Egy regényt lapozva az olvasó akaratlanul is megoldást szeretne találni arra, hogyan teheti jobbá az életét, hogyan küzdheti le minél sikeresebben a nehézségeit. Szeretne egy gonoszra lelni, egy rejtvényre, egy gyilkosságra, vagy egy nyomozásra, némi szerelmi bevonattal. Egy esszét olvasva pedig szeretünk értelmet adni annak, ami minket körülvesz, hogy tudjuk, mi vár majd ránk. Ha egy könyvnek sikerül a kettőt ötvöznie, az hatalmas siker. Ez történt a Harry Potterrel és a Da Vinci kóddal is. Mindkettő összeesküvésről, titkos szövetségről szól. Az előbbi titkos varázslók és boszorkányok működésével, az utóbbi pedig egy még titkosabb vallási szövetség titkaival próbál magyarázatot adni a mi különös valóságunkra. De a valóság ennél sokkal anarchikusabb, abszurdabb, kiszámíthatatlanabb és kibogozhatatlanabb. Sokan hisznek abban, hogy a káosz csak úgy tolerálható, ha megmagyarázzuk valami nagyon titkos összeesküvéssel. Egy társadalom minél kevesebb eszközzel tud beleszólni a valóságba, annál nagyobb igényt tarthat egy összeesküvéstől való fenyegetettségre. Vagyis annál inkább szüksége van egy felelősre. Így tud könnyen elterjedni és sikert aratni egy hamis teória pl. Franciaországban, ahol sajnos minden feltétel adott.