Politikus jogászok VIII.
Aki a semmiből kormányzó pártot csinált: Torgyán József
Torgyán József 1932-ben született Mátészalkán, négyéves korában került fel Budapestre. Édesapja korán meghal, édesanyja nagy szegénységben neveli fel két fiát és két lányát, akik közül az egyik lány az ostrom alatti éhezés következtében meg is hal. Torgyán iskoláskora a zene bűvöletében telik, a Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakának tehetséges hallgatója. Már ott az osztály prókátora, egyetemre a jogra jelentkezik. Jogi tanulmányait 1955-ben fejezi be, a nemzetközi joggal és a diplomatapályával kacérkodik, de közbejön 1956. Kalandos előzmények után 1957 márciusában ügyvéd lesz Újpesten. Jó harminc évig, egészen a rendszerváltozásig ügyvédkedik.
1988-ban majd hatvanévesen teljes energiával veti bele magát a politikába. A pártban először főügyész, majd budapesti elnök, a parlamentben már 1990-ben frakcióvezető. Heves belharcok után 1992 elején az FKGP elnöke lesz. Kiviszi pártját az Antall József vezette kormánykoalícióból, bár képviselőtársai többsége (az úgynevezett kisgazda harminchatok) és a párt miniszterei-államtitkárai „természetesen" maradnak. Az 1994-es választásokat - ígéretével szemben - Torgyán nem nyeri ugyan meg, de mint a legerősebb ellenzéki párt napirend előtt hihetetlen hangerővel felszólaló vezére a kilencvenes évek közepén országos ismertségre tesz szert, arról nem is beszélve, hogy a kabaréműsorok kedvelt figurája. Ebben az időszakban viszonya a „fiatal demokratákkal" kifejezetten ellenséges, ezért volt sokak számára meglepetés, amikor 1998-ban koalíciós kormányt alakít a Fidesszel. Torgyán csúcsminisztériumot harcol ki magának a vidékfejlesztésre, s nekilát nagy ívű terve, a honi agrárgazdaság átalakításának.
Nem tart sokáig... Miután Torgyán József lemond a köztársaságielnök-jelölésről, és elfogadja a kétéves költségvetést, Orbán Viktor elérkezettnek látja az időt az átfogó támadásra. Szabadi Bélán, illetve a fián keresztül érik el Torgyánt, aki 2001 tavaszán lemondásra kényszerül. Pártját és őt magát fokozatosan felmorzsolják, a választásokon már nincs sok esélye, 1 százalék alatt végez a Kisgazdapárt, utána Torgyán még egy darabig az FKGP elnöke, de a régi erő elfogyott, Torgyánt eltávolítják, az FKGP különböző „részpártokra" esik szét.
Ma már ismét ügyvéd. A Tállya és a Méra utca sarkán nagy zöld tábla jelzi fehér betűkkel (ennyi maradt a Fradi-időkből), hogy Torgyán József ügyvéd mikor fogad.
- Miközben jöttem Hozzád ebbe a házba, elgondolkoztam rajta, ez lenne az a „csodapalota", amiből a sajtó olyan hatalmas ügyet csinált? Semmi különösebb luxus, egyszerű, ízléses épület, amelynek egyik része lakás, a másik ügyvédi iroda.
- Na látod. Nekem mint jól kereső ügyvédnek már jóval a rendszerváltozás előtt volt lakásom a Rózsadombon és nyaralóm Leányfalun. Miért ne vehettem volna meg ezt a házat? Ez a mesterkélt ügy is része volt a lejáratásomra irányuló politikai-erkölcsi kampánynak.
- Rózsadombi ügyvéd mint parasztvezér. Nem látod ezt ellentmondásnak?
- Egyáltalán nem, noha soha sem voltam a Rózsadombon ügyvéd. Mátészalkán születtem, régi parasztcsaládban. Édesapám felmenői mind gazdálkodó parasztemberek voltak. Édesanyám pedig görög katolikus papi dinasztiából származik. Ez a papság mélyen összeforrt a vidéki emberekkel, ezek paraszti életmódjával. Mélyen vallásosan és nemzeti értékek mellett nevelkedtem. Úgy gondolom, értem a parasztemberek gondolkodását, és ők is értenek engem. A görög katolikusok már akkor magyarul miséztek, amikor a római katolikusok latinul.
- A nevednek kicsit romános hangzása van...
- Amikor miniszterként a Román Köztársaságban jártam, román kollégámmal együtt a tárgyalások után sajtótájékoztatót tartottunk. Túlzott érdeklődést tapasztaltam a sajtótól, amit a tárgyalások témája nem indokolt. Felkészültem valami meglepetésre, és jött is nemsokára. Felállt egy újságíró, és azt mondta: ugye, ön Tordeanu ortodox püspök leszármazottja? Azt válaszoltam, hogy nekem annyiban van közös ősöm a románokkal, amennyiben valamennyien Ádámtól és Évától származunk. Családom a Vereckei-hágó közeli kis faluból, Beregsziklásról származik. Ma Serbovecnek nevezik, és Ukrajnához tartozik. Ez egy 260 lelkes kis falu hármas határ mellett, Galícia közelében, egy valódi ősrengetegben, amely télen el van vágva a világtól. Úgy gondolom, hogy családi hátterem predesztinál arra, hogy nemzeti elkötelezettségű politikus legyek. 1988-ban fel sem merült bennem, hogy ne a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Pártban politizáljak, amelybe 1956 októberében léptem be.
- Térjünk vissza fiatalságodra. Hegedűművésznek készültél.
- 1946 és 1950 között a Zeneművészeti főiskola hegedű tanszakán tanultam, a híres Országh Tivadar növendéke voltam. Azt azonban már akkor érzékeltem, hogy nem én vagyok az osztályom legjobb zenésze. Diáktársaim is inkább az érdekérvényesítő képességeimet vették igénybe. Úgyhogy lemondtam a hivatásos zenészi pályáról, és 1951-ben felvételiztem a jogra.
- Zenélsz ma is?
- Nem! Annál jobban tisztelem a művészetet. A zenét azonban ma is nagyon szeretem, sok klasszikus muzsikát hallgatok.
- A jogi egyetemen jól érezted Magad?
- Igen. Mindenekelőtt rengeteget olvastam. Nagyon jó volt a könyvtár. Bár ezek a legsötétebb Rákosi-évek voltak - 1951-1955 között jártam az ELTE Jogtudományi Karára -, nemcsak marxista könyveket lehetett olvasni, hanem szinte az összes 1945 előtti társadalomtudományi munkához hozzá lehetett jutni. Elég sok filozófiát olvastam, főleg Kantot és Hegelt. Hozzájutottam számos nemzeti érzelmű könyvhöz is, például Bajcsy-Zsilinszky Endre írásaihoz. Bajcsyt akkor nagyon baloldalinak állították be, könyveiből azonban egy valódi jobboldali nemzeti politikus képe rajzolódott ki előttem. Fiatalon megérthettem: a tények és az ideológia elválhat egymástól.
- Melyik tárgy volt a kedvenced?
- A jogelmélet és a nemzetközi jog. Oda is csapódtam a Nemzetközi Jogi Tanszékhez, ahol Hajdú Gyula profeszszor volt a tanszékvezető. Hajdú meggyőződéses kommunista és marxista volt, népbiztos a Tanácsköztársaság alatt, ugyanakkor óriási tudású, a nemzetközi jog nyugati irodalmát is jól ismerő tudós. Teljesen tisztában volt az én ellentétes világnézetemmel, de tolerálta. Támogatott engem, és még szemináriumvezetéssel is megbízott. Bevont azokba a tanácskozásokba is, amelyeket egyes konkrét kérdésekben a Külügyminisztérium munkatársaival folytatott.
- Hajdú Gyula kitűnő előadó volt.
- Igen, tőle tanultam meg szónokolni. Már akkor politikus akartam lenni, tudatosan foglalkoztam retorikával.
- Politikus a Rákosi-rendszerben?
- Éreztem a forradalom közeledtét. Mint ahogy később, a nyolcvanas években is előre láttam, hogy ez a rendszer nemsokára összeomlik. Az emberi természet, az emberi gondolkodás ugyanis a történelem során nem változik, csak a körülmények. Az emberi természetnek pedig szüksége van az Istenre, a hazára és a családra, a marxizmus-leninizmus pedig internacionalista és ateista.
- Sosem érintett meg a kommunista ideológia?
- Ahhoz én túlságosan erős vallásos és nemzeti nevelést kaptam. Más kérdés, hogy sosem tagadtam például, hogy a magyar parasztság számára igenis nagyon pozitív volt az, hogy az ötvenes évek elején parasztgyerekek tömegét hozták be az egyetemre. Az én szüleim eladták a földjüket, hogy engem jogásznak, az öcsémet orvosnak taníttassák. Ezt azonban a legtöbb parasztcsalád nem tudta megtenni, így a parasztságból nagyon kevesen lettek értelmiségiek. Viszont évfolyamtársaim jó része igen tehetséges parasztgyerek volt. Olyan jogászprofesszorok lettek belőlük, mint Sárándi Imre, Seres Imre vagy Schmidt Péter.
- A baloldaliságot dicséred?
- Miért ne, ha olyat tesz, ami a magyar nemzetnek, a magyar parasztnak jó. Azt, hogy elvették a parasztember földjét, és bekényszerítették őket a téeszcsébe, a magyar kolhozba, sosem dicsértem.
- Se nem bal, se nem jobb, csak keresztény és magyar?
- Így is lehet mondani, de azért alapvetően inkább nemzeti. De a tehetséges parasztgyerekek egyetemre való beiskolázását ma is pozitív tettként értékelem.
- Nem érzed ellentmondásosnak, hogy Téged Rákosi alatt kiváló profeszszorok tanítottak, ma meg a gomba módra szaporodó jogi felsőoktatási intézményekben kevés a valóban iskolateremtő, jeles professzor?
- De igen, ezen az ellentmondáson már többször elgondolkodtam, és egyelőre nem tudok logikus választ. Engem például polgári jogra Világhy Miklós, Nizsalovszky Endre és Beck Salamon tanított. Én még találkoztam Marton Gézával, a világhírű római jogásszal és Eckhart Ferenccel, a híres jogtörténésszel, Szladits Károlyról nem is beszélve. Eckhart egyébként nem is nagyon csinált titkot belőle, hogy a polgári rendszer híve. Eltűrték. Megemlíteném, hogy egyetemista koromban átjártam más karokra is híres előadókat hallgatni. Így hallgattam Füst Milánt a bölcsészkaron, vagy sokat tanultam Erdei Ferenc agrárgazdasági előadásaiból.
- 1955-ben végeztél.
- Igen. Miután számos pályadíjat, illetve diákköri versenyt nyertem, Hajdú Gyula a Külügybe ajánlott azzal, hogy tíz hónapos külügyi akadémia, illetve intenzív angol nyelvtanulás után kiküldenek az ENSZ-be. De ehhez be kellett volna lépnem a kommunista pártba. Ehelyett elmentem segédmunkásnak.
- Jogvégzett segédmunkásnak?
- Summa cum laude diplomával. Akkor kötelező elhelyezkedési rendszer volt, és mivel nem fogadtam el az egyetemi elhelyezést, még segédmunkás is nehezen lehettem. Dolgoztam a Ganz Darugyárban, az Acélöntő- és Csőgyárban, voltam vagonkirakó a Hutter Olajban. Nem bántam meg, erős voltam, bírtam. Megacélozott engem, és megismerkedtem a közösségi élet előnyeivel. Azért 20 fokos hidegben éjjel homokot csákányozni valódi férfimulatság. Utána valamennyien átmentünk a hajnali ötkor nyitó kiskocsmába, ahol néhány kör rummal bélelt korsó sörrel nyugtáztuk az éjszakát. Ez a fél év kedvező hatást gyakorolt egész életemre. Mindig tornáztam, úsztam, sportoltam, és ez segített abban, hogy túl a hatvanon bírtam a strapát politikusi éveimben.
- Magam is láttalak a nyolcvanas években a Széchenyi fürdőben télen úszás után, ahogy fekvőtámaszokat csinálsz a hóban. És hogyan kerültél viszsza a jogi pályára?
- 1956 elején Hajdú Gyula beprotezsált az 1. számú Ügyvédi Munkaközösségbe, amely akkor a Petőfi Sándor utcában volt, és talán szakmailag a legerősebb ügyvédi iroda. Tele volt híres ügyvéddel, ott dolgozott Zalán Kornél, Révai Tibor, Bolgár György, Patriász István, Vidrányi István, Gergely Katalin. Itt lettem ügyvédjelölt.
- Nem voltál sokáig itt.
- Nem, mert közbejött az 1956-os forradalom és szabadságharc, amelyben igen aktívan részt vettem.
- Részt vettél a harcokban?
- Igen, erről azonban részleteket nem szeretnék mondani. Életrajzi kötetemre tartogatom. Elégedj meg azzal, hogy én valóban harcoltam, nem úgy, mint sok ember, aki most szabadságharcosnak mondja magát.
- Kár, szívesen hallanánk erről. És mi történt a forradalom leverése után?
- 1956 végén minden ügyvédjelölt munkaviszonya megszűnt. Néhány hónapig bírósági fogalmazó voltam, majd egy kis ügyeskedéssel - tudniillik nem volt meg a gyakorlati időm - a nagy zűrzavarban elértem, hogy 1957 márciusában ügyvéd lettem. Az 1-esbe nem tudtam visszamenni, mert Vadas György, aki az ügyvédi kamara párttitkára volt, megfenyegetett, hogy ha visszajövök, 56-os tevékenységem miatt feljelent. Így néhány hónapig egyéni ügyvéd voltam, majd kikerültem Újpestre a 41-es ÜMK-ba ügyvédnek, ahol azután harminc évet töltöttem. Több ajánlatom volt híres ügyvédektől, például idősebb Réthy Sándortól, de én Újpestet választottam. Mégis rózsadombi ügyvédnek nevezett el a média.
- Van itt egy kis időzavar, igen hamar lettél ügyvéd. Romantikus történetet is hallottam Rólad, nevezetesen hogy a rendőrség elől az elmegyógyintézetben dekkoltál.
- Újpesten az egyik szomszéd, aki látta, hogy a forradalom napjaiban géppisztollyal jártam haza, feljelentett. Megindult ellenem a büntetőeljárás, hol azzal fenyegettek, hogy hozzácsapnak az újpesti forradalmi bizottság peréhez, ahol mázsás börtönbüntetés vagy akár halálos ítélet is várhat rám, hol pedig be akartak szervezni. Volt kollégáim az 1-es ÜMK-ban, akik gyakran védtek politikai, úgynevezett dupla nullás ügyekben, azt tanácsolták, hogy elmegyógyintézeti kezelésre menjek, mert akkor leszállnak rólam. Gergely Kati ügyvédnőnek volt egy főorvos barátnője a Lipótmezőn, az befogadott, formálisan a zárt osztályra kerültem. Ez valóban hatott, a rendőrök néhány hónap múlva „elfeledkeztek" rólam.
- Ezt a beszervezési kísérletet próbálták azután Veled szemben felhasználni 1990-91-ben? Ez volt a híres „borítékügy" alapja?
- Igen. Ezzel akartak megzsarolni, a Kisgazdapártból eltávolítani. Mindent megpróbáltak, előszedték a még élő 1957-es rendőrtiszteket is, akik kihallgattak. Ők is igazolták, hogy nem vállaltam a beszervezést. Azt hiszem, a politikusok közül engem világítottak át legtöbbször, öt alkalommal is. Nem találtak semmit. Eközben a tömegkommunikációban naponta gyaláztak. Egyébként Antall Józsefet bepereltem rágalmazásért. Tudod, hogy jött vissza a bírósági értesítés? A címzett ismeretlen. Ismeretlen volt számukra az ország miniszterelnöke. Végül is a Független Kisgazdapárt Országgyűlési Képviselőcsoportja és Antall József között írásban megkötött megállapodás kötelezett a per megszüntetésére. Ezért nem kértem Antall Józseffel szemben hirdetményi idézést.
- Egyébként más irányú pletykákat is terjesztettek Rólad. Nevezetesen hogy a bíróságon a Tucsek-tanács jegyzőkönyvvezetőjeként részt vettél a forradalmárok elleni megtorló ítéletek meghozatalában.
- Ez aztán tényleg kapitális marhaság volt. Egy két-három hónapja dolgozó fogalmazó részvétele bármilyen ítélet meghozatalában fogalmi képtelenség.
- Így igaz. Azután 1959 végére lassan lecsillapodtak körülötted a hullámok, és mintegy harminc évig zavartalanul ügyvédkedtél Újpesten. Rövidesen megnősültél, szép színésznőt vettél el, fiad is született.
- Nemsokára lesz a 45 éves házassági évfordulónk Cseh Máriával. Nagy isteni adomány számomra ez a házasság, számomra mindig Marika volt a Hinterland, a támasz.
- Hogy kellemetlenkedjek egy kicsit, azt mondják, hogy 1990 utáni politikai pályádon túlzott hatással is volt Rád a feleséged. Főleg személyi kérdésekben állítólag az ő szava volt döntő, amikor kormányra kerültél.
- Ez tévedés. Sajnos inkább én nyomtam el a feleségemet. Színészi pályáján is - nagyszerűen indult Pécsett - sokkal messzebb jutott volna, ha nem rendeli alá magát az én karrieremnek és családszeretetének.
- De miért kellett a feleségednek képviselőnek lennie és például színésznő létére a Kisgazdapártot képviselnie a nemzetbiztonsági bizottságban?
- A feleségem édesapja a Don-kanyarban halt meg, ő sokkal engesztelhetetlenebb volt a kommunista rendszer iránt, mint én. Nem ő akart politikus lenni, én ösztönöztem rá, hogy legyen képviselő. Ezzel történeti tradíciókat is fel akartam éleszteni - a Kisgazdapárt elnökének felesége volt mindig a párt nőszövetségének elnöke. Engem megnyugtatott, hogy mellettem volt az Országgyűlésben. Ami pedig a személyi kérdéseket illeti, én ebben gyenge vagyok. A feleségemnek jobb az emberismerete, mint nekem, talán a színészi hivatásánál fogva jobban megérez dolgokat, mint én.
- No de a nemzetbiztonsági bizottság és egy színésznő...
- Nagyon kevesen voltunk kisgazdák. A belügy rengeteg embert beépített hozzánk. Szükség volt rá, hogy olyan ember üljön ebben a bizottságban, akiben abszolút megbízom, és aki ízig-vérig nemzeti elkötelezettségű.
- Nem bízol meg túlságosan is a családtagjaidban? Voltaképp a fiad kisgazda alapítványok élén állt, menyed körül botrány tört ki, amikor az FKGP delegálta a MALÉV felügyelőbizottságába...
- A fiam soha sem állt „kisgazda alapítványok élén", sőt sohasem állt semmilyen alapítvány élén. Ez közönséges kitaláció. A menyem és szülei pedig a polgári repülésnél dolgoztak a régi rendszerben. Miért ne dolgozhattak volna ugyanitt az új rendszerben? Amelyért ráadásul anynyit harcoltunk. A családért kiállni egyébként sem lehet idegen a Kisgazdapárt elnökétől. A Kisgazdapárt hármas jelszavában az Isten és a haza után a család következik. Nem lehet ezt a dolgot a kialakult polgári társadalmak erkölcsi mércéjével mérni. A rendszerváltozás után, átmeneti viszonyok között szükségszerű volt, hogy egész családok erősítsék az új polgári pártokat. Egyébként miért csak nálam emlegetik ezt, miért nem esik több szó a Magyar Bálint-Hodosán Róza vagy Békesi László-Csehák Judit házaspárokról? A fiam jogász, önálló ügyvédi praxist folytatott. Miért ne végezhetett volna jogi természetű munkát olyan ügyekben, amelyekről én semmit sem tudtam, és amelyekben kivetnivalót egyébként sem lehetett találni.
- Mielőtt rátérnék a politikai pályádra, néhány szót arról a harminc évről, amelyet ügyvédként eltöltöttél.
- Élveztem az ügyvédi függetlenséget, azt az állandó szellemi készenlétet, amelyben az ügyvédnek élnie kell. Általános ügyvédi praxist folytattam, nem akartam specializálódni egy-egy ügycsoportra. Eleinte inkább büntető praxist vittem, emberölési, illetve nagy gazdasági bűnügyekben védtem. De nehezen tudtam elviselni azt a hangnemet, amelyet a bírók-ügyészek a vádlottakkal, sőt velünk, védőkkel szemben is megütöttek. Volt olyan bíró, aki a perbeszédem után azt mondta, hogy velem szemben kellene büntetőeljárást folytatni, mert vitatni mertem, hogy a védencem által elmondottak kimerítették volna a közösség elleni izgatás bűntettének törvényi tényálladékát. Évek során arra is rájöttem, hogy a polgári jogi ügyek nagyobb és finomabb jogi tudást igényelnek. Úgyhogy ügyvédi pályám második felében inkább polgári perekkel foglalkoztam.
- Rengeteg ügyfeled volt.
- Igen. Tömegek fordultak meg nálam.
- Politizáltál a hatvanas, hetvenes vagy a nyolcvanas években?
- Kifejezetten nem. Persze kollégáim tisztában voltak a világnézetemmel, és perbeszédeimből is megállapítható volt, hogy nem vagyok éppen a rendszer híve.
- Voltak ebből kellemetlenségeid?
- Kisebbek. A káderlapomon a rendszer ellenségeként tartottak számon. Ezért nem védhettem sem katonai, sem politikai (dupla nullás) ügyekben. A Kádár-rendszer azonban már nem a Rákosi-rendszer volt, alapjában véve békén hagytak. De azért nem szabad elfelejteni, hogy mi szovjet megszállás alatt éltünk, internacionalista és ateista ideológia fogságában. A nemzeti függetlenség pedig számomra szent volt, éppúgy, mint a vallás.
- Nagy társasági életet is éltél.
- Szerettünk eljárni társaságba, színházba. Beszélgetni például jogászokkal, anekdotázni, mint a régiek, a nagy öregek. De sokat foglalkoztam régészeti emlékekkel, főleg az asszír, babiloni, indiai leletek érdekeltek, no meg a honfoglalás előtti történelmünk.
- Ha jól emlékszem - bár ez jóval később volt - a mezopotámiai leletekről előadást is tartottál a Várban a kilencvenes évek közepén... 1988-ban azonnal a Kisgazdapárthoz csatlakoztál?
- Természetesen, mégpedig annak a radikálisabb, Arany Bálint nyomán haladó vonulatához.
- Ellentéted Antall Józseffel többek szerint még ebből az időből származik.
- Hát igen. Antall ekkor még a Kisgazdapárt élére akart kerülni, de a rangidős Pártay Tivadar inkább Futó Dezsőt favorizálta. Antall alapvetően Bognár József köréhez tartozott, de a küldöttek többsége Bognárt múltja miatt nem akarta a pártban látni.
- Pedig a pártban enyhén szólva elkelt volna egy tapasztalt gazdaságpolitikus.
- Egyetértek, de nem feltétlenül olyan, aki a kommunista rendszerben miniszteri posztot vállalt. A párt gazdaságpolitikájával azután Ravasz Károly foglalkozott, akivel szemben meg az volt a kifogás, hogy a Kádár-titkárság segítette haza Ausztráliából.
- Végül is Antall József az érdi nagyválasztmányon fel sem került az elnökjelölti listára.
- Így van. Én viszont száznál több szavazattal kerültem fel. Ha Antall akkor elnök lesz, egészen másként alakul a történelem, tudniillik feltehetően a Kisgazdapárt lett volna a legerősebb nemzeti konzervatív párt, és nem a Demokrata Fórum, ahová Antall átment.
- Azért a Fórum megerősödésében több más tényező is szerepet játszott.
- Természetesen. Például hogy a bomló rendszer titkosrendőrsége elsősorban a két történelmi pártba, a kisgazda és a szociáldemokrata pártba épült be, ezeket akarta belülről tönkretenni. A szociáldemokratáknál így is történt, nekem viszont sikerült ezt kivédenem. Emellett az SZDSZ akkor rendkívül agresszív antikommunizmusától megrémült állampárt mindent megtett az MDF megerősítéséért. Azért az Antall-Pozsgay-paktum tényleges létrejötte elég nyilvánvaló volt, más kérdés, hogy ebből később a Fórum kifarolt.
- Neked akkor mi volt a véleményed arról, hogy közvetlen elnökválasztás legyen, amit feltehetően 1989-90-ben Pozsgay Imre megnyert volna?
- Nézd, én személy szerint Pozsgay Imrét személyében alkalmasabbnak tartottam köztársasági elnöknek, mint azt a két személyt, aki eddig köztársasági elnök lett. Ez a megítélésem annál inkább korrektnek tekinthető, mert Pozsgay még a rendszerváltás előtt büntetőfeljelentést tett ellenem, mert az állampárt tagjait baloldali fasisztának neveztem. Emiatt több mint száz állampárti országgyűlési képviselő is előterjesztéssel élt ellenem az Országgyűlésben. Visszahívtak az Országos Választási Bizottságból. Egyébként a népfelség elvénél fogva a közvetlen elnökválasztást jóval jobbnak tartom, mint a parlamenti elnökválasztást. Antall József - Sólyom László, azaz az Alkotmánybíróság segítségével - a közvetlen demokratikus intézményeket tudatosan igyekezett kiiktatni a magyar közjogi rendszerből, és kizárólag az Országgyűlésen keresztüli pártdemokráciát erőltette. Az 1989-es népszavazási törvény is jóval demokratikusabb volt, mint a jelenlegi. A népszavazás intézményét 1990 után kiherélték.
- No de akkor miért voltál ellene a közvetlen elnökválasztásnak?
- Mert az előzőek csak az elvi oldalát képezik a bonyolult kérdéskörnek. Egyszerűen nem akartam állampárti elnököt. Az MSZMP egy diktatórikus kommunista párt volt, emellett internacionalista párt, amely alávetette az országot a Szovjetuniónak. Képviselőiknek tehát nem lehet helyük egy nemzeti elveken nyugvó demokrácia államhatalmi szerveiben.
- Azért az MSZMP-nek volt egy népi-nemzeti vonulata is. Pozsgay-Berecz-Kósa Ferenc stb.
- A marxizmus internacionalista és ateista, tehát semmiképpen sem nemzeti. Én nem leszámolást hirdettem az MSZMP korábbi vezető politikusaival szemben, de azt előírtam volna - mint a csehek -, hogy meghatározott ideig közfunkciót nem vállalhatnak.
- Ebből állt a Te harcos antikommunizmusod?
- Ebből is, és mindabból, amit tettem, amilyen elveket képviseltem. És ezt a kommunista rendszer kárvallottai, a földjüktől megfosztott parasztság, a sok üldözött és háttérbe szorított ember el is várta tőlünk, a rendszerváltozás politikusaitól. A Kisgazdapárt mint párt és aktivistái különösen elsődleges áldozatai voltak ennek a nemzetellenes kommunista uralomnak. Egyébként kommunistaellenességem miatt nem lehettem miniszter az Antall-kormány indulásakor. A folyamatosságra nagyon ügyelő Antall egyfelől nem vett be a kormányba volt kommunista tagot, így nem lett miniszter Kulin Ferenc vagy Martonyi János - aki pechjére 1988-ban lépett be az állampártba -, másfelől viszont engem se, aki túlzottan is nekimentem a kommunistáknak. (Az, hogy túlzottan nekimentem a kommunistáknak, Antall József szóhasználata. Én ugyanis úgy gondolom, hogy túl kevéssé!) Antall azonban politikai kiegyezést akart az MSZP-vel, a posztkommunista utódpárttal, ezt én elvileg elutasítottam. Nekem személy szerint sok MSZP-s politikus ellen emberileg semmi kifogásom, de politikailag szemben állok velük. Én valódi rendszerváltoztatást akartam.
- No de a magyar rendszerváltozást nem az alig létező magyar ellenzék harcolta ki, hanem Reagan csillagháborús politikája ütötte ki a Szovjetuniót. A kommunizmus összeomlása Közép-Európában a nemzetközi politika eredménye, ráadásul Magyarországon az uralmon lévő állampárt reformista erőinek aktív segítségével. Az 1989-90-es rendszerváltozás felülről és nem alulról jövő folyamat volt, tehát nem forradalom.
- Ez racionálisan felfogható, és megértettem az evolúciós politikát már 1990-ben is. De a Kisgazdapárt mögött álló tömegek ezt érzelmileg nem fogadhatták el. Következetes rendszerváltozást akartak, és nekem mint vezetőnek azonosulnom kellett ezzel az elemi erővel jelentkező ösztönös antikommunizmussal, ami egyébként az én igazságérzetemnek is mindenben megfelelt.
- Azért eléggé félelmetes voltál, amikor nagygyűléseiden néptribunként, eltorzult arccal „patakvérről", „felkoncolásról" kiabáltál az amúgy is felizgatott, zömmel öreg emberek tömegeinek.
- Én nem így fogalmaznék. Akik előtt beszéltem, az maga a magyar nép volt. Öregek és fiatalok, de valamennyien kisemmizettek. A kijelentéseim egyébként szimbolikusak voltak. Sosem kívántam személyében fenyegetni senkit (nem úgy, mint a kommunisták), de gyökeres változtatásokat akartam. Ehhez kértem támogatást a gyűlések résztvevőitől is. Egy jó szónoknak pedig tudnia kell hallgatóságát az általa elérni kívánt cél érdekében befolyásolnia. Ha ezt nem tudja elérni, akkor nem jó szónok.
- Én ezt inkább demagógiának nevezném.
- Nem az. Ezeknek a kisemmizett, megalázott embereknek, a kommunizmus áldozatainak ugyanaz volt a meggyőződésük, mint nekem. Én ezt próbáltam beszédeimben kifejezni. Még jó, hogy antiszemitizmussal nem vádolsz.
- Azzal nem vádollak, sőt azt hiszem, a magyar értelmiség sem vádol, amely pedig megrémült beszédeid hangvételétől és gyűléseid hangulatától. Soha sem tettél antiszemita kijelentéseket, és az FKGP-t mindig távol tartottad a rasszizmustól.
- Szép, hogy elismered. Ott, ahonnan én származom, sosem volt faji-vallási türelmetlenség. Görög katolikus pap nagyapám békésen elborozgatott az ortodox pópával és a zsidó rabbival. Sosem engedtem be a kisgazda mozgalomba antiszemitizmust. Hazánk felvirágoztatását, európai felzárkóztatását tűztem ki célomul. Nem én ijesztettem el a magyar értelmiséget, hanem tőlem ijesztették el. A kettő között pedig nagy különbség van.
- Fokozatosan kiszorítottad ellenfeleidet a pártból, és már 1991 közepén az FKGP elnöke lettél. Azért hihetetlen gyenge volt akkor az FKGP vezetése és képviselőcsoportja.
- Nekem mondod? Egy levelet is képtelenek voltak színvonalasan megírni. Sziszifuszi munkával kellett a pártot megszervezni, sokszor napi húsz órát kellett dolgoznom. Akik a klasszikus Kisgazdapártból még éltek, Pártay Tivadar, Futó Dezső, Ravasz Károly vagy Boross Imre, azok már nagyon öregek voltak a napi politikai munkához, mások pedig diszkreditálódtak a pártállammal való kollaborálódásuk miatt, mint a már említett Bognár József. Nem volt pénzünk, nem volt sajtónk: a Kis Újságot is újra kellett szerveznem.
- Amelynek a főszerkesztője persze Te lettél.
- Én csak később lettem az. A Kis Újságot az 1990-es országgyűlési képviselő-választások előtt a baloldali-liberális erők vették birtokba. Olyannyira, hogy közvetlenül a választások első fordulója előtt innen kaptuk (kaptam) az övön aluli ütést. Hogy lerontsák a választási eredményünket. (Az ominózus cikk ezt nem is tagadta.) Azt hittük, hogy a Népszabadságtól fognak bennünket támadni. De nem így történt. A támadás a Kis Újságtól érkezett. Ezért ne csodálkozz, hogy később már - amikor az erőm ezt lehetővé tette - meghiúsítottam ezt, és én lettem a főszerkesztő. Értsd meg, nem voltak szakemberek. Tele voltunk beépített BM-emberekkel, provokátorokkal. Szinte senkiben sem lehetett megbízni. Egyébként öt-hat újságunkat írtam tele - díjtalanul. Hogy végül az egyiknek én lettem a főszerkesztője, törvényszerűnek mondható.
- A kilencvenes évek elején botrány botrányt követett a kisgazda vezetésben. Hihetetlen alacsony színvonalú emberekkel voltál egy vezetésben. Verekedések, székházfoglalási kísérletek. Az úgynevezett pancserpuccs kapcsán Téged is megpróbált a saját főtitkárod erőszakkal eltávolítani a Belgrád rakparti székházból.
- Látod, ez az én állítólagos funkcióhalmozásomnak és kvázi diktatórikus vezetési stílusomnak - amely egyébként alaptermészetemtől meglehetősen idegen, személyi kérdésekkel kifejezetten nem szeretek foglalkozni - a valódi oka. Kezdettől fogva igyekeztem a párt polgári tagozatát erősíteni, de ezzel szemben hatalmas ellenállás volt. Például a korábbi lakóhelyemen, Újpesten erőszakkal gátolták meg a polgári tagozat létrehozását. Tapogatóztam értelmiségi holdudvar kialakítása irányában is - sajnos túl késő volt már. Ez az oka annak, hogy 1994 után befogadtam más pártokból polgári politikusokat, bár tudtam, hogy karrierpolitikusok, és ha úgy alakul a helyzet, könnyen cserbenhagynak. Így jött hozzánk sokadmagával Várhelyi András, Boros Imre, a két Horváth - Béla és Lajos -, Szentgyörgyvölgyi Péter, Pősze Lajos, de ide sorolhatnám Ugrin Emesét vagy Maczó Ágnest is. Több ügyvéd kollégával is próbáltam a polgári vonalat erősíteni, így került a vezetésbe például dr. K. Csontos Miklós, Bánk Attila Debrecenből vagy Turi-Kovács Béla Szentendréről és sokan mások is. Mondogattam abban az időben, hogy a Kisgazdapárt sajátos képződmény: az óriási testhez alig van fej. Nagy volt a tömegbázisunk vidéken, rengeteg alapszervezettel és taggal, de alig volt szakképzett vezetés. No meg kezdettől fogva nagyon ellenséges volt velünk szemben a sajtó, és Boross Péter belügyminiszter is tett egyet s mást eltávolításomért. A magánvagyonom egy részét fel kellett áldoznom, hogy a Független Kisgazdapártot megszervezhessem és országgyűlési erővé tehessem.
- Ezért próbáltad feltűnést keltő kijelentésekkel magadra irányítani a tömegkommunikáció figyelmét? „Mindegy, hogy mit mondanak, csak beszéljenek rólunk?"
- Ebben is lehet valami, de az én kijelentéseim mindenekelőtt megalapozottak voltak, és jelentős tömegbázisú helyeslést váltottak ki. A beszédeimmel a tömegeink hitét kellett visszaadnom. Volt olyan nap, amikor hat nagygyűlést is tartottam különböző vidéki helyszíneken. Beutaztam az egész országot, a kocsiban aludtam.
- Munkabírásod életkorodat tekintve valóban fantasztikus volt. Úgy gondolom, a helyzet akkor vált különösen nehézzé, amikor szembefordultál Antall Józseffel, hiszen ezt követően ellenzéked kormányzati segítségre is számíthatott. Mi volt a szakítás oka?
- Lényegében két elvi és egy konkrét okot tudok mondani. Az elsőről már beszéltem, én jóval következetesebb rendszerváltozást akartam, mint a korábbi MSZP-s kapcsolatokat nehezen letevő MDF. Ne feledjük, hogy 1989-ben az MDF-nek Bíró Zoltán személyében még olyan elnöke volt, aki korábban az MSZMP tagja volt.
- És a második?
- A reprivatizáció, különösen a földreprivatizáció elutasítása. Nem a nagybirtokrendszer visszaállítására gondolok. Az 1947. december 31-i állapotig, a maximum 200 holdas (116 hektár) birtokhatárig kellett volna visszaadni az elrabolt tulajdont.
- No de 1990 őszén az úgynevezett előprivatizációs törvénynél, amely a kiskereskedelem, a boltok privatizálásáról szólt, megszavaztátok a törvényt és ezzel a reprivatizáció elmaradását. Te is megszavaztad ezt a törvényt.
- Antall József megjelent a frakcióülésen, és bejelentette, hogy a törvény elutasítása esetén megbukna a földek reprivatizációjára (visszaadására) kötött szövetségünk, és megbukna a rendszerváltó kormány is. Ezt a frakció többsége Antall megbuktatási kísérleteként kommunista kollaborációnak minősítette. Végül az döntött, hogy Antall megígérte, ha megszavazzuk a kisprivatizációs törvényt, akkor lesz földreprivatizáció. Persze ezt az ígéretét később megszegte, és ehelyett mélységesen igazságtalan kárpótlási folyamatra került sor, a magyar parasztságtól teljesen idegen értékpapír-technikával, a kárpótlási jegyekkel. A kárpótlásból ténylegesen a valódi áldozatok, a kisgazda tömegek maradtak ki, és a spekulánsok gazdagodtak meg. Engem már a háromoldalú tárgyalásoknál is mélységesen zavart, ahogy Antall József kezelte - helyesebben nem kezelte - a gazdasági kérdéseket. Irtózott tőlük. Meg is lett az eredmény: a rendszerváltó pártok kimaradtak a gazdasági hatalomból.
- Ez volt a szakítás két elvi oka. És a konkrét napi politikai ok?
- Szülőföldem, véreim, kárpátaljai rokonaim elárulása. Már úgy nézett ki, hogy népszavazással meglesz a kárpátaljai magyar autonómia. Az ott élő lakosság mintegy 75 százaléka volt az autonómia híve. Ezek után Antall és Jeszenszky puccsszerűen Kijevben aláírta a magyar-ukrán alapszerződést.
- A szakítás egyébként a 94-es választásokon fiadzott Neked. Ha nem is nyertétek meg a választást, amit Te szokásod szerint előre megígértél a híveidnek, de a legnagyobb ellenzéki pártként jöttetek ki a szavazásból.
- Mit mondjak egy választás előtt? Azt, hogy elveszítjük? Az Antall-kormány tehetetlensége visszaütött, az MSZP utcahosszal megnyerte a választásokat, a harcos antikommunista SZDSZ pedig habozás nélkül koalíciót kötött a hatalom kis részének birtoklásáért az állampárt utódjával.
- 1994 és 98 között van az a korszakod, amikor állandósult hétfői napirend előtti felszólalásaiddal szórakoztattad a parlamentben a nagyérdemű közönséget. Kabarétréfává vált híres kétszavasod: „Mondjon le!" No de nem mondott le. Az értelmiség ekkor bohócnak kiáltott ki.
- Nem az értelmiség, hanem a liberális média. Ezeket a felszólalásaimat egyébként a mai napig is tanítják a politológiai tanszékeken és az újságíró-iskolákban is. Ezek a felszólalásaim világszerte nagy elismerést váltottak ki, és tömegeket állítottak mellénk. A tömegkommunikáció agyonhallgatott minket, értelmes dolgainkról nem írt, az országgyűlési felszólalásaimból pedig lehetőleg a legkedvezőtlenebb részt sugározták, kedvezőtlen beállításban. A legképtelenebb rágalmakat találták ki és terjesztették, hogy lejárassanak. Engem bántottak, de önmagukból csináltak bohócot. Az pedig, hogy én Horn Gyulát és a posztkommunista pártot lemondásra szólítottam fel, az ország lakossága tekintélyes hányadának helyeslésével találkozott. Igaz, hogy nem volt annyira eredeti, mint a „Karthágót márpedig el kell pusztítani" szlogenje, de nagyobb társadalmi együttérzést váltott ki. Végül eredményre is vezetett.
- Mint legerősebb ellenzéki jobboldali pártnak, Nektek volt az esélyetek egy valódi magyar kereszténydemokrata párt létrehozására a többi jobboldali pártpártcsoport egyesítésével. Ehelyett a liberális táborból jobbra átjövő Fidesz vált 1997-re a legerősebb jobboldali párttá.
- A Független Kisgazdapárt volt a magyarországi kereszténydemokrácia igazi képviselője. Ezért a CSU pártalkotmányából átvettem a tagozatszervezés ötletét. Sajnos nem sikerült - és nézd, most 2003-2004-ben a Fidesz átveszi ezt a szervezési modellt. Mi nemzeti-kereszténydemokrata szövetséget akartunk létrehozni az FKGP vezetésével. Ezért nyitottuk ki a kapunkat a nemzeti jobboldal előtt, erős polgári tagozatot is kiépítve. Egyébként tárgyaltam a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőivel egy szövetségről. Giczy György - akit egyébként én nagyra becsülök - képtelen volt ezt megérteni. És Orbán Viktor felmorzsolta őket.
- Mint ahogy néhány év múlva Titeket is. Itt azonban még nem tartunk. 1998-ban Horn Gyula elveszíti a választásokat. Helyesebben az első fordulóban az MSZP szerezte meg a legtöbb szavazatot, de az SZDSZ visszaesése miatt a 14 százalék körüli FKGP lett a mérleg nyelve. Ha Te nem a Fideszhez csatlakozol, hanem Hornhoz, úgy új koalíciós partnerrel, azaz veletek tovább kormányozhatott volna a „Gyula".
- A tényállítás helyes. Mi voltunk a mérleg nyelve. De ha Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben az első forduló érvényes lett volna, az eredményünk megközelítette volna a 20 százalékot.
- Tárgyaltatok Horn Gyulával? Voltaképp az ellenzéki időben igen feszült volt a viszonyod a Fidesz vezetőivel.
- Nem tárgyaltam. Az világos volt számomra, hogy az FKGP és az ország nemzeti ereje nem bír ki még négy évet ellenzékben. Féltettem a rendszerváltás eredményeit. Ezért kormányra kellett kerülnünk. Hornt korrektnek ismertem meg, de mint kommunista veteránnal semmiképpen sem léphettem volna koalícióra. Ezért ő és én tűz és víz voltunk. Köztünk politikailag antagonisztikus ellentét volt. Az az érzésem, hogy a szavát is jobban tartotta volna, mint a Fidesz, mégsem fordult meg a fejemben az utódpárttal megkötendő paktum gondolata. A kisgazda tömegek a posztkommunistákkal való összeállást érzelmileg nem viselték volna el, mint ahogy én sem. Mi nem vagyunk SZDSZ. Arról nem is beszélek, hogy akkor én voltam a Nemzetközi Antikommunista Szövetség elnöke. Egy út volt számomra, koalíció a Fidesszel.
- Nem féltél attól, hogy benneteket is felfalnak?
- Dehogynem. Nagyon is tisztában voltunk azzal, hogy kivel szövetkezünk. Nem felejtettük el, hogy a kilencvenes évek elején milyen gúnyos megjegyzéseket tettek a történelmi egyházakra („csuhások"), a Szent Koronára vagy Trianonra. Tudtuk mi, hogy miért lettek nemzeti konzervatív jobboldali párt. De ismétlem, nem volt más választásunk. A koalíciós megállapodásba igyekeztem minél több biztosítékot beépíteni. Azért csak kiharcoltam magunknak a vidékfejlesztési csúcsminisztériumot. A vidékfejlesztés központba állítására nagyon büszke vagyok. Amikor mint minisztert búcsúztattak, egyes minisztériumi vezetők úgy fogalmaztak, hogy Darányi Kálmán óta nem volt ilyen minisztérium és miniszter a magyar kormányzati struktúrában.
- Eredményesnek ítéled meg két és fél éves földművelési és vidékfejlesztési miniszteri működésedet? Nem lett volna célszerűbb az igazságügyi tárca számodra?
- Nem. A Kisgazdapárt vezetőjének az a feladata, hogy az agrárium átalakítását vezényelje. Akkor már látszott, hogy ha az uniós csatlakozásig nem tudjuk végrehajtani a magyar agrárium szerkezetátalakítását, modernizálását, úgy az uniós csatlakozásnak - amely szükségszerű, és amelynek én mindig híve voltam, hiszen az országnak általában jó, különösen a hosszú távú fejlődést tekintve - a nagy vesztese már megint a magyar parasztság lesz. A Fidesznek semmilyen agrárpolitikája nem volt. A Fidesz vezetői, akik pedig vidéki fiúk, tipikusan nagyvárosi politikusok lettek, az uniós tárgyalásokon is magára hagyták a magyar mezőgazdaságot.
- Egy konzervatív kívánja modernizálni, az EU-ba vezetni a magyar vidéket...
- A hagyománytisztelet nem maradiság, a nemzeti érzelem nem bezárkózás. Miniszterként én kötöttem szerződést az MTA-val és agrártudományi osztályával is. Kapcsolatokat építettem ki és szerződéseket kötöttem az egyetemekkel és a főiskolákkal, hogy a magyar gazdák minél jobban használni tudják a tudományos eredményeket, a technikai haladást. 1999-ben csak kivertem Orbánból a több mint 400 milliárd forint fejlesztést a magyar vidéknek. Nagy kár, ha távozásom után ezek a pénzek nem kerültek oda, ahová azokat fordítani kellett volna. Kiépítettem a falugazdász hálózatot - alapvetően az egyéni gazdálkodók, családi gazdaságok szolgálatára -, több mint 1300 szakember állt munkába, megindult a térségmenedzseri képzés, kifejezetten az EU-s felkészülés jegyében. Hazugság, hogy nálunk elmaradás volt a SAPARD-programban. Nem volt elmaradás. Emellett agitáltam a miniszterelnököt, hogy a szovjet államadósság törlesztéseként fogadjunk el tőlük traktorokat és más mezőgazdasági gépeket, műtrágyát és kemikáliát. Tárgyaltam Kaszjanov későbbi orosz miniszterelnökkel, akit senki sem fogadott. Orbán megígérte az államadósságügy mezőgazdaságot segítő rendezését, de ígéretét nem váltotta be.
- Sokak szerint Te tönkretetted a nagyüzemeket, főleg a szövetkezeteket. Egyébként szerintem is a 2000-es „új" szövetkezetekről szóló törvény jogi színvonala hihetetlenül alacsony, az pedig, hogy öt évig két szövetkezeti törvény legyen párhuzamosan hatályban, abszurd.
- A Kisgazdapárt az egyéni magyar földtulajdon híve, nem is lehet más. Ez az Euro-konform megoldás is. Nem a nagybirtok mellett áll, különösen ellenzi a külföldi tőke felügyelet nélküli behatolását a magyar mezőgazdaságba. Ebből azonban nem következik, hogy ne legyenek korlátozott számban például állami mintagazdaságok, mint ahogy 1945 előtt is voltak. Ami a szövetkezeti ügyet illeti, az világos volt, hogy a rendszerváltozás előttről megmaradt termelőszövetkezetekkel nem lehet az EU-ba menni. De egyáltalán nem vagyok ellensége a beszerző-értékesítő-fogyasztási szövetkezeteknek, például a Hangya szövetkezet 1945 előtt szorosan kötődött a Kisgazdapárthoz. A gazdáknak nagy szükségük van együttműködést szervező, részükre olcsón vetőmagot, gépet biztosító, termékeik eladását megszervező, szakmai tanácsadást végző szövetkezetekre, de saját egyéni gazdaságuk önállóságának megtartásával. A termékpályás szövetkezetek létrehozását és működőképessé tételét ezért a magyar agrárium szerkezetátalakító programjának alapjaként jelöltem meg. A 2000-es szövetkezeti törvény jogi színvonalat illető bírálatodban, azt hiszem, sajnos igazad van. A minisztériumban ezt nem tudták rendesen megcsinálni. De úgy gondolom, hogy az egész magyar hazai jogtudomány nem tudott mit kezdeni a magyar szövetkezeti káosszal. Az általad összehívott soproni jogászegyleti tanácskozáson is kértem a magyar jogtudomány jelen lévő krémjét, hogy segítsenek ezt megoldani. De olyan volt a jogi káosz, hogy a teljes magyar szellemi elit sem tudott boldogulni ezzel a gordiuszi csomóval. A szövetkezetektől az összes szovjet megszállt ország gazdatársadalma irtózott, beleértve a volt NDK társadalmát is. Ezért az egyetlen megoldás az új típusú termékpályás szövetkezetek kialakítása lehetett volna, de ez a szövetkezetektől irtózó magyar gazdatársadalom érthető félelme miatt ez idáig ütőképesen nem jöhetett létre.
- Ebben viszont - ugyancsak sajnos - Neked van igazad. Képesek voltunk megoldani a társasági jogunk modernizálását, a szövetkezetek jogi szabályozása azonban nem épült be a magyar kereskedelmi jogba.
- Ugye, hogy lehet tárgyilagosan is beszélgetni?
- Lehet. De hozzátartozik a tárgyilagossághoz az a kérdés is, hogy miniszterséged alatt magadnál tartottad a pártelnökséget, annak korábban kialakított centralizált rendszerét, de ténylegesen alig tudtál a párttal foglalkozni. Ez azután 2001-ben visszaütött. No meg nem utazgattál miniszterként egy kicsit túl sokat? Rengeteget voltál külföldön, és ezalatt Pesten ármánykodtak ellened.
- Mind a két kritika megalapozott, de csak félig. Az világos volt, hogy azt a kevés szakértői bázist is, amivel rendelkeztünk, felszívja kormányzati részvételünk. A Belgrád rakparti székház tehát kiürült, és tudtuk, hogy akik a megszerzett kormányzati pozíciónk miatt tarhálni jönnek hozzánk, az első nehézségnél cserben fognak hagyni bennünket. No de nem volt más választás, a kormányzásra kellett összpontosítanunk. Kinek adhattam volna át az elnöki pozíciót? Nem volt rá ember, akit a tagság elfogadott volna.
- Talán nem is kerestél.
- Tévedsz. A lehetséges utódaim közül Gyimóthy Gézát elfogadta volna a gazdatársadalom egy része, de élesen elutasította a polgárság. Bánk Attilát elfogadta a polgárság, de elutasította a parasztság. Béres Béla elméleti síkon kiváló, de nem elég dinamikus alkat a gyakorlatban. Az olyan régi kisgazdák, mint Lányi Zsolt, nem voltak alkalmasak vezetőnek, Maczó Ágnes pedig csak a saját karrierjének építését nézte, igazából nem volt kisgazda.
- És az utazások?
- Nem szórakozásból történtek. A magyar mezőgazdaság piacai miatt szaladgáltam, általában külföldi meghívásra. Államelnökök, miniszterelnökök sora ragaszkodott hozzám, a Külügyminisztérium pedig megígérte a fogadó országoknak, hogy én fogok utazni. Így azután mi mást tehettem, mint eleget tettem a felkérések egy részének.
- Piacépítés Távol-Keleten vagy Dél-Amerikában?
- Igen. Hagyományos piacaink telítve vannak. Újítanunk kell, új export-import lehetőségeket kell felkutatni.
- No de kormányzati elfoglaltságaid, illetve külföldi tartózkodásaid alatt koalíciós partnered szép lassan kiszervezte alólad a pártodat.
- Nem a „pártomat", hanem annak vezetését. Ez az a hátrány, amiről előbb beszéltünk. Más kérdés, hogy ezek bolsevik módszerek voltak, amelyeket velünk szemben alkalmaztak. Akkortájt kezdtek Orbán Viktorról úgy beszélni, hogy Ő az én „Vitya barátom".
- Gondolom, örült neki. Én azt hiszem, a vég akkor kezdődött, amikor lemondtál a köztársaságielnök-jelölés koalíciós szerződésben FKGP részére biztosított jogáról, és belegyeztél a 2001-2002-re vonatkozó kétéves költségvetésbe. Jól látom?
- Jól, de itt sem nagyon volt más választásunk. A köztársasági elnöki posztra a pártomban hihetetlen önjelöltek jelentkeztek. Maradtam én. Ugyanakkor én valóban hiszek a népfelség elvében. A köztársasági elnök a nemzet egységét testesíti meg, belőlem pedig megosztó személyiséget kreáltak. Ezért én nem fogadhattam el a jelölésemet. Továbbá ha elmegyek elnöknek, összeomlik a pártom. Ezt sem akartam.
- Közbevetőleg: nem zavart az a hihetetlen szervilizmus, tömjénezés, amelyet például a köztársaságielnök-jelöléssel kapcsolatos nagyválasztmányon Veled csináltak, miközben már fenték a kést? Például ahogy Szentgyörgyvölgyi Péter ömlengett Rólad.
- Nem én kértem rá őket, de valóban szórakoztatóan tanulságos lenne a közszolgálati televízióban bejátszani a rólam szóló ömlengéseiket, majd később a szidalmazásomat. Ami pedig a kétéves költségvetést illeti, ha ezt megtorpedózom, vége az Orbán-kormánynak. Éppen az EU-s csatlakozás előtt kormányválság tört volna ki, amely az MSZP-t hatalomra segítheti. Ezt a felelősséget a nemzetközi közvélemény előtt sem vállalhattam, de érzelmileg sem viseltem volna el.
- És a támadás 2001 elején elindul, bár 2000 decemberében a gödi tanácskozáson megpróbálsz előrevágni. Elutazol januárban Dél-Amerikába, mire visszajössz, javában zajlik a Szabadi-ügy, büntetőeljárásba keverik a fiadat, a tömegkommunikáció szorgalmasan fűrészeli alattad a fát, például nevetségessé téve a chilei cseresznyével.
- A fiam elleni büntetőügy a legsötétebb diktatúrákat idéző olyan koholmány, amely ellen minden becsületes embernek tiltakoznia kellett volna. Ami pedig a Szabadi-ügyet illeti, 2000 végéig Orbán Viktor, de a többi miniszter is csak dicsérettel illette Szabadi Bélát. Most hirtelen Fekete Péter lett belőle, anélkül, hogy bármilyen érdemi kifogást tudtak volna mondani. Egy-két külföldi utazása néhány nevetséges apróságát fújták fel. Chiléből sohasem akartam cseresznyét importálni, de ez képtelenség is, hiszen én nem kereskedő, hanem miniszter voltam. Technológiai transzferrel szerettem volna a magyar agráriumot segíteni.
- A fiad elleni büntetőeljárás valóban viszonylag gyorsan kifulladt, bár csak akkor szüntették meg, amikor lemondtál. Szabadi Bélát azonban letartóztatták, és lassan kezdődik a büntetőpere.
- Nagyon remélem, hogy jogerős felmentő ítélet fogja kimondani Szabadi Béla ártatlanságát.
- Nagyon jól tudom, hogy a rossz modor és a cezarománia nem bűncselekmény, de azért csak megkérdezném, nem volt esetleg hiba Részedről a minisztérium napi munkájának irányítását szinte teljes mértékben Szabadi Bélára bízni, különös tekintettel arra, hogy Szabadi nem közigazgatási, hanem politikai államtitkár volt?
- Szabadi Béla kiváló közgazdász, és főleg a szervezési és gazdasági ügyekhez nagyon értett. Nem törődtem vele, hogy a különböző államtitkároknak mi a címe. Én a stratégiával foglalkoztam, Tamás Károly - mivel kiváló agrárszakember - a szakmával, Szabadi Béla pedig a gazdasági-pénzügyi kérdésekkel. Így volt teljes a vezetés az öt helyettes államtitkárral és a szakmailag jól képzett főosztályvezetőkkel.
- De Te még a Fradiba is elvitted Szabadit elnökhelyettesnek, ő volt „a" helyettes. Apropó, például miért kell egy kormánytagnak egy sportegyesület elnökének lennie?
- Az FTC nem egy egyszerű sportklub, hanem a magyar nemzeti örökség része. Gyermekkorom óta Fradi-drukker vagyok. Az FTC régtől a földművelési tárcához kötődik, korábban az államtitkár Benedek Fülöp volt az elnöke. Kétségtelen, nemzeti ügyet csináltam abból, hogy a kommunista rendszer üldözöttje, a Fradi ismét régi fényében tündökölhessen.
- Tudomásul veszem a szópárbaj elvesztését. Végül is lemondtál miniszteri posztodról. A párt frakciója szép lassan, fokozatosan elhagyott, hiszen képviselőséget szerettek volna a Fidesztől, a pártelnökségedet is alig tudtad valahogy megtartani. Így mentél bele a 2002-es választásokba. Aligha lehetett kétséged az óriási vereségben. Nem lett volna észszerűbb visszavonulni?
- Hát igen, azt már a kopogtatócédulák összegyűjtésénél látni lehetett, hogy kiesünk az Országgyűlésből. Abban reménykedtem, hogy szűkebb pátriámban, Szabolcsban, amelyért annyit tettem, egyéni képviselőnek megválasztanak, és ezáltal benn tudok maradni az országos politikában. Így nem marad magára a vidék és az agrárium a sorsdöntő időszakban. Nem így történt, a negyedik képviselői ciklusomat már nem tudtam elkezdeni. Nálam is bebizonyosodott, hogy a hála nem politikai kategória.
- De kellett Neked ez a vergődés? Például a székházeladási cirkusz Szeremley Huba nigériai bortermelővel? Ismételten kérdezem, hetvenéves elmúltál, miért nem vonultál vissza?
- Alaptermészetemtől idegen a meghátrálás, egyéniségemmel összeegyeztethetetlen. Harcolok az utolsó töltényig. A székházat pedig nem én adtam el. Én gyarapítottam és nem apasztottam a Független Kisgazdapárt vagyonát. Más kérdés, hogy miket hazudoztak rólam.
- A választásokon az FKGP egy százalékot sem ért el. Még utána is küzdöttél, méltatlan körülmények között fosztottak meg elnökségedtől. Felújultak a pártban a verekedések, majd az FKGP különböző csoportokra esett szét. Ma már senki sem tudja, Réti vagy Deák vagy kicsoda az FKGP vezetője, van-e egyáltalán ilyen párt, hány ilyen párt van stb.
- Ismét sikerült sajnos az FKGP-t szétverni. Mint ahogy szétverték Nagyatádi Szabó idejében, szétverték 1947-48-ban, most szétverték 2002-ben is. Engem is törvénytelenül távolítottak el, amit végül is azért vettem tudomásul, mert kiestünk az Országgyűlésből. Ilyenkor pedig az elnöknek távoznia kell. Én távoztam is!
- Csakhogy most már nem lesz újabb kísérlet, hiszen kihal a tagság. Nem érzel ezért felelősséget?
- A Független Kisgazdapárt eltávolítása a Fidesznek és az MSZP-nek egyaránt érdekében állt, és azt támogatta az SZDSZ, MDF és a MIÉP is. Ezért az egypártrendszerként működő kétpártrendszer kiagyalói és kivitelezői nemzetközi támogatást is élvező seregeinek nemtelen támadásait egyedül kivédeni - média nélkül - nem tudtam. Ehhez az erőm kevés volt, melyet sajnálok is, és ezért a felelősségemet sem vitatom. Egyébként én hiszek a feltámadásban. Ehhez azonban idő kell.
- 2003 óta ismét ügyvéd vagy.
- Nézd, az ügyvédi pályát - ezt miniszterségem alatt is mondogattam - mindig többre becsültem a miniszteri posztnál. Jóleső, kellemes érzés ismét ügyvédként járni a bíróságra, ügyfeleket fogadni. Úgy látom, a kollégák viszszafogadtak, az emberek kedvesek hozzám.
- Vége van a politikai pályádnak?
- A papírforma szerint igen. Ugyanakkor sokan buzdítanak a visszatérésre. Ami a realitásokat illeti, az emberek jelentős része rendkívül gyengének tartja az MSZP-SZDSZ-kormány teljesítményét, de a Fidesz visszatérését sem kívánja. Várnak valami harmadik erőre. Hogy kikből fog összeállni ez az erő, és egyáltalán összeállhat-e a következő választásig, nem rajtam, hanem a magyar népen múlik.
- Köszönöm a beszélgetést.
Torgyán József a magyar ügyvédvilág mikszáthi novellák hőseire emlékeztető közismert figurájából a rendszerváltozás utáni átmeneti első tíz év egyik meghatározó politikusa lett. Hihetetlen teljesítménnyel a semmiből pártot szervez, kormányzó erővé teszi a falusi öregemberek érzelmeire építő, modern szemmel nézve anakronisztikus, Nyugat-Európában már rég nem létező agrárpártot. A hideg hatalomtechnikus, gátlástalan, fiatal, fékezhetetlen politikai erő legyűrte, a 21. századi erő kiütötte a 19. század politikusát. Az általa semmiből csinált párt a 2000-es évek elején visszahullott a semmibe. De Torgyán Józsefre még sokáig emlékezni fogunk.
Ifj. Korsós Antal