Csányi Vilmos

Világcirkusz

n        

n       Ha az ember némi humánetológiai jártassággal felfegyverkezve figyeli a média világát, rendkívül érdekes adatokhoz juthat az emberi természet ősi, genetikai adottságait illetően. A naiv, a tudományokat meg se kérdező szakértők véleménye szerint egy újságnak, hetilapnak, televíziócsatornának híreket, információt kell szolgáltatnia, és természetesen tartalmas szórakoztatást. Az ebben sajnos a naivitás, hogy a szakértői vélemény nem tartalmazza a hírek és a szórakozás legalább hozzávetőleges meghatározásait sem. A tudományos definíció igénye már eszembe se jut, sőt meglehet, hogy ha alaposan elgondolkodnék, akkor kijelenteném, hogy a tudomány még nem eléggé fejlett ahhoz, hogy ezeket a meghatározásokat megalkossa. A meghatározások nélkül viszont ezek a szavak valamiféle homályos, általános vélekedésnek a kifejezői, valamiféle belénk nevelt elvárásnak, és ezeket olvassuk, nézegetjük mindennap.

n       Vegyük először a híreket. Mi a hír? A humánetológusok szeretik az ilyen dolgokat példákkal megvilágítani, és azt is tudják, hogy minél régebbi korból veszik a példákat, azok annál jobban megfelelnek az ember igazi természetének.

n       A hír tehát valamilyen kisebb, fontos történet, olyasmi például, hogy “elindult a bölények nagy őszi vándorlása, három nap múlva ideér”, készüljünk tehát a vadászatra.

n       Vagy hír az, hogy a “szomszédos török törzsek nagyszámú lovat hajtottak délre, valószínűleg azért, hogy fegyverekre cseréljék a perzsákkal”, és jó lesz tavasszal vigyázni. Talán valami ajándékot kellene nekik küldeni.

n       Hír persze az is, hogy a “bajorok meggyilkolták” – álnokul, a mieinket mindig álnokul gyilkolják meg, míg mi az álnokokat ügyes csellel csapdába csaljuk, és férfias virtussal lecsapjuk –, szóval “megölték Kurszán fejedelmet, és ez a gyula (nem ez a mostani, hanem ama régi, Árpád nevű) uralmát valószínűsíti”.

n       Ha a példákat átgondoljuk, akkor világos, hogy mindegyik esetben értelmes szociális információról szólnak. Olyan eseményekről vagy várható eseményekről, amelyek bennünket, családunkat, csapatunkat közvetlen közelről érintenek.

n       Nézzünk most újabbkori médiahíreket! “Megkezdődött az aratás.” Ilyenkor nyáron, ugye, ez mindig megkezdődik, ahogyan ősszel a falevelek is hullani kezdenek, de ezzel valójában nincsen dolgunk, mert a hír hallatán nem rohanunk sátrunkba kaszáért, kombájnért, hogy segítsünk. Tulajdonképpen a hír számunkra teljesen érdektelen, mert gabonát nem veszünk, a kenyeret meg a hazai vagy a külföldi lisztből mindennap amúgy is megsütik. Ez a hír annak sem mond semmit, aki történetesen arat, hiszen éppen arról szól, hogy ő teszi a dolgát, de például ha a postások ma is kihordják a leveleket, arról nem tudósít senki, ők csak akkor jöhetnek szóba mint érdekes hírforrás, ha kutyákat harapnak meg. Ez viszont, ugye, elméleti lehetőség.

n       “A tamil felkelők két amerikai turistát fogsága ejtettek.” Fantasztikusan fontos hír! Gyere, asszony! Utolsó ölelés, nyerget, lovat, csatabárdot! Ugyan még húszezer kilométerre vannak, de ha ez így folyik, egy-két ezer év múlva komoly tamil betörésre kell számítani, körülnézek addig is a gyepűkön. Csak a földvárak elkészüljenek jövőre.

n       “Az amerikai elnök az ovális irodában” (nem a kerekben és nem is a négyszögletesben, hanem az oválisban, ez különös jelentőséget ad a dolognak, de ezt csak a vájt fülűek és a vájt szeműek képesek igazán felfogni), nos, szóval “az elnök a múlt este nőgyakornokát berendelte, és hogy is mondjam, szóval nem nemzett vele gyermeket, ezért az örökösödéssel semmi probléma nem fog adódni, de ő mégis kielégült, és a gyakornok kis nedves foltokkal a ruháján tért haza”. Ez igen, csettinthetnénk, ez a modern kor elképesztő fejlődése, és még azt is tudjuk, hogy az oválisban. Annak idején Tamerlánról ezt nem lehetett pontosan tudni, sejteni persze igen, de hát nagyon primitív kor volt, és mire a hír ideért, húsz év is eltelt, most meg még aznap este megtudtuk.

n       Ma azonnal látjuk a jövőt, itt az információs társadalom. Még egy-két év, és ha Bush a sárga szalonban – ahol az az édes kis biedermeier garnitúra van – teljesen egyedül, kezével a zsebében szórakozik – tetszenek érteni –, szóval azt is megfogjuk tudni a kémholdak jóvoltából, és ez rettentően hírek lesz majd. Hogy ebben a korban még mindig, és mit szól hozzá a felesége? Ja, hát hogy éppen miatta! Oh, a szegény elnök, hogy nem szégyelli magát az ilyen asszony!

n       Szóval a hírek izgalmasak, amint látjuk, s éppen annyi baj van csak velük, hogy kicsi, szociálisan áttekinthető csoportok helyett most egy egész planéta fontos eseményeiről akarnak tudósítani, és mivel senki az ég világon nem tudja megmondani, melyek igazából a fontos események, a média urak kitalálnak, szerkesztenek nekünk ilyeneket, ahogy ők gondolják. Lehet, hogy a jövő szempontjából az a legfontosabb, hogy megszületett a kis Orsós Kovács Alfonz, aki majd megoldja a fúziós energia problémáit negyven év múlva, vagy az, hogy egy nagy brazil erdőtűz éppen most billenti át az őserdőt jelenlegi instabil állapotából stabil állapotba, ami történetesen száraz pusztaságnak felel meg, és ez az egész bolygó éghajlati mintázatát megváltoztatja majd. Ez lehetséges, de ezt biztosan nem tudja senki, és ha tudná is, mit tehetne. Emlékszem, valamikor az ötvenes években olvastam, hogy az újságnak nem mindenféle pletykákat, személyes híreket kell írnia, mert ezek teljesen érdektelenek, hanem a rendszer, az ország igazi állapotáról kell tudósítania, tehát például a “termelésről”, és dőlni kezdtek az adatok (persze okosan, pártszerűen kiigazítva) a legyártott acél százezer tonnáiról, a téglák millióiról. Lehet, hogy valamilyen szinten az ilyen adatok tényleg fontosak a rendszer működése szempontjából, bár ez se biztos, de mindenki, aki emlékszik, tanúsíthatja, hogy mint hírek, dögunalmasak.

n       A szabadság viszont szüli nekünk a rendet, és a legkülönbözőbb méretű szerkesztő hölgyek és urak híreket szerkesztenek nekünk naponta. A hírek szerint ez a kedélyes kis bolygó igen jól kézben tartott vállalkozás. Van néhány nagy öreg vezető, távoli, fontos országokban, akik pontosan értik a dürgést, és azonnal a megfelelő döntéseket hozzák. Ezeket lehet látni mindig, éppen amint a döntést hozzák vagy viszik valamelyik repülőtéren. Ha már láttuk őket, nyugodtan mehetünk aludni. Persze ugyanez kicsiben is. Miniszterelnök itt, ott, mindenütt, hogy lássuk jól, megvan, és magabiztosan teszi a dolgát. Fogad (szeret nyerni persze), szemlél, tárgyal és árvízkor töltésen saraz, meg az új út keménységét próbálja a cipője sarkával (jó kemény volt). Az emberi természet szerint egy vezető mindenhez ért, és nem azért szeretjük, mert távolról ugyan, de jó és hatékony döntéseket hoz, hanem azért, mert mindenütt ott van, ahol kell. Csak az ellenzék idiótái akarják bemesélni, hogy színjáték és csalás az egész, mert nem veszik észre, hogy éppen ez nekünk az érdekes, hogy imádjuk a csalást meg a színjátékot, végre valami szociális aktus, végre történik valami, végre egy kis botrány!

n       A napi hírekben mindig kell lenni egy kis borzongásnak is, az emberi természet már ilyen, borzongás nélkül ellustul, és még elalszik a képernyő előtt, vagy elbóbiskol az újság fölött, és akkor a reklámok nem hozzák a pénzt. Tehát: egy kínai városkába (a városneveket is a szerkesztők találják ki, pl. Vanton, vagy Csüandöng) igyekvő tömött busz a szakadékba zuhant, és hatvan ember meghalt. Ez ugye nagyon nagy baj, és emellett nem számít, hogy aznap több száz­ezren haltak meg Kínában, sokan az élemedett koruk miatt, többen rákban, veseelégtelenségben, szívinfarktusban, bél­csavarodásban, fertőző betegségekben, agydaganatban, guta ütött meg pár ezret, balesetben sok tízezer persze, néhányat agyoncsaptak férj, apa, após, nagybácsi, pár kivégzés, szóval sokféle módja esett meg az eltávozásnak, de így összesítve ez nem váltja ki azt a jóleső borzongást, hogy milyen szerencse, hogy nem voltam ott azon a buszon, persze hogyan is lehettem volna. Ezután jönnek rendszerint a tamilok, vagy az ír terroristák, esetleg a maffia, amely két embert is kivégeztetett Kolumbiában. Ezek nagyon fontos hírek, mert megint csak az ébrenlétet szolgálják, az ember sokmillió éves evolúciója során ráhangolódott az efféle hírekre. Ha ilyet hall, azonnal kimegy megerősíteni a sáncot, letörölni a rozsdát az öreg szablyáról, beolajozni, és megnézni, hogy rendesen be van-e zárva a csirkeól, mert ki tudja, miféle martalócnépség jöhet, az ember sohasem lehet elég óvatos.

n       Ha a híreken túl vagyunk, akkor jön a szórakozás, és ekkor a szerkesztő hölgyek és urak végre elengedhetik magukat, hiszen ami jön, az könnyű, csupa móka, kacagás meg agresszió, vér és szeretkezés. A híreket szerkeszteni, ugye, nehéz dolog, mert a híreknek úgy kell látszani, mintha tudósítana, fenyegetne, megoldana bármiről, bármivel, bármit is. De ha ugyanezt mint szórakozást kapjuk, akkor a látszatra már nem is kell ügyelni, hiszen mi is tudjuk, hogy csak mese az egész. Tehát végy egy emberi természetet (megvan), vizsgáld meg, milyen látható vagy kikövetkeztethető viselkedési mintákra reagál legérzékenyebben (ugye, agresszió, gyilkolás, vér, csalafinta szövetség, hajsza és az a jóleső érzés, hogy ennek ellenére mégis megúszta. Ezeket érdemes időnként szexuális aktusokkal kombinálni, a szexuális aktus mint az agresszió ősi formája az állatoknál is kimutatható), ha az elemek megvannak, már csak egy vérszegény történet szükséges, amire a cafrangokat ráaggatják.

n       A történet persze fontos volt sokáig, a történet tudást hordozott, követendő példákat, a csoport vagy törzs eddigi sorsát, olyan ismereteket, amelyek nélkül a történet hallgatója az életben maga sem boldogulhatott. Szelekciós előnyhöz jutottak az affélék, akik veleszületetten kedvelték a jól kitalált történeteket, ilyenek leszármazottai vagyunk mi is (Darwin megint, ah!). Persze minden óra minden percére nem lehet egy jó történetet kitalálni, az összeset többször is elmondták már réges-régen, csak kavarni lehet, de ezeknek (nekünk) ez is jó.

n       Jó?

n        

n