthetünk valami stepet, szívélyesen üdvözli, kellemes karácsonyt és boldog új évet kíván
Magda
Máramarossziget, 1918. január 24., csütörtök
Kedves Magda - első lapomra ugyan nem jött még válasz, de azért megengedi, ugye, hogy újból zaklassam? Soha még Pesttől oly nehezen nem váltam meg, mint most, és kétségbeesve kapaszkodom belé minden szálba, amely szeretett szülőfalummal összefűz. (Eddig még nem tudtam a levelezésen kívül más ilyen szálat találni, tehát ebbe csimpaszkodom.) De hagyományos szerencsém itt sem hagyott cserben, amint az következik. Bús magányomban az önsanyargatásban lelem kedvemet, ami abból áll, hogy szünet nélkül hazagondolok. Egy ilyen alkalommal nagyobb sétát tettem a város egy igen kedves, előkelő és csendes villanegyedében. Fájó szívvel tekintettem be a félig becsukott ablaktáblák mögé, ahol kedélyes társaságok vígan diskuráltak, fiatal leánykák díványon heverészve regényt olvastak, vagy nénikék a nyitott kályhaajtó mellett harisnyát kötöttek. Amint így nehéz szívvel bandukoltam, egyszerre csak lábaim gyökeret vernek. Egy kedves kis villa ablakain nincs függöny, de pálma tompítja a betekintést. A szoba félig sötét, csak a nyitott zongorát világítja meg egy selyemernyős villanylámpa és a zongorán egy szőke tündér (akkor annak tűnt fel nékem) Chopin egy nocturne-jét játssza. Na, több sem kellett nekem!
Szentimentális voltam már úgyis, mint egy egy szerelmes borbélylegény - na és még ez a szívbemarkoló, melancholikus melodia - épp elég volt. Meg kellett állanom, és amint így kéjelgek az önsanyargatás e legújabb nemében, észre sem vettem a csak félig megvilágított, kihalt utcán, hogy a ház ura - egy alezredes - kilép villája kapuján, és csendesen szemlél engem. A nocturne véget ért, a bakfis hangos kacagással szalad át a másik szobába. Én magamhoz térek, és folytatni akarom szomorú sétámat, de szemben találom magam az alezredessel, aki érdeklődik viselkedésem iránt. Én egész őszintén kitárom előtte minden fájdalmamat, egész keserűségemet, mire ő szó nélkül megfogja karomat, és ügyet sem vetve szabadkozásomra, bevezet házába, bemutat családjának, meguzsonnáztat, megzongoráztat, és - azóta nem is olyan kellemetlen város ez a Sziget. Van civil mozi, van cukrászda, van kávéház, cigányzenés vendéglő és - társaság.
De azért Pest csak Pest marad, és én türelmetlenül várom a szabadságomat.
Hogy van, kedves Magda? Remélem, jól. Ha nem volnék tökéletesen legyengülve, már rég az ezredemnél lennék, de a betegségem nagyon megviselt, és jó pár kilómba került. No de nem baj, maradt még elég!
Továbbra is jó mulatást kíván és szívélyesen üdvözli (Gabival együtt), k. édesanyja kezeit pedig csókolja
Baby
1918. február 13., szerda
Kedves Magda,
tudomásunk van a pesti heccekről, és sajnos a szabadságolás emiatt be van szüntetve. Én nem értem, mit akarnak azok, otthon?
Sziv. üdv.
Baby
1918. február 20.
Kedves Baby!
Igazán nem tudom Magának eléggé megköszönni, hogy bár az én szép hosszú levelemet nem kapta meg (könnyű most mondani, hogy szép, ha már egyszer elveszett), nem jelentette be a diplomáciai viszony beszüntetését, hanem hűségesen folytatta kedves lapjainak küldését. Szigeti levelét úgy tekintettem, mint egy nagyon bájos kis novellát, s előbbi levelemben, melyet mint annyi mást, "elsodort a világrázó orkán", voltam oly merész, és folytatását kértem. Nagyon indiszkrét voltam?
Szívélyesen üdvözli:
Magda
1918. február 25., hétfő
Kedves Magda,
Rendkívül sajnálom, hogy szigeti levele már nem talált ott, és kérem, pótolja egy másik még szebbel és hosszabbal. Ezt a Magda megteszi nekem, ugye? Hogy pedig valóban indiszkrét kérdésére is válaszoljak, a szigeti liaisonnak nincs folytatása. Egy kellemes háborús emlék és nem több. Itt, Ober Petrovatzon a pópa nagyszámú leányai pótolják a nékem oly nélkülözhetetlen társaságot.
Várom levelét(!) és szívélyesen üdvözlöm.
Baby
Zágráb, 1918. május 13., hétfő
Kedves Magda, már többször tettem említést maga előtt az én hagyományos szerencsémről, mely most sem hagyott cserben. Megérkezésem előtti este érkezett meg a századom a requirálásról, úgyhogy ismét Horvátország fővárosában ütöttem fel sátorfámat.
A búcsúzás perceiben elszorult a torkom, nem tudtam volna elmondani mindazt, amit szerettem volna. Talán jobb is így - most sem mondom el. ("Majd 10 év múlva.") De azt az egyet nem mulaszthatom el, hogy megköszönjem maguknak azt a sok jóindulatot, kedves figyelmességet, mellyel szabadságom alatt elhalmoztak. Valóban boldogságot jelentettek számomra azok az órák, melyeket együtt töltöttünk, és nagy önmegtartóztatásba került, hogy látogatásaimat a bigott társadalmi konvenciók szoros határai közé korlátozzam. Nem merek írni, Magda, ismerve gúnyos fennsőbbségét, tudom, hogy az én levelem is a maga kíméletet nem ismerő bonckése alá kerülne, ezt pedig nem akarom. Különben is, hôtelszobám ablaka előtt villanyos csilingel, és az utcai fagylaltárus elnyújtott kiáltása hallatszik; álmodozó gondolataimat szárnyukszegetten hullatja alá.
Otthon minden úgy történt, ahogy megjósoltam. Anyám isten kezét látta benne, hogy lekéstem a vonatot, de azért nem kevésbé hálás maguknak is érte. Egyébként halálsápadt lett, midőn elmondtam, mi mindent hozott a k. Apja Berlinből, t. i. nem képes cérnát szerezni. Ezért engem bízott meg, hogy kérjem meg k. Anyját (én viszont magát bízom meg), hogy egy spulni fehér cérnát engedjen át néki. Végtelenül hálás volna ezért, és boldog lenne, ha viszontszolgálatot tehetne. Én említettem, hogy k. Anyja egyszer kérdezte tőlem, nem tudnék-e cukrot szerezni; Mama szívesen engedne át néhány kg-ot. Ez ügyben magát, Magda, ki látásból ugyan nem, de személyesen ismeri Apámat, fel fogja hívni pénteken d. u. (Ez üzlet volt - bocsánatot kérek.)
Úgy emlékszem, Magda, idegen nyelven akartunk korrespondálni egymással. Ha tetszésével találkozik, válaszoljon angolul, úgy én meg franciául folytatom. És még egyet. Soha köztünk félreértés nem volt, de midőn búcsúztunk, egy meggondolatlan megjegyzést tett (maszkírozott támadás), mely fáj (és sért). Tudom, hogy egy percig sem gondolta komolyan, de kérem, nyugtasson meg azért. - Édesanyja kezeit csókolom, magát szívélyesen üdvözlöm. Címem a régi.
Baby
Budapest, 1918. május 15.
A hivatalos lap mai száma közli, hogy az a bizonyos "maszkírozott támadás" csakugyan maszkírozott támadás volt, s egyben kéri a felzaklatott kedélyeket, hogy igyekezzenek ismét a megnyugvás békés medrébe visszatérni.
Ezt a kommünikét előrebocsátva, merek csak a zászlós úr színe elé járulni. Ím ígyen szól tehát Dárdai Magda:
Kedves Baby! "Szeretem a nagy megvetőket, mert ők a nagy tisztítók", ami egyértelmű azzal, hogy nem értem meg magát, mikor fejet hajt a társadalmi formaságok előtt, s béklyóba veri az "akaratát", sőt ezt akkor teszi, mikor ez az "akarat" senkinek sem kellemetlen. Mert ugye, azt nem kell mondanom, hogy az nekünk is csak jól esik, ha magának valamivel több kedves órát szerzünk, mint azt éppen "Etiquette" úr (vagy őnagysága?) megengedi. Sutba tehát minden konvencióval! Ez legyen jeligénk a jövőre nézve. (Az én levelemen már meglátszik, hogy ennek a jeligének régime-je alatt keletkezett.)
Ami az üzletet illeti, a holnapi nap folyamán lebonyolítom, s erre vonatkozólag elvárom legfelsőbb elismerését.
Egyelőre azt hiszem, hogy az is megható lesz, ha csak franciául parlírozunk, s tekintettel arra, hogy maga a katona, hát kezdje el maga az Angriffet.
Szívélyesen üdvözli
Magda
1918. május 16.
Kedves Magda - hazaküldtem a legényemet, hogy - miután ismét Zágrábban vagyunk - elhozza a ruhámat, és ezt az alkalmat sem akarom elmulasztani, hogy szívélyes üdvözletemet ne küldjem véle és egy pár szál virágot. "Ki a virágot kedveli, rossz ember nem lehet", ha pedig jó ember vagyok, úgy megérdemlem, hogy 30-án otthon legyek. Csak magán múlik, itt nincs semmi akadálya, pláne, ha hivatalos a távirat.
Ellenszolgáltatásképpen szavamat adom, hogy magára szavazok a táncversenyen (Mint Károly-keresztesnek, jogom van hozzá.)
Viszontlátásra
Baby
Bocsásson meg hevenyészett írásomért, de szolgálatban vagyok, és a kaszárnyából írok.
Budapest, 1918. május 17.
Nagyon köszönöm kedves figyelmét, Baby, de miután a sors, és valljuk meg őszintén, én is úgy akarom, hogy maga személyesen nyújtsa át nekem azt a pár szál virágot, hát ne haragudjon, Baby (de ne merjen!), visszaküldöm magának a pénzt, melyet legénye, magának nem merve visszaadni, t. nem kapott virágot, nekem adott át. Hogy kamatozzék magánál, legalább! Még egyet, Baby. Ne szidja össze azt a szegény fiút, ne is említse meg előtte, hogy én visszaküldtem a pénzt, mert nagyon fél magától. Ugye, megteszi az én kedvemért, hogy most az egyszer nem lesz katona.
Remélem, hogy megkapta már azóta levelemet, s így tájékozva van minden itthoni "nagy eseményről". 30-ára vagy még előbb is haza expediáljuk, addig is szívélyesen üdvözli
Magda
1918. május 19., pünkösd vasárnap
Kedves Magda,
ha azt óhajtja, hogy mivel katona volnék (tagadom! csak külsőleg), hát én kezdjem meg a támadást, erre itt a Hinterlandon, hol háborúnak nyoma sincs, csak nehezen tudnám magamat elhatározni. De a Magda kívánja, és ez döntene. Egyről viszont megfeledkeztem, hogy felettünk van t. i. még a cenzura. És mivel én történetesen a magam cenzora is vagyok, nem szabad visszaélnem ezzel a kettős szereposztással.
"Sutba a konvenciókkal" jeligéjét magamévá tettem. Vessük le a béklyókat, kövessük akaratunkat - tudja, milyen forradalmiak ezek a kijelentései? A fennálló társadalmi rendnek alá kellene vetnünk magunkat, nehogy forradalmárokká legyünk, mert hiszen aki a legcsekélyebb összeütközésbe kerül, akár csak gondolatban is, a fennálló társadalmi renddel, az, habár öntudatlanul is, de máris forradalmárrá lett. Igaz, hogy csak az ilyen jóindulatú forradalmárok viszik előre a világ fejlődését, és ezért szívesen látom magamat is a sorukban. Ilyen kellemes körülmények közt pedig, mint amilyenről az adott esetben szó van, meg éppenséggel szívesen viszem a világ fejlődését előre.
A majális erősen izgat, mert 24-én egy heti géppuska-ismertető kurzusra megyek, mely 31-én jár le, és kétes, hogy megadják-e az eltávozást. De ha távirat jön, azt hiszem, sikerül.
Szívélyesen üdvözli
Baby
1918. május 28., kedd
Kedves Magda - régóta szándékomban van már magának egy hosszabb levelet írni, de közbejött a géppuskás tanfolyam, mely sok időt vesz igénybe (képzelje: tanulni kell!), volt azonkívül egy kellemetlen kalandom, melyen ugyan már szerencsésen túl vagyok, de amely szintén sok szabad, sőt nem szabad időmet is elfoglalta.
Gyöngyöt csütörtökre vártam vissza, de a csirkefogó nem jött, csak pénteken. Ismerve halvér természetemet, megkértem lakótársamat, hogy ha megjön a fiú, hecceljen fel ellene, mert erősen eltökéltem magamban, hogy lekapom a gyereket. Természetes, hogy mikor megjött váratlanul, egyedül voltam otthon, és így a betanult szitoközön elmaradt. "No, hogy sikerült a látogatás?" kérdem tőle. "Hát kérem, zászlós úr, virágot nem tudtam vinni, stb." (Hogy miért nem, azt még máig sem tudom tőle megérteni.) "De megmondtam a kisasszonynak - folytatja -, hogy mit parancsolt a zászlós úr". "No te szerencsétlen - mondom neki -, még jó, hogy nem mondtad a kisassszonynak: virágot nem kaptam, de tessék, itt a pénz." Szegény gyerek, erre még jobban elsápadt, és komoran hallgatott. Hogy miért, azt csak azután értettem meg, mikor levelét elolvastam. De akkor már késő volt: nem szidtam ugyan össze (ebből a szempontból tekintve még nem váltam katonává), de jót mulattunk az "okos és értelmes magyar gyereken".
No de nem baj, még 24 óra van az elutazáshoz és ha megjön az ígért távirat, talán előbb nyújtom át a maga és "valljuk meg őszintén", az én óhajom szerint is azt a pár szál virágot, mintsem ezt a levelet kézhez kapná.
Köszönöm kedves levelét, édesanyja kezeit csókolom, Gabit és magát pedig szívélyesen üdvözlöm
(Vajjon mit hoz a holnap, hoz-e táviratot?)
Baby
1918. május 29.
faenrich geller zagreb hotel drei raben = oeccse halalos beteg azonnal kerjen szabadsagot = magda
1918. június 4., kedd
Kedves Magda -, kedves kötelességemet vélem teljesíteni, midőn ismételten, írásban is megköszönöm azt a lekötelező, szívélyes vendéglátást, melyet az oly sajnosan rövid szabadságom alatt annyiszor alkalmam volt részükről élvezni, és köszönöm újból, hogy egyáltalán lehetővé tették, hogy néhány napot ismét a nékem oly kedves környezetben töltsek.
Baby
Budapest, 1918. VI. 13., reggel 8
Mulasson jól Bécsben, még egy kis traininget is megengedek szombatra, mert akkor aztán "soh'se halunk meg!"
A viszontlátásig üdvözli, Bélának is tolmácsolja üdvözleteimet
Magda
Wien, 1918. június 11., kedd
Kedves Magda,
sok havi feldzulagomba fognak kerülni bécsi "tanulmányaim". (Értse, ahogy akarja. Gázkurzuson vagyok!) Ma viszont alkalmam volt egy Kriegs-Offiziersmensa ebédjét végigélvezni, mely állott egy levesből, melynek eredetét sűrű köd fedi, aztán volt hachirozott gázkutya (a gázok mérgező hatásának kipróbálására kutyák szolgáltatják a médiumot - hát ezt csak nem szabad kárbaveszni hagyni?) hozzá csalán és végül zabgombóc valami rózsaszínű lével, melyről - nem tudom miféle eszme-associatio révén - a málnalé jutott eszembe. Este pedig felfedező körútra megyünk, minekelőtte megnézzük a Schatzkammert.
Ha gondolja, Magda, hogy nehézségbe fog ütközni a szombati murira meghívó nélkül elmenni, akkor kérem, Braun Sanyival állíttasson ki a részemre egyet, amelyet majd a helyszínen átvehessek, mert ha sikerül is elmennem, akkor is csak este érkezhetem Pestre.
Programomba annyi mindent felvettem, hogy azt sem tudom, hol fogjak hozzá; az Opera azonban még működik, és így egyik régi vágyam rövidesen beteljesedik. (Bár mindegyiknek ez lenne a sorsa.)
Szívélyesen üdvözli, édesanyja kezeit csókolja
Baby
Budapest, 1918. júl. 2., kedd
Nem tudom, hogy megtiltsam-e magának a dohányzást vagy se. Sajnálom szegény kis "csirketüdejét", de viszont közismert rossz-szívűségem meg azt diktáltatja velem, hogy nem is volna a legutolsó dolog most most egy gége-, légcső-, esetleg tüdőcsúcshurutot kifüstöltetni magából. Most mutassa meg, Baby, hogy milyen ügyes! Mert nekem bizony Isten, semmi kedvem sincs a maga nyílt parancsával hadilábra kerülni és mégiscsak a sajnálkozáson kezdeni, folytatni és befejezni.
Satyi igen herzig. 10-ig itthon lesz. (Svábhegy, Nárcisz u. 9.) Ha visszajön, majd megírom.
Sziv. üdv.
Magdád
Tp., 1918. július 4., csütörtök
Kedves, maga volt az első, kitől levelet kaptam - annyira szívem szerint történt ez így. A sorsnak kedves, úgy látszik, a szerelmes szív, mert kedvében jár. Először az "Einsatz" hullott ki belőle (ez a gázmaszknál fordul elő. Cinizmus. Pfuj!) Meg sem lepődtem tartalmán, tudj'Isten, úgy beleéltem magam e pár nap alatt, hogy el sem képzelhettem másként. De az aláírása, Magdi, ez elszédít és hitetlenné tesz. Igaz lenne? "Magdád"?
Hisz az enyém vagy, tudom, attól a perctől kezdve, hogy leszakasztottam szádról első csókodat, de e pár nap alatt, amióta tőled távol vagyok, annyit töprengtem hasztalanul, nem kaphatva senkitől választ kétkedő, kishitű gondolataimra, hogy ez a rövid kis birtokos rag szinte felrázott, magamhoz térített, és megadta ismét az önbizalmamat, Hozzád kötődő szerelmemet pedig olyan, soha eddig nem ismert fokra szöktette, hogy a lelkemet gyötrő és szívemet lassan, de mind erősebben rágó fájdalom a szó legszorosabb, legprimitívebb értelmében fizikai fájdalommá variálódott. Fáj mindenem, bágyadt vagyok, étvágytalan, lehangolt, a kedélyállapotom pedig nulla. (Ezek ugyan a spanyol influenza tünetei, de a helyes diagnózis megállapítaná, hogy a jelen eset nem az. Cinizmus. - Pfuj!!)
Soha így még nem éreztem, mint amikor most eljöttem hazulról. Sajátságos, hogy egész az elutazásom percéig nem éreztem semmit, és szinte bosszankodtam is rajta, csak mikor már elindult a vonat, tört ki rajtam a már-már kétségbeesésbe fajuló fájdalom. Rettenetes út volt ez. Semmi más gondolatom nincs, gyötrődök, emésztem magam, és oly boldog volnék, ha nem tudnék gondolkodni, de nem lehet. Nem tudom elviselni a tartalékos urak társaságát, és a legjobban még akkor érzem magam, ha egyedül vagyok; csak olyankor érzem úgy, hogy nem vagyok egyedül. De minél inkább igyekszem magam megnyugtatni, vigasztalni, annál rosszabb, annál tehetetlenebbül vetődök a lelkemet tépő, marcangoló fájdalom ölébe, és annál vigasztalanabbul veti előre árnyékát a teljesen kilátástalan jövő.
Ad kilátástalan jövő: ne gondolja, hogy félek, vagy hogy balsejtelmeim lennének. Nem! Szilárd a bizodalmam és erős a meggyőződésem, hogy visszajövök. Megúsztam épen az orosz-román harcteret, hiszem, hogy épen kerülök ki majd az olaszról is.
Maga most nyaralni megy, új ismeretség, új hódolók veszik körül, az új érzések, új benyomások erősebbek lesznek talán talán a réginél, ez természetes. Nem is kívánok semmit, csak azt, hogy ha csak pár pillanatig is, de mindennap gondoljon rám, és este, ha fehér ágyacskájába bújik (ezt azért hangsúlyozom, hogy "fehér", mert eszembe jutott, hogy én már nem sokáig alszom fehér ágyban) küldjön egy csókot a távolba, és suttogjon el egy jóéjszakátot, oly halkan, hogy csak én halljam meg.
Csókollak százszor, ezerszer, milliószor - mindég
Baby
Azt, hogy "te", állandóan nagy "T"-vel írtam. Ezt ezennel visszavonom. Ügyetlen szórakozottság volt; személyes névmást sohasem írnak nagybetűvel - még a szerelmesek sem.
Herkulesfürdő július. 17.
Nem szándékoztam írni Magának, mert irgalmatlanul érzem, hogy mily "nehéz megőrizni a szemérmet ajándékozás közben", de most valami úgy diktálja, hogy nekem kötelességem beszámolni itteni életmódomról.
Baby, oly isteni szép itt, s oly elragadóan unalmas. Ugye, nem csodálkozik rajta, ha bevallom, hogy minden vágyam az volt, hogy minél kevesebb szórakozásban legyen részem, hogy egyáltalán ne legyenek "hódolóim". Nos, úgy látszik, szeret az Istenke. Rengeteg fiatal lány, asszony s hasonló teremtmények vannak itt, kiket a "nő" gyűjtőfogalom alá kell vonni, s nagyon kevés férfi. Elképzelheti hát, mennyi ellenséges pillantás fogadott, mikor először végiglibegtem, s minden tekintetből világosan ezt olvastam ki: "Megint egy konkurrens!" Azóta azonban megenyhültek ezek a barátságtalan pillantgatások, sőt egypár lány kitörő örömmel fogadott. Egyik közülük, Kövér Baby, a formális bemutatkozás után mindjárt megjegyezte: "Végre egy herzig lány!" (Azóta lehet, hogy az ő véleménye is megváltozott, de mindenesetre jólesett, mert egy Babytől jött.) Különben pedig végtelenül érdekes és értékes lány. 4. éves vegyész, de azért nem kotyvaszt össze semmit. Rajta kívül, egy 2. éves medica igyekszik még engem elkényeztetni. De ennek komoly szándékai vannak. Meg akar hódítani a feminizmusnak, és mindenáron rajta van, hogy belépjek közéjük. Az ő társaságukban járok úszni, sétálni, hegyet mászni, sőt a jövő héten lovagolni is. Mit szól hozzá, Baby? Ennek az utóbbinak úgy örülök. De azért ne féljen, magával sohase fogok lóhátról beszélni. Sőt ha tudná, mit suttognak hozzám a fák, mit csörgedezik nekem a patak, s mit érzek, mikor a nap csókolgat - - -
Szeretném hívni magát - "Baby, jöjjön, jöjj hozzám" -, de úgyis tudom, hogy jönne, ha lehet; s ha mégis hívom, akkor az csak azért van, mert "akarom, hogy megérezd a vágyam".
Írhatnék még nagyon sok mindent, mert hisz annyi beszélni valóm van, de hát félek...
Pá!
Magda
vasárnap, Zágráb, 1918. július 21.
"O, Seigneur, donnez moi la force et le courage
De contempler mon corps et mon coeur sans dégoűt"
(Baudelaire)
Magda -, egy hete már, hogy nem láttalak, egy hete nem hallottam hangodat, nem néztem szemedbe, nem vehettem kis kezedet az enyémbe, és nyolc napja, hogy utoljára szorítottalak karjaim közé, hogy utoljára szívtam mámorosan ajkaidról a gyönyört. Hogy elmentél, azt hittem, beléhalok, hogy én is elmentem, szentül hittem, de lám, tovább él az ember, él tovább, hogy szenvedjen, és fájdalmával fizessen a boldogságért.
Ha csak egyszer tudnék úgy elaludni, hogy ne jussál eszembe, de nem lehet. Ha ágyba fekszem, csókjaimmal borítom talizmánodat, mely anyámé mellett függ nyakláncomon, csókolom vadul, mint a te szerelmed zálogát, és "suttogok hozzá kábult, vad szavakat". Majd tehetetlenül vergődve a vágytól, minden sejtemmel téged éhezve, nekiesek párnámnak, és fogaimmal tépem, marcangolom, míg csak a fáradságtól kimerülten neveddel ajkamon el nem nyom a pihenést nem hozó álom. Veled vagyok mindég: nappal látomás alakjában, éjjel álmomban. Hihetetlen, miket művel velem a szerelem, tisztára úgy viselkedek, mint a tébolyodott. Minden, mindenhol és mindég csak te vagy, én se vagyok már, Én is Te vagy: Te vagy Én. Mindent a te szemeddel nézek, a te eszeddel gondolkodom, a te olvasmányaidat keresem és falom, a te újságodat járatom. Ha bejövök szobámba, a te helyedbe képzelem magam, és nézem, mit vennél észre, mi tűnne fel, és mi nem tetszene rideg "menetkész" hôtelszobámban, melynek csak az asztalon lévő friss mezei virág kölcsönöz kis meghittséget, mit te kapsz tőlem naponként. És ha már mindenből kifogytam, a tükör elé állok, és szájamat kutatom, mely lelopta első csókodat, és keresem rajta ajkaid nyomát. Ha a Kulpa partján sétálok, veled vagyok, Magdám, és este, ha besötétedik, órák hosszat csónakázok veled, és hallgatom a szálló terraszáról idehallatszó mandolin bánatos szláv melódiáit, és félek a négy faltól, félek az éjszakától.
Téboly, téboly!... mi lesz a vége...!
Csókollak számtalanszor.
Baby
1918. augusztus 1.
Baby, eláruljak valamit? Én vagyok a herkulesi szépségverseny nyertese. Tényleg érhet mindnyájunkat baleset! Nem sajnál?
Magda
1918. augusztus 7. szerda
Kedves Magda -, lássa, én szavatartó gyerek vagyok, és miután úgy alakult a helyzet, hogy most néhány napig helyben maradunk, szolgálok a tegnapi lapomban megígért levéllel.
No de hát elkezdem szép sorjában, ha nem untatja. 29-én hétfőn este szálltunk vonatra, kint volt fél Zágráb hölgyközönsége, és mi ugyancsak roskadtunk a virágok súlya alatt, míg csak cigányzene hangjai mellett el nem hagytuk a várost, melyhez oly sok lógás emléke fűz. Laibachon, Görzön, Cormonson és Udinén keresztül Costa vasúti állomáson szálltunk ki. Innét Fregonába gyalogoltunk, hol 2 napig voltunk. Péntek este indultunk, mert a repülők miatt mindég csak éjjel menetelünk, szombat Lago, vasárnap, hétfő Trichiana, kedd óta pedig itt Facenben, Feltre város közelében. Hétfőn éjjel keltünk át a Piavén, mondhatom, nagyon barátságtalan egy folyó, rettenetes árja van, nem hiszem, hogy térdig érő vízben meg lehetne benne állni. Az út isteni szép volt, kezdődött már Karinthiában, a veldesi tónál pedig, melyet annyiszor úsztam keresztül gyermekkoromban, egyenesen tátva maradt a szája a társaságnak a bámulattól. Aztán Tolmein, az Isonzo-völgy, a rettenetes harcok színhelye, a Monte Santo, San Marco, a Monte San Gabriele, hol az én ezredem, az 1-esek véreztek el 11 ízben, és hol olyan hősök temetője van, melybe kétszer is belefér a rákosi temető. Négy parkba osztva, külön a budapestiek, debreceniek, nagyváradiak és a székesfehérváriak (20. h. h. o.) elkülönítve alusszák örök álmukat. Láthatók végig az állások, a sziklába robbantott tiszti fedezékek és rengeteg elhagyott train, de lövegek is.
Szerdán Görzben vacsoráztunk, melyet ugyancsak felszabadítottak az olaszok az osztrák járom alól. Úgy néznek ki a házak, mint a farkasok és rókák férőhelye az állatkertben, nincs egyetlen ép fal sem, és egy-egy gránáttölcsérbe két megrakott szénásszekér is elfér. Udinét sajnos átaludtam, mire reggel felébredtem, már messzire bent jártunk Olaszországnak a háborútól megkímélt csodaszép, termékeny vidékein.
Fregona egy csinos kis városka volt, melynek campaniléjéről jó távcsővel a tengert is láthattuk, és a gránátbecsapódásokat a Piave mentén. Szobám a front felé nyílott, és gyönyörűen láthattam a felröppenő rakétákat és az ágyúk villanását, míg csak egy fényszóró nappali világításba nem borította az egész vidéket. Itt, Fregonában volt aztán alkalmunk megismerkedni azzal, hogy mi az az igazi nyomorúság. Ha látná a pesti "proletár", mint eszi a Piave mellől erre a vidékre menekült a falevelet és a zöld füvet, és hogy vasárnapi ebédje vízben főtt zöld bab, vacsorája pedig a víz, melyben délben főzött, tudom, nem döngetné a mellét. Az éhtífusz mindenütt el van terjedve, és naponta halnak meg gyerekek és öregek az éhségtől. Hogy mi ennek az oka, azt nemes egyszerűséggel tudatja ma velünk nemes Nagy Pál altbgy. hadosztályparancsilag: "A megszállott olasz területek lakossága az éhhalállal küzd, mert úgyszólván semmi élelmiszere nincs. Ennek oka az, hogy az előttünk járt csapatok (ti. német csapatok - B.) nem törődve a kiadott parancsokkal, fosztogatták a lakosságot, és a még alig mogyoró nagyságú burgonyát és a kukoricát, melynek még magja sem volt, letördelték, illetve a földből kiszedték. Marháját elhajtották, és felszerelési tárgyait, mint pl. fehérneműjét, magukkal vitték. A mi kötelességünk tehát a lakosság nyomorán enyhíteni." És itt elmondja, hogy orvosilag meg lesz vizsgálva a nép, és aki munkaképtelen öreg, vagy gyermek, azt a katonaság veszi élelmezésbe. Tehát nemcsak Ausztriát és Németországot etetjük, hanem a németektől kirabolt olaszokat is nekünk kell ellátnunk. Igazán, eddig, ha az Érdekes Újságban fényképet láttam, hogy "magyar harcos megosztja menázsiját az olasz gyerekekkel", azt hittem, hogy megrendelt kép, de most már mi is készítettünk ilyen felvételeket, és valóban ételünk nagy részét szétosztogatjuk, nem feledjük el azonban egy alkalommal sem az orruk alá dörgölni, hogy "siamo ungheresi, non tedeschi", aminek az a következménye, hogy ha meglátnak, már messziről kiáltanak, "evviva Ungheria!" De valóban kedvesek is ezek a szerencsétlen csöppségek. Ma pl. megosztottam ebédemet háziasszonyom két gyermekével (az öregnek a legényemmel küldöm ki, mert "nehéz megőrizni a szemérmet ajándékozás közben"), mire most, levélírás közben kopogtat valaki az ajtón, és belép a kisfiú, kezében ízléses csokorral, Edelweissből és fenyőgallyakból összeállítva.
Bocsásson meg, Magdi, hogy ily sokáig untatom, de mentségemül szolgáljon, hogy még estig is volna mit írnom, és előre is megijesztem, hogy ha még egyszer találkozunk, sokat fogok magának mesélni tudni.
Kezeit csókolja
Baby
1918. augusztus 11.
Kedves Baby!
Hát hogy lehetett ezt csinálni? Amit mi olyan szépen kiterveztünk, azt a maguk hadvezetősége így elrontotta! Mondhatom, hogy ez minden várakozást fölülmúlt, és a csalódás mindennek mondható, csak kellemesnek nem. No de kárpótoljuk mi még magunkat ezért, ugye? Mert bizalom van bennünk, ha nem is az ősi erényben!
Úgy körülbelül 2 hét múlva már mi is indulunk innen. Hazulról aztán majd szép sorjában megírok mindent. Itt rettenetesek a postaviszonyok, csak most kezdem kapni a maga lapjait. Az lesz a legjobb, ha már hazaír nekem, legalább várni fog valami. Addig is sokszor üdvözli
Magda
Olasz harctér, 1918. augusztus 17., szombat
Kedves Magdi -, végre helyben vagyunk! Csütörtökön éjjel váltottuk fel a 34-es közösöket, a felváltás teljes csöndben ment, még csak sebesültünk sem volt. Állásunk festői szép, de annál hozzáférhetetlenebb helyen vonul végig a Brenta-völgy jobb oldalától fel a hegyekbe. Összes tátrai útjaim eltörpülnek azok előtt a követelmények előtt, amikkel itt áll szemben az ember. Semmi egyéb, mint szikla és szikla, útnak nyoma sincs. Elég egy félrelépés, és az ember menthetetlenül lezuhan a mélységbe. Számtalan sokan lelték már úgy halálukat, így a felváltás éjjelén egy 34-es főhadnagy, ki egy kötélhágcsóról zuhant alá, mert van olyan hely is, hová csak kötélhágcsón lehet feljutni. Ezeknek az útviszonyoknak következménye, hogy egész vonalunk bejárása legkevesebb 3 éjszakát vesz igénybe, mert nappal minden mozgás szünetel, tekintve, hogy a digo a gyomrunkba is belelát - igaz, hogy mi is az övékébe. Az éjjeli életből kifolyólag a mi beosztásunk is fenekestől felfordult. Étkezést egyszer kapunk napjában, természetesen este, napi programunk tehát nagyjában a következő. Lefekszünk hajnalban 4-6 óra felé, délben reggeli, 3 órakor ebéd, 7-kor "five o' clock tea", 10-11 óra felé vacsora. Éjjel aztán vagy kisétálunk a vonalba (Bergsteigerem és Anyám tátrai hegymászó botja ugyancsak igénybe van véve) vagy esetleges dolgainkat intézzük el, legtöbbször azonban tea és szivar mellett eldiskurálunk, őrnagy urunk hegedül. Négyen ülünk asztal mellett, az őrnagy úr, a segédtiszt, a rohamtiszt és én, és kellemesen töltjük az időt. A digo is jól viselkedik, és nem sokat lövöldöz, gáztámadás a lejtős vonal és a Brenta miatt úgy saját, mint olasz részről majdnem teljesen kizárt, így nekem igazán kevés dolgom van, és bőségesen ráérnék a Magdi leveleit olvasni...
Egyszer majd sokat fogunk diskurálni utunkról, most nem tudom, melyik részt kapjam ki, Aage Madelung vagy Sven Hedin pedig nem vagyok, hogy összefüggő leírást tudnék szerkeszteni. Csak azt az egyet tudom megállapítani, hogy felejthetetlenül szép volt, és érdekes epizódokban sem szűkölködött. Például, még mielőtt az állásban lettünk volna, Primolano erődjében túlestünk már az olasz tűzkeresztségben. Kiszorultunk a faluból, így egy szétlőtt erőd kazamatáiban szálltunk meg, hol azonban valami kóbor repülő észrevett bennünket, és rövidesen kaptuk a 15-ösöket. Szerencsére még csak sebesülés sem történt.
Repülők gyakran szórakoztatnak, és az új, világító, phosforos töltények, melyekkel egymásra lövöldöznek, gyönyörű látványt nyújtanak.
Kezeiket csókolja
Baby
1918. augusztus 22., csütörtök
Kedves Magdi -, végre megkaptam egy lapját, de elolvasni nem tudtam, mert teljesen el volt mosódva a ceruzaírás, így majd csak akkor fogok válaszolni, ha még egyszer ír. Ma úgyis nagyon kellemetlen napunk volt, a digo betört alsó állásunkba, és legjobb barátom, egy szegény, szerencsétlen zászlós, ki épp a mai nap lett hadnaggyá kinevezve, anélkül, hogy kinevezéséről értesíthettük volna, azután, hogy a legnagyobb hősiességgel viszonozta a támadást, az olaszoknak tehetetlenségükben és szégyenükben ránk zúdított pergőtüzében elpusztult. A legjobb esetben - melyet mindnyájan kívánunk neki - fogságba esett. (Rajta kívül még vagy 30 ember) - A hangulat nem levélírásra való. - Most megszólalt saját megtorló tüzünk. - Pokoli kabaré. Üdv
Baby
Budapest, 1918. augusztus 29., csütörtök
Oh most már nagyon meg vagyok elégedve Magával, Baby, és hálásan köszönöm híradásait. Ugye, ezentúl se fog fukarkodni velük? Cserébe viszont én is beszámolok Magának nyári élményeimről és hazautazásunkról, melyről egymagáról egy eposzt lehetne írni, olyan gazdagságát nyújtja az események mindenféle skálájának. És éppen ez a sok mesélnivaló, meg az a körülmény, hogy csak tegnap este érkeztünk haza (nem vagyok én jó kislány, hogy mindjárt írok?) tanakodni késztetnek, hogy hol is kezdjem el hát!
Magáról Herkulesről fogok először beszélni, jó? Hát, Baby kérem, ez "valami remek, valami nagyszerű!", "nincs rá szó, nincs rá fogalom!", és így tovább. Tényleg úgy van vele az ember, hogy csak bámulni és érezni tud, ha egy-egy szép túrát megcsinált. És mi elég gyakran másztuk a hegyeket. Sőt fényesen sikerült piknikeket rendeztünk erdőben, hegycsúcsokon s miután napközben jól kitomboltuk magunkat (még kakasviadaloztunk is), este áhítattal néztük a hold feljöttét, és ott feküdtünk a fűben sokszor éjfélig, s csak akkor botorkáltunk le megnézni, hogy mit csinálnak a kúrszalonban. S miután ezt Maga se tudja, hát elmondom sorjában, amint következik. Ittak, táncoltak, mulattak, s mert az effajta betegségek ragadósak, minket is kikezdett néha a kór. De ez csak eleinte volt, míg Altstock Pali nem vetődött társaságunkba (nem ismeri véletlenül?), ki annyi jókedvet, humort, élénkséget hozott magával, hogy a leglehetetlenebb stikliket csináltuk vele. Folyton "kabaréztunk", s egy este azzal leptük meg szegény herkulesieket, hogy nemet, akarom mondani ruhát cseréltünk. A fiúk lányoknak öltöztek fel, mi meg fiúruhába bújva hódítottuk meg azokat, kiket nem sikerült elszédíteni lányokként. De meg is jártuk vele. Én pl. egyenes parancsot kaptam soha másként nem járni, mint fiúnak öltözve, s egy másnapi kirándulásra csak azzal a kikötéssel hívtak meg, ha fiúként megyek el.
Különben mindig a kirándulások voltak a legjobban sikerült mulatságok. Még a két katonanap se ér fel hozzájuk, pedig én a pezsgősátorban teljesítettem szolgálatot. (Nehéz, de jó!)
Voltunk Adakaleh-ban is (megkapta onnan küldött lapomat?), láttam valóságos háremet, el is ment a kedvem tőle, levetve saruimat, végiglépkedtem egy mecseten, ittam valódi török kávét, a kosztümöm is ivott, csempésztem dohányt stb.
És mindez történt az Úrnak 1918. nyarán, és tartott 6 és fél hétig. És akkoron megjelent Dárdai papa és mondá: "Immáron elég feketék vagytok (kár, hogy nem lát, Baby, maga szereti a kreol nőket), készüljetek haza." És kidolgozta a hazautazás tervét, melyet az ananké egy kicsit megváltoztatott, és ilyen kiadásban a következő volt.
Egy nagyon aranyos famíliával és a még tőlünk elszakadni nem bíró herkulesiekkel összesen 21-en és megszámlálhatatlan csomagokkal elutaztunk Orsovára, ott felszálltunk a IV. Károlyra, és másnap reggel a kelő nap sugarainál hajóztunk át a Kazán-szoroson. Baby, ha lehet valami isteni, akkor ez az volt! Ez egyszerűen leírhatatlan! A Tabula Trajana, a Széchenyi-emléktábla, Babayka sziklája, Jókai Senki-szigete, Galambóc vára és Búziáson túl a szerb partokon mindenütt a mostani háború képe; romok, Sremendria, honvédsírok és végül Belgrád. Zimonyban partra szálltunk, mert nem kaptunk hajócsatlakozást Pestig, amint azt reméltük, s egy nagyon kalandos, fáradságos éjszaka után a reggeli vonattal hazautaztunk, amen. Finis. Azaz dehogy, most kezdődik a feketeleves. Rendetlen a lakás, Magduska szekrénye (hát még a gondolatai!), s arra az időre, míg ezeket megy valahogy helyrehozni, búcsúzik Magától. Pá, Baby! Vigyázzon magára. Sokszor üdvözli
Magda
1918. szeptember 2., hétfő
De szívesen segítenék Magduskának rendet csinálni a szekrényében, de így be kell érnem avval az örömmel, melyet levelével szerzett, mely azonban szintén nem mondható csekélynek, mert hiszen már lemondtam róla, hogy valaha választ kapjak leveleimre. Conrad v. Hötzendorf biztosan kényelmetlenül érezné magát, ha tudná, mit kívánok most néki. Mert ugye, egyetért velem, Magdi, ha őt, csak őt okolom azért, hogy nem tudtam én is ájtatoskodni a holdvilágnál rendezett piknikeken?
Én azonban nem értek magával egyet, Magdi, legalább abban nem, hogy ha van valami isteni, úgy az az Alduna. Eleget járkáltam én is az Aldunán - tagadhatatlan, hogy gyönyörű vidék, de ahol most vagyunk, ez az isteni! Ide s tova 3 hete, hogy az állásban vagyunk, de még mindég, mindennap (recte éjszaka) nyújt valami újat. Nap nap után nekiindulunk egy-egy nyaktörő kirándulásra, és míg csak fel nem kel a nap, gyönyörködünk a hatalmas hegyekben, szédítő mélységekben és a völgyben rohanó folyóban, és habár minden szerelvényünk csak az acélsisak, gázálarc és a nélkülözhetetlen hegymászóbot, mégis halálra fáradtan kerget vissza a hajnal.
Ilyen kóborlásaink fő célja az elhagyott olasz állások, kavernák stb. felkutatása, honnét sohasem térünk vissza üres kézzel kis birodalmunkba, mely a magas zászlóaljtörzsnek szolgál otthonul. Jól elrejtett sziklahasadék ez, mely annyira beláthatatlan, hogy kis bódékat is tudtunk építtetni, melyeket ugyancsak irigyel a rajvonalban lévő tisztikar, melynek csak kaverna jutott, nem is beszélve a legénységről, mely a harmadik hetet tölti teljesen a szabadban. (Kis birodalmunkról készült fényképet rövidesen kap.) Bódémban ketten lakunk, fekvőhelyeink, akárcsak a hálócoupéban, egymás felett vannak, természetes tehát, hogy nekem, mint rangban fiatalabbnak, az Istenhez közelebb lévő jutott osztályrészemül, aminek viszont csak az alattam fekvő rohamtiszt látta ma kárát, midőn egy a fejünk felett robbant gránát légnyomásától előbb a tető szakadt rám, majd az én ágyam velem és a tetővel súlyosbítva, őrá.
Megkapja a sebesültérmet.
Egyébként a társaság meglehetősen, sőt mondhatnám, végtelenül unalmas. Csupa vidéki, sőt falusi gyerek, akik majdnem mindég, sőt szinte kizárólag földről, tojásról, bikáról, meg nem tudom én miről tárgyalnak, amihez én annyit értek, mint akár fox trot-hoz, vagy a legújabb texas-rag című őrülethez.
Megpróbálom képét adni az uraknak:
Görgői és Toporci Görgey Lajos őrgy zljparnok. A nagy Görgey Arthur unokája. Hogy kettőjük közül melyik a nagyobb hadvezérzseni, még nem volt alkalmam eldönteni, de feltételezhető, hogy ha ő is megszorulna, éppúgy lerakná a fegyvert, mint tette azt boldog emlékezetű nagypapája - anno dazumal. Egyébként smokk. Mialatt tábori őrsünk ötödik órája pergőtűz alatt van, néki fehér asztalon a következőképp terítenek: mélytányér, sekély tányér, tésztás tányér, salátás tál (Magda!), kanál, két pár evőeszköz, vizes pohár, talpas pohár és mokkás csésze. Ebből nem enged! Beszédtémája, hogy miként szeretett bele a felesége, és míg a többiek élénken tárgyalják, én minden másra gondolok, csak arra nem, amiről beszél, azonban hallgatok, sőt félpercenként helyeslőleg bólintok. Innen az irántam érzett szimpátiája.
Beck József hgy segédtiszt "az önfontosság-érzet túltengésének prototípusa". A ravasz meghatározás tökéletesen fedi a valót, mert még egy szeget sem lehet beverni a falba az ő körültekintő, minden körülményre kiterjedő apai felügyelete és írásbeli parancsa nélkül. Kedélyes összejöveteleknél szereti imitálni a dzsentrit, a bort önti magába, és adja a részeget, mire berúg, szeretné már a józant adni, de ez - mondani sem kell - sokkal kevésbé sikerül.
Legközelebb a többi urat fogom kivégezni, addig is kezeit csókolja, valamint édesanyjának is
Baby
Budapest, 1918. szeptember 8., vasárnap
Képzelje, Baby, teljesen szalma vagyok; Anyu, Apa, Gabi elutaztak vadászatra, s most én magam volnék itthon, ha a maga levele nem nyújtana társaságot. E levélre különben részletesen fogok válaszolni, ha majd levélpapírom elkészült, most csak gorombán őszinte leszek, s bevallom, hogy én mást vártam, mint a "társaság" nagyarányú bemutatását. Haragszik ezért? De azért a világért se gondolja, hogy nem érdekelnek engem az urak. Minden érdekel... nos... igen. Délután kimegyek a Satyihoz, hátha...!? (Egész vicces stílus ez!) Tegnap a rendes Szécsi-féle társasággal kirándulni voltunk Visegrádon, nagyon kellemes volt, de... (hogy már megmaradjunk ennél a stílusnál) nem az igazi... mert... (ugye, sejted, miért?)
Sokszor üdvözli
Magda
1918. szeptember 8., vasárnap
Különböző ravasz fondorlatokkal sikerült szereznem levélpapírt, mely drága műkincset mohó örömmel használom fel arra a kedves célra, mely immár a Magdi előtt is nyilvánvaló.
Tegnapelőtt éjjel le lettünk váltva, és most 5 km-el hátrább üdülünk egy függélyes sziklafal derekára épített szellős kalitkában. Ez magában véve is elég volna ahhoz, hogy az ember bosszankodjon, de ez már annyira felülmúl minden határt, hogy csak mulatni lehet rajta, mert bizony komikus. De hiszen tudja, hogy itt, ilyen helyen a jó kedély az egyetlen dolog, mely segít az emberen, ez pedig soha nem hágy cserben bennünket. Sétálási körzetünk 12 lépés hosszú és 2 Þ lépés széles, de tekintve, hogy gyakran 15-en is egyszerre szeretünk sétálni, így ezen művelet meglehetős nehézségekbe ütközik. Szék, vagy pad, ahová le lehetne ülni, nincs, ablak, ajtó az szintén nincs, ellenben sebesültvivő ágyakban fekszünk, és ez pompás, különösen miután egy szenvedélyes kutató felfedezte, hogy nem szükséges háromrét görbülni, hanem bizonyos testhelyzetekben elég, ha kétrét görbülünk. Fel lett terjesztve kitüntetésre természetesen. Alvásról itt le kell mondani, mert nemcsak a digo adjusztálja a sziklafal lábánál lévő Cismon falut, hanem saját ütegeinktől körülvéve, azok is beleszólnak az európai koncertbe. Vannak, akik komolyan fogják fel a helyzetet, sötéten néznek maguk elé, és mogorván rójják a 12 (breve) 2 Þ lépést. Szidják az osztrák generálisokat, nem vetkőznek le éjjel, mert hidegről panaszkodnak, nem mosakodnak, mert az 1 1 liter víz, ami egy napra kb. jut fejenként, még ivásra is kevés - ezeken mi, akiknek a víz mosakodásra is kevés (mert ivásra ezt a nedűt hónapok óta nem használjuk) és akik levetkőzve alszunk, csak mosolygunk. Akik nem szeretik a harcteret, már úgyis nagyrészt lemaradtak különböző betegségek hangulatos nevének leple alatt (légnyomás stb.), úgyhogy most, akik együtt vagyunk, már túltesszük magunkat az efféle apró-cseprő bajokon. Mert hiába: az úr a pokolban is úr. Ma pl.: csomagot kaptam hazulról, melybe jó Anyám minden földi jót belerakott, így meghívhattam barátaimat "teadélutánra", melyről nem hiányzott a libamájpástétomos sandwich, meg mindenféle jó hazai sütemény sem. Tea helyett viszont csokoládét főzettünk, és a valódi Benedictine-em is csak a múltban létezik már. Hogy közben a legördült sziklák által vájt lukakon becsepegő - dehogy csepegő, folyó - eső, mely szünet nélkül szakad, zavarna, arról szó sincs.
A törzs urainak múlt levelemben elkezdett bemutatását nem folytatom, mert ma alkalmam van őket fotográfián bemutatni, mely az állásban lévő rezidenciánkban mutat még be. Sajnos a fotografus több súlyt fektetett az alakokra, mint a környezetre, így nem került a képre a gyönyörű szikla-milieu és a völgyben rohanó Brenta. Ha még hozzáteszem azt is, hogy a bajuszom is már csak volt, akkor a kép le is van tárgyalva.
Írnék még magának, Magdi, sok apró csacsiságot, de már teljesen besötétedett, és gyertya itt ismeretlen fogalom. Eddig úgy világítottunk, hogy tojásgránátból kiszórtuk a puskaport, bélt húztunk bele és megtöltöttük petróleummal, de már a petróleum is elfogyott.
Tudom, hogy mire a vacsorát meghozzák, tele lesz az edény esővízzel, de úgyis sötét van, nem látjuk, mit eszünk. Most t. i. "pihenőben" vagyunk!
Kr. u. 1918. szept. hó 8., az osztrák generálisok idejében.
Szívélyesen üdvözli mindnyájukat, k. édesanyja és a maga kezeit csókolja
Baby
Budapest, 1918. szeptember 15., vasárnap reggel
Nem kell megijedni, Baby, nincs semmi, de semmi levélpapírom, azért e potpourri. Különben is hozzászokhatott már az én különböző összeállítású leveleimhez!
No de ilyet, Baby, hát már nincs bajusz! Ha nekem minden vágyam ilyen hamar teljesülne, még képes volnék a holnapi szent napon kibőjtölni valamit, mondjuk, valami nagyot és merészet. (Ha ugyan kitelik tőlem ilyen?)
8-áról keltezett levele egészen lehangolt. Azt hittem eddig, hogy én meglehetősen változatos és nem egészen hétköznapi életet élek; de most kénytelen vagyok felkiáltani: "Micsoda az én életem a Te romantikában, szenzációkban gazdag életedhez képest?!" Hisz maga végigéli az ősembertől kezdve egész a mai pilótás emberig ezeknek összes életmódjait! Milyen szegény vagyok én maguk mellett! Pedig mikor Herkulesről hazajöttünk, "egész úton hazafelé azon gondolkodám", hogy foglalhassam össze kerek egésszé "rengeteg" élményemet, amit aztán az itthoniaknak "beadhassak". S most maga olyan törpévé zsugorította őket, már "hencegni" se lesz kedvem. Maga előtt meg pláne nem merek eldicsekedni, mert még az én imádott Al-Dunámat is lekicsinyli. Szentségtörő!
Nagyon kérem, nyugtasson meg, hogy még érdeklődik a Hinterlandban levők apró-cseprő bajai iránt is, s akkor majd az új levélpapírján (csak már kész lenne!) bátrabb lesz
Magda
1918. szeptember 17., kedd
Legközelebbi pesti kiruccanásomkor sok érdekes dolgot fogok mesélni, most egyelőre csak annyit, hogy háború van. Itt az van - komolyan. Érdekes volna, ha megírná, Magdi, hogy mit csinált vasárnap este 7 és 8 óra között. Mi t. i. akkor mentünk át a "gáztűzkeresztségen" minden különösebb baj nélkül. Képzelheti, most milyen büszke vagyok. Számomra úgysincs itt más; nem öldöklés a fegyverem, és így szép csendesen úszom a szürke tömeggel az ismeretlenségben. Azt hiszem, így a legjobb. Anyám biztosan ezen a véleményen van legalább, az biztos.
Kezeit csókolja
Baby
Budapest, 1918. szeptember 18.
Baby, my boy, szeretlek!
Ezt suttogom félálomban, ezt érzem ébren, ezt álmodom, ha aludnom sikerül. S úgy fáj, hogy Te ezt nem hallod. De ugye, megérzed? Ugye, találkozik a vágyunk, a szenvedésünk? Ugye, felrettensz álmodból, ha forró, izzó, álmatlan éjszakán hívlak, várlak, vágyom utánad?
Vasárnap ünnepnapom volt, édes. Fönt voltam a Halászbástyán. Felvonszoltam magammal minden búmat, bánatomat, s a nagy monumentális falak néma, csendes meghatottsággal néztek egy zokogó kislányt. Talán meg is sajnáltak egy kicsit, mert enyhe szellőt bocsátottak hozzám, hogy felcsókoljon fájó álmodozásomból.
Olyan nagyon szomorú vagyok s ideges a megőrülésig. Félek, magára is átragad e hangulat, azért mára búcsút mondok. Ne haragudjon, hogy nem írok többet, hisz a refrén mindig csak ugyanaz:
Szeretlek, my boy!
Magdád
1918. szeptember 20., péntek
Köszönönet, köszönet és harmadszor is csak köszönet! Kedves Magdi, maga elkényeztet, egyszer egy hónapig semmi hír és íme most egyszerre lap is, levél is. Óh, a potpourriért százszor is megbocsájtok, ha másért nem, hát már csak azért is, hogy én viszont magától nyerjek bűnbocsánatot az én valóban minden változatosságot felülmúló levélpapír-collectiómért. De lássa, örülök, hogy ez is van. (Hogy maga örül-e? Más lapra tartozik?)
Legutolsó levelem óta sok minden történt. Múlt szombat hajnalban riadóval visszajöttünk oda, ahonnét jöttünk - azaz egészen odáig nem, mert akkor már "mások" voltak ott -, és azóta csatázunk. Mindenesetre egy életre való emlék - szép, szomorú vegyesen.
Romantikus életmódom betetőzéseként ez idő szerint egy alagútban lakom. (Patkányok megszámlálhatatlan mennyiségben.) Ha csak fel nem találják a gondolkodó gránátot, melyre rá kell majd írni, hogy kinek szól, és az megkeresi és megtalálja az illetőt - itt biztonságban vagyunk. Levegő és világosság ismeretlen fogalom. Levegő még most sincs, de világítás, az van, mégpedig villany. Voltam olyan szemtelen, és egy rövidzárlat rövid idejét felhasználtam arra, hogy telefonvezetéket kötöttem össze a szomszédos magasabb parancsnokságok villanyvezetékével (azóta számos utánzóm akadt), és saját kisded lakomban (bal szomszédom egy dandárparancsnokság, jobb szomszédom istálló) bevezettem ezt a főúri kényelmet.
Az éjjel (v. nappal? Itt éjjel és nappal egyforma sötét) különben incidensem volt egy neveletlen lóval. Semmi áron sem akart kitérni, midőn szembejöttem vele, holott ha jól megtanulta volna annak idején az állattant, tudnia kellett volna, hogy ő jobban lát sötétben, mint én. Az összeütközés heves volt, az általa képembe lehelt forró pára nem emlékeztetett semmi kellemesre, amit életemben valaha is átéltem. Én a sötétben a falnak támaszkodtam és már amennyire lehetett - számítva rá, hogy hosszabb ideig tart ez a "szembesítés" -, kényelembe helyeztem magamat, míg végül is "okos enged...", gondolta, és kitért.
Édesanyjának és magának
kezeit csókolja
Baby
Olasz harctér, 1918. szeptember 22., vasárnap
Ilyen lehet a világ vége. Az éjszaka koromsötétjét élénk villanások szakítják fel, nem tudni, melyik a villámlás, melyik az ágyúk toroktüze. Mennydörgés és jégeső verése, gránátrobbanás, srapnellpukkanás, géppuskakelepelés, golyószóró rottyanása, kézigránát, akna, a Brenta rohanó zúgása ide csak mint egy eggyé olvadt hang-chaos hangzik. Az Isten kegyelmére bízott kis deszkakalyiba, mely a zászlóalj tisztikarának szolgál lakásul, kivilágítva libeg ég és föld között 500 m magasságban, honnét akár föl-, akár lenézni szédület. Az eső itt bent is csak éppúgy zuhog, mint kívül, mert a gránátoktól szétzúzott, legördülő sziklák már a harmadik lyukat vágják a tetőbe, az azt borító vaslemezt átütve, mint a papirost. Isten csudája, hogy semmi bajt nem okozott. A patkányok is ijedten bújnak ki vízzel elöntött lyukaikból, és megriadva a hangzavartól, eliramodnak a sötétbe. Az asztal fölé sátorlap kifeszítve, négyen ülik körül, pislogó lángocska világítja meg a kártya kopott lapjait, de már ez is unalmas (teával sem győzzük) - csak nem jön a posta. Lovas küldöncünk alól (ki a postát hozza) kivágta a gránát a lovat, és így jó 3 órai késés van kilátásban.
13-án riadóval vittek vissza a vonalba, és azóta se éjünk, se nappalunk. Néhány nap óta ugyan kissé ellanyhultak a harcok (l. melléklet), de még mindég nem elég tiszta a levegő.
...Ma meghozta várva várt leveledet a posta. Kimondhatatlanul boldog vagyok és - engedd meg, hogy őszinte legyek - eddig nem mertem őszintén írni (t. i. mióta Herkulesen voltál), merthogy nem jött tőled levél, kezdtem elveszteni bizodalmamat, nem tudtam, mit érzel, mit nem érzel - hisz oly rövid volt az idő, amit boldog egymásratalálásban tölthettünk.
"Baby, my boy..." hallom, hogyne hallanám. Mindég ezt hallom, és soha mást nem hallok. És amit néked suttog a szellő, amit néked csörgedez a patak, azt csörgedezi nékem a Brenta, azt bömböli nékem a gránát. És te megtartod ígéretedet: felkeres minden éjjel az "istenhozzád" és a csók, mit szomjas szájjal, elepedve várok és mi a te ajkadról száll útra, hogy 100 és 100 kilométert áthidalva rám találjon bús magamra hagyatottságomban a sok fájdalmas könnyem közt, mit te utánad ejtek, én édes egyetlenem, Magdám; a te hűséges, szerelmes, mindég téged vágyó, mindég terád váró bánatos, szomorú "boy"-od - - - -
Most hadd beszéljek magamról. Közölnöm kell veled valamit, édes. Nem kertelek sokat, legyünk szókimondók: a vén kaszásnak itt ugyancsak van aratnivalója; én arra az esetre is gondoltam már, ha történetesen engem is ér kaszája. Ezért levelet írtam Anyámnak, melyet csak akkor fog megkapni, ha már nem én leszek a feladója. Ebben a levélben őszintén feltárom előtte, hogy ki voltál te nékem életemben, elmondom, hogy mit jelentettél te nékem egész addig a pillanatig, hogy... no de hát hagyjuk ezt. Meg fog ismerni Anyám, és szeretni, becsülni fog, mert tartalmat adtál életemnek. Szeretni, becézni fog (habár talán engem fog szeretni benned), mint ahogy én szerettelek, imádtalak... de mit beszélek -, mint ahogy én szeretlek, imádlak.
Szeretlek, imádlak
Baby
Budapest, 1918. szeptember. 26., csütörtök
Kedves Baby,
még a múlt héten is kaptam Herkulesfürdőről utánam küldött lapokat. Maga ártatlanul volt bűnösnek bélyegezve, és én egy kis báránykát sújtottam konok hallgatásommal. Meg tud bocsátani ezért? Sebesült kézzel vezeklek maga előtt. Kenyér helyett a tenyeremet vágtam meg, és ennélfogva kiállították rólam a következő nyilatkozatot: "Férjhezmenésre bizonytalan időre alkalmatlan!" (Nebich!?)
Ugye, Baby, maga úgy február körül fog hazajönni? Hát akkor majd fog nekem mesélni mindenről, ami eddig történt, de nem fog igyekezni új elbeszélés-anyagot beszerezni. Hisz az fölösleges, mert én úgyis "tudom, hogy nagy hős vagy."
Érdekli, hogy mit csináltam vasárnap? Már megírtam egyszer, hogy Budán voltam, és most én kérdem, hogy miért "érdekes ezt tudni."
Szeretnék magának pesti szenzációkról beszámolni, de most, hogy a spanyolnak van divatja, nagyon deprimált vagyok. Egy kis barátnőmet holnap temetik, 4 nap alatt végzett vele a kór. Mégiscsak borzasztó 18 évvel meghalni!
Rémes ez a spanyol influenza. Tegnapelőtt Ladányi Klárit, tegnap Spuller Irmát ragadta el. Kétségbeejtő... És azt mondják, senki sem kerülheti el...
Szegény Baby, én ilyenekkel szórakoztatom magát, pedig elég magának a maga "romantikus" életmódja! Ígérem, hogy ha csak tőlem függ, nem tanulok meg spanyolul, és ezentúl mindig jókedvű leszek.
Sokszor üdvözli
Magda
Budapest, 1918. október 12., szombat
Nagyon köszönöm figyelmességét úgy édesanyjának, mint magának, kedves Magdi, saját és Anyám nevében is. Meg vagyok róla győződve, hogy ez nagyban elősegíti hamaros felépülésünket, mely egyébként Anyámnál nagyjából már be is következett, és nálam sem késhetik soká, mert már kezdem elveszteni a türelmemet.
Hogy én már nem tudok meglenni front nélkül, azt láthatja: az olasz fronttól "elszakítottak", hát a spanyol fronton kerestem és találtam vigasztalást.
A félve félt komplikációk nálam elég enyhe formában léptek fel, éspedig pokoli főfájás - ami lehetetlenné tette az olvasást: pedig erre már előre úgy örültem -, torok- és mirigygyulladás (magyarul "mumsz"). Azonkívül a láz nemcsak kívül ütött ki rajtam (ami legfeljebb a hiúságomnak árt), hanem belülről is, ami oly kínossá teszi az evést, hogy legtöbbször le is mondok róla.
Ennek a levélnek megírását egy kis felkeléssel kapcsoltam egybe, de már közelg az est, amely meghozza az én mindennapos lázamat is, és anyám türelmetlenül sürget már, hogy bújjak vissza az ágyamba. Tehát pá, Magdi, kezeit nem csókolom sem magának, sem édesanyjának, mert Bódy dr. megtiltotta.
Baby
1919. január 29.
Szervusz, kis fiú!
Ne ijedj meg, hogy írok neked. Egyszerűen csak azért történik, mert kell... és... mert azt akarom, hogy te is írj nekem. Ravasz vagyok?
Veled álmodtam. Hogy mit? Valami semmiség lehetett, mert nem is emlékszem rá. De nyugodtan és mosolyogva ébredtem... Már tudtam és éreztem, hogy mi ketten együtt nem járhatunk kitaposott ösvényeken, mert csak nekünk, csak nekünk egyedül fognak megnyílni a boldogság boldogságának útjai. Mi már egymás szerelmével fölvértezve "megyünk a csatába", s ezen a vérten nem fog az erőszak, se ravaszság, se gonoszság, még a jóság se. Ugye, így van ez, By? Ugye bele fogunk mi még kóstolni a tökéletes boldogságba, és aztán jöhet a "l'appétit vient en mangeant"! Ugye, így lesz ez, By? És ugye így is fog maradni?
Szeret kis menyasszonyod.
Te, ha nem írsz nekem most egy szép levelet, egy olyan pofont kapsz, de egy olyant!!!
Budapest, 1919. január 29.
Most már tudom, hogy tegnap, mikor betegágyadnál diskuráltunk letompított hangon és a "sordino"-nak is nagy szerepe volt, beléd szerettem, mintha sohasem is ismertelek volna azelőtt, és mikor hazamentem és a félig sötét szobában zongorához ültem, melynek csak klaviatúráját és az oldalt függő Beethoven-maszkot világította meg a selyemernyővel letompított villanyfény, mialatt rád gondolva fantaziáltam, megint csak beléd szerettem, és hogy este a regényt, melynek lapjait forgattam, hiába olvastam, csak olvastam, de nem értettem, ennek is csak egy oka van. Éjjel, ha felébredtem, rád gondoltam és Ignotusra ("külön tálból eszünk, külön párnán hálunk...") és miután újból beléd szerettem, nyugodtan aludtam el ismét, és ma reggel megint csak új szerelemtől eltelve indultam a napi robotba.
Hát te, drága kicsi szerelmesem? Fölkeltél-e már ma? Ha Stein Annusnál jól mulatsz is, ne felejtkezz meg a te hű kis párodról, aki már nem is tud nevet adni az érzéseinek, mert lehet az, hogy mindaz a sok szép és jó és felemelő, amiből ha ezer embernek juttatnék is, még mindég gazdag, nagyon gazdag maradnék, ebbe az egy szóba volna összefoglalható: szerelem? - Lehet, de akkor el kell ismerni, hogy a magyar nyelvnek a kifejezőképessége tökéletes.
bi
1919. február 6.
Tegnap nagyon komisz voltam. Nem a "megkínzást" gondolom, hanem azt, amire megkértél, hogy ne tegyem többé. Nagyon haragszom magamra és szégyenlem magamat és nagyon kérlek, tiltsd meg ezt máskor. De azért most az egyszer meg tudsz nekem bocsájtani, ugye, hisz' oly nagyon szeretlek, nem tudom, szegény, mit csinálok.
Tépd szét!
Budapest, 1919. március 23.
Édes kis szerelmesem, Bym, vőlegényem, még nem tudom, hogyan, hol, mikor fog eljutni hozzád levelem, csak azt tudom, hogy meg kell írni. Megint elvesztettem lábam alól a talajt. Úgy érzem, hogy összedőlt alattam az egész világ. Hozzád fordulok, hogy nyugtass meg hűvös okos szóval, puha forró csókkal...
Anyukáék az éjjel, amint már tudod is, hazajöttek, s amit eddig nem tudtam teljes egészében felfogni, aminek egész tragikumát eddig még nem tudtam átérezni, az az éj árnyaitól sötétségbe vonva mered most felém. Mi lesz velünk, By? Úgy sír bennem valami - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csúnya, nagyon, nagyon csúnya lesz a világ. Minden, ami eddig az életnek tartalmat adott, minden porba omlott. Elveszik az emberek békéjét, nyugalmát, vagyonát, a művészetet, a hírnevet. De valamiről megfelejtkeztek! A szerelmet nem lehet elvenni senkitől! Mi azért még mindig mérhetetlen gazdagok maradunk, s az olyan szerelem, By, mint a miénk, egy egész életet költészetté varázsol. Oh, te, mi lennék én most nélküled?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Most volt itt Juszkovits úr. Kollégiálisan kezet fogott velem, és kartársaként üdvözölt. A Friedrich Wilhelm kötelékébe tartozom mától fogva. Ilonának, ki jelen van az aktusnál, könnybe lábad a szeme, keze ökölbe szorul: "Az én úrnőm irodába jár, ilyenekkel?" És kirohan a szobából.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Kimegyek a konyhába, anyát zokogva találom. "Csak temiattad búsulok, gyerekem! Mi lesz veled? Szegény apa is csak érted sír!" -
Jaj, csak ne szeretnélek ilyen nagyon, hisz ezt nem lehet kibírni! Hisz ebbe bele kell őrülni!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fosztogatni fognak! Talán gyilkolni is!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Imikém, mindenem, nem folytatom, búcsúzzunk el.
Jöjj, vagy írj! Most nagyon kell, hogy érezzük az egymás szerelmét.
Magdád
Budapest, 1919. március 26.
Magduskám, kicsikém, a világot felforgató szélvész, mely elsodor magával mindent, ami szép, nemes, és ami nélkül ezentúl siváran, szürke baromi sorban kellene leélni az életet (de te meg én tudjuk, hogy nem így fogjuk, ugye?), nem érdekel, és élem a magam - a mi - életünket tovább, csak magunknak élve, csak egymással, csak egymásban élve. És ugye, kis szerelmesem, csak így van ez jól, és így is fog ez maradni ezentúl is, mindig, örökké. És ha mégis, ha talán olyat mondok vagy teszek, ami bánt téged, ami rosszul esik, akkor se haragudjál rám, hanem mosolyogva figyelmeztess és emlékeztess a mi tökéletlenségünkre, mert csak ebben rejlik a hiba és nem énbennem. Én változatlanul szeretlek, most még jobban, mint valaha. (Mert hiszen mi értjük ezt fokozni, ugye?)
Szervusz, kis menyasszonyom
Baby
1919. március. 27.
Elmenni Pestről, hogy megmentsük nyomorult kis életünket és itthagyni tégedet! Örülni az életnek és távol lenni tőled, ki életemnek értelme vagy -
Tegnap csak ezt tudtam hajtogatni, és mohón öleltem magamhoz párnáimat, hozzájuk simultam egész testemmel, lehunytam szemeimet... és akkor... éreztem karjaidat, hallottam szívednek nyugodt és megnyugtató dobogását, beszívtam az illatodat, és éreztem, mint szökken fel és issza be magát az erekbe lassan a vér - Aztán megreccsent egy bútor, végigdübörgött az utcán egy autó, valahonnan becsendült szobámba egy távoli hang... Riadtan felrezzentem... Körülnéztem... Magam voltam... Nagyon magam...
Nagyon fáradt vagyok. Te mondd meg, By, hogy mit tegyek?
Kellesz nekem! Jöjj a te
Magdádhoz
Budapest, 1919. április 22.
"Az én Istenem: Ámor" - Ez a kijelentésed maradt meg ma délutánról legélénkebb emlékezetemben és ezen tűnődve vettem utamat hazafelé, midőn egy brutális tömeg ragadott el és sodort magával.
"Vérét vesszük a burzsoáziának; mezítláb kell járjanak, nem fognak enni kapni; lövészárkot ásatni velük!" Ilyen és ehhez hasonló kiáltások hangzottak el mind fanatikusabban, és a vérben forgó szemekből kiolvashattam, hogy most elérkezett az az idő, melyet én a proletariatus agóniájának neveztem. Vesztét közeledni érezvén még egy utolsót, egy tőle telhető hatalmasat fog rúgni képzelt ellenségén: a burzsoázián és ellenségein: a képzelt burzsoákon. Ha ez a feltüzelt hangulat uralja tovább az öntudatlan és félrevezetett tömeget, és ha csakugyan meglesz a ma még vezetőknek az ehhez szükséges állati tudatlanságuk és gonoszságuk, ha sikerül ezeket a zsákmányra, rablásra éhes embereket ránk uszítaniok, úgy véres és borzasztó lesz ez a halál előtti öntudatlan reflex, de május 1-én - ha ugyan akkor még az ő napjuk virrad ránk - egy gyönyörűen vörös és ízléstelenségében otromba, bár méreteiben és pompájában azonban impozáns magatemetést (Kaffka) fogunk láthatni...
Mindezt most szántszándékkal gondoltam végig, csak hogy tudd ezt is, mert amikor ilyesmit remélgetek, olyankor erőszakkal kell kiszakítanom képzeletemből azt a képet, amely most teljesen lenyűgöz, és amely ismét arra kísért, hogy higgyek földöntúli erőkben. Mert micsoda erő késztethette a kis Gyurkát, mikor térdeinken hempergett, hogy ötesztendős két kis karját széttárva, fejeinket egymáshoz hajolni kényszerítse, hogy hajadnak, mely arcomat lágyan érinti, illatát érezzem, hogy szemed sugarát közelről felfogjam - Istenem -, hogy belegondoljuk és beleéljük magunkat - ha csak egy röpke percre is, mindketten a még boldogabb jövőbe, amikor csakugyan és végre és teljesen és csak egymáséi leszünk.
Látod, én ebben hiszek, és nem az, vagy nem még szentebb ez, mint az egyistenimádás? - Ugye, igazat adsz nekem, te drága, szerelmes kis természetimádóm?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És én nem bánom az utcák rikoltó pirosát, mert égő, lángban álló szívünk színét látom benne, mely a másikért lángol, és melynek utolsó fellobbanó lángja is csak a másikért fog piroslani...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És ha jön a fehér, akkor is csak a te piros szívedet fogom keresni... bár fehér környezetben jobban érvényre jutnának kontúrjai...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És ha itt kell is hagyjuk szülőink hazáját, én akkor is meglelem hazámat, mert nekem ott van az otthon, hol te velem vagy - és te velem maradsz, mert ha nem, akkor jön a "vörös terror": szívemnek kiömlő vére. (No, azért meg ne ijedj...! Te drága!)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szervusz, kicsi!
By
1919. május 8.
Kedves kisfiú, drága gyerekem!
Ma éjjel megint "spekuláltam", és arra a konklúzióra jutottam, hogy ha maga előbb útnak indul, mint az múlhatatlanul elkerülhetetlen, akkor én joggal indíthatok maga ellen hűtlen elhagyás címén válópört. Mert ide hallgass, gyerek! Az a conserv-teoria egy fabatkát se ér, ha figyelembe veszed, hogy elvégre mégiscsak Magyarországon maradtok, és ott és azt rekviráltok magatoknak, amit éppen akartok. Az a másik okoskodás pedig, hogy minél előbb túlesni rajta, meg éppenséggel hamis, mert ha igaz lenne a tizenegyedike (jelzem, én kiegyezem tizenötödikébe is), akkor igazán nem tudom, miért vágnál te elébe az eseményeknek, és miért ne szegődnél védelmezőjévé szüleidnek és kis menyasszonyodnak, ha esetleg az otthon lesz csata színterévé. Ezért ígérd meg nekem, édes boldogságom, hogy nem fogsz a rendelkezésnek vakon engedelmeskedni, és hogy ha a leghalványabb reménység kínálkozik, az ellenszegülésre, meg fogod kísérelni.
Nem bánom, By, ha zsarnoknak nevezel, és nem bánom, hogyha zúgolódol is zsarnokságom ellen, mert tudom, és majd te is tudni fogod, hogy vannak zsarnokok, kik nagyon, nagyon boldoggá tudják tenni rabjaikat. Nekem pedig ez az életcélom, és ígérem, hogy csak a végső esetben fogok zsarnoki eszközökhöz nyúlni, addig pedig engedelmes és szerető kislányod maradok:
Magdád
1919. május 9.
Magdának
Ha letartóztatnak, a legsürgősebben elviendő D. M.-hoz, Dohány u. 14. III. 8.
Tante Lotty ne doit pas savoir rien, ni les autres!
Imre
Ui.: Ha esetleg tanúvallomásra kerülne a sor, a tényállás a következő: Ivánfyról volt szó, a Velencei kalmárban, kiről azt mondtuk, hogy Shylock szerepében hasonlít Leninhez, erre én megjegyeztem, hogy dehogy; hiszen Ivánfy Shylock szerepében úgy néz ki, mint egy zálogházi becsüs.
bi
1919. május 9. d. u. 4 óra, Vörös Hadsereg
Most jövök a laktanyából, drága szerelmem, egy óra múlva indulok. Oly hirtelenül jött, ne búsulj, hamar itthon leszek megint. Isten veled én életem, élj jól addig is, míg megint a tiéd nem leszek. Légy jó, és ne szomorkodj!
Ölellek, csókollak
Imike
1919. július 28., péntek
Látja, kicsi, máris betartom ígéretünket, és már az első este írok; mégpedig azt, hogy nem is utazom el. Hogy miért nem, azt majd szóval mondom el - valami igazolvány-ügy. Ugye, milyen jó a mi Krisztus urunk? Szereti a szerető szíveket és segít rajtuk. Örül, drága? Én úgy, olyan nagyon... a két csillogó, könnyes szemed... Tehát pá - azaz dehogy, előbb beszéljük meg, mi lesz holnap: én felmegyek magáért délelőtt; ha már jár, elmegyünk csatangolni (Bienenstockhoz) és délután tennisezni, ha pedig még fekszik... akkor... nos hát akkor délelőtt, délután fent leszek Magdikánál. Jó?
A viszontlátásra
By
1919. július 30.
Drága kicsi uram, oly drága voltál, oly figyelmes! Úgy szeretlek! Te vagy a legjobb férj a világon, drága.
Szerettem volna a nyakadba ugrani, úgy köszönni meg a gyöngédséged, de nagyon kilátástalan a helyzet. Szenvedni fogunk alatta mind a ketten. No de nem baj, jön még puszi a nápolyi után is! Előlegül addig is egy zweite Sortét küld
Babagyerek
1919. aug. 13.
Drága kicsi gyerekem -, nagyon-nagyon megbántam a tegnapi szamárságomat, csak az nyugtatott meg, hogy tudom, hogy te megbocsájtottál. És úgy elhatározom, de úgy (most elszorult a szívem) hogy uralkodni fogok idegességemen, és mindég csak a legjobb, a leggyengédebb leszek tehozzád, és ha te leszel is az ügyetlen talán, akkor is hallgatni fogok, mert te sokat, nagyon sokat megérdemelsz, és tőlem, az én kaszárnyákban, harctereken és proletárdiktatúrákon eldurvult lelkemtől meg kell hogy kapjál mindent, minden jót és szépet, amit az még nyújtani tud.
Pá, kicsi, szeress.
By
1919. szeptember 28.
Imike, úgy várlak... Ha megáll egy kocsi, ha csapódik egy ajtó, összeszorul a szívem, összeütődnek fogaim. Úgy várlak, mint egy fanatikus, és mégis tudom, hogy nem fogsz eljönni. Nem fogsz eljönni, még ha jöhetnél is, mert nem enged a dac. Ugyanaz a dac ez, mely talán engem is késztetni fog, hogy ne adjam oda neked ezt a levelet, ne hajoljak meg még jobban előtted, ne haragudj: a "gyöngék" tehetetlenségével.
Nagyon megbántottál, By. Nem akarlak vádolni, csak azt akarom, hogy tisztán álljak ismét előtted, hogy megsemmisítsd azt a csúnya vádat, melyet, Isten látja lelkemet, alaptalanul használsz fel ellenem. Higyj nekem, Imre! Hidd el, hogy most nincs igazad, hidd el, hogy érdemes vagyok a te szerelmedre, érdemes vagyok azzal a "noch nie dagewesen" intenzitású szerelemmel, amelynek lehetnek ferde, kellemetlen vagy kényelmetlen kinövései, mint pl. az én nagy ragaszkodásom hozzád, de annak is csak te vagy az oka: te tanítottál meg arra, hogy nélkülözhetetlen légy a számomra. (Már megint egy kocsi. Ezt nem lehet kibírni.) És ne hidd azt, hogy meg fogom tanulni, meg fogom tanulhatni, hogy kevésbé szeresselek. Ma már erősebb ez a szerelem énnálam, én már nem uralkodhatok őrajta, ő az uralkodó rajtam és bennem. És ismételten, Imikém, nincs, nincs igazad. Nem gondoltam arra, amivel rágalmazol. Itt ülök most, és azon spekulálok, mivel bizonyíthatnám be neked ezt, és szégyenlem magam, hogy ilyenre kell gondolnom, hogy te nem hiszel annak, akit pedig úgy szeretsz.
Büntess, Imike, úgy, ahogy tudsz, de ne légy hideg, mert szerencsétlenné teszel. És ezt te sem akarhatod, hisz most is látlak magam előtt, ott, a szentendrei réten, amint könnytől csillogó szemmel fogadod meg neked és nekem, hogy nagyon, nagyon boldoggá fogsz tenni. Tégy azzá, Imike! Én csak annyit mondhatok, hogy megérdemlem. Isten engem úgy segéljen!
Most pedig pá, édes uram, kezdek majd megint minden neszt szívdobogva kísérni. Majd csak eltelik valahogy a délután. Pá, Imike!
És mégis eljöttél! (1/2 5-kor) Te jó; te szeretsz!
Magda
30th Oct. 1919.
My dear little girl -,
I come -
Do let prepare tea-water, if you please, for 9 o'clock, I will bring some sweetnesses.
With many kisses thour
Boy
Budapest, 1920. február 24.
By, my boy, they don't allow to go to you, it seems not, they say. Hála Istennek, that you are better now I will have more patience to wait till morrow but then I will see you quite surely, not? Pá cicafiú, I continue to pray for you.
Your little child, girl, woman, wife and baby.
Imikém édes, csúnya rossz kislányod voltam tegnap, megérdemelném, hogy jól végig virgácsolj! De adja csak az Istenke, hogy egyedül lehessünk, jóváteszem én a gonoszkodásomat. Engedelmes, szófogadó kislányod leszek! De te is szeresd az aszszonyt!
Puszil
Babagyerek
Budapest, 1920. szeptember 27.
Kicsi kis francia baba -,
a francia baba, ha lefektetik, lehunyja szemét, te is, ha megpuszillak, lehunyod két szép, beszélő szemed... Ez jutott most hamarjában eszembe, hogy rád gondolok késő este ágyamban, és hogy megpusziltalak puhán és te lehunytad szemed... Így hunytad le akkor is ott fent a Halászbástyán, így hunyod le most is, és ugye 1960. június 24-én ott fent a kis kőpadon, akkor is csak le fogod hunyni és addig is - végig.
Te tudod, hogy miért. Nyitott szemmel puszilni annyit jelent, hogy már megszoktalak, már nem újság - nesze, itt a szám; csukott szemmel puszilni: élmény, felfedezés, győzelem, áhítattal átitatott ünnep. Ne tartsd nyitva, hunyd le...
És a szád, az a felhasadt cukrozott cseresznye, melegben hűs, hidegben tüzes, de mindig nedves, mindig éhes, csókra, harcra bármikor kész - két parányi kéz, megfogni nehéz, hogy végig ne csókoljam fel egészen addig, míg puha fehér nyakad illatos, barna hajadba nem vész. Mind, mind az enyém lesz, csak várj, várj türelemmel, ezer esztendje vagyok a tiéd, hát várja már meg békességgel e haszontalan, nyugtalan fül ezt a mindössze 128 napot. És akkor - imádkozni fogunk. -
Mucfellow
Magda 1921 tavaszán feleségül ment Babyhez. 1925-ben megszületett kislányuk, Marika. 1934-ben elváltak. Baby évekkel később újranősült, Magda egyedül nevelte fel Marikát. Marika két férjtől négy gyereket szült, 1973-ig élt. Baby 1974-ben, Magda 1982-ben halt meg.