Barna Imre

Tűz és víz

n        

n       A Holokausztról (Auschwitzról, a Soá­ról) nem lehet beszélni. Aki beszél róla, nem róla beszél. Róla beszélni csak az tudna, aki odaveszett, de az nem beszél, mert halott. A túlélőnek csal az emlékezete; mert képtelenség, hogy ott volt, és túlélte mégis. Az, amire a holokauszt (Auschwitz, Soá) metaforikus elnevezése utal, maga is a metaforája valaminek, amivel élő ember szembenézni nem tud. Nem a halálnak, nem a Gonosznak, hanem annak, hogy minden mindegy: a jelentését vesztő lét botrányának. Marad, ha nem a kínos (vagy “antifasizmusnak” álcázott) felejtés, akkor a szégyen, a káromkodás, a fohász. Vagy a tragikusan példaszerűtlen tények emléke helyett, az agyonidézett adornói jóslattal szöges ellentétben, az esztétikai képzelet. Cela­né, Borowskié, Primo Levié, Pilinszkyé, Ker­tész Imréé.

n       A Holokauszt nem része a történelemnek, a Holokauszt élő ember számára felfoghatatlan és megérthetetlen – jelzi a lényeget Heller Ágnes is a Steven Spiel­berg által létrehozott és működtetett Sho­ah Foundation dokumentuminterjúit felhasználó, ötrészes nemzetközi vállalkozás magyar fejezete, A Holokauszt szemei zárszavaképpen. A filozófusasszony ezúttal nem filozófusként, hanem a meginterjúvolt túlélők egyikeként, tehát mintegy a saját személyes értetlenségét is jelezve mondja, amit mond. Szavai mintha mégis a felfoghatatlant felfogni, a megérthetetlent megérteni akaró – ha úgy tetszik: istenkereső – makacsságot segítenének igazolni.

n       Szász János műve ugyanis nem dokumentumfilm, hanem az esztétikai képzelet szülötte maga is.

n       A benne felhasznált interjúk, archív híradó- és amatőrfilm-részletek, fényképek és rajzok sajátos logikájú fiktív keretjátékba illeszkednek. Eső áztatta régi enciklopédiát talál egy mezítlábas (talán cigány?…) kislány, ennek a régi enciklopédiának a címe az, hogy A Holokauszt szemei, és az egyre zuhogó eső elől úgy­ahogy valami fedél alá húzódva, hunyorogva lobogó gyertyafénynél, ennek az enciklopédiának a szócikkeit olvassa fel a kislány. Holokauszt – betűzi félhangosan. Antiszemitizmus. Gettó. Zsidótörvények. Világháború. Marhavagon. Appel­platz. Endlösung. A szócikkek szavai pedig “megelevenednek”, a nyomukban rémlenek fel az interjúk, a dokumentumok, és illusztrálják őket a kislány képzeletének meghittebb figurái. A zsidókkal telizsúfolt marhavagonokat helyettesítő villanyvasút a vidáman szalutáló állomásfőnök-babával, az SS-ek helyett a tarka ólomkatonák, a csont-bőr auschwi­tzi gyerekek dokumentumszemébe vissza­bámuló plüssmackó-üvegszem.

n       Szász János eddigi filmjeit, különösen A Witman fiúkat ismerve aligha vélhető, hogy a tények, vagyis a rájuk utaló szócikkek gyerekolvasata valamiféle megoldást akarna kínálni: csodálkozz rá a világra gyerekszemmel, és mindent megértesz. Az elfogulatlanabb, tehát tisztábban látó gyermeki tekintet – a keretjátékbeli kislány és a túlélő-riportalanyok hajdani tekintete egyaránt – éppenséggel csupa olyasmit lát magától értetődőnek, ami érthetetlen. Kertész Imre Sorstalanságában, amelyet Szász János évek óta készül megfilmesíteni, az elbeszélő kamasz-énje szinte mondatonként ismétlődő “hát perszé”-kkel és “természetesen”-ekkel idézte fel és tette élesen láthatóvá (de korántsem érthetőbbé) a poklot. A Holokauszt szemei-beli “ódon” enciklopédia címszavairól csak a tudatlanságát agyonhasznált kifejezések és zűrös fogalmak mögé dugdosó felnőtt hiszi, hogy tudja, mit jelentenek.

n       Hogy például – kezdve a címnél – a Ho­lokauszt görög szó, az antikvitásban “egészen elégő”, teljes áldozatot jelent, a második világháború óta pedig a zsidóságon elkövetett náci népirtásra szokás vonatkoztatni. Meg még jól ­ér­te­sül­teb­ben: hogy ez utóbbi szokást tulajdonképpen csak egy hetvenes években készült gics­cses, mégis korszakalkotó (mert a témát széles körben először kibeszélő) amerikai tévéfilmsorozat címe tette általánossá. Az anderseni kislány kezében gyufa lobban, gyertya gyullad, annak a vörösen lüktető-hunyorgó lángja mellett olvassa, amit olvas. Ő eddig tényleg “nem tudta”, mi az, hogy Holokauszt. Annak sugallatára, amit most “megtudott”, áldozati lángot vet a kezében a gyertya, a lecsöppenő viaszcseppekből pedig vérszerűen piros foltokat maszatol a könyv vizes lapjaira az eső. De megelevenednek-e csakugyan a betűk, a szavak? Felfogható-e így, minderre ilyen mesebelien rácsodálkozva akár csak annyi, amennyit a több túlélő emlékeiben is hullahegyek mellett játszó auschwitzi gyerekek felfogtak?

n       A “tulajdonképpeni” tekintet persze nem a kislányé. A túlélővé öregedett gyerekek még ma, ötvenhat év után is sokszor sírásba fúló szavait nem ő fogalmazza, és Bach-kantátával sem ő tagolja a szőnyegbombázást és élő halottakat mutató képek vagy a theresienstadti gyerekrajzok iszonyú csendjét. A kislányt re­zonőrnek ültette ebbe a lexikonos mesébe a művészi önkény. A mesei megoldás ugyanakkor szintén gyermeki gesztus. Olyan, amilyen például Art Spiegel­mann nagy hatású Holokauszt-kép­re­gé­nyéé volt, amelyben a zsidók egérként, a németek macskaként jelentek meg, magyarázat helyett meghökkentő egyszerűséggel szemléltetve azt a tébolyult összefüggésrendszert, amelyben az egész megtörténhetett. Vagy amilyen Roberto Be­nig­ni börleszkje, amelynek – megint csak – gyerekhőse készséggel elhiszi a kegyes hazugságot, hogy Auschwitz csak a felnőttek rossz vicce.

n       A macska üldözi az egeret. Az élet szép. A felejtés esője nem oltja el a ho­lo­ka­uszt tüzét.

n       A Holokauszt szemeit is finanszírozó alapítvány tiszteletre méltó szándékú elnöke, Steven Spielberg köztudomásúlag megcsinálta már a maga ho­lo­ka­uszt­film­jét. A Schindler listája megtörtént eseménysorozatot dolgozott fel hatalmas tárgyi hűséggel, rengeteg pénzt és óriási statisztériát felhasználva, mégsem kerülhette el az igényesebb kritikusok szemrehányását. Hogy ugyanis a várható haszon (tizenévesek millióit megismertetni a náci népirtás tényeivel) nem biztos, hogy megéri azt a veszteséget, amit a hollywoodi dramaturgia sugallata – a “jó náci” problémás figurájának méltányolhatóan árnyalt ábrázolása ellenére – eredményezhet. Mert aki ma elhiszi, hogy a Holokauszt története (is) jók és gonoszok harcáról szól, melynek során a jók milliószámra elbuknak ugyan, de a gonoszon végül mégiscsak felülkerekednek, az meg sem sejti, hogy ami történt, az ő szégyene is, és újra megtörténhet.

n       Szász János munkája természetesen kisebb léptékű, de radikálisabb vállalkozás. Gigászok harcáról nincs benne szó, csak az auschwitzi gyerekekről. Azokról, akik riportalanyként megszólalnak, és azokról, akiknek csak a nevét olvassa fel szép sorban a kislány.

n       “…Feldmár Péter, élt 0 év 0 hónap 12 napot…”

n       Pereg a film. Valahai gyerekarcok tűnnek egymásra, gyerekszemek néznek valahonnan. Esik. Feldől egy plüssmackó. Üvegszeme van. Gyertyaláng visszfénye lüktet benne pirosan.

n        

n