Ijjas Tamás
Csavargó
In memoriam Charlie Chaplin
1
Lelhetem örömöm ezer dologban. Mondjuk,
végigsasszézok az aluljárón, kezemben
műanyag pohárral, egyensúlyozva
a tömegben, mint egy pincér, akit a
vendég már türelmetlenül vár.
Vagy lebucskázok a Királydombról, mint egy
gumiabroncs karambol után, testemet
megdobja egy-egy rög, lehetséges katapultok,
hogy belecsobbanjak már végre a távoli kékbe,
de csak a puha sárba huppanok. Nem
messze tőlem rozsdás kiskanál álmodik
a kavargatásról. Eszembe jut a zsebemben felejtett,
félbeharapott kockacukor, szinte hív, másszak
vissza kristályrácsain, mert odafönt semmi
sem változik: ugyanazok a levendulák lógnak
a szárítón, ugyanazt a cigarettát szívom
el (az elsőt), ugyanazok a földigiliszták
kúsznak ki a számból, menekülnek
a fulladás elől. Aztán fél év múlva,
tizennégy évesen, már karikákat eregetek,
lasszót vetek a nyerítő pillanatok nyakára,
azóta egész ménes él szívem karámjában.
2
Néha zöld úszósapkát húzok fejemre,
görögdinnyének álcázom magam a piacon,
nézem a sok kezet, ahogy végigszaladnak
a zöldségeken, mintha fázismunkát végeznének
futószalagon. Azt hiszik, minden hiba
kitapogatható. Néha belegabalyodnak fejembe,
megkocogtatják, hogy megtudják édességem fokát.
Sose választ ki senki, nem kongok elég hangosan.
3
Nejlonzacskót húz sok kezére a szél, mint
a sebész gumikesztyűt, felnyitja mellkasomat,
elszöszmötöl tüdőm mályvaszínű alkonyatában,
megzörgeti hörgőimet, ezeket a sárguló
platánleveleket, csóválja fejét, fülembe
sziszegi: Maga miért szereti ennyire az őszt?
Nem tudok válaszolni, ajkaim bénák az érzés-
telenítőtől, ha szemembe nézne, egy öreg
kutyát látna, ahogy elássa a csontját,
gondosan betemeti, ami csak az övé.
4
Nézem, ahogy a régi cukrászda ajtaját fotocellásra
cserélik, bankfiók lesz, két szívbillentyű
nyílik-csukódik majd, mikor belép valaki.
Odabent csupamosoly kisasszonyok várják,
selyempapírba csomagolják a friss, ropogós
pénzköteget. Mondják, szebb idők jönnek.
Nyakamba akasztom a kilomtalanított cégtáblát:
Galamb Cukrászat. A gyerekkoromat reklámozom.
5
A nagy mínuszokban órákig
bámulom, hogy olvadnak egyenként
a pelyhek kézfejemen, mintha
én izzadtam volna ki mindegyiket.
Néha hógolyókat is gyúrok, mint
egy vásott kölyök. Alig várom,
hogy elém ugorjon a tavasz, ez
a hormonkészítményekkel seftelő
buta bodybuilder, hogy képen
dobjam józan gránátjaimmal.
6
De a legjobban a reggeleket szeretem
figyelni, amikor a napfény addig csiklandozza
az aszfaltot, amíg embereket nem
gurguláz föl a nevetés. Ilyenkor mindig hagyom,
hogy slusszkulcsukat pupillámba dugják,
gázt adjanak, csikkjeiket kidobják
a számból, letegyenek munkahelyük
előtt. Nem sejthetik, hogy értük nyihog
motoromban az a sok lóerő.