Gerhard Schröder búcsúzkodott múlt pénteken Jacques Chiractól. A találkozás alkalmat adott arra, hogy tisztázzák közös nézeteiket az állami szabályozásról, ill. az állam közvetítő szerepéről. „A kancellár és én, Németország és Franciaország – mondja Chirac – Európa közös jövőjét látjuk, egy olyan Európáét, amely politikailag és szociálisan elkötelezett, és a szolidaritáson, a közös politikán és az összhangon alapul.” Schröder pedig így szól: „Mikor Európa építéséről esik szó, a kérdéseket aszerint tegyük föl magunknak, hogy az európaiak hogyan szeretnének élni egy olyan társadalomban, amely sok tekintetben különbözik a többitől. Ha tanulságot szeretnénk levonni a németországi szavazásból, azt mondhatjuk, a németek többsége szerint muszáj változtatni, inkább, mint szétszakadni, de csak akkor, ha a társadalmi igazságosság sértetlen marad. A neoliberális nézetek nem nyertek sok szavazatot – hangsúlyozza. – A gazdasági hatékonyság és a társadalmi kohézió elválaszthatatlanok…” Chirac pedig helyesel; íme egy ritka példa arra, hogy a bal- és jobboldal közti nagy szakadékból szoros válik.

A régi Európában nem volt ilyen tendencia. A felvilágosodás eszméjét követők és ellenzők, a republikánusok és monarchisták stb. fokozatosan ellenséggé váltak. Ezek a régi csaták már korántsem hasonlítanak a maiakhoz. A távolságok csökkenése, egy új ipari forradalom és az új gazdasági lehetőségek felbukkanása teljesen megváltoztatták az oldalak közti viták irányát. Jacques Chirac és Gerhard Schröder úgy tartják, hogy gazdaság nem lehet eredményes egyezség és közhatalom nélkül. Nem kell tehát szakítani az európai modellel, csak meg kell teremteni az új eszközöket, hogy megfeleljen a jövő kihívásainak.