A globalizáció egyik alapműve, Thomas L. Friedmannak, „A világ lapos” című könyve szerint a világot egy korongnak kell elképzelni: az elmúlt évtizedek technológiai forradalmai kiegyenesítették a gazdaság játékterét és minden egyes résztvevőnek, földrajzi elhelyezkedésre való tekintet nélkül, azonos versenyhelyzetet teremtettek. Így vált a gazdaság valóban globálissá. Ha jobban szemügyre vesszük a helyzetet, a tézis nem állja meg a helyét: vegyük példának Kínát. Ha az egész országot számításba vesszük, akkor azt gazdaságilag jelentéktelennek találjuk. Amikor a kínai csodáról beszélünk, akkor csak a keleti part három városóriására gondolhatunk. Ez nemcsak Kína esetében figyelhető meg, világviszonylatban is csak néhány metropoliszra koncentrálódik a népesség, valamint az innováció és a gazdasági erő. A városokban élők aránya a világnépességet tekintve 1800-ban még csak három százalék volt, 1950-ben 30, míg ma már 50 százalék él poliszokban. A világ nemzeti termékének fele 20 metropoliszból származik, az innovációknak pedig háromnegyede érkezik onnan. Ezek alapján a világ minden, csak nem „lapos”: egy-két magas hegyet, néhány dombot találunk – a többi pedig pusztaság. Érdemes ennek a „földrajzi” ténynek nagyobb figyelmet szentelni. Főleg egy olyan országban, mint Németország, ahol az alkotmány a tartományok közötti életszínvonal kiegyenlítését írja elő, emellett pedig nagy szabadságot ad azoknak. Mindkét jellemző ellentmond a jelenlegi gazdasági trendeknek. Egy országra, sőt egy tartományra szabott gazdaságpolitika ma már a múlté. Nemzetgazdaság helyett regionális gazdaságokat kell létrehozni, tartományi miniszterelnökök helyett pedig metropolisz-vezetőket kell választani. Ezen ötlet bizonyítására vegyük a gazdasági növekedés mutatóinak összetételét: a 21. században a technológia (kutatás és fejlesztés, szabadalmak), a tehetség (humánerőforrás) és a tolerancia (nyitottság, sokszínűség) döntik el, milyen gazdasági sikerek érhetők el egy városban. Minél erősebb ezen három tényező koncentrációja, annál magasabb a gazdasági növekedés. Az utolsó faktor, a tolerancia egy igen diverzifikált, kozmopolita kultúrát követel, melyet csak a nagy poliszokban találunk meg. Itt gyűlnek össze a kreatív emberek a világ minden tájáról. Németországban így előnyös lenne átállítani a gondolkodásunkat és nem az egész nemzetállamra kellene koncentrálni, hanem egy-egy városra.