Egy 7 vers, egy 7 szórakozás
Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál
A hetedik év a vízválasztó. Még a házasságban is. A bűvös szám a Kaleidoszkóp VersFesztivál életében is különös jelentőséget kapott: 7 ország társulatai és egyéni versenyzői játszottak és mérkőztek 7 napon át, 7. alkalommal. A Vers Évében először jutott valóban nemzetközi szerephez a fesztivál a lengyelországi programok által. A krakkói költészeti találkozóval párhuzamosan, a miskolci elődöntők után a fővárosban – a József Attila Emlékévre tekintettel, vagy inkább a “sínen vagyunk” szlogen jegyében – a Vasúttörténeti Park adott otthont a színpadi versenyeknek, kötetbemutatóknak, költészeti találkozóknak, koncerteknek és irodalmi kiállításoknak. Készíthetünk statisztikát, vonhatunk mérleget, boncolgathatjuk a rendezvény számarányait, hogy egy jó píáros rögtön rávágja, nagy lett. Igen, de nem azért, mert már x százan jönnek előadni és nézni, hanem mert a programsorozat megőrizte hajdani intimitását, amikor még a Miskolci Egyetem falai között, egy kollégiumi klubban gyűlt össze pár versmondó, és tényleg egymásnak mondtak verseket. A színészek pedig nézték, értékelés helyett beszélgettek velük, és még két napig jól érezték magukat, és egymást. Ezt a klubot úgy hívták, hogy Vitamin (és a 7-es kollégiumban volt, ha már a hetes számnál tartunk). A kollégiumot évekkel ezelőtt bezárták. Életveszélyessé vált az épület. Ugyan még áll, de az egykori klubnak már csak a helye van meg: belülről a választófalak, kívül az ablakok hiányoznak. Szorongató érzés annak, aki itt kapott Kaleidoszkóp-díjat. Többen emlegetik, mennyivel könnyebb volt akkor, a felhőtlen beszélgetések közepette. Az évről évre gyarapodó, száz és száz jó versmondó közül még a döntőbe sem egyszerű bejutni, nemhogy díjat nyerni. Mégsem fáj igazán a klub eltűnése, mert a szellem az újratermelődő pályakezdőkkel helyszínről helyszínre vándorolt. Aki ma a fesztiválon részt vesz, két okból érkezik: vagy mert versenyzett már, vagy mert még nem, de hallotta, milyen hangulat és közösség alakult ki. Nézői oldalról: aki azt a nevet hallja, VersFesztivál, önkénytelenül is hozzáteszi a Kaleidoszkópot, az elnevezést és a sokszínűséget.
Mielőtt mindezt dicsérném – mert szülőatyjaként elfogult lehetek, de nem tisztem itt és most –, csak néhány szó arról, mi a Kaleidoszkóp VersFesztivál, mi történt a csecsemőkortól az iskoláig.
A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb költészeti és pódiumművészeti seregszemléje, ahol a vers valamennyi írott és színpadi formája bemutatkozik. Célja a szórakoztatás, a vers, a színház és a világzene népszerűsítése, a jövő tehetségeinek, sztárjainak felkutatása, a népszerű művészek versenybe hívása. A fesztiválon szorosan összefonódik a versenyprogram és a kiegészítő szórakozás. A versenyek magas fokú szakmaiságot képviselnek. A kapcsolódó programokban emellett a művelődés élménye kap főszerepet: a cél a tömegek megmozgatása, a kultúrált szórakoztatás.
A versenyprogramban hivatásos és nem hivatásos versmondók, színészek és előadóművészek külön kategóriákban mérhetik össze tudásukat, tehetségüket. A kor új művészeti kihívásait is szem előtt tartva a versmondás mellett a vers által motivált mozgásszínház, a hagyományt ápolva a népköltészet, az új utakat kereső modern művészeti ágak: performance-ok, műhelyprodukciók, utcaszínházi előadások, előadóestek, és az önálló művészeti ággá avanzsálódott zenés költészetet megelevenítve a modern énekelt- és megzenésített versek, valamint a világzene tartozik a versenyprogramba. Önálló szegmens, de elhagyhatatlan, a Kaleidoszkóp Könyvsorozat, amely előzetes pályázati eljárás során hazai és határon túli egyetemisták és főiskolások verseiből, prózáiból és műfordításaiból tallóz, s amelyet minden évben több mint ezer példányban jelentet meg a Magyar Vers-mondók Egyesülete.
A színpadi versenyek felmenő rendszerűek, az első öt napon versenyzők közül a legjobbak továbbjutnak a döntőre. A versenyprogramok nyilvánosak, bizonyos előadások a fesztiválprogramban is helyet kapnak. Ami pedig a szakmaiságot erősíti: a Kaleidoszkóp minősítő fesztivál, a Magyar Szín-Játékos Szövetség a produkciókat és az előadókat kérésükre minősíti. A zsűri pódiumművészeti szemlét tart: a Magyar Versmondók Egyesülete fölvállalja a legjobb előadások népszerűsítését, kiajánlását. A 4 millió forint összdíjazású versenyek legjobbjait a rangos Kaleidoszkóp-díjak mellett külföldi vendégszereplés várja.
A fesztiválprogram a különböző megcélzott korcsoportoknak más és más színpadon, differenciáltan kínál programokat. A fiatalokat világzenei koncertek, a gyerekeket verses játszóház várja. Mindemellett bohócok, élőszobrok és utcazenészek szórakoztatják a közönséget. Az irodalom rajongóit népszerű költők és írók várják közönségtalálkozókon, kávéházi beszélgetéseken vagy dedikáláson, a kötetkiadók saját standjaikkal önálló seregszemlét tartanak. A színházi és versesemények valamennyi korosztálynak és társadalmi rétegnek szólnak.
A határon túli magyarság és a hazai kisebbségek mellett 2004-ben a New York-i magyarság, 2005-ben a lengyel közönség kapott ízelítőt a VersFesztivál produkcióiból, 2006-ban pedig a németországi Magyar Kulturális Évad keretében Berlinben lesz költészeti találkozó, az 56-os forradalom nemzetközi irodalmából csemegézve. A nemzetközi színtér legalább annyira fontos, mint a hazai programok, ha már a versmondás majdhogynem hungarikumáról ejtünk szót. Tapasztalataink szerint van is rá igény. A nemzetköziségről egyébiránt az Internet segítségével is könnyen kapunk képet a napi statisztikai mutatókon keresztül, évközben ugyanis megnő a külföldi látogatók száma a VersFesz-tivál oldalán (www.versfesztival.hu).
Tudatosan törekszünk az interaktivitásra. A 21. század valamennyi lehetséges formáját igénybe vesszük a vers térhódításához, legyen az televízió, rádió, multimédiás felület vagy mobilkommunikációs eszköz. A fesztiválhonlap az előadásokat élőben közvetíti, és lehetővé teszi az internetes közönségszavazást. Megnézhetők, elolvashatók a Kaleidoszkóp Könyvsorozat kiadványai, a sajtóban megjelent írások, költészeti linkekre, támogatók és médiapartnerek honlapjaira klikkelhetünk, fotókat tölthetünk le, elolvashatjuk az aktuális előadások kritikáit.
Nyilván nem először fogalmazom meg a VersFesztivál jelenig vezető útját. Mégis újra és újra képes vagyok elmerengeni az elmúlt néhány év tapasztalatán. Annyira különbözőként élnek bennem az egyes fesztiválok csapatai, hogy azonnal képes vagyok megmondani, melyik alkalommal melyik előadó hívta táncba a közönséget. A szomorú aktualitások is ugyanilyen erővel hatnak. Emlékszem Szép Laci bácsi utolsó fellépésére. A Merlin Színházban, K. Gy. színművész utolsó monológjával búcsúzott a színpadtól és a publikumtól. Az a pillanat elképesztő volt. Ültünk, a nézők, a zsűri, barátok és idegenek, és senki nem tudott megszólalni. Mindenki érezte, de senki nem tudta, hogy akkor és ott, valóban az volt az utolsó. Kriston Ákos is elköszönt egy performance-szal, még egyszer jól beintett sok alkotni gyáva embernek, aztán huszonegynéhány évesen örökre eltűnt…
2001-ben integráltuk a rendezvénybe a Merlinben két évvel azelőtt megtartott Pódiumi Estek Fesztiválját. Rá egy évre Bartók Laci súgott. Épp sétáltunk az Egyetemváros egyik épületéből a másikba, hogy egy pódiumi est után monodrámát nézzünk, valamikor hajnalban már, amikor azt mondta: nem lehet továbbfeszíteni a húrt, ha nem lépünk és bővítjük háromnaposról egyhetesre a rendezvényt, belefullad a lelkesedésbe. Hát így lett Kaleidoszkóp VersNapokból VersFesztivál, háromnapos találkozóból elődöntős vershét, és így egészültek ki a versenyek költészeti, majd zenés programokkal. Az arcok – Bella István, Kárász Eszter, Káelné Kovács Rita, Kiss Gábor, Huzella Péter, Kiss László, Kinizsi Ottó, Molnár Anna, Máhr Ági, Dr. Besenyei Lajos – maradtak. Hét éven át. Csatlakozott hozzájuk Turczi Pista, Karafiáth Orsi, Gubás Gabi, Pataki Andris, Nagy András Laci, Solténszky Tibor, és hosszan folytathatnánk a sort.
Az már a kezdetekkor kiderült: a fiatalok nem csupán a színpadon a legérintettebbek, hanem egyszerre a színpadon és a nézőtéren. És ebben áll az igazi felelősség. A világ elhidegülése, a közvetettség, a természetes kommunikációt mellőző társadalom elől egyre többen vannak, akik a költészethez, az íráshoz, a versmondáshoz nyúlnak. Elég, ha szerelmesek, vagy ha problémáik vannak, ha összecsapnak felettük a hullámok… A fesztivál hét éve alatt az öntevékeny fiatalok, akik a Versmondó Egyesület tagjai, mozgalommá duzzasztották a gondolatot, és szellemiség lett belőle, a regionálisnak gondolt rendezvény álmából a valóság szült nemzetközi eseményt, résztvevők százaival. Nem terveztük, ahogy megszületett, a fesztivál élte saját életét. Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület indította útnak, és bár az anyaszervezet, a Magyar Versmondók Egyesülete a koordinátor, az esemény továbbéléséről a miskolci szervezet gondoskodik.
2006-ban elhagyjuk a várost, Miskolcot. Mi is tudtuk, amit Pataki Attila, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen. Ugyanakkor egy másik szálon visszatérünk a gyökerekhez: ismét a Merlint vesszük birtokba, immár egy hétre, négy színpadon, Ghymes-sel, Hobóval, Sziámival, Szabó Magdával, Varró Danival, Zalán Tiborral, irányzatokkal, iskolákkal, jókedvvel, bőséggel (ha a szponzorok és a pályázati támogatók is engedik).
A célt megtartjuk: előbb-utóbb visszaállítjuk a versek hétköznapiságát. Az emberek költészethez való viszonyának javítása, a diák versmondó körök erősítése, és nem utolsó sorban a fiatalok közösségépítésének, identitáskeresésének segítése rajtunk is múlik, mert már sokan vagyunk. De pont ezért egyre többen tudják, hogy itt nem a verseny a fontos, hanem a páratlan találkozás vers és ember, költő és versmondó között. A költészet, a pódium- és a színművészet jeles képviselőinek testközelbe hozásával elérhetővé, kézzel foghatóvá, igazivá tesszük a versben fogant gondolatokat és érzéseket. Az elmúlt években fölfedezett tehetségek reményt adnak arra, hogy Latinovitsék előadóművész-nemzedékéhez hasonlóan ismét nagy kvalitások kerüljenek felszínre. Ez pedig új, végre értékes idolokat adhat a jövő értelmiségének a ma kinevezett egészségtelen sztárok helyett (tisztelet a kivételnek). És ha ez a munka valóban sok erőfeszítést is igényel, az már rövidtávon feltűnő eredmény, hogy résztvevőink határozottabb, ambiciózusabb, céltudatosabb és megbecsültebb tagjai lesznek a társadalomnak (nagy szavak, de igaz!): merik fölvállalni egyéniségüket, és azt pozitív célra használni.
Ahogy az Operafesztivál bizonyítja a klasszikus zenei műfaj létjogosultságát (éppen Miskolcon, ahol a VersFesztivál született), úgy mi a költészet és a versmondás páros létét látjuk igazolva a Kaleidoszkóp VersFesztiválon, szuggesztív, törekvő, tehetséges emberek, és az általuk alkotott igazi közösség által. 2006-ban október 7-től, egy héten át, a nyolcas szám jegyében, a Berlin-Merlin tengelyen.
Lutter Imre