Az imádók hadának ő a narancsos hercegnő, az ukrán forradalom múzsája, a világ legcsinosabb politikusa. Még kritikusai is elismerik, hogy ukrán paraszti hagyományok szerint font, fejét koronaként övező tincsei, és mindig divatos megjelenése szürreális külsőt kölcsönöz Julia Timosenkó számára, akit valahol a Csillagok háborúja Leia hercegnője és Lady Diana között helyeznek el. Lenyűgöző megjelenésének köszönhetően világszerte ikonná vált, mikor az ukrán narancsos forradalom napjaiban megjelent a pulpituson a tömegek előtt, majd rövid ideig országa miniszterelnöke lett. A Forbes magazin szerint Condolezza Rice és Wu Yi, a kínai elnökhelyettes után Timosenkó a világ harmadik legbefolyásosabb asszonya, aki a márciusi választások után a koalíciós tárgyalások függvényében ismét visszakerülhet Ukrajna miniszterelnöki székébe.

Beszélgetésünkre londoni látogatása adott alkalmat, mely során egy kérdést mindenképp fel szerettem volna tenni annak a nőnek, akit minden bája ellenére Ukrajna Vas Júliájaként emlegetnek: Mit gondol Margaret Thatcherről? „Mindenképpen van közöttünk egyfajta szolidaritás; női szolidaritás” – kezdte válaszát széles, elbűvölő mosollyal. „De ennél sokkal többről van szó. „Csodálom erős, egyenes természetét. Sőt, afféle példaképként tekintek rá.” A két nő személyisége sok hasonlóságot rejt magában. Épp, mint Thatchert, Timosenkót vagy gyűlölik, vagy imádják, de senki sem közömbös iránta. Becsmérlői szemében ő csupán Ukrajna minden bánatának a populista képviselője, egy dúsgazdag oligarcha, aki vagyonára a 90-es évek közepén az Egyesült Energiaművek tulajdonosaként tett szert. Timosenkó csak nevetett mindezen, és további párhuzamot von Lady Thatcher és önmaga között. „Hiszem, hogy egy erős személyiség a politikában megosztja a közösséget. Minél erősebb valakinek a személyisége, annál szélsőségesebbek a vele kapcsolatban kialakuló pozitív és negatív érzelmek.”

2001-ben, kétéves miniszterelnök-helyettesi tevékenykedése után okirat-hamisítás és csempészés vádjával letartóztatták, majd hét hónap múlva minden vád alól tisztázva szabadon engedték. Hivatala első éveiben baloldali beállítottságú intézkedéseivel vétette észre magát, most viszont a thatcheri gazdaságpolitika elkötelezett híve. Miniszterelnöksége alatt a Kucsma-érában kétes körülmények között privatizált állami tulajdon visszavételéért szállt harcba. Akkor a magántulajdon ellenségeként tartották számon, ma viszont azt hangsúlyozza, hogy korábbi eredeti célkitűzéseit félreértették. A múlt privatizációinak jogszerűségét a független bírói testületnek kell eldöntenie.

Annak ellenére, hogy a narancsos forradalom a többség számára csalódásként értékelendő, Timosenkó szerint rendkívüli hasznokat hozott országa számára: „A narancsos forradalom előtt teljes mértékben posztszovjet típusú állam képét festettük: korrupció, klánok, kiszámíthatatlanság, tehetetlenség, hatékony bírói kar és a média hiánya, abszolút egyoldalúság. Ahhoz, hogy az ember felfoghassa a forradalom igazi jelentőségét, a saját bőrén kellett volna tapasztalnia az azt megelőző időszak eseményeit. A narancsos forradalom teljesen megváltoztatta Ukrajnát.”

Timosenkó most nagyszabású szabadpiacpárti programba kíván kezdeni. „Kormányzásom alatt tiszta és átlátható privatizáció folyt; ezt a folyamatot szeretnénk továbbvinni.” Privatizálni szeretné országa stratégiai iparágait, kezdve a kommunikációs szektorral, radikális adó- és vámcsökkentés mellett áll ki, el kívánja mozdítani a külföldi bankok és biztosítók elé húzott adminisztratív akadályokat, a „stabilitás és kiszámíthatóság érdekében kilátásba helyezi az igazságszolgáltatás reformját”. Timosenkó – és a nyugat – előtt álló legnagyobb kihívás az egyoldalú orosz gázfüggőség (Ukrajna esetében 80 százalékos). E problémáról a tavalyi év végi orosz–ukrán gázvita kapcsán úgy vélekedik, hogy országa „tiszteli Oroszországot, mint szomszédját és mint politikai partnerét, de az energiafüggetlenség prioritást élvez Ukrajna számára. Mindeddig azért nem került lezárásra a kérdés, mert a politikai szereplőkből hiányzott a megfelelő politikai akarat.” Külföldi tőke bevonásával szeretné újjáépíteni az ukrán olaj- és gázszektort, az európai energiahálózathoz kívánja csatolni országát, növelni a szén és a biztonságos nukleáris energia súlyát Ukrajna energiafogyasztásában. „Ukrajna fejlődése ma olyan hírnévnek örvend, mint a 90-es évek közepén Csehországé vagy Lengyelországé. Számos út nyitva áll előttünk.”