Podmaniczky Szilárd
Ha Erzsi jön
Török Ferinek
Február tizenkettedike volt, borult idő. Az utóbbi napokban már nem esett a hó, de nem volt rá semmi biztosíték, hogy nem kezdi el megint. Hó mégsem fehérlett az utcán, nem tudni, hová lett. Valószínűleg elolvadt, mert az utat mindenütt jeges páncél borította.
Korán beesteledett, Mihály és Erzsi nem tudott mit csinálni, beültek vacsorázni a szálloda ebédlőjébe. Az ebédlő zsúfolásig telt zajongó vendégekkel, ők sem tudtak mit csinálni, odakint korán és nagyon besötétedett.
Mihály és Erzsi nászúton voltak. Még egyikőjük sem volt nászúton, csak Erzsi, neki már volt egy férje, Feri, de attól elvált, mert nem jöttek ki egymással. Feri mindig mást akart csinálni, mint Erzsi, és ezt sokáig nem lehet csinálni.
Erzsi már akkor ismerte Mihályt, ezért nem volt nehéz neki a válás, éppen csak átköltözött Mihályhoz. Most pedig összeházasodtak. Csak esküvőt tartottak, lakodalmat nem. Mert az egyházi esküvő után volt polgári is, és ez a kettő bőven elég.
Mihály és Erzsi gyorsan határoztak az esküvőről, Erzsi február másodikán költözött át Mihályhoz. Hogy hogy lehet ilyen gyorsan elválni, majd lefoglalni az esküvőt, ezt Mihálytól kérdezzék, ő intézte.
Mihály és Erzsi pontosan kilenc napja éltek együtt, s ez alatt a kilenc nap alatt rengeteg dolguk akadt, egymásra nem is maradt idejük. Úgy voltak vele, hogy majd a nászéjszakán úgyis ráérnek.
Most se sokat beszélgettek, mert Mihály nagyon éhes volt már, és a szabadon tálalt svédasztal roskadozott az illatos ételektől. Erzsi azt mondta, ő iszik egy rövidet vacsora előtt, és szeretne még ücsörögni egy kicsit. Mihály nem akart udvariatlan lenni mindjárt a nászút első napján, ezért ő is ivott egy röviditalt, és ücsörgött egy kicsit. Szerencsére egy roskadásig rakott virágállvány eltakarta Mihály elől a roskadásig rakott svédasztalt. Az illatokat persze nem lehetett eltakarni.
Közvetlenül az ablak mellett ültek, hatalmas, fekete üvegtábla volt, rajta túl pedig nem tudták, mi van. Soha nem jártak még itt, és ahogy Mihály ismerte magát, többet nem is fognak.
Mihály állt fel először.
- Felderítem a terepet, nincs-e aláaknázva! - mondta Mihály.
Erzsi nevetett, de a nagy zaj miatt nem hallotta Mihály a hangját, de látta, Erzsi nem jön, és még rendel egy röviditalt.
Mihály csodálkozva turkálta a töltött káposztát, azt hitte, Erzsi is nagyon szereti, de hát a nők kifürkészhetetlenek.
Mihály visszaült az asztalhoz, Erzsi kipirulva nézte, hogyan eszi a töltött káposztát.
- Egyél, mert elfogy - mondta Mihály, és odaintette a pincért. - Kérek egy sört és egy...
- ...és még egy rövidet - mondta Erzsi.
Mihály arra gondolt, hogy meg fog ártani Erzsinek az ital, de nem szólt érte, elvégre nászutasok.
Erzsinek nagyon jólesett a rövidital. Úgy szopogatta, mintha aranyat inna. Fölkönyökölt az asztalra, ami Erzsitől szokatlan volt, és csak a csuklóját mozgatta a pohárral. Kis befektetés, nagy megtérülés, gondolta Mihály, és büszke volt Erzsire, milyen okos nő.
Mihály megette a káposztát, megitta rá a sört, akkor vette észre, hogy a másik asztalnál levest is esznek. Szívesen evett volna ő is levest, de most már a káposztára hogyan? Mihály fölállt, hogy keressen valami másik ételt. Így talált rá a pörköltre.
Nagyon szép pörkölt volt, fénylő piros szaftban úsztak a gusztusos darabokra vágott húskockák. Hagytak rajta egy kis cupákot is. Mihály új, tiszta tányért vett, és jól megrakta pörkölttel. Ekkor vette észre, hogy van tejfölös nokedli is, de már nem fér a tányérjára. Nem figyelt rá senki, ezért a pörköltből visszarakott egy kanállal. Savanyút és kenyeret is vitt hozzá egy másik fordulóban.
Erzsinek úgy csillogott a szeme, hogy lehetett látni benne a neoncsövet.
- Egyél, mert elfogy és berúgsz - mondta Mihály, s az első falat pörkölttel próbálta felkelteni Erzsi érdeklődését.
- Kérj nekem is egy sört - mondta Erzsi, aztán felállt, és a svédasztal felé vette az irányt.
Mihály, amikor magára maradt, nagyot fújtatott. Örült, hogy sikerült felkeltenie Erzsi érdeklődését a pörkölttel.
A pincér kihozta a sört, és egy papírt tett az asztalra, azon húzogatta a rovásokat. Mihály látta, hogy Erzsi rovásán elég sok van. Nem is három, hanem négy röviditalt ivott. Titokban rendelt egyet, amíg ő a pörkölttel és a nokedlivel vacakolt.
Erzsi visszatért, egy tányért és egy villát tartott a kezében, leült. A tányéron egy puncsos sütemény árválkodott.
Mihály szájában megállt a falat, és Erzsire nézett. De Erzsi olyan kacéran mosolygott, hogy Mihály nem érezte helyénvalónak a szemrehányást.
- Mért nem eszel pörköltet - kérdezte aztán mégis -, nagyon finom.
- Te se ettél levest - mondta Erzsi, kis villájával fölszeletelte a tortát, hogy majd megegye.
- Mért pont most fogyózol, amikor be vagyunk fizetve - mondta Mihály, eltolta a széket a lába között, az alkarjával furcsán megérintette a heréit. - Én eszek még egy pörköltet, ha te nem - mondta.
- Nem fogyózok, de te egyél nyugodtan pörköltet - válaszolta Erzsi.
Mihály ekkor úgy érezte, talán mégis elsiették az esküvőt, jobban meg kellett volna ismerniük egymást. De elvégre felnőtt emberek, nyugtatta magát Mihály, ezért olyan nagy baj nem történhet.
Amikor visszaült az asztalhoz, Erzsi olyan szépen nézett rá, hogy meg is bánta, hogy ilyenekre gondol. Ha nem eszik, nem eszik, gondolta Mihály.
- Nem zavar, ha rágyújtok? - kérdezte Erzsi, amikor Mihály betermelte a második tányér pörköltet is.
- Te dohányzol? - csodálkozott Mihály, és figyelte Erzsi ujjait, hogyan tartja a cigarettát.
- Csak ünnepi alkalmakkor szívok el egy szálat - mondta Erzsi.
Mihály megnyugodva dőlt hátra, örült, hogy Erzsi is boldog, és ünnepel.
Mihály hasa nagyon megtelt, de még órákig tudott volna enni, annyira ízlett neki minden. Csak hát már a sör se nagyon akart lemenni, akkor pedig tényleg telt ház van, gondolta Mihály.
- Nem kérsz még valamit? - kérdezte Mihály.
- Köszönöm, most így nagyon jól érzem magam - válaszolta Erzsi, és nagyon szépen dohányzott tovább.
- Én még úgy ennék valamit, de már nem fér belém - mondta Mihály, és súlyosan pislogott.
- Egyél tortát te is - mondta Erzsi.
- Á, az most már nem esne jól - válaszolta Mihály.
- Pedig olyan szép a diótorta - mosolygott Erzsi.
- Lehet, hogy nem igazi dióból csinálják. A diót lehet mindennel helyettesíteni - tartotta magát Mihály.
- Vastagon megszórták darált dióval - kontrázott Erzsi.
- Egye fene, úgyis ki van fizetve - mondta Mihály, nagy nehezen fölállt, jólesett engedelmeskednie Erzsi kérésének.
Elment a diótortáért, de egy perc sem telt bele, visszajött.
- Nem tudom, melyik a diótorta - mondta szemlesütve Mihály.
Erzsi elnyomta a cigarettát, kivette Mihály kezéből a tányért, és elindult a sütemények felé.
Mihály leült, azon gondolkozott, rendeljen-e még egy pohár sört. De nem rendelt. Előbb legyünk túl a diótortán, gondolta.
Erzsi lerakta Mihály elé a diótortát és a villát. Mihály tempósan nekikezdett, ne kelljen annyit foglalkozni vele. Erzsi örömmel nézte, milyen jól választott, hogy habzsolja a férje a diótortát.
De egyszer csak furcsa hang jött Mihály felől. Mihály megállt az evésben, a villa mozdulatlanul a szájában maradt, a képe elvörösödött.
- Csak nem!? - kapott Erzsi a szájához.
Mihály szomorúan temette homlokát a tenyerébe, majd lassan keresgélt szájában a nyelvével.
- De - válaszolta röviden Mihály.
Erzsi elszégyellte magát, nem kellett volna Mihályt rábeszélni a diótortára.
Mihály a szalvétába ürítette a falatot, majd nyelvével kotorászott a szájában. Mikor megtalálta a letört fogat, felszisszent.
Erzsi még lejjebb szegezte tekintetét.
- Bassza meg - mondta Mihály röviden, kiengedve, majd fékezve indulatait.
Erzsi felemelte tekintetét, Mihályra nézett. Mihály egy szót sem szólt. Tudta, hogy Erzsi nem tehet róla, de talán ha nem erősködik azzal a rohadt diótortával. Vagy ő is rendesen eszik pörköltet, eszébe se jut a torta. Mindegy, már megtörtént, gondolta Mihály, ezzel kell együtt élni tovább.
Intett a pincérnek, fizetett.
A szobájuk felé ballagtak, mikor Erzsi megkérdezte:
- Fáj?
- Egy kicsit - mondta Mihály, és szótlanul ballagtak tovább.
Mihály kinyitotta az ajtót, fölkapcsolta a villanyt, előreengedte Erzsit, aztán gondterhelten lehuppant a bevetett ágy szélére.
Erzsi ujjait tördelve járkált az ablak előtt. Odakint eleredt az eső.
- Mossál fogat, hátha attól elmúlik - mondta Erzsi.
Mihály szó nélkül fölállt, kiment a fürdőszobába.
Erzsi gyógyszer után kutatott a táskájában, talált is egy szemet.
- Vedd be! - mondta Mihálynak, amikor kijött a fürdőszobából.
Mihály azonnal bekapta, ivott egy pohár vizet, majd túllépve a foga miatt keletkezett káoszon, megacélosította akaraterejét, Erzsihez lépett, és gyöngéden feszülő hasához szorította.
Először Mihály nevette el magát, csak úgy rázkódott az egész hasa, még a feneke is. Aztán Erzsi is rákezdte, most már mindketten nevettek.
Mihálynak sajgott az egész állkapcsa, a feje, és a gyomra is feszülésig tele volt, de azért ez mégiscsak a nászéjszaka, gondolta, az nem lehet, hogy rossz emlékeik legyenek róla. Ő tán még ki is bírja a rossz emlékeket, de szerette volna, ha Erzsinek szép emlékei maradnak.
Mihály megcsókolta Erzsit, aztán simogatni kezdte az arcát. Látszott Erzsin, hogy nagyon boldog, és Mihálynak is támadt egy-két gondolata.
Lassan kigombolta Erzsi ingét, és csókolgatta a bordáit, aztán a mellét is. Erzsi úgy izzott, mint akit nagyon fölmelegítettek.
Mihály, mert fájdalmai nem csökkentek, taktikát változtatott: a szájmunkáról áttért a kézimunkára.
Kigombolta Erzsi nadrágját, lehúzta róla, ő is levetkőzött, és ráfeküdtek a takaróra. Nagyon meleg volt a szobában, nem volt értelme a takaró alá bújni.
Mihály benyúlt Erzsi lábai közé, de hiába váltott taktikát, nem tudta magát türtőztetni, és csak csókolgatta meg nyalogatta Erzsi mellét, aztán egyre lejjebb, a köldökét is, végül már olyan lentre ért, hogy a kezével nem tudott mit kezdeni. Bebújt Erzsi lábai közé, és úgy nyalogatta, mint aki nem lakott jól a vacsoránál.
Nem érdekel semmi, csak Erzsi boldog legyen, gondolta Mihály, bár majd' leszakadt az állkapcsa.
Ám a fájdalom nem hagyta Mihályt elmerülni érzéseiben, ezért kibújt Erzsi lábai közül, följebb mászott, és egy kis segítséggel immár Erzsike hüvelyében landolt Mihály pénisze. Mihály lopva ránézett Erzsikére, és látta, mindez Erzsike legnagyobb megelégedésére történik. S ha bár ő még igen, de legalább már Erzsike nem gondol a diótortára.
Ó, istenem, mért kellett megennem azt a diótortát, mért nem álltam meg a pörköltnél, morfondírozott magában Mihály, de egyszer csak úgy érezte, állkapcsából kiáll a fájdalom.
Több se kellett Mihálynak, most aztán minden porcikájával Erzsire koncentrált, aki ez idő alatt a jó ég tudja, hol járt már.
Mihály érezte, nem bírja visszatartani magát, az élvezet csúcsa elkerülhetetlen. De arra mindenképpen figyelnie kellett, nehogy túlságosan beleélje magát, és a legcsodálatosabb pillanatban ellazuljanak az izmai, mert főleg teli hassal könnyen kiszoríthatja a szuszt Erzsiből. Mihály nagyon figyelt, de azért így is elég jól érezte magát. Nem is beszélve Erzsiről, aki, miután Mihály lemászott róla, percekig meg se mozdult.
A hold bevilágított az ablakon, a szél halkan zizegett a száraz ágak között.
- Alszol? - kérdezte Mihály.
- Nem - válaszolta csendesen Erzsi.
Mihály szerette volna megkérdezni Erzsitől, hogy jó volt-e, de nem akarta megtörni a csendet. Különben is, ha nem volt jó, nem az ő számlájára írandó, mert azért tele hassal és fájós foggal szerinte a maximumot hozta ki magából.
- A feleségem vagy - mondta halkan Mihály, és nézte Erzsi szép ívű orrát a holdfényben.
Erzsi közelebb bújt Mihályhoz, de nem nyitotta ki a szemét. Ujjaival a takarón lépdelve Erzsi megkereste Mihály péniszét, ami csapzottan, összezsugorodva lógott, mint egy oldalára fektetett harang nyelve.
Erzsi megmarkolta és megszorította:
- Holnap folytatjuk.
- Persze - válaszolta Mihály, mert tudta, hogy ma már biztos nem.
- De holnap én jövök - tette hozzá Erzsi, és ezzel a szép gondolattal aludtak el: vajon milyen is lesz holnap? Ha Erzsi jön.