Egy válságból talpra állni mindig időbe telik. Ez természetesen igaz az Európai Unióra is, melynek alkotmánytervezete egy évvel ezelőtt került elutasításra a francia és hollandiai népszavazásokon. Azóta ború lepi el a kontinenst, ami aggodalomra ad okot. Nagy-Britanniától Olaszországig a politikai vezetők legtöbbje hiteltelenné vált és leváltották. A nagy gazdaságok gyengélkednek, a munkanélküliség magas. A nagyvárosok utcáit több esetben is ellepték a tüntetők, zavargások törtek ki, vagy terrorhullám söpört végig rajtuk. A külpolitikát illetően pedig Európa képtelen volt egységet mutatni Oroszországgal szemben, és iráni tárgyalási kísérletei sem kecsegtetnek nagy eredményekkel.

Ezen eseményeket látva az EU alkotmányának sorsa eldöntöttnek tűnhet. 2004 közepén konszenzus alakult ki a tagállamok körében az alkotmány ügyében. A gond az, hogy úgy gondolják, az alkotmányt, melyet hamarosan 16 ország fog ratifikálni a 25-ből, még mindig fel lehet éleszteni. Abban bíznak, hogy Franciaországban és Hollandiában újra szavaznak a kérdésben, majd pedig Nagy-Britanniát, Csehországot, Lengyelországot és Dániát is rá lehet venni népszavazásaik megtartására.

A francia és holland népszavazások ismételt megrendezése rendkívül abszurd gondolat. Az alkotmányt ugyanis más korábbi szerződésekkel ellentétben nem lehet csak úgy módosítgatni, nem tudják opt-out lehetőségekkel teletűzdelni. Azt pedig nonszensz feltételezni, hogy a szavazók ellenérzése egy év alatt elpárolgott. Valójában ha valami, akkor épp az EU az, aminek a népszerűsége nem növekedett az elmúlt egy évben. Az pedig a demokrácia megcsúfolása lenne, ha az európai elit mindaddig szavaztatná az alkotmányt, amíg azt el nem fogadják.

Jobb lenne, ha Európa atyjai lemondanának végre az alkotmányról és a komolyabb gondok felé fordulnának. Elsőként megbénult nemzeti gazdaságuk helyreállításával kellene kezdeniük, melyet széles körű liberalizációval és deregulációval érhetnek el. Ezzel összekapcsolhatnák az európai egységes piac és a verseny védelmét, mely komoly veszélynek van kitéve napjainkban, a gazdasági nacionalizmus térhódításával. E folyamatban a bizottság mind ez ideig komoly szerepet játszott, azonban ezek után nagyobb nemzeti támogatásra lenne szüksége, elsősorban Németország, Franciaország és Olaszország részéről.

A másik égető feladat a bővítés továbbvitele. Mind ez ideig a bővítési politika volt a legsikeresebb szakág az Unión belül. Még most is a tagság puszta vonzereje az, amely nem hagy olyan államokat letérni a demokratizálódás útjáról, mint Törökország vagy a volt jugoszláv tagköztársaságok. A legfrissebb tag az aspiránsok között Montenegró, aki függetlensége után rögtön ki is nyilvánította, hogy politikájának központi célkitűzése lesz az európai integráció sikerre vitele.

E ponton azonban ismét felmerül az alkotmány kérdése. E nélkül – a gondolat támogatói szerint – a 25-ök (hamarosan 27-ek) Európája képtelen a hatékony működésre. Mindenesetre Horvátország csatlakozása esetén mindenképp egy új szerződést kell elfogadtatni, hiszen a 2000-es nizzai egyezményben nem számítottak a nyugat-balkáni ország ily közeli csatlakozására. E hangoknak azonban nem szabad hinnünk. Minden hibája ellenére az EU alkotmány nélkül is működött: megindultak a csatlakozási tárgyalások Törökországgal és Horvátországgal, elfogadták a 2007–2013-as költségvetés tervezetét, nemrégiben közös nyilatkozatot fogadtak el egy közös energiapolitika alapjainak letételéről. Mindennek ellenére Horvátország miatt mindenképp szükség lesz egy új szerződésre, viszont elég lenne egy egyoldalas dokumentum is, mely rendezi a szavazati súlyokat a tanácsban. Nincs szükség teljesen új alkotmányra emiatt.

Mindemellett az alkotmányt még más országokban is el kell fogadtatni népszavazással, így könnyen lehet, hogy az EU soha nem fog ilyen dokumentummal rendelkezni, ami nem is lenne nagy katasztrófa. 1990 óta Európa mással sincsen elfoglalva, mint kormányközi konferenciákkal és intézményi felépítését meghatározó szerződések megszövegezésével, elfogadásával és ratifikálásával. Igazából az EU nem demokratikus vagy intézményi, hanem afféle hatékonysági deficittel küzd (e fogalom pontos angol megfelelője: „delivery deficit”). Végül is, ha egy klub nem képes előnyöket nyújtani tagjai számára, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy a tagok vonakodnak a részvételtől.