A Mozgó Világ internetes változata

Ha Mihail Bulgakovot, a jó házból való fiatal kijevi orvost képen nem csókolja a Múzsa, élhette volna az orosz értelmiség hétköznapi életét a szovjet korban. Ami ugyancsak elég viszontagságos volt. Egyetem, világháború, polgárháború, a veszedelmes viszonyok között szerető családi környezet és szerelmek. B. esetében katonaorvosi szolgálat Gyenyikin fehér gárdájában, ami egész életére Damoklesz kardja feje felett ­ bármikor elővehetik, megkaphatja érte a 15 vagy 25 évet, ami a titkos ellenforradalmárnak járt. Vagy ha megelégeli a veszélyt, kijuthat álmai Párizsába, el is indul, de csak a batumi kikötőig jut, ám a vágy mindvégig kísérti. Berlinhez is kötődik egy időben, oda is kér útlevelet, oda sem kap.

1921 őszén Moszkvába érkezik első feleségével, hogy ott élje le, ami hátra van, ott legyen orosz író. Magyarul most publikált naplótöredéke (1922­1925) töredék csupán ­ rendszertelenül írta, félszavakban, befejezetlen mondatokban, annak nagyobb felét is elviszi egy különben következmény nélkül maradt házkutatás, ebből tanul; nem vezet többé naplót. Ami megmaradt, csak torzó, de mint Rilke archaikus torzója: „nincsen helye egy sem, mely rád ne nézne", vagyis benne van az is, ami elveszett. Ehhez a sötéten sugárzó naplóhoz illusztrációk a szomorúan is kedves levelek, tanúi annak, ami a külvilágból az író szemén átszűrődik. Amiből a mű felépül. A művészek magánlevelezése sokszor kiábrándító: de B. leveleiben elmondta írásai, lénye lényegét.

A naplótöredék Moszkvája zűrzavaros, kiismerhetetlen világ a valóságot torz tükrökön, részeg ködökön át látó vidéki jövevénynek. Terror és a NEP-korszak kibontakozása egymás mellett, a forradalmi jelszavak mögött, melyeket komolyan venni nem lehet, komolyan nem venni életveszélyes, a szokványos színházi intrikák. Az amúgy is túlérzékeny, beteges B. szívét hideg és forró zuhanyok érik váltakozva. Moszkvai társbérletek, lehetetlen lakásviszonyok, pénztelenség, éhezés ­ de bekerül a Gudok című vasutaslaphoz, ahol egy szerkesztő jóvoltából a szovjet irodalom leendő nagyságai: B., Katajev, Ilf és Petrov jutnak fix fizetéshez. Sokat dolgozni ezért nem kell, de a társaság kedvéért naponta bejár ­ sörözni vagy a barátokkal kiutazni a megtért emigráns, Alekszej Tolsztoj dácsájába.

„Az élet továbbra is zűrzavaros, zaklatott, akár egy lázálom. Sajnos, nagyon sok pénzt költök italra. A gudokos kollégák nagyon sokat isznak. Ma is söröztünk... E nélkül az átkozott moslék ­ a sör ­ nélkül pedig egyetlen napot sem tudok meglenni." (1923. július­szeptemberi bejegyzések) A NEP-korszak következő, nagy előrelépése 1924 decemberében: a sör mellett engedélyezik a vodkát is, mely új adóbevételek folyamává dagad. „Moszkvában nagy esemény történt: piacra dobták a 30 fokos vodkát, amelyet a közönség teljes joggal nevez rikovkának. [A kormányfő nevéről ­ H. T.] A cári vodkától abban különbözik, hogy 10 fokkal gyengébb, az íze roszszabb és negyedannyiba kerül... Moszkva úszik a sárban ­ és egyre inkább a fényben: egyszerre virul és rohad benne az élet, ám furcsa módon ez a kettősség jól megfér itt. Moszkva központjában ­ a Lubjankától kezdve ­ a Csatornázási Művek fúrja a talajt, hogy kipróbálja a metrót. Ez a viruló élet. Csakhogy a metrót nem fogják megépíteni, mert nincs rá egy kopejka se. Ez a rohadás... Semmi se mozdul ki a holtpontról. Mindent felfalt a pokoli szovjet bürokrácia. Órákat, napokat, sőt néha hónapokat rabló kínszenvedés minden lépés, minden mozdulat a szovjet polgártársnak. Az üzletek kinyitottak ­ ez az élet ­, de tönkre is mennek ­ ez a rohadás."

A csekisták, akik a naplót az 1926. május 7-i házkutatás alkalmából elkobozták (és nyilván el is vesztették, mert többé Gorkij és Lunacsarszkij népbiztos felszólítására sem adták vissza), biztosan szovjetellenességet szimatoltak a bizonyára számos hasonló bejegyzés mögött. Pedig ha elmennek 1926. október 5-én A Turbin család napjai premierjére, láthatják, hogy a szerző a fehérekről sem volt nagyobb véleménnyel, mint a vörösökről. A cárizmusról nem is szólva. „Itt volt D. Kiszelgof ­ jegyzi B. 1924. április 15-én naplójába ­, szokás szerint most is tele fantasztikus pletykákkal. Azt mondja például, hogy Moszkvában állítólag Nyikoláj Nyikolájevics [nagyherceg, a világháborúban a hadsereg főparancsnoka ­ H. T.] kiáltványát terjesztik mindenfelé. Az ördög vinné az összes Romanovot! Már csak ők hiányoztak!"

A világforradalom kirobbantását reménytelenül erőltető Trockij bukásának örül. 1924. december 21.: „A párt összes főkolomposa ­ élükön Zinovjevvel ­ egy emberként támadt rá Trockijra, betegségére hivatkozva délre száműzték, majd pedig ­ néma csend. Természetesen, amint ezt feltételeztem is, egyáltalán nem váltak valóra a fehér emigránsok és a belső ellenforradalom azon reményei, hogy a trockizmus és leninizmus párharca véres összeütközéshez vagy párton belüli puccshoz vezet. Trockijt egyszerűen lenyelték, és kész. Egy vicc:

­ Lev Davidovics, hogy szolgál a kedves egészsége?

­ Nem tudom, még nem olvastam a mai lapokat."

Kikkel rokonszenvezett hát? Ez idő tájt a harmadikutas, a forradalom szokványos konszolidációját remélő „szmenovehistákkal", akiknek berlini lapjában publikál is egy ideig, a moszkvai pletyka már azt hírli, B. Berlinbe szökött. A sajtóban nagy érdeklődéssel figyeli a genuai konferencia híreit, a nyugati gazdasági kapcsolatok újrafelvételén dolgozó Krászin és Rakovszkij londoni és párizsi tárgyalásait, ezek sikerétől belső változásokat, szabadabb mozgást várva. Hamarosan csalódik ezekben is, azokban is. „Púp a hátamon ez az egész szmenovehizmus (mi közöm hozzá?)" ­ írja a naplóba 1924. december 28-án.

Kitart Moszkvában, miután 1925-ben Sztanyiszlavszkij Művész Színháza felkéri a folyóirat-folytatásokban megjelenő „Fehér Gárda" dramatizálására (A Turbin család napjai). Számára a Művész Színház maga a művészet és a világ közepe. Siker sikert hoz: egyidejűleg két újabb darabot ír más jó színházaknak. A siker irigyeket is hoz, a rezsim Rikovék bukásával keményedik, 1929 tavaszán sorra betiltják darabjai előadását.

Itt vannak elhíresült levelei Sztálinhoz (és más hatalmasságokhoz: Jenukidzéhez, Szvigyerszkijhez). A mai olvasónak talán nem tetszenek ezek a különben elég öntudatos hangú kérések betiltott darabjai előadása érdekében, pedig B., aki belebetegedett, ha színigazgatóval, könyvelővel, bojlerszerelővel kellett vitatkoznia, természetesnek tartotta, ha a legfelsőbb instanciához fordul. Számára minden hatalom egyforma és személytelen; miután nem képes és nem hajlandó arra, hogy orvosi vagy más pénzkereset mellett írjon, csak írásaiból, színházi munkájából kellett megélnie, s miután színházak és kiadók állami tulajdon, őt az államnak kell eltartania. Őt, minden hatalom kritikusát. Persze hogy tisztában volt helyzete groteszkségével, hiszen nagy alkotásai: Puskinról, Molière-ről, az udvari művész fonák helyzetéről ezekben az években készülnek. Hiába kér útlevelet, őszintén erősködve, hogy visszatér, mert csak Moszkvában tud írni. Nem engedik ki, akkor sem, később sem, de visszamehet a Művészbe, egyelőre mint segédrendező. Ekkor (1930. augusztus 6.) írja Sztanyiszlavszkijnak:

„kértem... hogy egy szovjet színházban rendező lehessek.

Egyetlenegy és legjobb színház van. Maga jól ismeri.

A kormányhoz szóló levelemben is ez állt: »Kérem, hogy a legjobb műhelybe helyezzenek, amelyet olyan mesterek vezetnek, mint K. Sz. Sztanyiszlavszkij és V. I. Nyemirovics-Dancsenko.« A levelemben foglaltakat megfontolták, és lehetőséget kaptam arra, hogy álláskérvényt nyújtsak be a Művész Színházhoz.

Az eltemetett darabjaim miatt érzett hosszú bánat után, most könnyebbültem csak meg, amikor már új minőségben léptem át annak a színháznak a küszöbét, amelyet Maga hozott létre az ország dicsőségére.

Fogadja nyílt szívvel, Konsztantyin Szergejevics, új rendezőjét. Biztosíthatom, nagyon szereti az Ön Művész Színházát."

Egy évre rá már ismét Sztálinhoz kell fordulnia: „A szovjet-oroszországi szóművészet tágas mezején egyes-egyedül én vagyok az irodalom farkasa. Azt tanácsolták, fessem át a bundám. Ostoba tanács. Akár festett a farkas, akár kopaszra nyírt, sehogy se hasonlít a szobapincsihez.

Úgy is bántak velem, mint a farkassal. Éveken át üldöztek: irodalmárok vezényelte hajtóvadászat folyt ellenem a körbezárt udvarban... összeomlottam. Elvégre egy vadállat is kitikkadhat egyszer." (1931. május 10.)

(Sztálin állítólag tizenhétszer nézte meg a Turbinékat, míg végül elhatározta betiltását. Az internetet böngészve látom, új, orosz nyelvű honlap indult ­ http://bulgakov.km.ru/news.htm ­, mely szorgalmasan közli a levéltárakból előkerülő Bulgakov-dokumentumokat. Már-már úgy tűnik, mintha a Politbüro többet foglalkozott volna Bulgakov idomításával, mint a mezőgazdaság válságával. Például 1928 februárjában Rikov levelet írt Sztálinnak: „Koba! Tegnap voltam a Vahtangov Színházban. Eszembe jutott, hogy javaslatodra megváltoztattuk a Repertoár-bizottság döntését a Zójácska lakása betiltásáról. Kiderült, hogy ez a betiltás mégis hatályban van." Másnap a PB engedélyezte a darabot, azzal a józan indokolással, hogy telt házakat vonz, s így ellensúlyozza a színháznak a sokkal jobb, pártos darabok okozta veszteségességét. Viszont 1929 elején háromtagú bizottságot küldött ki a PB az ismert esztéta, K. J. Vorosilov vezetésével a Menekülés elemzésére. Betiltották. És így tovább.)

A levelekben persze kellemesebb témákról is szó van: házasságról, válásról, gyereknevelésről, a bel- és külföldi rokonság életéről, reggelig tartó vacsorákról és krími nyaralásról. B. három házassága például érdekes téma lehetne. A költő szerette mindenkori múzsáját, és sokat várt tőle: szerelmet, ihletet és szabadulást a napi gondoktól. „Ez a boszorka teljesen megbabonázott. Nélküle már el sem tudom képzelni magam. Úgy látszik, megszoktam... ­ jegyzi naplójába 1924 karácsonya előtt középső feleségéről. ­ Gyors felfogású és talpraesett teremtés, az összes terhet átpakoltam az ő vállára." S pár nappal később: „Szörnyű állapot. Egyre szerelmesebb vagyok a feleségembe. Milyen bosszantó: vagy 10 évig ellenszegültem a jó sorsomnak. ­ Egyik asszony olyan, mint a másik. Most meg? Olcsó féltékenységi jelenetekig alacsonyodom. Olyan bájos, olyan tüneményes. És kövér."

A művésznek olykor választani kell, életében vagy halála után akar sikeres lenni. 1936 véres évében B. azt hitte, megadja magát sorsának, rendes szovjet író lesz. „A Művész Színházból eljöttem. Nem tudtam tovább dolgozni ott, ahol megfojtották a Molière-t... ­ írja 1936. október 2-án barátjának, Vereszájevnek. ­ Szűk lett nekem a Művész Színház utcája, eleget bűvészkedtek velem. Mostantól operettlibrettókat gyártok. Mit lehet tenni: ha librettó kell, akkor legyen librettó." Szinte büszkén jelenti barátainak: megjött a józan esze; míg feleségének arról számol be, fejezetről fejezetre, hogy az operettek mögé bújva lázasan diktálja A Mester és Margaritát. Librettókat írt többek között Dunajevszkijnek, a népszerű operettszerzőnek; sőt követve az általa nagyra becsült Alekszej Tolsztoj példáját, aki önnön tehetségét legyűrve fércművet szentelt Caricin 1918-as védelmének, vagyis a hős védőknek, Sztálinnak és Vorosilovnak, színdarabot írt Sztálin harcos batumi ifjúságáról. Ám, mint még 1932-ben írta másik barátjának, P. Sz. Popov esztétának: „nem én rendelkezem egyetlen lépésem felett sem: a Sors szokott torkon ragadni". Most a Sors megvédte: Sztálin, aki nem szerette, ha hús-vér személyével foglalkoznak, betiltotta a darab bemutatását (amint bevonatta például saját sógornője hízelgő memoárját). B. megtérését azonban méltányolták, betegségét a barvihai elitszanatóriumban gyógykezelték, hogy követhesse „a mi Tolsztojunkat". Igazi sorsa újra védelmére kelt: szolgáját küldte, a halált. M. A. Bulgakov, alighogy befejezte A Mester és Margaritát, 1940. március 10-én meghalt. Művei nagy részét halála után adták ki.

Kiss Ilona fordítása szép és leleményes. Az életrajzi kronológia nagyban megkönnyíti az eligazodást a kötetben. A terjedelmes névmutatóról viszont jobb, ha hallgatok. Ezek a mai névmutatók piacosított könyvkiadásunk torzképei. Hosszan kiírják a lexikonokból, ami ott is megtalálható, de amit az olvasó tudni szeretne, arra a kilóra dolgozó névmutató-iparosnak nincs ideje, fontos nevek vagy a név mellől a lényegi információ egyszerűen kifelejtetnek.