Kőrizs Imre

AZ ELLENHERMELIN

Az élet, mint az ellenhermelin,
van is, meg nincs is.
Hiszen hát élet-e a perc, az óra?
Élet volna a hétfő és a kedd?
Vagy a május az élet, meg az ősz?
És akkor már ikrás és fekete
hókupacaival a télutó is,
meg az aranyát, mint egy zálogos,
reggel a kirakatba pakoló
nyár, az is élet?
Ez a rendszerváltás utáni, kalapálós,
fuvarozós ország is részt vesz benne?
Bennem is lobog? Viszont ami a
fazékban lobog, az csak húsleves?
Mennyi élet van? Minden élet egy?
Elkezdődik, és egyszer csak nem élet,
mert véget ér, és onnan már halál?
Vagy volna a halál után is élet,
csak éppenséggel, mint egy elveszett
ernyő, húszas, kés, már nem a miénk?
Több élet van? Vagy egyen osztozunk?
És tényleg van-e, vagy inkább csak az van,
hogy élünk, és a többi ráfogás?
Létezik-e az ellenhermelin,
amely a címertan – leánykori
nevén heraldika – szerint
borítás, a borításon belül: bundabőr,
akárcsak az evetbőr és a mál,
fekete alapon kis fehér tincsek?

ELSŐ JELENTÉS

Nem lehet, hogy hazaengedték, hogy "kiment"?
– kérdezte latinos műveltségére és a portapultra támaszkodva,
reménykedve, amiben nem lehet:
a főkönyvi listán a név mellé írt "exit"
első szótári jelentésében.
Nem, tényleg meghalt, mondta a portás,
és már jött is az orvos,
nyugtatólag és -kkal (kicsit nyeglén, mint ez a sor),
de a tét már az első kérdésnél eldőlt:
vihetik vissza a pizsamát a sportszatyorban.

Apám.

––––––

Ez zsarolás.
Végül is mi közünk van ehhez az egészhez,
illetve ennek az egésznek éppen az apaságához?
Biztos aranyhörcsöggel is menne:
apró, megtöretett test a fűrészporon,
és akkor nem lenne az oktrojált őszinteségnek
ez a zsarnoki, gőgös, szegény gesztusa:
"apám".

––––––

A keresztényeknek könnyű:
nekünk az Isten az apánk.
(A keresztényeknek nehéz:
nekünk az Isten az apánk.)

Ó, mi milliárdnyi kis Herkules!
Az isteni Laetitia Casta –
már ez is mennyi jót ígér,
pedig csak egy metafora.

––––––

Apánk – ellentétben anyánkkal – nem anyánk, akit
nem hanyagolunk el,
de nem is látogatunk rendszeresen.
Inkább csak váratlan esti razziákat csinálunk:
nem vette-e ki a fogát, haladt-e a meséskönyvben,
vagy megint csak bulvárlapokat olvasott?

Anyánk, a szó akárhány szótári jelentésében,
nem is érti ezt az egészet,
messziről, az élet másik végéről
megsimogatja a hajunkat,
és azt kérdi – mintegy a hajunktól –:
"Honnan a kutya seggéből szeded ezt a sok hülyeséget?"