Nem sokkal később, balsorsom jó szerencséjére személyesen is megismerhettem Ferenczy Bénit, akinek évekig dugdosott Petőfi-szobrát Fülep Lajos az egyetlen hiteles művészi ábrázolásnak tartotta: kedves tanítványát, Vigh Tamást, aztán Borsos Miklóst, Béni bácsi révén Vilt Tibort és Schaár Erzsébetet, továbbá ugyancsak Fülep Lajosnak köszönhetően Csorba Gézát és tanítványát, Martsa Istvánt. – Azóta évtizedek teltek el, s Fülep Úr leckéit nem felejtettem el, csak a köztéri szobrok állítói felett szálltak el az évek nyomtalanul: újabb szobrokat állítottak (Steinmetz-szobor, Mikus Sándor alkotása, ötszörös életnagyságban Sztálin-szobor, ugyancsak Mikus Sándor remekműve, Lenin, 1 m magas talapzaton, 16 m magas, svéd vörös gránittal burkolt pilon előtt, Pátzay Pál alkotása stb. stb. – l. Pótó János könyvét, Az emlékeztetés helyei-t [Osiris, 2003]); aztán lebontották (az imént felsoroltakat és társaikat), de Budapest köztéri szobrainak esztétikai nívója valahogy mégsem emelkedett.

2004 télutóján Hubay Miklóssal beszélgetve, mindkettőnk szeretve tisztelt atyai barátjára, Ferenczy Bénire terelődött a szó, akinek a műtermében a Mester sok tisztelőjével és barátjával hosszú éveken át mi is számtalanszor megfordultunk, s az emlékek idézgetése közben szóba került az is, hogy a XX. századi magyar szobrászat európai rangú géniuszának vajon van-e köztéren látható szobra Budapesten. Ekkor Hubay Miklós elmondta azt is, hogy közös barátunk, Kontha Sándor művészettörténész, Ferenczy Béni hűséges híve, egy levélben össze is foglalta ezzel kapcsolatos fáradozásait, mellékelve a Hivatal válaszait. – A levél:

A leltári karton szerint Szerelmespár (Síremlékmodell) a címe. Egy férfi és egy női akt látható a művön. A férfi jobboldalt, féltérden, a roskadó tartásban előtte álló nő búcsút intő balkarjának és leeresztett jobbjának csuklóját fogja.

Aligha kétséges, hogy valóban síremléknek készült, méghozzá – szerintem – Ferenczy Károly (aki 1917-ben halt meg) síremlékének, az antik sírsztélék mintájára. Mitologikus jelenetnek látszik. Én a férfialakban Párist látom, a nőben Vénuszt, értelmezésem szerint tehát az egész a Szépség halálát, haldoklását jeleníti meg.

Tény, hogy jelentős műről van szó. Béni első nagyméretű domborműve ez, amihez fogható később se sok született. (Egon Schiele síremlék, berlini kődomborművek.) Egyébként szerepel a Genthon-féle oeuvre-katalógusban is, ami az Írás és kép című kötetben jelent meg.

Ha jól emlékszem, én magam is csak a századik évforduló táján láttam először ezt a művet, és már akkor sürgettem a bronzba öntését, persze eredménytelenül. Hét évvel ezelőtt egy lexikonszöveget kértek tőlem Béniről, akkor újra emlékezetembe idéződött és újból szóvá is tettem. Szóltam a Galéria szoborosztályán, írtam az akkori kultuszminiszternek, Görgeynek, majd a Galéria főigazgatójának (aki válaszra se méltatott), aztán az új kultuszminiszternek, sőt, a Ferenczy Alapítvány elnökének, Vigh Tamásnak is. Az ÉS-nél glosszákkal próbálkoztam. Minden hiába. Úgy látszik, tényleg nem tudják, ki volt Ferenczy Béni. Nem hiszem el, hogy erre, pont erre nincs pénz (azt mondják, kb. 3 millió).

Lehetséges, hogy ha megalakítanánk a Ferenczy Béni Baráti Kört, többre mennénk? Ennek tagjai lehetnének: Hubay Miklós, Domokos Mátyás, Juhász Ferenc, Vajda Miklós, Réz Pál, Illyés Mária, valamint szerény(telen) személyem. És persze mások is.

Kérlek, ha tudsz tenni valamit, próbálkozz te is. Bízom benne, hogy előbb-utóbb mégiscsak megoldódik az ügy. (– – –)

Szobor-áthelyezésekkel, felújításokkal és megrendelésekkel közvetlenül a minisztérium már régóta nem foglalkozik. Új köztéri képzőművészeti alkotások felállításához a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által évente meghirdetett országos pályázaton lehet minisztériumi támogatást elnyerni. Ezen a pályázaton minden évben számos önkormányzat, intézmény, alapítvány és társadalmi szervezet terve részesül anyagi támogatásban. Ha valamely megrendelő esetleg Ferenczy Béni Szerelmespár című domborművét szeretné köztéren felállítani, akkor ezen a pályázaton indulhat.

Mészáros László a huszadik századi magyar művészetnek kétségtelenül jelentős alakja volt. A szobrász emlékének ápolására véleményem szerint – sok más művész esetéhez hasonlóan – a legalkalmasabb forma egy magánalapítvány lehetne, amelyet a család és a tisztelők hozhatnának létre. Egy közhasznú civil szervezet könnyebben tudna különféle támogatásokat szerezni, és céljai között szerepelhetne a hagyaték gondozása, feldolgozása mellett például az Ismeretlen ló emlékművének a felújítása is. A mű megmentése érdekében leginkább a tulajdonoshoz – illetve annak felügyeleti szervéhez, a Honvédelmi Minisztériumhoz – kellene fordulnia. Bizonyára, ha a tulajdonos tisztában lenne az alkotás művészettörténeti értékével, esetleg megfontolná a felújítást, és akár egy másik helyet is tudnának a műnek találni. Javaslom tehát, hogy – esetleg Mészáros Mártával közösen – levélben hívja fel a honvédelmi miniszter figyelmét a pusztuló műalkotásra. Szükség esetén szakintézményünk, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus egy szakvélemény kibocsátásával készséggel közreműködik a mű helyzete javításának előmozdításában.

Köszönjük, hogy a Mészáros életmű legjobb ismerőjeként és a Ferenczy életmű sorsát a szívén viselő szakemberként megtisztelte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát – úgy is mint a Magyar Nemzeti Galéria fenntartóját és szakmai felügyeleti szervét – javaslataival, és megosztotta velünk fenntartásait.

Gratulálunk a Mészáros életmű feltárásában és közzétételében eddig végzett munkájához. Egy életmű kutatója mindig feltétlen rajongással és lelkesedettséggel viseltetik tárgya iránt, és mindent megtesz azért, hogy – ez esetben – a Mészáros László és Ferenczy Béni teremtette művészeti értékek bekerüljenek a köztudatba, és műveik kiállításokon szerepeljenek, szobrok formájában köztereken jelenjenek meg.

Mészáros László Ismeretlen ló című szobrának köztéri felállítása kapcsán Magi István főosztályvezető úr 2002 szeptemberében megfogalmazott levelében megfelelő választ adott a köztéren való felállítás menetére és a finanszírozás lehetséges módjára vonatkozóan.

Javaslataival és az érintett alkotások kapcsán megfogalmazott fenntartásaival megkerestük a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját, Dr. Bereczky Lorándot, aki konzultálva az érintett gyűjteményi osztály vezetőjével megfogalmazta álláspontját. Ennek alapján az Ön által felvetett kérdésekre a következőkben összegezhetjük válaszunkat.

Ferenczy Béni Szerelmespár című szobrának bronzba öntésére a Magyar Nemzeti Galériának jelenleg nincsenek anyagi forrásai. Sajnos ez az Ön által említett mű sorsát illetően nem vigasztaló, ám meg kell jegyeznünk, hogy a MNG raktáraiban igen sok gipszmunkát őriznek, köztük olyan XIX. századi klasszikus mesterek munkáit, mint pl. Izsó Miklós vagy Engel József. Hasonló financiális okok miatt jelenleg nem aktuális a kirgíziai főváros szépművészeti múzeumában található Mészáros művek lemásoltatása sem.

A kompozíció jobb oldalán egy térdelő férfialak, Páris, az előtte összeroskadó nő pedig Vénusz, és ez az antik síremlékek mintájára készült mitologikus jelenet a Szépség haldoklását jelképezi. Mindazok, akiknek módjában volt látni ezt a gipszöntvényt, megegyeznek abban, hogy esztétikailag is igen jelentős alkotásról van szó, amelynek megmentése bronzba öntés által elemi érdeke és feladata volna mindenkinek, aki a magyar kultúra értékeinek a megóvása iránt felelősséget érez.

E levél aláírói valamennyien Ferenczy Béni tisztelő baráti köréhez tartoznak, s ez ösztönzi őket arra, hogy a Főpolgármester Úr támogatását kérjék e nemzeti kincs megmentése érdekében, amelynek a város valamely pontján való elhelyezése egyébként a nem éppen jeles köztéri szobrairól nevezetes Főváros hírére is jótékony hatást gyakorolna. Nekünk ugyan nem tisztünk a megfelelő hely kereséséről gondoskodni, de úgy véljük, hogy a Duna pesti oldalán épülő millenniumi kulturális centrum kiválóan alkalmas helyszínül kínálkozik.

Bízvást állíthatjuk, hogy kérésünkhöz aláírásával minden bizonnyal csatlakozna Ferenczy Béni jó néhány tisztelő híve is, akik az elmúlt évtizedek során szeretetükkel körülvették a Mestert, mint Bernáth Aurél, Bibó István, Borsos Miklós, Ferencsik János, Fülep Lajos, Genthon István, Hatvany Lajos és felesége, Somogyi Jolán, Illés Endre, Illyés Gyula, Nagy László, Pilinszky János, Sárközi Márta, Szabó Lőrinc, Szent-Györgyi Albert, Tersánszky Józsi Jenő és Weöres Sándor – de hát ők már nincsenek közöttünk.

A Főpolgármester Úr megértő és hatékony támogatásában bizakodva:

Ifj. Bibó István 1025 Budapest, Berkenye u. 4.

Göncz Árpád 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Juhász Ferenc 1025 Budapest, Mandula u. 22.

Kovalovszky Márta 8000 Székesfehérvár,Jókai u. 11.

Lator László 1025 Budapest, Kupeczky u. 7.

Réz Pál 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/a

Vajda Miklós 1121 Budapest, Zugligeti út 16.

Domokos Mátyás 1093 Budapest,Közraktár u. 22/b

Hubay Miklós 1051 Budapest, JózsefAttila u. 1.

Kontha Sándor 1038 Budapest, Árpádfejedelem útja 58.

Kovács Péter 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 11.

Litván György 1121 Budapest, Melinda u. 16.

Somlyó György 1111 Budapest, Irinyi J. u. 39.

Vattay Elemér 1093 Budapest,Közraktár u. 22/b

Vigh Tamás 1122 Budapest, Városmajor u. 16.

Mit tesz isten (vagy „a nyilvánosság ereje”): a Népszabadság intervencióját követően, öt nappal később megszületett a Hivatal válasza:

A Fővárosi Önkormányzat vezetése nagyon fontosnak tartja a magyar kultúra értékeinek védelmét, és saját eszközeivel rendszeresen hozzájárul ilyen jellegű célok megvalósításához. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy a Főváros a nagyon is korlátozottan rendelkezésére álló forrásokat elsősorban önkormányzati feladatainak ellátására kell fordítsa – beleértve ebbe természetesen a kulturális célokat is –, az Önök által kezdeményezett terv azonban nem tartozik ebbe a körbe. Sem a műalkotás, sem a felvetett jövőbeli helyszín – a milleniumi kulturális központ – nincsen a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában, illetve nem önkormányzati beruházásként épül. Mindezekből következik, hogy álláspontunk szerint a terv megvalósítása elsősorban állami szerepvállalással képzelhető el, amelyhez a Főváros a maga eszközeivel feltétlenül hozzájárul majd.

Azt javasolom tehát, hogy kezdeményezésükkel keressék meg a Miniszterelnöki Hivatalt, és ha az elsődleges finanszírozás kérdése megoldódott, a Fővárosi Önkormányzat mindent meg fog tenni, hogy saját részéről is megtalálja a forrásokat a támogatáshoz. Tekintettel a kötött keretek és felhasználási szabályok között folyó önkormányzati gazdálkodásra, reálisabbnak tartom, ha a hozzájárulás lehetőségét a következő év költségvetésének keretében keressük.

A Miniszter Úr tájékoztatása érdekében mindkét levél másolatát mellékeljük, abban a reményben, hogy Ön megértéssel fogadja ezt a civil kezdeményezést, és támogatni fogja ezt az ügyet, amely egy nemzeti érték megmentését célozza.

Azt mondanom sem kell, hogy a Ferenczy Béni dombormű megmentésével kapcsolatos terv szívügyem. Szomorúan olvastam hát Demszky Gábor levelét, amely lényegét tekintve: nesze semmi, fogd meg jól! – se igent nem mond, se nemet, következésképpen teljesen logikus volt a kérés, a Miniszterelnöki Hivatalhoz kellett eljuttatni. Jelen pillanatban csak az a kérdés, hogy a Miniszterelnöki Hivatal voltaképp kit és mit jelent – úgy érzem, a korábbi ügyek automatikusan feledésbe merülnek és az ötletet, ha a miniszterelnökség sorsa rendeződik, újra fel kell vetni. Valószínűnek tartom, hogy sem anyagilag nem jelent akkora terhet, sem politikailag nem kényes az ügy, teháta támogatás megszerzése elintézhető, mindössze azt kell kivárni, hogy az éppen esedékes miniszterelnöknek ideje legyen elolvasnia a levelünket és odafigyelnie a tartalmára. Hogy ez mikor következik be a miniszterelnök-változás után, ezt aligha tudnám megmondani, de úgy érzem, hogy legalább egy hónapba belekerül, ameddig ismételten érdemes kísérletezni, hogy a figyelmét felhívjuk az ügyre.

Magától értetődik, hogy vállalkozom rá, mindössze arra kérlek, hogy ha ennek aktualitását látod, figyelmeztess rá, mert én már vén vagyok és feledékeny, de szívemből remélem, hogy a Ferenczy Béni dombormű köztéri felállítását még megérem.

Hidd el, hogy ezt nem az ügy halogatása érdekében mondom, csak ismerem a kedves, de mellékes tennivalókkal kapcsolatos hivatali magatartás mechanizmusát.

Előbb a Főpolgármesteri Irodától:

A Fővárosi Önkormányzat illetékes szakemberei készséggel részt vesznek majd a műemlék helykijelölésének folyamatában, azt követően, ha a finanszírozás kérdése megoldást nyert. Javasoljuk, hogy a szoborállítási szándékot megfogalmazók éljenek javaslattal arra nézve, hogy mely helyszíneket tartanának megfelelőnek a műemlék számára. Több lehetséges helyszínt is célszerű vizsgálni annak érdekében, hogy optimális megoldást lehessen találni.

A válasz:

Dr. Kiss Péter kancelláriaminiszter úr titkársága illetékességből megkereste a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát – úgy is mint a Magyar Nemzeti Galéria fenntartóját és szakmai felügyeleti szervét. Kérem, engedje meg, hogy a tárca szakmailag illetékes helyettes államtitkáraként válaszoljak a levelében írott felvetésekre.

Az ügy kapcsán megkerestük Bereczky Loránd urat, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját, és tájékoztatását kértük a Ferenczy Béni mű sorsáról. Véleményét az alábbiakban összegezhetjük.

Helytálló az adat, miszerint a dombormű nem látható a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán. Az intézmény állásfoglalása szerint a dombormű méretei (magassága 216 cm, szélessége 150 cm) megnehezítik az alkotásnak egy kiállítótérben történő prezentációját, másfelől a fiatal Ferenczy Bénitől számos más, ennél a munkánál fontosabb alkotás áll rendelkezésükre, így az állandó kiállítás számára ebből válogattak.

A mű esetleges veszélyeztetettségéről szólva szerencsére megállapíthatjuk, hogy a dombormű teljes épségben van, restauráltatására két ízben, 1967-ben és 1975-ben került sor. Elhelyezése állagvédelmi szempontból kielégítő. A dombormű bronzba öntéséről és annak költségeiről szólva meg kell említeni, hogy Vígh Tamás szobrászművész (Ferenczy Béni tanítványa és életművének jó ismerője) álláspontja szerint a művet megalkotója nem bronzban, hanem – valószínűleg világos színű – kőben képzelte el. Erre utal ugyanis a dombormű mélysége. A minimálisan várható költségek faragás esetén 6,5 millió, míg bronzba öntés esetén 4,5 millió forintban állapíthatóak meg.

A Magyar Nemzeti Galéria mindent megtesz azért, hogy a domborművet biztonságosan őrizzék, és természetesen nyitottak arra, hogy azt a kutatók számára hozzáférhetővé tegyék, ezzel is biztosítva a mű további tudományos feldolgozását és a Ferenczy életműben betöltött szerepének vizsgálatát és értékelését. Sajnos a Magyar Nemzeti Galéria jelenlegi forrásai nem teszik lehetővé Ferenczy Béni Szerelmespár című szobrának bronzba öntését (vagy faragását). Természetesen amennyiben az érintett kör megfelelő pénzügyi alapot hozna létre a bronzba öntéshez, és a köztéri elhelyezés is biztosítva lenne, a Magyar Nemzeti Galéria készséggel nyújt segítséget a munkálatok feltételeinek biztosításában. Az esetleges köztéri elhelyezés (sem magát a helyszínt, sem pedig az engedélyezési eljárást illetően) nem tartozik az NKÖM kompetenciájába, az a helyi önkormányzat feladata.

Nagyra becsüljük azt a törekvésüket, hogy a Ferenczy Béni teremtette művészeti értékek fokozottan szem előtt legyenek, és nagyobb megbecsülésnek örvendjenek, például úgy is, hogy művei szobrok, domborművek formájában köztereken jelenjenek meg. Mindemellett Főosztályunk figyelemmel kíséri a múzeumok szakmai munkáját, kiállításait, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk támogatni minden Ferenczy Béni életművét bemutató és érintő tevékenységet.

Munkájához a továbbiakban is sok sikert, és jó egészséget kívánunk!

E levél értelmében nem kétséges, hogy eddigi próbálkozásunk hiábavaló volt. A hivatalos szakértői vélemény szerint ugyanis Ferenczy Béni Szerelmespár című alkotásának bronzba öntése négy és félmillió forintba kerülne, s ez az összeg nem áll a Nemzeti Galéria rendelkezésére. De hát mi nem a Nemzeti Galériától, hanem a magyar nemzet államától kértük ezt a támogatást, de be kell látnunk, hogy a szóban forgó horribilis összeg nyilvánvalóan romba döntené az ország jövő évi, több mint hatezer milliárdos költségvetését. (Csak zárójelek közt jegyzem meg, hogy ennél az otromba és silány csúsztatásnál a levél aláírói többet érdemeltek volna – éppen a NKÖM-tól...)

Egy szó, mint száz: ez lett a nóta vége, fuss el véle...

Javaslatunkkal először ez év májusában fordultunk a Főpolgármesteri Hivatalhoz. Azóta hét hónap telt el, hét hónapig tartott „megvezetésünk” a honi bürokrácia útvesztőiben, s nekem most már csak egyetlen tennivalóm van, kedves Árpád, hogy megköszönjem odaadó támogatásodat, amivel az ügy mellé álltál, mert ez ugyanúgy a Te ügyed is volt.

Az ügyet áttekintve és a Budapest Galéria szakvéleményét kikérve (levelüket mellékelem), úgy látjuk, hogy elsődlegesen a művész volt lakóhelyéhez kapcsolódóan lehetne méltó megoldást találni a mű elhelyezésére.

A további részletek egyeztetésére akkor célszerű visszatérni, ha a gipszben fennmaradt mű bronzba öntésének feltételei tisztázódtak.

Bízom benne, hogy több szervezet összefogásával a kezdeményezés eredményre vezet és a mű köztérre kerülve sokak számára válik hozzáférhetővé.

A következő melléklettel:

Az iratanyagból kiderül egy helyjavaslat, a Jászai Mari tér egyik épülete, amelyben az alkotó műterme volt. Miután domborműről van szó, az megfelelő értelmező szöveggel kiegészítve Ferenczy emléktábla is lehet, lehetne.

Célszerűnek tartom a tulajdon és szerzői jog tisztázását a bronzöntésre kitekintve a reális költségek felmérése érdekében.

Végül pontosítanom kell egy elírást. A dombormű mérete a Dr. Demszky Gábor főpolgármester úrnak írt levélben rögzítettel szemben az irodalom szerint 204x152 cm.

Az eddigiek alapján gondolhatja-e bárki, hogy ez az újabb javaslat közmegelégedésre rendezi majd a Szerelmespár sorsát? A Hivatal ebben az ügyben, mint egy előre beprogramozott visszhang, sziklaszilárd következetességgel hajtogatja 1990 óta ugyanezt: a Magyar Nemzeti Galériának nincs pénze Ferenczy Béni domborművének bronzba öntésére és köztéri elhelyezésére. Mi pedig hiába ismételgetjük, hogy javaslatunk megvalósításának anyagi támogatását nem valamely intézménytől várjuk és kérjük, hanem „az adófizetők pénzével” gazdálkodó magyar államtól. – De hát „zord apánk, az állam”, amely a demokrácia ethoszának szellemében epedve várja polgárainak közhasznú javaslatait, ebben az ügyben, a jelek szerint forró ólmot öntött a fülébe. S „anyánk, a lágy nemzet” se „kap karjaiba”, mert inkább Győzikét nézi.