Japán vagyonosai és nélkülözői között egyre elkeseredettebb vita kibontakozásának lehetünk szemtanúi a parlamentben, a napilapok hasábjain, a különböző televíziós show-műsorokban. Történik mindez egy olyan országban, mely identitásának szerves részét képezi a társadalmi egyenlőség mítosza. A vezető konzervatívok és a baloldal képviselői nem csupán a képzetlen munkaerőt kiszipolyozó globalizáció számlájára írják a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti szakadék szélesedését, de a strukturális reformokat és deregulációt hirdető miniszterelnököt, Koidzumi Dzsunicsirót és pártját, a liberális demokratákat is hibáztatják miatta. Az évek folyamán a vállalatok, melyek egykoron védelmezték dolgozóik érdekeit, szól az érvelés, mára már lényegesen könnyebben használják ki őket, sokszor egyszerűen visszaminősítik dolgozóikat az alkalmi munkavállalói kategóriába, mely jóval kisebb költségeket ró rájuk. Ez elsősorban a fiatal, frissen végzett diplomásokat érintette, akik jelentős hányada képtelen volt teljes munkaidős állásban elhelyezkedni.

A téma Koidzumi szeptembertől megüresedő posztjáért folyó versenyben minden bizonnyal központi szerepet tölt be, így érdemes közelebbről megvizsgálni a kérdést. Mindegy, milyen mutatót alkalmazunk, a tendencia világosan kirajzolódik: a jövedelmi egyenlőtlenség Japánban a 80-as évek elejétől kezdve folyamatosan növekszik. Mindez oda vezetett, hogy az egykoron a skandináv államokhoz hasonlatos jövedelmi homogenitást mutató országot mára az egyik legegyenlőtlenebb jövedelemelosztással bíró fejlett gazdaságként kell számon tartanunk, melyet csak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Olaszország előz meg. Fumio Ohtake, az Oszakai Egyetem professzora szerint a mutatók torzulása Japán öregedő társadalmának statisztikai mellékhatásaként értelmezhető. Ugyanis a jövedelmek egyenlőtlensége leginkább az idősebb generáció tagjai körében figyelhető meg, mivel míg egyesek csekély nyugdíjakkal vonulnak vissza, addig számos szenior vállalati menedzser munkaviszonyának utolsó éveiben komoly fizetésemelést könyvelhet el, mely nyugdíjas éveinek juttatásait is felfelé hajtja. Az idősek társadalmi hányadának és a korcsoportban tetten érhető egyenlőtlenség növekedése így természetszerűleg az össztársadalmi mutatókban multiplikálódva jelentkezik, és nagyobb súllyal esik latba, mint a fiatalok körében tapasztalható egyenlőtlenség. Viszont az elmúlt években a 30 év alattiak körében is hasonló tendenciák tapasztalhatók, ami magyarázható a munkanélküliség és a részidőben foglalkoztatottak számának növekedésével.

Az elmúlt évtizedben a munkaerő-piaci rugalmasság egyre szélesebb térnyerése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a japán vállalatok le tudják építeni korábbi adósságállományukat, mára rekordméretű profitokat felhalmozva. E vállalatok valójában egyre több alkalmazottat foglalkoztatnak, túlnyomó többségüket ráadásul teljes munkaidőben (ez év áprilisára a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 260 ezerrel csökkent). A Recruit közvetítői vállalat nemrégiben közzétett felmérése szerint a frissen végzettek 60 százaléka utasította vissza az első állásajánlatot egy jobb pozíció reményében. A fiatalok magasabb foglalkoztatása felé mutató trendeknek mérsékelnie kell a jövedelmi különbségeket. Azonban ha Japán számára tényleg fontos az egyenlősítés, akkor semmiképp sem kerülheti el a jövedelmek újraelosztásáról szóló vita napirendre tűzését.