Gát Anna
II. A Főpapnő
(A Tarot-sorozatból)
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
(...) nem keresi a magáét,
(...) a rosszat nem rója fel..."
Mert éjszakánként rémálmaimban megjelenik
Egy fekete macskával, és lehelet-szagú
Alagsorba hív, unszol: kövessem.
De amikor felébredek, sosem vagyunk ketten,
És jaj, nehezen botorkálok vissza a jelenig.
És várok és várok; gyomrom ökölbe szorulva,
Mindig ég a lélek-gyertya (örökmécsesem nincs),
Hátha megérzi, hogy kivilágított templom ő már nekem,
Hogy nyelvemen olvadó cukorka a gyötrelem,
Mégsem olvadhatok át a testén túlra.
Mert nem lehetek más, csak egy folt az öltönyén,
Vagy a tükrön kocogó penge, ha vendégek jönnek,
S száll messze a jókedv, no nem az én jókedvem,
Mert nem vagyok, csak ázott csikkjei a kertben,
S most megemlékezett karjait durván fonja körém.
Húsom kitakarózik a kényszerű függetlenségben,
Nem vagyok, csak pár kitörölt szöveges üzenet!
Lógok a levegőben, lakcím-nélkülivé váltam Budapesten!
Mert én megtaláltam, mert mindvégig őt kerestem,
Mert csak őáltala nyer formát az én létezésem!
...és elfogynak a nagyker-gyertyák és a napok,
Egy másik világban együtt vagyunk nos, ebben hihetek.
És hogy ő nem lehet, csak a gyantacsík, mely bikinivonalamba tép,
És erőszakkal kipihent vonásaim, hisz' neki jár a szép,
És várok és várok; mert arra jó vagyok, talán jó vagyok.
XX. A Végítélet
(A Tarot-sorozatból)
Mert most sajnálod, hogy a végét látod,
A ketrecéből kirohanó ifjúságot,
Szarkalábak lépkednek a szemeid körül.
A kéz, amely a halhatatlanság vizébe mártott
Már elkártyázott minden hazugságot,
Feleséged besétál a hálóba, a rajtakapott lány fölül.
Ne nyomozz és ne ítélj,
Ezek csak történetek.
Akkoriban még nem éltem,
Bo Derek melleire guvadt a moziban,
Most hétkor kel, és megebédel délben,
A tavalyi dátumra emlékszik, de hogy most mi van...
Mert most megvesztél, és nyitott autót vezetsz,
Mert most megvennél, csak a közelemben lehess,
Ha az ügyvédek nem kerülnének rém sokba.
Jachtod orrában mást jelentek mint „szeles",
És mielőtt csődbe mész, megnyugtatlak, hogy vége lesz,
És mielőtt az új hogy mondjam? felfedezetted beszokna.
Ne nyomozz és ne ítélj,
Ezek csak történetek.
Akkoriban még nem éltem,
A nyugati rádióadón fogták a Doorst,
Lányokat kergetett, meséli, Csillebércen,
De most csak akkor eszmél a pirosra, ha szólsz.
Mert most sajnálod, hogy a végét látod,
Sztoikusan lezavarod új válásod,
Amíg marad ételre, életstílusra a hitelkártyádon.
Tudom, sajnálod, hogy a végét látod,
De ez nem jelenti azt, hogy a végét járod!
Visszautak nincsenek, én nem segíthetek, az Isten áldjon.
Ne nyomozz és ne ítélj,
Ezek csak történetek.
Akkoriban még nem éltem.