A Mozgó Világ internetes változata

Barna Imre

Van Török Ferenc új filmjének egy csaknem néma rezonőre. Hosszú fehér hajú, szakállas, vagabund figura, Feri bácsinak hívják, Sinkó László játssza „eszköztelen", szófukar zsenialitással. Ő a csapos az aligai expártüdülő melletti „Kullancsos" kocsmában. Szinte semmit sem tudni róla ­ egyszer kérdezi csak meg tőle valaki, hogy igaz-e, amit beszélnek, tényleg ő volt-e a főpincér a pártidőkben, de Feri bá kategorikusan tagad ­, mégis érezni, mekkora súlya van az ő elmondatlan, ábrázolatlan történetének. Nyomott idők lestrapált tanúja, néhány fáradt szemrebbenéssel felmér a pultja mögül mindent és mindenkit: a pártállami élcsapat helyébe lépő új elit undorító díszpéldányait éppúgy, mint a nekik kiszolgáltatott, kiszolgáltatottságát naponta megbosszuló, de a bosszúval semmire sem menő személyzetet.

Régebbieket, újakat. A felfelé szervilis, lefelé keménykedő főnököt. A szerencsepróbálni érkező új szezonfiúkat, a három dél-alföldi macsót a karcagi Flashből. Az egyikről lekapcsolta a főnök a csaját, és az állásából is kidobta, a másik: önjelölt pornócsillag vezérhímféle, de kajakból lúzer, a harmadik emennek kontráz, de amúgy apa szeretne lenni majd egyszer. Rájuk hármukra Feri bának talán egyetlen pillantása is elegendő. Tudja, mi lesz. Semmi.

Hibátlan alak ez a Feri bá. Aki látta a Szezon előzményét, a tavalyelőtti Alig című dokumentumfilmet, az tudhatja, hogy a rendező jól ismeri. Az Alig körültekintően dokumentált, publicisztikus éleslátással ütköztette a még mindig privatizálatlan Aliga abszurd anakronizmusát az új állami rongyrázók, illetve az őket kiszolgáló pincérek világával. Feri bá dokumentumalteregói ontották magukból a régi történeteket az Aligát működtető rendszer névadójáról, az oldaltkötős fecskében, a feje búbjára zsebkendőt csomózva sakkozgató, népszerű gyilkosról meg az ő kevésbé puritán és kevésbé népszerű élcsapattársairól, akiktől tízezer személyes herendi étkészletet örököltek a mostaniak. A Szezon-beli Feri bá viszont leginkább csak néz. Egy alak a múltból. A történelmi áramszünet, a nem történés agyzsibbasztó, szimbólumokat és apró hülyeségeket felértékelő, végeérhetetlennek látszó, aztán egyszer csak ­ láss csodát! ­ mégiscsak véget érő évtizedeiből.

Török Ferenc nagyszerű első filmje, a Moszkva tér úgy állította fókuszba ezt a végpillanatot, mintha figyelmen kívül hagyná. „Ki a csöcs az a Nagy Imre?" ­ kérdezi 1990. június 16-án, éretlensége végperceiben a Moszkva tér főszereplője, majd benyomja a magnóján a REC gombot, mert a Poptari-topban a Frankie Goes to Hollywood következik; miközben hovatovább kezdenie kéne magával végre, most először, valamit. Neki, most, akármit: erről szólt a Moszkva tér.

A nemzedéki gesztus ­ zárójelbe tenni a történelmet ­ akár provokatívnak is tetszhetett. Azzal, hogy szimbolikusan időtlen terekből az igazi Moszkva tér közepére állította szereplőit, Török persze „történelmi" olvasatot is kínált. De nem ez a lényeg, hanem a tömegsikert is méltán termő, újfajta figyelem; mármint az, amelyik a háttér és az öszszefüggések, a Történelem című történet helyett a szereplőkre, az ő lehetséges történeteikre összpontosít.

Cinizmusról ugyanakkor szó sincs. Erre bizonyíték Feri bá tekintete a Szezonban. Rezonőri jelenléte „Aliga" jelenbe ható múltjára, némasága viszont arra figyelmeztet, hogy nem róla van itt már szó.

Hanem? Hát a fiúkról. Az önmagát legalább egy kicsit kívülről látni, érteni akaró Guliról (Nagy Zsolt) és a vezérhím-tompora fölött vicces vonalkód-tetoválást fitogtató, önreflexióra képtelen Virágról (Nagy Ervin). A kettejük mulatságosan izomduzzasztó, mégis elkeserítően kisszerű küzdelméről, arról a birkózásról, amit a körülményekkel, önmagukkal és egymással folytatnak. Meg Timiről (Rezes Judit), a szomorú szemmel nyárigyakorlatozó „enyingi pináról", ahogy egy dörzsöltebb pincérkolléga mondja: bár tetszenek egymásnak Gulival, valahogy nem jön össze a dolog. Meg hát persze a vendégekről: a fehér májú képviselőnéről, akit Virág minden teketória nélkül megkettyint, a ritkán lelátogató, de olyankor mindig helyette és sosem étlapból rendelő férjéről, aki bájos humorral gépfegyveres kommandót gyanít az esküvői tortában. Meg az újgazdag menyasszonyról, aki a lagziján dugatja meg magát a személyzettel a klozetban. Meg brókerné őnagyságáról, aki a férje és a helyzete iránti undort zabálásba és alkoholba fojtja.

Kellenek ennek a Feri bának a lapos pillantásai.

Bár Feri bá leginkább tévét néz. Híradót, bármit. Természetfilmet. Vízbe totyogó pingvineket.

A pincérfiúk is úgy vetik magukat a magyar tengerbe, mint a pingvinek. Pingvinből egy felhúzós is van, a fehér májú képviselőné gyereke felejtette ott Aligán. Csempész-gagyitávcsövet vesz Guli a film végén, a vonaton, háromezerért, aztán ahogy megy haza, a cukorgyár felé fordítja (Eastern Sugar), és na, mit lát? Pingvinekkel animált vége-főcímet.

Ilyen meglátások filmje a Szezon. Lezser és szigorú, kétségbeejtő és közönségbarát. A Podmaniczky Szilárd fölényes terep- és nyelvismeretét is tükröző forgatókönyv, a rendezés és persze a kamera (Garas Dániel) figyelme leginkább a részletekre irányul. A cukor- vagy a pingvinmotívumra. Nagy Ervinre, ahogy felszegi a fejét, és a napszemüvege mintegy magától huppan az orrára. A milánói makaróniszósz piros csillogására Rezes Judit elkeskenyedő szájszélén. Arra, ahogy Nagy Zsolt lefújja a porcukrot a fánkról, vagy ideges mozdulatára, ahogy a levegőbe döf a kezében szorongatott dugóhúzóval, amikor gyűlölt exfőnöke után a mosdóba oson, és aztán mégis elkerüli. Törököt a részletek érdeklik, és nem nagyít ki semmit. Nem játszat melodrámát. Nem „nyúl bele" a képbe, mint a sokban olyannyira különböző Mundruczó Kornél, aki ­ ezúttal színészként ­ pornófilm-operatőrt alakít. Nagy Ervinnel előadott kettősük nyilvánvaló utalás: Török a másik (posztmodernebb? romantikusabb?) megoldásfélét, a Nincsen nekem vágyam semmi tragikomiko-horrorisztikus hímringyósztoriját idézi fel általa, hogy egyúttal mintegy arra is figyelmeztessen, mennyire más film ez mégis.

A feszültség diffúz, a hangulat szinte oldott. Vér nem folyik, csak egy autó lobban lángra, majdcsak lesz valahogy.

A pornóhajó elhúz a magyar tengeren. A parton pingvinek.

Feri bá egyébként ­ mint egyetlen közlékenyebb pillanatában elárulja ­ koalának menne el szívesen, Ausztráliába.

 

 

Szezon. Színes magyar játékfilm, 89 perc, 2004. Rendező Török Ferenc; forgatókönyvíró Török Ferenc­Podmaniczky Szilárd; operatőr Garas Dániel; díszlettervező Valcz Gábor; jelmeztervező Nagy Fruzsina, Jurisztovszky Sosa, zene Zságer Balázs; vágó Barsi Béla; szereplők Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Kokics Péter, Rezes Judit, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Géczi Zoltán, Kerekes Éva.