A Holmi internetes változata | 2005. július
Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...
G. István László
A KOCSIS
Röntgenkép-kezeit a lovak
sörénye fölé ernyőzte, a gyeplő
csuklója körül vastag véna,
a lónyak lüktetése, a ritmus
vele ugrált ádámcsutkájában
az út buckás torlaszain –
a csípős szél szembepofozta, az izzadt
tincsek hajsatuba fogták
hosszú makkfejét. A szemhéj alá
befogott portól pont olyan véres
a szemgolyó, dühe csak, hogy úton van,
vadul és üresen szeretkezett, aki porban
született, mintha port verne a nemzés
ütemére, a lány sápadt, nagy fogú, tegnap
a padlás lépcsőjén nyaka, horpasza,
húsos háta, az is csak, hogy úton
legyen benne az élet, azért kellett,
tudta, rohadni is csupa mozgás,
nyüzsgés, hajsza a férgekkel meg a földdel,
látta a csontot csuklani, törni, lelkében
a nyüvekkel volt, mikor vétkezett.
HALÁRUS
A halárus napja ez. Bóbitás fején
mint félreértett harci dísz billeg
a sapka, vevőjét félmozdulatra
felméri, találomra választ pontyot,
visszanőtt körme az akváriumlében
mindig újraázik – érezni kell
a hal fejét, az ezüst szemet
csak az érti meg, akinek
kezében bárd, szívében az ütés
már előreszánt, aki kíméletében
kegyetlen, elvégzi, amit a sors kimért.
Tudja, melyik ujjpercnél megy át
a szeg vajkönnyedén, és ollóval
úgy vág el szemhéjat, ahogy más
salátát, zellert – ritkítja a szót,
az embert, egyenesít, megküzd, ha sért.
Szívén semmi kéreg, képzelj fát, ha üt,
lobog a geszt, ahogy a hal utolsó
kortyért küzdeni kezd, levegőt
harap vízért.
