Fulvia
Modellnek lenni
cuntaque miratur, quibus est mirabilis ipse,
se cupit impudens et qui probat, ipse probatur
Mondd, mire gondolsz, mikor a műteremben
rád szegeződik a fényképezőgép?
Hogyan nevetsz, mikor a gépbe nézel?
Flört-e neked? Vagy csak unalmas munka?
Férfimodellnek lenni vajon nehéz-e?
Hiába Nárcisz tükre a gépszem:
szolga vagy mégis, fotósod diktál,
s mint kirakatban manöken-bábut,
mozgat a térben, ahogy neki tetszik.
Láttam az albumodat, csupa tűz vagy,
büszke az arcod, rajta nemesség,
vágy, titok... Hódítasz, ámde szabad vagy.
Ahogy az ágyban is. Mert sose tudtam:
engem akarsz-e, engem ölelsz-e.
Mondd, mire gondolsz?
Mert én rád, csakis rád.
Áldozat
nec iuga taurus amat; que tamen odit, habet
Nemcsak a test van, de van a test nagyon.
Szolga-urunk ő, mert sose döntjük el,
hogy mikor éled, szűnik a szenvedély:
Ámor az íját ajzza, és pengve száll
túlfeszített idegéről a vessző.
Ki ránk vadász, az mindenek istene!
Szolgálatában égbe ragadtatunk.
Mint nyíl a testben, éget az élvezet:
a test szerelme hála és áldozat,
szolga a hús, leborulva imádjuk.
Vénusz igája büszke nyakunk köti,
törni a földjét, ökreit, elvezet,
összerogyunk már, fújtatunk, izzadunk,
húzzuk a terhünk tűrjük a ránk szabott
állati, emberi, isteni törvényt.
A párizsi fodrász
Ponendis in mille modos perfecta capillis
Újra tükörben látom az arcom
éles a fény, és szaggat a migrén.
Sorban ülünk mind, már nagyüzem van,
készen a sminkünk, most jön a fodrász.
És nekem is jut, csak nekem: egy nő.
Nem fiatal már, morcos az arca,
s oly alacsony, hogy ülve is érzem:
hogyha felállnék, mellemig érne.
Nem köszön. Én sem. Izgat is engem!
Nem hat a gyógyszer, szétvet a fájás,
hogy fogok így a fénybe kiállni,
menni a szűk kifutón, csupa térd közt,
parfümök párolgása között, hisz
hányingerem van, járni se bírok...
Ülök a göndörítők meg a vaxok,
lakkok, meleg haj sűrű szagában.
Biztos az éjjel rosszul aludtam.
Vagy öregednék? Túl sok a munka?
Térdel a nő és fésüli kontyom,
mintha ezer tű, karcol a fésű,
hajam simítja fölfele, tarkóm
izzik a kínban. Önfegyelem. Még
pár perc, s szűnik a görcs. Na de addig!
Várni, kivárni. Kell ez a munka!
Éget a fény. Nem nézem az arcom,
úgysem öröm, hisz látnivaló, hogy
ronda vagyok most. Lassan a fodrász
újra feláll, és szisszen a hajhab.
Mintha vasabroncs tartana össze:
vad nyilallással éget a fájás.
Szenvtelen arccal bámul a kis nő,
munkadarab vagyok. Vérprofi módon,
mint ki libát töm, vagy tyúkot öl meg,
birkát szorít le birkanyíráskor,
fixálót fúj rám, húzza a fésűt,
nyű, tép, nyúz, szaggat méla közönnyel.
Most megölöm. De szólni se bírok,
nem tudok kellő francia szitkot
összeszedetten és mosolyogva
magyarul mondom: „Kurva anyádat."