Dr. Czabarka az Egyesült Államok Hadiakadémiáján vette át a legmagasabb elnöki kitüntetést.
Vigyázzban hallgatta végig, amint egy tábornok ismerteti katonaorvosi pályafutását.
Dr. Czabarka 1940-ben diplomázott Budapesten, egy évre rá a varsói magyar katonakórházban gyakorolt, aztán a Don, onnan hazaoperálta magát, Keszthelynél elfogták, hadifogoly-orvos lett az Urálban, alighogy hazatért, delegálták a koreai háborúba, az ottani magyar egészségügyiekhez. 56-ban már a pesti utcákon kötözött, aztán elhagyta szülõvárosát.
Új hazájában megbecsülték, és amint elkezdõdött Vietnam, már küldték is: tíz esztendõ frontkórházszolgálat.
A hallgatóságot lenyûgözte a kitüntetett életrajza; hujjogattak, dr. Czabarka beszédét várták.
Azt mondta: – Amikor vágják, mindenki egyforma.
Várták, hogy folytassa. De nem folytatta.
Gyér taps következett, aztán pezsgõ.
Nagy ember volt a Bordán Jani. Csúcsot javított a 49-esen.
Sztálin születésnapján vállalta: egy mûszak alatt háromannyiszor teszi meg az utat a két végállomás közt! Egyetlen szívdobbanással állt mellé a vállalat.
Vörös lobogók elöl-hátul. A megállókban ellenõrök tartották távol a síntõl a tudatlan utasokat. (A föl-le szállás csak akadályozta volna a vezetõt.)
Bordán utolérte az elõtte haladó villamost. Bizony erre senki sem gondolt. Mert ha az utasokkal bíbelõdõ szerelvények minduntalan feltartóztatják, veszélyben a siker. A vállalatvezetés egy huszárvágással leállította a többi járatot. Vörös lobogókkal csilingelt a Jani az Etelétõl a Deákig oda-vissza, oda-vissza.
Aznap senki nem utazott a 49-esen. De sikerült.
Jó helyen laktunk; saroklakás a másodikon, szép kilátás a Városligetre.
Másnak is szemet szúrt a remek fekvés. 45-ben a németeknek. Homokzsákok az ablakba, tûz a Liget felé. Az oroszok egy tarackkal vissza.
Elég jól céloztak.
Odaértek, felvontatták a tarackot a másodikra. Tûz az utcára.
A németek se lõttek rosszul.
Idõvel újraépült a ház.
56-ban egy felkelõosztag kiszúrta a remek fekvést. Homokzsákok az ablakba, tûz.
Az oroszok meg ahogy szokták.
Idõvel újraépült a ház, apámnak mégis elege lett. Megpróbált túladni rajta. A vevõk körülnéztek, fejüket rázták: – Sajnos innen túl jó a kilövés.
Micsoda megkönnyebbülés volt, amikor a rendszerváltáskor lenyúlta a lakásmaffia. Derék, ártatlan fiatalemberek. Sejtelmük sincs, mit tesz a jó fekvés.
Amikor a németek megszerezték a késõbbi Namíbiát és Tanzániát, a magyar politikai vezetés ráébredt: immáron elengedhetetlen egy saját afrikai gyarmat. A vezérkart megbízták a majdani invázió megtervezésével – különös tekintettel huszáraink afrikai bevethetõségére –, Ötvös-Peéry Zalán belügyi államtitkárt pedig a magyar afrikai közigazgatás fölvázolásával.
Az államtitkár alapos munkát végzett. Tervezetében a magyar hagyományokat a helyiekkel elegyítette, noha valamelyest akadályozta, hogy a helyi hagyományokról sejtelme sem volt. Azt azonban tudta, hogy a Szudán, Etiópia, Kenya között elterülõ feltáratlan területet Újlevédiának hívják majd, hét vármegyéjét a hét vezérrõl nevezik el, a fõispánok magyarok, az alispánok megszelídített szerecsenyek lesznek, az alkirály pedig õ maga: Ötvös-Peéry Zalán.
A századforduló belpolitikai vitái háttérbe szorították a gyarmatügyet. A kormányok elodázták a cselekvést – ki tudja, mikor idõszerû egy minden ízében magyar Afrika-gyarmat?
Örvös-Peéry Zalán azonban készülõdött csüggedetlenül.
Tárgyalt gróf Teleki Sámuellel, a nagy Afrika-kutatóval.
Megtervezte az Egyenlítõi Dandár egyenruháját, mely ötvözte az õsi magyaros tradíciót és a modern forró égövi praktikumot.
Fölvázolta a gyarmatállam-alapítás ceremóniájának külsõségeit.
Elõterjesztést készített Újlevédia zászlajáról: a lobogón Szent István koronáját gazellák szökellték körül.
Végül megrendelt egy bantu–magyar társalgási szótárt. Az elsõ lecke így kezdõdött: “Békével jöttem hozzád, fekete polgártárs. Magyar vagyok. Mostantól az lehetsz te is!”
Amikor végzett, hátradõlt. Rajta többé nem múlik semmi; most már csak türelem kérdése az egész.
Az I. világháború végre kedvezett a tervnek.
A fiumei kikötõben vitézkötéses trópusi öltözékben behajózásra várt az Egyenlítõi Dandár (a 3. vasi gyalogezred egy alakulata), ám az állományt sietve az Isonzóhoz vezényelték.
Örvös-Peéry egymaga indult útnak.
Alighogy partra szállt, utolérte az összeomlás, majd Trianon híre.
Tudván tudta: az elveszített területekért egyedül Afrikában kárpótolhatja magát a megcsonkított anyaország.
Csónakot vásárolt, hogy a Namurupukatho folyón haladva elérje a szárazföld belsejét.
Hiába intették a helyiek: a folyó vízesésbe torkollik, õ mosolyogva veregette a vállukat. Igyekezett kimutatni a leendõ alattvalók iránti jóindulatát, noha egy szavukat sem értette.
A csónakra kitûzte Újlevédia zászlaját, fonográfjáról Erkel Bánk bánja szólt: “Arany mezõk, ezüst folyók!” Alkirályi díszben indult a vízesés felé.
– Isten veled! – integették a Namurupukatho-menti bantuk.