Hillary Rodham Clinton az amerikai Demokrata Párt új csillaga. Egyszerre szeretik és gyűlölik is. Kritikusai túlzottan polarizálónak tartják, szakemberek pedig vallják: ő az egyetlen lehetséges elnökjelölt. Mire számíthat Hillary, amennyiben elvállalja a jelölést? A cikk írója erre keresi a választ.

Az elmúlt években csak férje, Bill Clinton tudott hozzá hasonló lelkesedést kiváltani a demokraták köreiben. A párt teljes támogatását élvezi, férje sok piszkos kalandja ellenére (gondoljunk itt például a Lewinsky-ügyre). A történet megalázó és egyértelmű kimenetele sokakban feltette a kérdést, hogy Clintonékat kölcsönös vonzalom vagy kizárólag politikai indítékok fűzik össze. Kapcsolatuk mindenesetre az évek során pragmatikus és sikeres szövetséggé alakult.

A demokraták jelöltkérdése tehát tisztázott, a választások kimenetele annál kevésbé. New York szenátor asszonya ugyanis komoly hátránnyal indul. Szinte az összes közvélemény-kutatásnál megbukott: az amerikaiak 75 százaléka hajlandó lenne női jelöltre szavazni, 40 százalékuk azonban nem Hillaryre adná voksát. A szenátor asszonynak még egy nagy csoport bizonytalan szavazót is meg kell nyernie. Kulcsfontosságú államokban, mint Florida, Iowa, New Mexiko vagy Ohio, ahol 1992 és 1996-ban éppen csak megszavazták Bill Clintont, a republikánusok minden eszközt be fognak vetni, hogy 2008-ban ne kerülhessen erre sor.

De vajon mi újat tud az ellenfél felhozni Hillary ellen? A Washingtonban eltöltött 14 éve alatt már minden váddal illették, a kampányban ezek már „unalmasnak” tűnnek. Nehezen lehet fogást találni egy olyan szenátoron, aki köztudottan szolid unkát végez. Hillary Clintont még sok republikánus kollégája is jó szenátornak tartja. Egyrészt mérsékelt politikai álláspontot képvisel, másrészt határozottan fellép New York érdekeiért, anélkül, hogy agresszívvá válna a republikánus többségű szenátussal szemben. A kényes témáknál, mint Irak, egészségügyi rendszer, a nép számára elfogadható véleményt képvisel, melyet polemizálás helyett pedig logikus érveléssel próbál elfogadtatni. A terrorizmus elleni háború védelmezőjeként kezdetektől fogva Bush mellett állt ki, ennek megfelelően az ahhoz tartozó költségvetési csomagot is támogatta. Habár azóta kritikával illeti a hadjáratot, nem tartozik azok közé, akik azonnali csapatkivonást követelnek. Ügyes politikai helyezkedésére, növekvő tekintélyére való tekintettel könnyen lehet, hogy a konzervatívok szidalmai üres szlogenek maradnak. Bill Clinton pedig, akit eddig sokan legnagyobb terhének tekintettek, a tapasztalt, nyugodt és elégedett „elder statesman” szerepét vállalta magára.

Nem szabad viszont elfelejteni, hogy azok, akik utálják, nagyon utálják! Egy politikailag motivált gyilkosság egyáltalán nem kizárt. Mind támogatói, mind ellenfelei úgy tekintenek rá, mint akiben megvan a képesség és akarat, hogy a fennálló politikai rendszert alapjaiban felrázza. Egy polarizált nemzetben és egy olyan kulturális közegben, ahol az erőszak közvetlenül a felszín alatt lapul, Hillary Clinton lehetőségeit fenyegetésként kezelik. Amennyiben sikerül neki jelöltségének pozitív aspektusait kiemelni és a holnap Amerikájának vízióját életre kelteni, 2008-ig elég ideje lesz politikai gyengéin javítani. Az iraki háború, a növekvő illegális bevándorlás és romló nemzetbiztonság miatt elbizonytalanodott amerikai közvéleménnyel szemben Hillarynek állóképességet és együttérzést kell mutatnia. Amennyiben azonban a republikánusok John McCain szenátort jelölik az elnöki székbe, nemcsak az jelent majd számára előnyt, hogy férfi, hanem borzasztóan jó munkát is fog végezni.