Amerika volt az az ország, melyre Közép- és Kelet-Európa elnyomott nemzetei egykoron támaszként tekintettek. Mikor függetlenné váltak, az Egyesült Államok volt az, amely a NATO kapuinak megnyitásával új biztonsági struktúra felé irányította őket. Ezen emlékek még mindig erősen élnek a régió országaiban. Így mind a nyolc posztkommunista országban – melyek 2004. május 1-jén felvételt nyertek az Európai Unióba – ugyanolyan meleg fogadtatásban részesült volna George W. Bush, mint Magyarországon, ahová nemrég a Szovjetunió ellen kitört, végül elnyomott forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából érkezett. Az „öreg Európa” legtöbb országában azonban inkább fagyos lett volna a hangulat.

Európa új demokráciáinak többségében még mindig úgy érzik, hogy Amerika az egyetlen hatalom, mely képes szavatolni biztonságukat. Ez főleg az Oroszországgal nem éppen felhőtlen baráti kapcsolatban lévőkre, elsősorban a balti államokra és Lengyelországra vonatkozik. De nem csak Oroszország jelenik meg fenyegetésként a térségben. Magyarország például figyelő tekintetét déli szomszédjára, Szerbiára szegezi, ahol nagyszámú magyar kisebbség él. „Ha szélsőséges politikai erők kerülnek hatalomra Belgrádban” – mondja Schöpflin György, az Európai Parlament képviselője – „egyedül az Egyesült Államok tudná megvédeni Magyarországot”.

A térség posztkommunista országai Amerika hasznos szövetségesei. Mind diplomáciai, mind katonai eszközökkel támogatják az iraki háborút. A konfliktusövezetbe küldött katonák száma Lengyelországtól eltekintve nem számottevő, ezeknek a kis országoknak azonban igenis az. Vaira Vike-Freiberga, lett elnök a kongresszus előtt nemrégiben elmondott beszédében kiemelte, hogy népességarányosan számolva országa iraki, afganisztáni és nyugat-balkáni katonai szerepvállalása talán a legnagyobb a világon.

Az Egyesült Államok hajlamos ennek politikai költségeit alábecsülni. Pénzügyi segélyek és támogatások csak minimális mértékben érkeznek a térségbe, de az amerikai vízumpolitika sem a közép-kelet-európaiak szája íze szerint alakul. „Az észtek egyszerűen nem értik, hogy miközben fiaik halnak Irakban a szabadság és a demokrácia nevében, családjaik nem jutnak amerikai vízumhoz” – mondja Toomas Hendrik Ilves, egykori külügyminiszter. Mind ez idáig a térségben csupán Szlovénia állampolgárai jogosultak vízum nélkül az Egyesült Államokba utazni. A többi ország keményen lobbizik, de eredmény nélkül. A legtöbb helyen a vízumigénylés folyamatát egy vissza nem térítendő 100 dolláros – egyheti bér összegére rúgó – illeték fejében indítják meg, sőt, Romániában csupán a találkozó időpontjának egyeztetése kerül 11 dollárba. Ez nem éppen az Amerika-párti politikusok malmára hajtja a vizet a térségben. Mikulas Dzurinda, leköszönő szlovák miniszterelnök lelkesen támogatta Washington politikáját, ahol tárt karokkal fogadtak, de minden alkalommal üres kézzel kellett hazatérnie. A nemrégiben megrendezett választásokon pedig a szavazók az Amerika-ellenes erőknek adtak megbízást a kormányalakításra.

Ezek az ingadozások viszont nem váltanak ki nagy visszhangot az Egyesült Államokban. Végül ugyanis minden közép-, kelet-európai kormány – legyen az bármilyen színezetű – Washington szövetségeseként lép fel. A Bush elnököt vendégül látó magyar kormányt volt kommunisták és liberálisok alkotják, akik támogatják Amerika iraki és afganisztáni politikáját. A szintén exkommunista Kvasnyevszkij elnökölte Lengyelország is az amerikai irányvonal szoros követője volt az ukrajnai események során. Az ország jelenlegi jobboldali vezetői szintén Amerika-pártiak, bár vitathatatlan inkompetenciával vetették bele magukat a nemzetközi politikába.

Pedig többen vélik úgy, hogy egyre nehezebb ebben a térségben is Washingtonpártinak lenni. Egyre többen gondolják úgy, hogy az iraki háború kudarcra van ítélve, és egyre több politikus száján kívánkozna ki: „Ha azt akarjátok, hogy támogassunk benneteket, akkor jobban kellene végezni a dolgotokat.” Hasonlóan kétes az amerikai rakétaelhárító bázisok térségbe telepítésének kérdése is. Alapjaiban viszont ez sem képes rontani az itteni kormányok Egyesült Államok irányában meglévő pozitív beállítottságát. Amerika ebben a térségben mindig talál támogatókat, legyenek azok bármily kicsik és gyengék is.