Ha egy pillanatra megállunk, és a kínai és indiai gazdasági fejlődésről szóló cikkek mögé pillantunk, ott komoly gazdasági és társadalmi problémát fogunk találni: a lakosság nagyobbik részét érintetlenül hagyta a gazdasági fellendülés. A lakosság többsége a világ legnépesebb országaiban (Kína 1,3 milliárd lakos, India 1,1 milliárd) csupán szemlélte, ahogy honfitársaik elébük vágnak, sőt egyesek komoly vagyont halmoznak fel. A kimaradók azonban nem bírják ezt így tovább.

Kínában az ellentétet csak nagyon nehezen lehet észrevenni. Mikor legutóbb Sanghajban jártam, épphogy csak átrohantam a város repterén, a szállodai Audi már várt rám, amivel a nyolcsávos autópályán beszáguldottunk a központba, a csillogó felhőkarcolók és a négycsillagos éttermek otthonába. Aminek jele sem volt, az a vidéki Kína, a 800 millió ember, akik közül sokan még a napi betevő falatot sem tudják előteremteni maguknak és családjuknak. Amit viszont nem állhatnak, az az, hogy az ország gazdasági növekedése miatt még rosszabb helyzetbe kerülnek. Manapság ugyanis számos vállalkozó földhasználati díjat fizet a kormányzatnak, hogy gyárat, bevásárlóközpontot építhessen rajta. A bérleti díjat elvileg annak a parasztnak kellene megkapnia, aki azelőtt a földet művelte. A díj azonban legtöbbször megakad a hivatalnokok zsebénél, így a gazdának se földje, se pénze. Egyedül ő járt rosszul a tranzakcióval. Elkeseredettségük a tavalyi évben jutott el arra a szintre, hogy annak hangot is adjanak és az utcára vonultak, melynek eredménye: számos halott, akiket a rendőri szervek hallgattattak el.

A szegénység Indiában ezzel szemben sokkal inkább szembetűnő. A szállodából kilépve az utazó azonnal kéregetők tömegeivel találja szembe magát. A kép csalóka, mivel nem mutatja meg az országban lévő valódi szegénységet, mely igazából vidéki jelenség. Több százmillióan élnek kevesebb, mint egy dollárból naponta.

A következő évek indiai és kínai forgatókönyve egyértelműnek tűnik. India egyre nagyobb hangsúlyt fog fektetni oktatási rendszerének fejlesztésére, egyre több munkást kívánnak majd alkalmazni a szegények soraiból. Kína a vidéki szegények rétegeit szeretné mihamarabb a gazdasági körforgásba integrálni, még akkor is, ha többségük még koránt sincs felkészülve erre. A folyamat mindkét országban a termelés hatékonyságának rövid távú csökkenésével fog járni. Olyan pénzeket kell kifizetniük, melyeket legszívesebben nem adnának ki, azonban félnek attól, mi lesz, ha nem tesznek valamit a vidéki éhező tömegek érdekében.

Kína és India az Egyesült Államok számára sem szolgál jó hírrel. Ugyanis a jövőben olcsó munkáskezek milliárdjai lépnek a munkaerőpiacra – a vidéki szegények, akik gazdaságilag mind ez ideig láthatatlanok voltak. A gyáriparban és a szolgáltatói szektorban magjelenő munkások már eddig is lefelé nyomták a béreket az Egyesült Államokban és a nyugati gazdaságokban. Nehéz ezt bevallani, de mindaz, amit eddig tapasztalhattak, még csak a kezdet.