Bush elnök társadalombiztosítási reformterve a jelek szerint már eleve halva születik – ennek ellenére vagy éppen ezért egy alapvetően jó csomag. Komoly hibája ugyanakkor, hogy politikailag nem eléggé kiforrott és fiskális szempontból ma még egyenesen lehetetlen. Az átlagpolgárt ugyanis nem érdeklik a javaslat nemzeti perspektívái, hanem csak és kizárólag a személyes egzisztenciájára vonatkozó következmények (amelyek nincsenek egyensúlyban egymással). Ha pedig a kormány úgy tesz a végleges formátum összeállításakor, mintha erről megfeledkezne, akkor a kocka el van vetve. A demokraták minden bizonnyal egyszerű stratégiát alkalmaznak majd: kategorikusan nemet mondanak a javaslatra annak tartalmától függetlenül. Ez a szerény ”hozzáadott érték” mégis az ő győzelmüket eredményezheti az ügyben.

A rövid távú politikai realitás a javaslat s általánosságban a reform elbukását teszi logikussá, ám hosszú távon olyan fiskális problémákról van szó, amelyeket az Egyesült Államok nem odázhat el. Ha a mindenkori elnök politikai stratégiája vagy mozgástere hiányos, ez még nem jelenti azt, hogy az általa felvezetett problémák sem léteznek. Lássuk tehát mi történne, ha továbbra is ellehetetlenítenénk egyik vagy másik adminisztráció egyébként helytálló reformjavaslatait:

- a deficit mértéke immár ténylegesen elfogadhatatlan méreteket ölt

- a személyi bevételek aránya a fiatalabb korosztályoktól az idősebbek irányában kezd erőteljes növekedésbe (amelynek nem csupán az anyagi, de pszichológiai ára is magas az ország számára)

- az Egyesült Államok még a jelenleginél is sokkal nagyobb mértékben válik függővé a  külföldi tőkétől és beruházásoktól.

A demokratáknak tehát – felismerve a kihívás súlyát - nem elég csupán nemet mondaniuk, de elő kellene állni egy jobb javaslattal is. Amire szükségünk van ugyanis, az nem más mint egy új New Deal, az alapvető társadalombiztosítási reform, az egészségügyi reform és az adópolitikai reform új kombinációja. Egy ilyen terv segíthet a demokratáknak visszanyerni azon szavazók bizalmát, akiket tavaly novemberben hiába vártak az urnákhoz. Megválasztása esetén pedig egy demokrata adminisztrációnak csakis egy ilyen program adhat esélyt a pénzügyi és demográfiai problémák kezeléséhez.

1. Demográfia

Az ENSZ vonatkozó előrejelzése szerint 2050-ig az amerikai férfiak várható élettartama 75-ről 80-ra nő (ez a szám 1950-ben még csupán 66 volt). A 65 éven felettiek aránya a jelenlegi 12,3%-ról ugyanezen idő alatt 20,6%-ra emelkedik majd. 25 esztendőn belül a ’baby boom’ generáció szinte egésze (azaz kb. 77 millió amerikai) nyugdíjba vonul, ám ezalatt a jelenleginél mindössze 18%-kal többen dolgoznak majd az eltartásukért. 2050-re az Egyesült Államok egészére jellemző lesz a 85 év felettieknek az a magas aránya, amellyel ma még csak New Yorkban, Los Angelesben vagy Chicagoban találkozhatunk.

Ugyancsak az ENSZ felmérése szerint a reprodukálási ráta (azaz az egy nőre jutó gyermekszületések aránya) a következő 20 esztendő során 1,85-re csökken. A bevándorlás pedig csupán részben egyenlítheti majd ki ezt az egyensúlyi bomlást. Mindent egybevetve a tökéletes okkal állunk szemben, amellyel szembesülve egyértelmű, hogy nem odázható tovább a társadalombiztosítási- és nyugdíjrendszer reformja. Bush tehát jó úton jár, amikor elsősorban a TB kormányzati költségeivel kapcsolatban táplál aggodalmakat. Kétségtelen, hogy ez a legjelentősebb pénzügyi kihívás, amely az Egyesült Államok előtt áll.

2. Társadalombiztosítás

Napjainkban a Medicare és a Medicaid biztosítási rendszerek egy nyugdíjazott polgárra jutó támogatása összesen 21,000 dollár. Hogyha megszorozzuk ezt a közel 36 millió nyugdíjas-korhoz közelítő, ma még aktív személlyel, akkor könnyen látható, hogyan teszi majd ki a társadalombiztosítás költségigénye a szövetségi adóbevételek felét – rendkívül rövid időn belül. Az elmúlt négy esztendő alatt a Medicare által egy fő számára nyújtott összeg tizenhatszor nagyobb ütemben nőtt, mint amennyivel a rendszert igénybe vevők növelték biztosítási befizetéseiket. A Medicaid esetében szinte ugyanez a helyzet. A Bush kormányzat részleges módosításai (2003) pedig e problémákat nem orvosolták. Márpedig e feladat a politikusokra vár.

Az egyik megoldási lehetőség, hogy megduplázzák a személyi és vállalati adóterheket. A másik az, hogy kétharmaddal csökkentik a Medicare és a Medicaid juttatásainak mértékét. Van egy harmadik út is: mód szerint csökkenteni a szövetségi költekezést. Politikailag természetesen mindhárom megoldás rendkívül nehezen keresztülvihető és kockázatos. Az a közszereplő pedig, aki a háromnak valamiféle keverékét dobná be a közbeszédbe, ugyanolyan politikai hullát csinálna magából, mint David Stockman, aki a nyugdíjasoknak nyújtott szociális juttatások harmadnyi csökkentését javasolta Ronald Reagannek. Bush tehát örökölte ezt a komplex problémát, ám nem is tett vele semmi jelentőset. Sőt, adócsökkentései, költekezése és deficitpolitikája csak súlyosbított a helyzeten.

3. Az új New Deal

Mi lehet hát a megoldás? Alábbiakban felvázolt program egyszerre lehet hatékony és igazságos. Ötvözi az egészségügyi-, a társadalombiztosítási- és az adóreformot. Négy alapvetésen áll, amelyet a Demokratáknak – sőt minden amerikainak – maga előtt kell látnia a következő években:

- a szövetségi fiskális rendszer fölé progresszív moderáló politikát kell kialakítani

- csak teljes körű egészségügyi rendszer kialakítása lehet a cél

- aktív munkatevékenységük befejezésekor minden amerikainak legalább a nyugdíjazása előtti keresete 40%-át biztosítani kell

- a szövetségi fiskális politikának a nemzedékeken átívelő egyenlőséget kell zászlajára tűzni (intergenerational equality).

Adóreform

Javaslatunk a személyi jövedelemadó, a vállalati nyereségadó, az ingatlan- és az ajándék-adó felváltása lenne az ún. szövetségi kiskereskedelmi eladási adóval (FRST) plusz az adó-visszatérítéssel. Utóbbi havonta kerülne átutalásra a háztartások számlájára adott háztartás demográfiai összetételére tekintettel. Mértéke az adottal megegyező demográfiai összetételű háztartások által befizetett adó átlagával egyezne meg. A visszatérítéssel így a szegény háztartások gyakorlatilag mentesülnének az adókötelezettség alól. Az új adónem átlátható és hatékony lehetne. Dollárok százmilliárdjait takarítaná meg az adóegyeztetési mechanizmusok kikapcsolásával. Az apróbb adónemeket pedig eltakarítaná a polgárok személyes megtakarításainak és befektetéseinek útjából. Az új adónem minden termék és szolgáltatás esetében 33%-on lenne megállapítva – ezzel bőséges fedezetet nyújtva az új TB rendszer elemeinek megvalósításához és egyéb kiadásokhoz.

Társadalombiztosítási reform

Javasoljuk a Személyes Társadalombiztosítási Rendszer (PSS) bevezetését – egy személyi megtakarítási számlákra épülő rendszert, ám az elnök által javasolthoz képest elértő kondíciókkal. Minden aktív dolgozó fizetésének 7,15%-át fizetné be a megtakarítási számlájára, vagy házastársak akár egy közös számlára is. A kormányzat a munkanélküliek és a munkaképtelenek megtakarításához hozzájárulna. Minden számla magántulajdonban állna, ám a Társadalombiztosítási Adminisztráció regisztrálná és részvényekbe, kötvényekbe, ingatlanba fektetné. Ezen keresztül mindenkinek azonos portfoliója lenne és ugyanolyan arányú nyereséget kapna. A kormányzat garanciát vállalna az értékállandóságra, amely az inflációhoz igazodna – ezzel kizárná a bukás kockázatát.

Egészségügyi reform

Nem csupán a közegészségügyi rendszerek, azaz a Medicare és a Medicaid reformjára van szükség, hanem a magánjellegű egészségbiztosítások rendszerének felülvizsgálatára is. Utóbbi több, mint 45 millió amerikai számára jelenti az elérhetetlenséget. Tervünk megszüntetné a költségtérítéses Medicare-t és Medicaid-et, és minden polgár számára igénybe vehető egészségbiztosítási rendszert hozna létre (MSS). Minden októberben az állampolgár utalványt kapna, amely a következő naptári évre lenne érvényes. Az utalvány mértéke a polgár elmúlt évben tapasztalt egészségügyi kiadásaihoz igazodna – így az idősebbek vagy a szegényebb, betegségeknek inkább kitett rétegek átlagban többet, míg az egészséges középkorúak mérsékeltebb összeget kapnának. Az utalvány minden amerikai egészségügyi szolgáltatásra felhasználható lenne.

Fentebb javasolt új adónem a GDP 21%-ával növelné a szövetségi bevételeket (a mai adóbevételek ennek 16%-át teszik ki). Tehát nem kevesebb, mint 5%-os bővülésre lenne lehetőség. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség hosszú távú költségcsökkentésekre egyes területeken, ezért is hangsúlyozzuk a TB rendszer és az egészsségügy kiadásainak ésszerűsítését.

A régi New Deal kimúlt. Programalkotói és az 1960-as évek Széles Társadalom (Great Society) elképzeléseinek propagálói nem láthatták előre azokat a demográfiai változásokat, melyekkel napjainkban szembesülünk. Fentiekkel talán újra elérhetővé válna a társadalmi és generációs egyenlőség tendenciája.