Jenei Gyula

Fénykép

n                 Levelek árnyai a fűben árnyékká

n                 összeállnak. A sok kis rebbenő

n                 fürgeség az alaktalan tömbbe

n                 belevész. Nem az, ami

n                 volt. Eggyé lett ágakkal,

n                 törzzsel. A fény előtte megáll,

n                 mögötte árnyék nő – még lányka,

n                 s már benne minden eljövő.

n                 Öles fák, kérgek mozaikja,

n                 leveleké. Impresszionista

n                 pillanat – beletöröl egy világos

n                 folt, ahogy a mozdulat után

n                 száll, s eltűnik a törzs mögött.

n                 A ruhája volt olyan fehér.

Hinta

n                 Üres, kiszámítható, akár

n                 a férfikor. Fából van, szögekből,

n                 kötelekből. Bizonyosságból,

n                 hogy szállani fog, mint

n                 a madár. És a madarak

n                 rárepülnek. Gesztenyehulláskor

n                 szétpattannak rajta a burkok.

n                 Néha beleül egy lány vagy egy

n                 másik. Az évszakok megfestik

n                 hátterét. Nem szomorú, nem vidám.

n                 Ritkán rátelepszik a macska.

n                 Olyankor elkerülik a madarak.

Apokalipszis

n                  Egy padon ül.

n                  Kopottpiros pad.

n                  Kényelmetlen, akár a többi.

n                  Nincs kivel beszélgetni.

n                  Zuhog a zöld között

n                  a csönd, a fény –

n                  zuhog a zöld a fényben.

n                  A leszakadt égbolt

n                  fehér, mint a fal –

n                  törmelékei térdig érnek.

n