Megvallom, narcisztikus érzésekkel szeretem olvasni korábbi írásaimat. Kellő jóindulattal - és e jóindulatot magamtól vonnám meg? - mindig elégtételt érzek: igazam volt! (Már akkor!)
Így a felszólítás, hogy nézzek szembe a másfél évtizede készült írásommal, úgy ért, mint a nagynéni csokiajándéka az egyébként elvonásra ítélt gyereknek.
A tárgyra! Minden stimmel az optimista forgatókönyvből. Az európai integráció folytatódott, a putyini Oroszország korábban elképzelhetetlen partner, van euró, még nekünk is lesz (már régen konvertibilisek vagyunk), már formálódik az unió alkotmánya, amely olyan szépnek készül, hogy az amerikait is lepipálja, az unió egy főre eső jövedelme közel egyharmaddal haladja meg a tizenöt évvel ezelőttit (mi mennyi, ez nem csak a matróz-kapitány dialógusban viszonylagos), éppen levonulóban van egy kicsit kellemetlen, de nem drámai visszaeséshullám.
Magyarország persze már nem éllovas, de ebben is, mint minden rosszban, van valami jó, több barátunk (azelőtt ellenség, még rosszabbul: testvér) felzárkózott, kicsit el is hagyott minket, de ez csökkenti az irigységet, meg bennünket nem hagy a korábbi szutykos párnáinkon heverni, amiket továbbra is úgy megvetünk (a párnákat, nem anynyira a szutykot, de ez a baj!).
Betegségtudat bőven van. A társadalmi hasadék lényegesen nőtt (bár egyes jómódú szociológusok ezt kétlik), még baloldali, haladó koalíciós kormány is van (éppen most), más pozitív jelzőknek időnként útját állja ugyan némi saját irányú begyűjtő mozgás, amivel viszont ők csak jobboldali és maradi (konzervatív, idegen szavak egyik szótára) kormányelődjük lelkiismeretét és az azokra szavazókét kívánják könnyíteni.
Az optimista forgatókönyv befejező bekezdésétől egyenesen meghatódtam. Hogy a legkedvezőbb megalkuvások keresése folyik, az már számomra is erős túlzás!
Az egykori írásban másodikként szereplő setét forgatókönyv azért meggondolkoztat. Az itt jellemzett szereplőket akkor még támogatásra méltó, néha korrigálásra biztatandó fiataloknak éreztem. Bevallom, kicsit tettem is értük, biztos nem csak a pokolban írják hosszú számlámhoz. (Máséhoz is: mintha éppen ez a Mozgó kért volna ki a Néphadseregtől valakit egy kis népszerűsítő csevejre!) Nomina sunt odiosa (annak, aki nem olyan szép, régi, konzervatív nevelésben részesült, mint az ego: a nevek gyűlöletet okoznak) - a neveket a mai és a tizenöt évvel későbbi (2019) olvasóra bízom.
Igen ám, de hol maradt az itt szerepelt nemzeti közmegegyezés? A közös elhatározás a szükséges lépésekben, a szocialisztikus gondoskodás a vesztesekről, a fokozott technológiai és infrastruktúrafejlesztés? Majdnem minden olyan lényeges „nemzeti" kérdésben, amely a nemzetközi helyzetünket javíthatná, adósai maradtunk önmagunknak: közoktatás, közegészség, köztisztaság, fizikai és morális értelemben. Így (magyarázom jósbizonyítványom) valahol az első (optimista) és harmadik (langyos) forgatókönyv között állunk, az iskolában (1 jeles, 5 bukás) 2 alá. Nem olyan rossz, főleg, ha meggondoljuk, hogy a főszereplők nem orvosok, mérnökök, technikusok, agrárszakemberek, pedagógusok voltak. Sok olyan is volt/van közöttük, akik ezen tisztességes szakmákat tanulták, de ők is igyekeztek átalakulni olyan mai típusú politikusokká, akik tanfolyamokon sajátítják el, hogyan lehet a semmitmondást a sokatmondó demagógiával vegyíteni, a választókat addig kezelni primitív vademberekként, amíg tényleg azok is lesznek. Ezzel lehet demokrácia ürügyén jó sok közpénzt elherdálni.
De hát ez van, a platóni államideál inkább a modern diktatúrákra emlékeztet. Ahol a politikai játék másodrendű, ott az emberek szorgos tevékenységéből meg abból, hogy az ember talán a legalkalmazkodóbb a teremtmények között, azért egészen tűrhetőek voltak az állapotok, bár a globális betegségek ott is kikezdték az immunitást.
Ez így a próféták siralmaihoz hasonlít (nem csak Jeremiás!), azaz semmire nem jó, csak a szerzők erkölcsi magasságának önmutogatására. Az ember és világa ilyen, amióta a civilizáció emberiséggé fejlesztette. Nem a mi feladatunk ezt a lényfajtát kiiktatni a természetből, hanem naponta figyelmeztetni, hogy van jobb választás is (ezért volt az idézett, szerény önítéletem szerint kitűnő cikk címe a választás...). Ha jó nincs, elégedjünk meg az állítást a magyar nyelv kedves csavarjaként kisebbítő középfokkal.
Azaz: ma már egy kicsit jobban, egészségesebben élünk, mint tegnap. Nálunk egy idő óta nem akasztja fel az embereket a hatalom, sokszor még az igazságot is ki lehet verekedni. Elég sokan elég jól élnek, és ez minden időkben előbb-utóbb felhívta a jobban élők figyelmét arra, hogy a rosszabbul élők nyavalyái ragályosak, az ő villáikat is elérik. Szerintem tizenöt év múlva is némileg jobb lesz, talán józanabb lesz a lakosság, errefelé nem fognak vérengzeni, hanem megfogadják Candide gyönyörű kispolgári bölcsességét.
Közben a tudomány dolgozik. (NB.: azt is az emberfajta csinálja!) Észre sem veszik, mi minden született az elmúlt tizenöt évben. A genetikai kód megfejtése csak első lépés egy legalább akkora gondolkodási forradalomban, mint amit a távcső indított el. Már folyik e betűszinten megfejtett kódnak a szövegszerű értelmezése. Elindul az egyes ember sajátságait figyelembe vevő gyógyászat, világosabbá válnak a pedagógia lehetőségei és valós szükségletei (túl a latin idézeteken), a politikai szándékokkal költött mítoszok helyén feltárul a valódi történelem. Hatalmas eredmények alapján új módon lehetünk urai az anyagnak és az energiának, a környezet védelmének és egészséges alakításának. Az ember rákényszerül az olyan munkafajtákra, amelyekben az eszét és emberbarát érzelmeit használja, hiszen az ember számára „kenyérkereset" gyanánt is csak a szolgáltatások nem gépies, azaz humán része marad.
Ez a rövid felsorolás, nem jóslás! Csak azokról az eredményekről volt szó, amelyek itt működnek a laboratóriumokban, számítástechnikai eszközeinkben, amiket „csak" a már elég jól látható úton tovább kell fejleszteni, közfogyasztási termékké változtatni. Az ígéretsor tovább is folytatható.
Van jövőváltozat a ma nyomorultjai számára is. Kína, sőt India változó, felemelkedő része is bizonyíték.
Persze ma is van más forgatókönyv. Az ember gyorsan kipusztíthatja önmagát. Csak a széthullott, tönkretett Jugoszláviára kell gondolnunk, ez a történet is az elmúlt tizenöt évhez tartozik. Őrült népvezérek és „karizmatikus" személyiségük mételyező kisugárzásával megőrjített tömegek nem kizárólag a 20. század jelenségei, csak ekkorra váltak még borzasztóbbá. Emlékezz, polgár: Mario és a varázsló. Mindenkinek tudom erről ajánlani Euripidész gyermekeiket felkoncoló, megőrjített bacchánsnőit, egy a valószínűleg az eredeti szándéknak megfelelő előadásban, de nem az életben, amiben magam is megtapasztaltam.
Van tehát választás, míg (Babits most is így mondaná) az égi és ninivei hatalmak engedik... Ezt prédikálnunk kell, úgy Heltai-módra is, nyakon öntve friss humorral. Persze ehhez remélni kell a marxi történelemlogikát, miszerint a tragikus történelem másodszor előadva már komédia lesz. Ha az is, de kegyetlen komédia, nézzük elborzadva a nacionalista és fundamentalista őrületek új hullámait.
Újra és újra a választás lehetőségét és felelősségét kell prédikálnunk. Most, az uniós választás előtt is ez a tét. Azok felelősségét, akiktől sok tekintetben az függ, hogy a választó PR-jelszavakkal, összefüggésükből kiragadott áltényekkel, atavisztikus szenvedélyektől fűtött, orránál fogva vezetett barommá válik, vagy ítéletalkotó, tényeket és tendenciákat kereső valódi állampolgárrá, ahogy oktatási irányelveiben Jefferson, az amerikai demokrácia egyik történelmi óriása máig érvényesen leírta. (Hányadszor hivatkozom rá, már számolni sem tudom, de ezreknek és ezerszer kellene, ahogy a 19. század igazi nagy magyarjai ezeknek az eszméknek a jegyében indították közoktatási és köznevelési reformjaikat.)
A magyar nép többsége történelmi tapasztalatai, azaz kiábrándulásai nyomán erre fogékony, ez valóban népi tulajdonság, talán csak a csehek járnak ebben előttünk itt e régióban. Ezért lettek népszerűek az egyébként nem nagy ívű, sőt sokszor bűnökkel is terhelt, de józanná érett vezetői, szemben az ideig-óráig domináló lánglelkű népvezérekkel. Ez a kicsit Svejk-rokon örökség az egyik legnagyobb tőkénk. A másik, hogy ez a többség, némileg erősebb minőségérzékkel, mint a szerencsétlenebb múltú keletebb-Európa, még meg tudja látni a különbséget az olcsó selejtmunka és a professzionálisan minőségi között. A társadalomirányító munkáiban is! Figyelem, nagyra törő új politikusok!
Így hát optimista vagyok, és amikor kicsit keserű leszek, magamat kell óvnom: a reális optimizmus maga is választásokat segítő erő. Tizenöt év múlva már nem engem kérdeznek, de a Világ Mozog!
Vámos Tibor
Önigazolás, vagy a világ már ilyen...?
Kedves Mozgó Világ! Köszönöm a kérdéseket! Eszerint három forgatókönyv-változatot rajzolok, ami azért is érdekes feladat - főleg annak, aki ezt az időt megéri -, mert a történelem ritkán alakul úgy, ahogy azt előretekintve becsülték. Az emberek magatartása és ebből fakadóan az emberi viszonyok nem lineáris jelenségek, és így az egyenes vonalú, a mai képletekből kiinduló extrapolációk ritkán válnak be. Lássuk tehát a szórakoztató feladványt!
1. Az európai integráció folyamata folytatódik, és egyre több irányító csoportban és nemzeti tudatban válik uralkodóvá az a nézet, hogy ez Európa mindkét felének érdeke, hiszen így jön létre a többi régióval versenyképes óriáspiac, így válik Európa külső és belső fenyegetéstől mentes kontinenssé, ez a kiút számos ország zsákutcájából, ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a kontinensen és az országokon belüli feszültségek oldódjanak, a lemaradások lényegesen csökkenjenek.
2. A legrosszabb: Hivatkozási alapként is itt tátong mellettünk a múltunkban és a válságoktól gyötört térfelünk több más országában. A különféle gyűlöletektől megbolondított tömegek, azok felelőtlen bujtogatói és a hatalomnak a hatalmon kívül semmiféle értéket nem tekintő birtokosai az Oszlopos Simeon példázata szerint közös erővel romokba döntik az országot. A hatalomért folytatott harc, az udvarlás és az erőfitogtatás váltogatása, a pótcselekvéssel helyettesített valódi cselekvés hiánya elvisz egy olyan helyzetbe, amikor a hatalom urai végleg fenyegetve érzik magukat, és visszatérnek a minden funkciójában bukott rendszer monolitjához... Egy ilyen uralom először maga mellé állítja azokat, akik az anarchiával szemben rendre vágynak mindenáron, de azon becsületesebb emberek csoportjai is, akik a kisebbik rosszra szavaznak, vagy akiknek létét a felfordulás - válogatás nélkül - alapjaiban fenyegeti. Csakhamar azonban, a maga belső logikája miatt, csak a legtehetségtelenebb és legjellemtelenebb embereket tudja felhasználni. A tömegbázis adódhat a faj- és nemzetiségi gyűlöletekre mindig éhes lumpenelemekből és ezek legrosszabbjaiból kiválasztott nemzeti börtönőrökből. (...)
3. Mint írtam, a történelem nem lineáris, nemcsak extrapolálások, hanem az intrapolálások szempontjából sem, azaz amikor a két szélső változat közötti lehetőségekről gondolkodunk, akkor is számíthatunk meglepetésekre. ...megtanulhattuk, hogy a gyenge kompromisszumok és halogatások - amelyek egyébként jellemezték az elmúlt korszak magyar történetét is - egy időre elrejthetik a kemény válaszok parancsait, de a kórokozók csak szaporodnak a szőnyeg alatt, ahová söpörték azokat.
(1989/1)